Új Szó, 1991. június (44. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-21 / 144. szám, péntek

1991. JUNIUS 21. LÚJSZÓI HAZAI KÖRKÉP KELET-SZLOVÁKIA SEGÍTSÉGRE SZORUL (Munkatársunktól) - Kelet-Szlovákia mostanában fölöttébb „érdekes" régió a politikai körök, politikusok számára. A magas arányú munkanélküliség és a vele járó szociális feszültségek teszik azzá. így aztán az egyes politikai pártok, mozgalmak képviselői gyakran járnak oda, hogy segítséget ajánljanak, segítsenek a helyieknek - vagy mert úgy érzik, akár profitálhatnak is a kerületben tapasztalható szociális feszültségből. Nos, Helena Woleková Szlovákia szociális és munkaügyi minisztere csakúgy, mint a közelmúltban, szerdán is azért járt Kassán, látogatta meg a magisztrátust, a városi munkaügyi hivatalt és tanácskozott a szociális, valamint társadalombiztosítási hivatal képviselőivel, mert tisztségéből eredően segíteni akar Kassának a helyi gondok megoldásában. Tudniillik ezek sehol sem annyira súlyosak, mint Kelet-Szlovákiában. Itt ugyanis a munkanélküliek száma közel 50 ezer (Kassán már tízezer). A miniszter asszony nem hozott ugyan semmilyen „segélyszállítmányt", ám a nyilvános közgyűlés előtt az újságírókkal való találkozón elmondta: minisztériuma szorgalmazni fogja, hogy az építőipari, mezőgazdasági, és környezetvédelmi minisztérium s a többi reszort közösen próbáljon meg - beruházásokkal, közmunkák szervezésével, tanácsokkal - ennek az országrésznek a segítségére lenni. Konkrét példát is említett. Elmondta: javasolni fogja, hogy a kassai Obzor üzemet és a rokkantakat foglalkoztató többi hasonló céget ne terheljék nyereségelvonással. Az áremelésekkel a rokkantak amúgy is nehezebben tudnak megbirkózni, mint az egészséges emberek. Megtudtuk a miniszter asszonytól azt is, hogy a munkanélkülieknek az év első öt hónapjában Szlovákiában 380 millió korona segélyt fizettek ki, vagyis az évi költségvetésben erre a célra jóváhagyott pénzmennyiségnek a 14 százalékát. Megjegezte, hogy ez mind az államnak, mind a polgároknak csak kényszermegoldás lehet: az igazi megoldás mindenképpen a színvonalas, versenyképes termelés, a jól működő piacgazdaság. Ezt a kelet-szlovákiaiaknak is tudatosítaniuk kell. (gazdag) AUTÓSZALON 91 Tavaly januárban vették fel Csehszlovákia képviselőjét az autógyártók és forgalmazók nemzetközi szervezetébe, a Párizsban székelő OICA-ba, s már az idén jogot kapott Csehszlovákia arra, hogy kétévenként autószalont rendezzen Prágában. Negyvennégy év után tehát újra autós seregszemle lesz a fővárosban, mintegy a jubileumi Általános Csehszlovák Kiállítás záróakkordjaként október végén, 18-ától 28-áig. A nagyközönség előtt azonban csak 20-án nyílnak meg a kapuk, mert az első napon az újságíróké, a másodikon pedig a szakembereké lesz a bemutató. A belépőjegyek ára ugyan még tisztázatlan, de a szervező Rapid vállalat azt szeretné, ha az autószalonra is érvényes volna az általános kiállításra megváltott belépőjegy. A megújult autószalon színvonalát jelzi egyébként, hogy az amerikai cégeken - amelyek ez évben Európában egyáltalán nem állítanak ki - és a Volvón kívül Japántól Angliáig minden jelentős autógyártó ott lesz. A hazai színeket nemcsak a személygépkocsik, hanem