Új Szó, 1991. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1991-05-14 / 111. szám, kedd

1991. MÁJUS 14. PUBLICISZTIKA REFLEX SZÖVETKEZETET - MÁSKÉPPEN Hónapok óta dolgozik a prágai parlament a földtörvény előkészítésén, úgy tűnik, néhány napon belül el is fogadják a jogszabályt, ez azonban megint nem ad választ a földből élők által leggyakrabban feltett kérdésre: mi lesz a szövetkezetekkel. Pedig ez moct a kérdések kérdése, akkor is, ha a tulajdonjog-visszaállítás szempontjából, akkor is, ha az élelmiszertermelés szempontjából vizsgáljuk a problémát. Kétségtelen, hogy a földkérdés megoldása a törvényhozás legnagyobb feladatai közé tartozik. Bizonyos vonatkozásban még az alkotmányozásnál is lényegesebb. Ugyanis ha a törvény hatására a polgári társadalomban kialakulnak bizonyos birtokviszonyok, majd rövidebbhosszabb idő után kiderül róluk, hogy ésszerűtlenek, megváltoztatásukra már csak évtizedek alatt lehet sort keríteni. Ezzel szemben az alkotmány bizonyos, kevésbé sikerült cikkelyei a parlament elhatározása alapján viszonylag rövid úton megváltoztathatók. Egészen gyakorlati kérdéseket tesznek fel manapság a falusi emberek százezrei a leendő földtörvény érvényesítésével és a szövetkezetek átalakításával kapcsolatban. Például: az egyéni földtulajdon visszaállítása után mit kezdenek vagyonukkal a tulajdonosok? A szövetkezetben hagyják? Vállalkozásba kezdenek? Az azonos érdeklődésűek esetleg kisszövetkezeteket alapítanak? Mennyi föld marad a szövetkezetben a földnélküliek számára? A vagyonjogi rendezés után vajon életképes marad az eredeti szövetkezet. A legfontosabb kérdés pedig úgy hangzik: vajon hány személy lesz képes megélni a szövetkezetből? Ez már egzisztenciális kérdés, és különösen azóta húsba vágó, hogy kezd országos gondot okozni a munkanélküliség. Még konkrétabban: a mezőgazdaságban feleslegessé váló munkaerőt nem tudja felvenni az ipar. Sót, az ipartban elbocsájtottak bizonyos része is éppen a mezőgazdaságban próbál boldogulni. Csupa megválaszolatlan és „levegőben lógó" kérdés. A földtörvény elfogadásával kapcsolatos huzavona éppen a megválaszolatlanság miatt váltott ki oly nagy kiábrándultságot. Azok is vegyes érzelmekkel fogadják a Prágából érkező agrárhíreket, akik alig várják, hogy megkezdhessék az egyéni gazdálkodást, azok is, akiknek vannak elképzeléseik egy egészségesebb szövetkezet-típus létrehozására, de azok is, akiknek nincsenek konkrét elképzeléseik, egyszerűen csak a szövetkezeti munkában látják szavatolva a jövőjüket. A huzavonából legfeljebb azok profitálnak, akiket még a pártállam ültetett az államosított szövetkezetek élére. Nekik megfelel a jogi szabályozás hiányából következő cselekvési válság. Ezek a lehető legegyszerűbben oldják meg a gazdaságok lerobbanása nyomán beállt nehézségeket: elbocsájtással. Nincs pénz bérre - mondják - így csökkentjük a létszámot. Nagyon jól ismerik a paragrafusokat, tudják, hogy alaposan liberalizálódtak a felmondási feltételek, szinte semmi sem védi, a dolgozót az utcára kerüléssel szemben. Egyszóval: basáskodnak az elnök elvtársak, talpnyalókkal veszik magukat körül. Erkölcsileg, az emberi kapcsolatok alakulásában hallatlanul nagy rombolást hajtanak ezzel végre falvainkban. Ilyen viszonyok között ne csodálkozzunk, hogy a szövetkezeti tagok százezrei döbbennek rá: a parlamentben nem az igazságot keresik a földtörvény fogalmazói, hanem pártérdekeket igyekeznek érvényesíteni, miközben megfeledkeznek róla, hogy a lakosság élelmiszerellátását teszik kockára. Válságban van ma a mezőgazdaság. Senki sem vonja kétségbe, hogy a krízis leküzdésének fontos állomása lesz a tulajdonviszonyok egészségessé tétele, tehát az igazság trónra ültetése. Ez az elvett föld visszaszármaztatásával történik majd meg. Ha azonban ez túlságosan elhúzódik, könnyen megtörténhet, hogy közben teljesen összeomlik a mezőgazdaság. így bekövetkezhet, hogy miközben igazságot igyekszünk szolgáltatni, a termelés lezüllesztésével élelmiszerhiányt idézünk elő, s így mérhetetlen igazságtalanságot követünk el az ország egész lakosságával szemben. Ha továbbra is bizonytalanságban tartják a falut, megtörténhet, hogy néhány év múlva megállapíthatjuk: az operáció sikerült, a paciens meghalt. Feláldoztuk a pártoskodás oltárán. TÓTH MIHÁLY KINEK JÓ AZ ÁTEJTÖSDI? (Folytatás az 1. oldalról) és ennek a politikai irányzatnak egyelőre csekély hagyománya van Szlovákiában. Lényegesnek tartom viszont, hogy a programunk világos, minden célunk közérthető, a politikai vonalvezetésünk tisztán olvasható legyen. így nemcsak az ingadozók, hanem elsősorban azok adhatják majd ránk a szavazataikat, akik