Új Szó, 1991. június (44. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-25 / 147. szám, kedd

KULTURA . ÚJ SZÓ, 1991. JÚNIUS 25. KOZERZET ES SZEREP ÉVADVÉGI BESZÉLGETÉS VARSÁNYI MÁRIÁVAL, A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ MŰVÉSZNŐJÉVEL — Szabad-e megkérdeznem —* hogy van? — Igen, de a választ nehéz lesz megfogalmaznom. — Pedig úgy látom, hogy mostanában igencsak helyén van a színpadon. Rózewicz Fehér házasságában, a Szakácsnő szerepében osztatlan sikert arat. — Nincs időm élvezni a sikert, már ha van. Fáradt vagyok. Az egész évadtól. Hat produkcióban vagyok benne, illetve most próbálom a hatodikat, s ősz óta ez folyamatosan zajlik. Csak Márai Kalandiában nem játszottam. Reggeltől estig itt vagyok a színházban, s az előző évadból áthozott előadásokban is játszom. A rendszeresség eltűnt az életünkből. Ez alatt azt értem, hogy például a hétfő biztosan szabad nap volt, s legfeljebb félévenként egyszer mentünk hétfőn játszani Pozsonyba. Nem tíztől kettőig próbálunk, hanem sokszor kilenctől, mert korepetálás vagy koreográfia van. Nemcsak esti előadásra kell bejönni, hanem négykor vagy ötkor egy-egy énekpróbára is. — S ez rossz? — Nem rossz addig, amíg az ember képes elválasztani magában azt, hogy én a Jókai Színháznak vagyok az alkalmazottja, adott esetben színésznője. Cserébe azért, hogy nagyon sokat dolgozom, s emelkedik a színházi munka színvonala, sokat és egyre több jót írnak rólunk — ráadásul magunk is érezzük, hogy mintha igazi színházzá nőttünk volna fel, s ez Beke Sándornak köszönhető —, lehetőségem lenne a szellemi feltöltődésre, a siker megemésztésére. Kétségtelenül jó rendezőket hív meg Beke, amire azért is szükségünk van, hogy elhiggyük önmagunknak: eddig nem a színészek hibájából voltunk olyan színház, amiv lyennek ismertek bennünket. — Erről jut eszembe: nem serkenti-e ezt a fáradtságot, hogy az elmúlt évek során kissé elkényelmesedett a komáromi színész? — Tény, hogy volt egy kialakult, illetve kialakított állapot, s benne a dolgok menetének a folyosója, medre. Ment minden a maga útján, jóllehet, erédmény kevés volt, de nem voltunk elkényelmesedve. A színész mindig vállalja a kemény munkát, egy feltétellel: legyen eredménye. Ugyanakkor szüksége van a színésznek arra a tudatra is, hogy rendelkezik a saját sorsával, hpgy ne csak manipuláljanak vele. Úgy érzem, egyre inkább egy jól működő gépezet apró alkatrészei vagyunk, s ezek az alkatrészek a nagy igénybevétel hatására erősen kopnak. — Nem ellensúlyozza ezt az érzését, hogy miközben zajlik egy premier, maga az előadás első nyíltszíni tapsát aratja? '*— Szinte nincs időm érzékelni... — Kritikusként is észleltem, mennyire magának és az alakításának szólt az a taps. — Jólesett, de hosszútávon más dolgok is meghatározóan hatnak a közérzetemre. Lehet, hogy nem foVarsinyi Mária egy „régi" főszerepben — Sütő Andris Káin és Ábel-jenek Arabellája. Partnere: Szikra József, a győri Kisfaludy Színház tagja. (Varga Róbert felvétele) galmaztam meg igazán magamnak sem, hogy mi áll e mögött. Abban a pillanatban jó volt, regisztráltam a tapsot, aztán kész... A színésznek annyi sok mindenre lenne még szüksége. — Mire? — Hogy egy kicsit ajnározzák, hogy érezze, szeretik őt. Nemcsak a közönségre gondolok, hanem magára a színházra is, mint intézményre. Borzasztóan keveset keresünk. Szinte éhbérért dolgozunk. A minap egyik