a teherautók és autóbuszok, illetve a motorkerékpárok is képviselik majd, így remélhetőleg nem veszünk el a 150 kiállító között. Az első „Automobil Kiállítást" egyébként 1904 februárjában rendezték meg Csehországban. A prágai Zsófia-sziget kertvendéglójében 13 motorkerékpárt mutattak be, amelyeket estig mintegy két és fél ezer néző csodált meg. Márciusban az autósok is bemutatkoztak ugyanott, négy automobillal, és ismét néhány motorkerékpárral, akkor azonban már belépőjegyet is szedtek, így a látogatók száma a bemutató három napja alatt az előzőnél kevesebb volt. Reméljük, a 91-es autószalon hazai rajongóit nem riasztják majd el valamiféle megfizethetetlen belépti díjjal. (szén) MUNKANÉLKÜLISÉG A ROZSNYÓI JÁRÁSBAN NAPONTA ÖT-HATSZÁZ ELBOCSÁTÁS A Rozsnyói Járási Munkaügyi Hivatal május végén közel háromezer munkanélkülit jegyzett, s a kifizetett segély, szociális juttatás elérte a 12 millió koronát. Ám a járás üzemeiben az emberek sorra kapják a felmondásokat... A munkanélküliség alakulásáról faggattuk a hivatal igazgatónőjét, dr. Oľga Spišákovát. REFLEX - Januártól naponta 500-600 dolgozó veszíti el munkahelyét, s ez a folyamat még nem zárult le. A járásban levő kb. 150 üzem közül csak kevésnek van reális elképzelése, mi lesz a sorsa. S míg ez nem kristályosodik ki, míg nem találnak termékeiknek új piacot, míg nem változtatnak a termelésstruktúrán, addig a tömeges elbocsájtás a legkézenfekvőbb megoldás. • A vállalatok vezetői tényleg keresik a piacot, az újítás lehetőségeit?! - Szerintem sokan várakoznak, taktizálnak, az ismert „majdcsakleszvalahogy"-ant választják, hiszen ez idáig így is talpon lehetett maradni. Nem szabad figyelmen kí(Méry Gábor felvétele) vül hagyni azt sem, hogy a nálunk nyilvántartott munkanélküliek 63 százaléka roma. • A hirdetőtáblán kifüggesztett jegyzéken 32 betöltetlen állást számoltunk meg. Nem kényszeríthetik a munkanélkülieket arra - legalább azt a harminckettőt, - hogy „vegyék fel a munkát"? - A munkanélküli segélyből élő polgár, a felkínált munkalehetőséget, ha az megfelel képesítésének, köteles elfogadni. De egy szakmunkást nem kényszeríthetünk arra, hogy kanálisokat tisztítson, vagy netalán segédmunkásnak szegődjék el. Tény, a közhasznú munkákra - míg volt rá igény - nemigen volt jelentkező, mivel a bér nem érte el a segély szintjét sem. Ennek ellenére ötven munkanélkülit elhelyeztünk, s jelenleg a járás községei is megígérték, hogy néhány embernek munkát adnak. • Mi történik akkor, ha a munkanélküli elutasítja a felkínált állást? - Nem utasíthatja el. Igaz, előfordult, hogy néhányan kifogásokat keresve menekülni próbáltak. Mondanék egy példát. Egy építkezésre segédmunkást kerestek. Volt megfelelő emberünk, azonnal felajánlottuk a lehetőséget. De az illető azzal próbált védekezni, hogy fáj a lába, építkezésen nem dolgozhat. Orvoshoz küldtük, s természetesen alkalmasnak találta a szimulálni próbáló roma fiatalembert. Amikor közöltük vele a „jó" hírt, majdnem ránk borította az asztalt. De mit tehetett? Ha nem ment volna dolgozni, nem kapott volna segélyt. Dühének autóm látta a kárát, szöggel végigkarcolta a karosszériát. • A munkanélküliek gyakran panaszolják, elbocsájtásukat követően nem tudják