kollégája elkepedt annak hallatán, hogy nálunk senki sem keres mondjuk bruttó négyezer koronát. Idestova húsz éve vagyok itt, s az, aki harminc vagy még több éve húzza az igát, az sem kap méltányos bért. Az ember elkezd mérlegelni: dolgozom, megtapsolnak, néha jogosan bírálnak, máskor jólesően megdicsérnek, s közben megélhetési gondjaim vannak. Akkor mi van? Semmi. — Előbb utalt rá, hogy még van mögötte — a közérzete mögött — valami. — Olyan életkorban vagyok, ami minden színésznő életében bekövetkezik. Szerepkörváltás, önmagam újra- és átértékelése valamifajta szembenézésre is késztet. Jól tudja, hogy miket játszottam. Mondjuk, azelőtt a Csókos asszony Katókájához hasonló szerepeket is osztottak rám. Most az embernek meg kell őriznie a józanságát, mert itt vannak a fiatalok, s ezek a szerepek már nekik állnak igazán jól. Ugyanakkor várom azt, hogy a színház dramaturgiájában olyan darabok is feltűnjenek, amelyek az én korosztályom szerepkörében kínálnák a főszerepeket. Tehát, valamilyen egyensúlyt kellene kialakítani, s ez leginkább most válik szükségessé, amikor lassú nemzedékváltás zajlik színházunkban. Talán hozzászoktam ahhoz, hogy több főszerepet vagy nagyobb szerepet játszottam, mint epizódszerepet. Most volt olyan évadom, hogy nagyon sokat dolgoztam, állandóan ott voltam, mégis úgy érzem, hogy a befektetett energia nem hozott látványos eredményt. Véleményem szerint nekem is kijárt volna az, amit más színházakban meg is tesznek: hogyha nem tudnak megfelelő szerepet osztani,- akkor kicsit pihentetik a színészt. — Nem veszélyes ez? S ha netán a „pihentetésből" mégiscsak félreállítás lesz? Egyáltalán mit gondolna, ha a beszélgetésünk után ez bekövetkezne? — Nem hiszem, mert nem vagyunk olyan sokan, hogy a magamfajta és a magamkorabeli színésznőt egy ilyen színházi nagyüzemben huzamosabb ideig nélkülözni lehetne. Ugyanakkor pihennem is kellene, mert mindenben folyton ott vagyok; sokszor csupán asszisztálok, illetve olykor már csak statisztálok az előadásokban. — Mi az, ami mégis örömet okozott az utóbbi időben? — Csurka Házmestersirató-\ának Kar/ja. Úgy érzem, megcsináltam azt a szerepet. Ez feladat volt. Van egy jelenet, melyet nagyon szeretek benne. Egy drámai pillanatban Kati elbőgi magát, amikor felpofozza őt a testvére. Ilyen a szerep, és én szeretem. — Kissé elgondolkodtató mindaz, amit eddig elmondott. A Fehér házasság bemutatóján — mondjam így — színházértő nézőkkel együtt ültem. Vagyis szakmabeliekkel, akiknek nagyon tetszett az a bizonyos Szakácsnő. Nem több ez egy kicsit annál, mint amit a közérzete sugall? — Meglepődtem, mert mint színész mindig azon igyekszem, hogy a lehető legjobbat nyújtsam. A magam esetében sokszor úgy érzem, hogy mindent megtettem a szerep sikeréért. Persze, ehhez az is kell, hogy rendezőileg az előadás meg legyen komponálva, s a szerep hasson, kiteljesedhessen. Ebben az esetben feltehetőleg az történt, hogy nagyon megkomponálták, helyére tették, megrendezték. Ezt merem mondani, bár sokszor vitáink is vannak Bekével, de éppen ezért a más" kor is befektetett energiamennyiség kamatostul megtérül a szerep sikerében. Vagyis: bármennyire is vitatjuk a színház üzemvitelét, Beke Sándor rendezőt szeretem, szükségem van rá. Csak erre tudok gondolni, amikor az epizódszerepek ilyen mértékű sikerében van résziem. — Engedtessék meg, hogy egy kicsit ellentmondjak. Szerintem