kihez, hova forduljanak. Tényleg ennyire tájékozatlanok? - Sajnos, igen. Pedig egy kis jóindulattal a vállalatok időben tájékoztathatnák alkalmazottaikat arról, milyen nyomtatványok szükségesek a nyilvántartáshoz. • Ha azt mondom átképzés, mi jut eszébe? - Elsősorban az, hogy a vállalatok nem szerveznek átképzési tanfolyamokat. Miért is törnék magukat? Arra várnak, hogy majd valaki vagy valakik gondoskodnak s lépnek helyettük. Másodsorban az, hogy nem jelzik igényeiket sem. Ezért saját kezdeményezésbe fogtunk, s megkezdtük a nemsokára kezdődő átképzési program hallgatóinak kiválasztását. • A munkanélküliek számának emelkedésével számolni kell. Már most több üzemben kényszerszabadságra küldték a dolgozókat, másutt négynapos munkaheteket vezettek be. Vannak járások, ahol munkaklubokba tömörítik a munkát keresőket, s ötletbörzéket tartva közösen keresik a kiutat. Gondoltak erre a járási hivatalban? - Az első klubdélutánra hetven munkanélkülit hívtunk meg, s heten jöttek el. A második alkalommal húszan. Nincs túl nagy érdeklődés. • A klubban szóba került a magánszektor fejlesztésének szükségessége. Ha valóban beindulna a magánvállalkozás, bővülnének a munkaalkalmak? - Sajnos, a járásban ha valaki vállalkozásba kezd, többnyire fő állása mellett teszi és csak családtagjait alkalmazza. Talán a jövőben másképp lesz. • öntől tudjuk, hogy a munkanélküliek 63 százaléka roma. Nem titok, az elbocsátásoknál ők a listavezetők. De ez a nagy arány mégiscsak meglepő! - A statisztika könyörtelen, de kissé elferdíti a valóságot. Az igaz, hogy a munkanélküliek többsége roma, ám sokan megelégszenek a segéllyel. Hiszen, ha bizonyítani tudják, hogy az utóbbi három évben ledolgoztak 12 hónapot, pénzhez jutnak. De van más is. Tavaly szinte valamennyi roma asszony - életükben nem dolgoztak - nyilvántartásba vétette magát, merthogy, dolgozni szeretne. Nem tudjuk elhelyezni őket, s egy év elteltével a segély jár nekik is. Nem tagadom, járásunkban ettől eltekintve is nagyon sok a probléma, de tény, gondjainkat a romakérdés is tetézi. PÉTERFI SZONYA MEGKÉRDEZTÜK MIT KÜLDHETÜNK POSTÁN KÜLFÖLDRE? Gyakran határozatlanok az emberek afelől, hogy levélben, csomagban mit küldhetnek külföldre és hogyan járjanak el. Ezért kérdeztük meg Hana Kollárikovát, a pozsonyi vámhivatal postai kirendeltségének munkatársát. - Az olyan levélküldemények (egy kiló súlyhatárig), amelyek levélen kívül csak külön engedély nélkül kivihető árut tartalmaznak, 300 korona értékig bármely postahivatalban feladhatók, de nem árt előtte az adott postán érdeklődni. Azokat a küldeményeket, csomagok tartalmát, amelyekben kiviteli engedélyhez kötött áru van, a feladó köteles a postai vámkirendeltség munkatársának bemutatni. A Szövetségi Külkereskedelmi Minisztérium 1991. február 21-én keltezett rendelete 23 ilyen árufajtát sorol fel. Ezek küldése esetén 300 százalékos vámot kell fizetni. Többek között ide tartozik a porcelán, az ágynemű, a szőnyeg, a sportcikkek, a toll, a világítótestek, a bőrdíszműáru, a szerszámok. Tizenkét áruféleség kivitele tiltott, köztük az összes élelmiszerfajtáé - a sört is beleértve - a lábbelié, a harisnyaféléké, a gyermekés csecsemőruházati cikkeké, a régiségeké, az arany- és