az epizódista ilyen szakmai sikereiben igenis ott van a szakma ismerete, a pillanatnyi jelenések mesteri megkomponálása, s éppen ezek a tényezők figyelmeztetnek minden színházvezetőt arra, hogy gondolkodjon: az ilyen színészek számára főszerepet kínáló drámákat kell találni. Éppen ezért kérdem, mi foglalkoztatja mostanában? — Még mielőtt válaszolnék, hadd beszéljek erről a szerepről. Amikor megtudtam, hogy a Szakácsnőt játszom, kissé eltöprengtem, hiszen a darabból kiderül, hogy amolyan tenyeres-talpas, bögyös menyecske. Nem beszélt erről Beke, miközben hangulatilag és a szituációban rengeteget instruált. Majd megérkezett Rátkai Erzsi, a jelmeztervező, s fantasztikus módon kitaláltuk a figura jellemét, kitömtük a ruhát, sok anyagból szabták a szoknyáimat. S amikor belenéztem a tükörbe, már láttam: ez már nem én vagyok, ez már a Szakácsnő kezd lenni... Innen indítva szögezem le: szerettem volna kimaradni a nyári várjátékból, vagyis Kocsis István Árpád-házi Szent Margitoknak szereposztásából. Nem sikerült. Két gyerekem van, s évad közben alig vagyunk együtt. A nyár eddig mindig amolyan tabu-idő volt. Érinthetetlenül és csonkíthatatlanul a nagy együttlétek ideje. Most meg ennek az egy része eltűnik. — Mit játszik benne? — Csengét játszom, Margit egy ik apácatársát. Nem főszerep, de nem is epizódszerep. Szép szerep, mert igazi jellemformálást kíván, s valamiképpen Szent Margit rezonőrje. Ezzel együtt más dolog is következik, de erről még nem beszélnék. így a nyér egy részét színpadon töltöm. — Valóban olyan rossz, ha egy színész sokat dolgozik? — Nem hiszem, de ha ebben a hajszában nincs lélegzetvételnyi szünet, már félő, hogy a teljesítmenyén is meglátszik. Játszani viszont akarok, mert szeretek. A többit már elmondtam. DUSZA ISTVÁN TISZTULÓ HORIZONTOK FELÉ LEGALÁBB MÁR KOSZORÚK RÁKOSI ERNŐ SÍRJÁN 1973. május 16-án töltötte be 93. életévét Rákosi Ernő festőművész. Akkor, a X. Jókai Napok alkalmából, kiállítást rendeztünk alkotásaiból a komáromi Duna Menti Múzeumban. A tárlatot a kassai Kelet-szlovákiai Galéria és az Eperjesi Képzőművészeti Képtár gyűjteményében, valamint a beteg mester magántulajdonában levő festményeiből állítottuk össze. A kiállítást halálának napján, június 15-én nyitottuk meg a múzeum képtárában. Temetése június 19-én volt az eperjesi római katolikus temetőben. Rákosi Ernőnek életében ritkán volt része ösztönző, lelkesítő, erejének-tehetségének kibontakoztatását segítő buzdításban és szélesebb körű elismerésben. Bár sokan voltak közvetlen környezetében, Budapesten, Bécsben és Münchenben, akik szívük melegével ölelték magukhoz a tehetséges festőt, az olykor különcnek tűnő embert. A lelkes természetimádó egymaga vállalta a feladatot, hogy az új magyar, valamint az egyetemes európai művészet gyarapítását elősegítse Sáros-Zemplén-Szepesség vidékén is. Gimnazista korában és később, amikor kezébe vette az ecsetet, a magyar művészetben már különböző irányzatok és ízlések ütköztek meg. Nemzedékek váltották egymást, amelyek az új magyar festészetet a fejlődés irányába vezették. Rákosi Ernő hagyatékában főként tájképet és portrét találtunk. Elmondhatom a festőművészről, hogy igazán csak a maga gyönyörűségére festett. Szerette képeit. Lelkes tagja volt annak a kitartó bátor gárdának, mely nálunk tekintélyt szerzett a festészetnek. Azok közül való volt, akik az úttörés nehéz munkájára vállalkoztak. A szabad természet fényeihez igazodó nemes irányzat, a plein air festészet híve volt. Komáromi reprezentatív tárlata méltó keresztmetszetét adta eme törekvésének és értékes munkásságának. Új gondolatok, vágyak, ideálok alakultak ki benne; s mert senki sem befolyásolhatta kiegyensúlyozott belső életének nyugalmát, sorsa is egyénibb lett a többiekénél. Mindig az azúr színű természet levegőjét akarta érzékeltetni tájképein. Saját, Istent tisztelő lelkét akarta tükröztetni. Míg mi, kívülállók, ilyen vagy olyan művészeti irányzatokat vizsgálgattunk, elemezgettünk, ő eperjesi családi kertes házának műtermében módszertani terveket készített, festési módokon elmélkedett, melyek alkalmazhatóságát kint festett vásznaival igyekezett bizonyítani. Amikor nála jártunk, festés közben sok érdekes dolgot mondott. „A kevés vonással felrajzolt arcképvázlatból elsősorban, az ábrázolt személy jellemére következtetek. így a hirtelen kialakult formák révén a stílusra, a művészi alakító kifejezésre reagálok." Más alkalommal, amikor egyik önarcképét festette, azt magyarázta, hogy: „Az önarckép az elképzelhető legjobb tanulmánya a festőnek. A gondolkodó festő legjobb, legolcsóbb és legengedelmesebb modellje önmagának. Mindig jókor jön, folyton kéznél van, amikor éppen szükség van rá... Csak jó tükör kell hozzá." Életműve, megmaradt alkotásainak egy része képtárakban és múzeumok raktáraiban található. Kevesen látják festményeit. És egyáltalán ki tud róluk? Ki ismeri a mester munkásságát, nélkülözéseit, bezárkózását, nemzetiségi sorsát és küzdelmét? Bár voltak esztendők, amikor barátainak unszolására sokfelé láthatták képeit, rajzait, vázlatait, mégis a közvélemény keveset tudott, a sajtó kevés hírt adott életéről, művészetéről. Az eperjesiek, a kassaiak csak úgy ismerték őt, mint természetbúvárt, bicsérdista, magányos művészembert, alkotásait kevesebben látták. Pedig ha ismernénk képességeit, a méltó elismerés és megbecsülés ma sem maradna el. 1991. május 23-án olvashattuk az Új Szóban, hogy Rákosi Ernő festőművész születésének 110. évfordulójára emlékezve, az eperjesi Rákosi Ernő': Önarckép (A szerző fotoreprodukciója) temetőben megkoszorúzták a művész sírját. Legalább ennyi, amiért köszönet jár, hogy végre tizennyolc év után ezt is megérhettük. Sajnos, elmaradt az a lényeges aktus, melynek révén emléktábla hirdethetné az egykori Fragopoliszban, azaz Eperjesen — Prešovban: „Ebben a házban élt és alkotott Rákosi Ernő festőművész 1883-1973 között." Ez a gesztus példamutató párhuzama lehetett volna a kassai Márai-emléktábla felavatásának. De adódott azóta egy másik dátum is, 1991. június 15-dike, Rákosi Ernő halálának napja. Bizony, a Csemadok kassai székházának falán is márványtábla őrizhetné nevét az utókor számára. Remélem, hogy e szándék megvalósításához csatlakozik a hazai magyar képzőművészek és írók közössége is. SZUCHY M.EMIL KELL AZ EROTIKA ÚJTÉVÉADÁS INDULT: ATA3 Olvasóink közül bizonyára sokan észrevették, hogy a nagy közkedveltségnek örvendő OK 3-as program helyett a Szlovák Televízió új, TA 3 jelzécű műsorválogatást közvetít. A változás okairól, az új műsorról Marína Juríčkovánál, a program dramaturgjánál érdeklődtünk. Információiból megtudtuk, hogy az OK 3 szórásjoga június 30-ával lejár. Ehelyett alakult meg a TA 3, amely igyekszik az év végéig a már megszokott programstruktúrát