ezüsttárgyaké, az építőanyagoké, az autópótalkatrészeké, a golyós fegyveré, valamint a különböző kohóipari termékeké. A külföldről hazánkba érkező küldemények utáni vámilletéket a kézbesítéskor kell megfizetni. A szlovák fővárosban a 49-es telefonszámon lehet az árukivitellel és a vámilletékkel kapcsolatban érdeklődni. A 8330. NAPON Jifí Hanák cseh publicista vette magának a fáradságot, és kiszámította, hogy 1968. augusztus 21 -ike és 1991. június 20-ika között 8338 nap telt el. Tegnap a csehországi Milovice vasútállomásáról az utolsó szovjet katonavonat is hazaindult, június 30-ikán pedig a csehszlovák parlament ülésén semmisnek nyilvánítják azt a csehszlovák-szovjet szerződést, amelyet a megszállás első napjaiban az erőszakkal Moszkvába hurcolt hazai vezetők írtak alá. Véleményem szerint nincs értelme a szerződés anulálásának. Egyrészt azért, mert nyilvánvaló, hogy diktátumról volt szó, hogy kényszer hatására történt a szerződéskötés. Másrészt pedig ami megtörtént, azt nem lehet visszacsinálni. Nem lehet meg nem történtté tenni, hogy a megszállás első napjaiban több mint 50 csehszlovák állampolgár veszítette életét, azokat sem lehet már semmivel kárpótolni, akiknek két évtizedig mellőzésben volt része és azok sem válnak már jobb emberré, akik a körülmények nyomásának gyorsan, vagy kevésbé gyorsan engedve más minőségű emberré váltak, mint normális körülmények között válhattak volna. Talán hasznosabb lenne, ha egy olyan dokumentumot fogadna el a parlament, amely mindannyiunkhoz szólna. Azokhoz is, akik helytálltak, azokhoz is, akik csak közömbösségükkel vétettek, meg azokhoz is, akik előbb-utóbb fogaskerekévé váltak a megszállók akaratából létrehozott gépezetnek. Sőt (ha már egyszer meghirdettük a bársonyos forradalmat és így elmulasztottuk az igazságtevést), talán még az sem lesz hiábavaló, ha azokat is megszólítja a törvényhozás, akik élenjárók voltak a megalkuvásban, netán cinkosai voltak az országot térdre kényszerítő fegyveres hatalomnak. Talán J. P. Sartre mondta egyszer, hogy aki 20 évesen nem kommunista, annak nincs szíve, aki azonban még 40 évesen is kommunista, annak nincs agya. Hát erről van szó. E vonatkozásban kellene meggyőző, tényekkel alapozott összegző dokumentumot elfogadnia a parlamentnek. Nem arról van szó, hogy a kommunista párt körül tolongok nagy száma miatt van most erre szükség. Éppen az az elgondolkoztató, hogy a kommunisták mintha felszívódtak volna. Éppen olyan könnyen elmentek kereszténydemokratának, liberálisnak, éppen olyan könynyen csatlakoztak valamelyik nemzeti párthoz, mint amilyen könnyen 1970-ben lepaktáltak a főkonszolidátorokkal. Szellemi igénytelenségük most nem abban nyilvánul meg, hogy a marxizmus-leninizmus kiskátéjának sarkalatos tételéit tekintik csodagyógyszernek a társadalmi bajokra, hanem abban, hogy barna, rózsaszín és nemzetiszín csomagolású medikamentumokat ajánlanak most gyorsan ható orvosságként az ezernyi anyagi gonddal küzdő tömegnek. Márpedig akinek filléres gondjai vannak, aki hosszú menetelés után sem látja az alagút végét, az könnyen bedől az egyszerű megoldásokat ígérő prófétáknak. Azoknak, akik tegnap még a kommunista következetességről írtak tudományos dolgozatot, ma pedig már elsőáldozási fényképükkel díszítik a sajtóban megjelent interjújukat (lásd például Anton Hmko doktort, a marxista történelemtudományok kandidátusát, a képviselőt). Egy tisztességesen megfogalmazott parlamenti állásfoglalás mindenkihez szólna. A helytállókat még szilárdabbá tenné. A közömböseket kizökkentené a nemtörődömségből. A mindenkor alkalmazkodásra készeknek pedig (talán) azt sugalmazná: hátrébb az agarakkal. November 17-ikén kitört a nagy demokrácia, és ebből mindenki a maga módján vonta le a tanulságokat. Azok, akik akkor, 1968. augusztus 21-ikén bizony már 40 év körüliek voltak, de az invázió hatására sem ábrándultak ki a bolsevizmusból, ma, jó 20 esztendővel később főképp azt hajtogatják egyre-másra, hogy: „bársonyos forradalom". És a hangsúlyt nem a főnévre teszik, hanem a jelzőre. És most attól kell tartanunk, hogy ők állnak azok élére, akik a négy évtized alatt létrejött csődtömegben a legrövidebbet húzzák, akik most jogosan méltatlankodnak. Úgy gondolom, semmi értelme egy formális parlamenti gesztusnak, az 1968 augusztusi Brezsnyev-diktátum semmissé nyilvánításának. Ehelyett többet kellene törődni az egyszerű emberek százezreinek felvilágosításával, a konjunktúralovagok leleplezésével. A forradalom eredményeinek védelmezésével. TÓTH MIHÁLY MEGTORPEDÓZZÁK A PRIVATIZÁCIÓT? (Munkatársunktól) - Szerdán a Polgári Demokratikus Párt sajtóértekezletén a párt vezetői a Szövetségi Gyűlés, a CSNT és az SZNT költségvetési bizottságai elnökeinek a jelenlegi gazdasági helyzetet és a gazdasági reformot bíráló nyilatkozatát rosszindulatú javaslatnak minősítették. E javaslat szerint a privatizálás fő módszere a lízing, a részvények hosszú lejáratú törlesztése és az alkalmazotti társtulajdon lehetősége. A PDP szerint ez egy, a civilizált országokban bevált tulajdonviszonyoktól teljesen eltérő, sehol sem sikeres rendszer lenne, amelynek célja a privatizáció megtorpedózása. Václav Klaus szerint a bizottsági elnökök nyilatkozata példa nélküli, amellyel feltétlenül foglalkoznia kell a parlament vezetésének. Véleménye szerint ebben az esetben „a mai, tegnapi és tegnapelőtti kommunisták közti nagyon pikáns összhangról van szó." A kroméŕíži tárgyalásokra visszatérve a PDP elnöke elmondta, ő személyesen a politikai realizmus felé ösztönözte a jelenlevőket, arra, hogy mindenki tegyen visszalépést. Fontos körülmény, hogy Kroméŕížzsel véget ért a kerekasztal-tárgyalások időszaka, s e tárgyalások oda kerültek, ahova tartoznak - a parlamentekbe, jóllehet a törvényhozó testületekben is történhetnek váratlan fordulatok, döntések. A PDP és a Polgári Mozgalom viszonyáról szólva Václav Klaus csak annyit jegyzett meg, hogy „inkább a múlt kapcsol össze bennünket, jelenleg elsősorban a problémákat érezzük, s a jövőbeni viszony attól függ, hogy a PM valóban felelősséggel akarja-e kivenni részét az ország demokratikus, a piacgazdaságra épülő átalakításából." A PDP üdvözli, hogy Szlovákiában alakulófélben van egy hozzá közel álló testvérszervezet, a Szlovákiai Polgári Párt. A sajtóértekezleten bejelentették, hogy a PDP és az elkötelezett pártonkívüliek klubja (KAN) együtt kíván működni a választások előtt és koalícióként a választások alatt is. , > (sm) V