fönntartani. A legnagyobb gondot az okozza, hogy az OK 3 egész műsora ingyen áilt a tévé rendelkezésére, ám pillanatnyilag a külföldi állomások — a megváltozott politikai és gazdasági helyzetre hivatkozva — bármikor beszüntethetik az ingyenes vételt. Sem a kormánynak, sem a Szlovák Televíziónak nincs rá viszont fedezete, hogy e'gy ilyen adást finanszírozzon. Tudvalevően világszerte drágák ezek a programok, akár a CNN-híreket, akár az erotikus filmeket vesszük. Eddig az történt, hogy a néző szinte csemegézhetett egy csomó — főleg amerikai típusú — tévéadásból, amelyekből a saját ízlésünknek megfelelő összeállításban és roppant előnyösen — ingyen — válogatott az OK 3 szerkesztősége. A TA 3-nak azonban új együttműködést kell kezdeményeznie az európai tévétársaságokkal, s ez irányban már megtette a szükséges lépéseket. Ám valószínű, hogy ez a módszer csak rövid távra eredményes. Mindenesetre igyekszik megtartani a nagyon nagy népszerűséget élvező gyermekműsorokat, amelyekből némely társaság például engedélyezte a szinkronizálást, úgyhogy a hamarosan induló új rajzfilmsorozat úgynevezett gyorsszinkronban — 2-3 hanggal — már el is készült. A Screensport nemsokára ugyancsak szlovák kommentárral kerül képernyőre. Az RTL ellenben nem adta meg a szinkronjogot. Mivel a nézők igénylik az erotikus filmeket, a tévé igyekszik azokat is beszerezni, amíg lehet, bár korlátozott mértékben van csak rá módja. A TV 5 francia nyelvű adásaival a legmeszszebbmenőkig nagyvonalú, ennek köszönhetően sok jó francia film kerül a közeli időben a TA 3 csatorna képernyőjére, többek kőzött Truffaut, Bunuel, valamint egy hosszabb Belmondo-sorozat. A hosszú távú programkészítéshez együttműködést keres a TA 3 a kelet-európai tévétársaságokkal. Magyarországgal és Ausztriával egy közösen produkált műsor terveiről tárgyalnak, az ún. Family programról, amely kimerítené ennek a családi adásnak sokműfajú lehetőségeit. Ha ezt sikerül tető alá hozni, műholdra kerülhet az adás és cserealapul szolgálhat más európai műsorok megszerzéséhez. A csere az együttműködés egyik legjobb módja lenne — hangsúlyozta Marína Juríčková —, hiszen nemcsak mi vagyunk pénzszűkében, hanem a legtöbb posztkommunista ország is. Az orosz tévéből a híreken kívül mesefilmeket és rajzfilmeket szeretnénk átvenni, Magyarországról tudományos adásokat és gyerekeknek szóló játékfilmeket. Természetesen a keleti blokk ún. művészfilmjei is érdeklik a TA 3 szerkesztőségét. Juríčková asszony kérdésünkre elmondta, hogy a Duna menti régióval kapcsolatban ugyancsak merész terveik vannak, mégpedig a regionális adások szintjén. Csütörtökön és vasárnaponként ugyanis a TA 3 helyi adást sugároz a pozsonyiak számára, s ezt az adást szeretné a szerkesztőség kibővíteni a Duna mentén élők életével, problémáival foglalkozó, magyarokkal és osztrákokkal közösen szerkesztett műsorrá. Ebben a szolgáltatások, az ökológia, a közös történelem, a kultúra, a helyi érdekességek kerülnének képernyőre, a régió lakosságának közreműködését igénybe véve. Mint megtudtuk, a TA 3 adása az egykori OK 3 csatornán fogható. Dél-Szlovákiát eléggé jól takarja az adás, újabban Losonc, Rimaszombat, Léva és Dúnaszerdahely területére is kiterjesztette a sugárzást a posta; viszont Komárom még kívül esik a szóráson. A tévé mindent megtesz a vételi körzetek bővítése érdekében, de természetesen ez is pénz kérdése. (brogyányi)