egyetértenek velünk. - Ne haragudjon, de az exkormányfő: Vladimír Mečiar szintén hasonló elvek hirdetője. Több ízben kifejtette, hogy továbbra is sajátjának tekinti a NYEE „Esély Szlovákiának" nevű programját - Nézze, a szó elszáll, a tettek súlya viszont bármikor lemérhető. Tény például, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom nyíltan átállt a parlamenti ellenzékhez. Akaratlanul is adódik hát a kérdés: a NYEE-vel szembefordulva, vajon miként kívánja sajátjának tekinteni ugyanazt a programot, amelynek megvalósítására 1990 júniusa óta a kormánykoalíció is törekszik; s amelyet maga Mečiar úr terjesztett elő a szlovák parlamentben... Igaz, akkor még a mi táborunkhoz tartozott. Hasonlóképpen tény, hogy a DSZMnek egyelőre nincs önálló programja, nincs szervezeti struktúrája, csupán bizonyos politizálási stílusa van. A volt kormányfő nem azért bukott meg, mert velem konfliktusai adódtak, hanem azért, mert túlságosan elvetette a sulykot: feladta mozgalmunk programját és a teljes szembenállást választotta. - Viszont az egyszerű halandó - mondjuk a mostanában Mečiarovcenak is „becézett" Garamszentkereszten - kissé másként látja a dolgot: nyakra-főre dicsérgeti, esetenként még bálványozza is az exkormányfőt. Még akkor is, ha a május 6-ára hirdetett általános sztrájk kissé erőtlenre sikeredett... - Szerencsére, az emberek zöme továbbra is a józan eszére hallgat. Ráadásul az utóbbi napokban Vladimír Mečiar is valamivel visszafogottabbá vált. Az viszont aligha véletlen, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom frissen létrehozott csúcsszerve: a grémium éppen az engedetlenségi sztrájként meghirdetett napon, május 6-án tartotta alakuló ülését! Persze, van itt még egy mozzanat. Nevezetesen az, hogy a népszerűség ugyan kellemes dolog, de túlságosan forgandó. Jól tudhatja ezt Mečiar úr is, s új választásokat sürgetve ezért üti most a vasat, amíg meleg. Ki tudja, talán a saját, talán épp az én példámon okult: 1989 novembere után lépten-nyomon a kezemet szorongatták az emberek; a rendszerváltás első évfordulóján viszont leköpdösték és kövekkel dobálták meg azokat, akik nyíltan kimondták, hogy a demokrácia egyik fő tartópillére a tolerancia. Nyilván sokan emlékeznek még arra is, hogy 1990 novemberében Vladimír Mečiart szintén Júdásnak, Prága és Budapest bérencének tartotta a felheccelt tömeg. Most viszont, hogy szembefordult velünk, bálványozzák őt. Joggal kérdezhetem: vajon kinek jó ez az átejtősdin alapuló népszerűség? - Mi a véleménye arról, hogy személyesen önt és a VPN-t is a totalitarizmus tovább éltetésének vádjával illetik?! - Több mint négy évtizeden át valóban diktatúrában élt ez az ország. Az emberek így hajlamosak arra, hogy szinte mindent, ami nem egyezik a szabadossággal-határos parttalan demokráciával, azt a korábbi tapasztalataikkal azonosítsák. Nos, ha valaki a jogállamiságot, az alkotmányosságot, a parlamentáris demokráciát, az anarchia és az erőszak elleni harcot a neosztálinista diktatúra korábbi gyakorlatával azonosítja, akkor a legközelebbi választásoknál nyilván nem ránk, hanem más mogzalomra vagy pártra fogja leadni szavazatát. A jelenlegi közhangulat álapján azonban félő, hogy az utca hangja az államhatalmat megtestesítő, következő kormánykoalíciót is csak a totalitarizmus vádjával illetné. Európa pedig, a jobbik esetben, csak megmosolyog majd bennünket; a rosszabik esetben viszont Szlovákia nélkül integrálódna. A tavalyi választások óta eltelt esztendő fontos okulandóinak egyike, hogy a parlamentáris demokráciát is tanulni kell. Sajnos, a könnyen manipulálható tömeg erre egyelőre nem mindig mutat hajlandóságot; mifelénk a parlament ajtajának bezúzása is sikk... - Valószínűleg ezzel kalkulálhatnak azok, akik idő előtti választásokat sürgetnek! - Ebben a DSZM máris egy követ fúj az SZLKP Peter Weiss féle utódpártjával

f illetve a szélső,séges nacionalistákkal. Vladimír Mečiar és követői pontosan tudják: az ó népszerűségük most tetőzik, a céljaik eléréséhez ezért az ördöggel is lepaktálnak. Hogy e cimboraság sikere révén megtorpanna a gazdasági reform? Vagy hogy az emberek csak vaktában, egy most körvonalazódó és a MečiarKňažko kettősön kívül más egyéniségeket fel nem mutató mozgalomra adnák le a voksaikat? A volt kormányfő bizonyára ezt is elkenné néhány találóan ügyes blöffel. -Ha a kitűzött időpontban, tehát kereken egy év múlva lesznek a választások, akkor még közös állam lesz Csehszlovákia? - Igen. Józan ésszel elképzelhetetlennek tartom, hogy a soviniszták és a szeparatisták kerekedjenek felül. Az önálló szlovák állam kikiáltása egyenlő lenne egy öngyilkosági kísérlettel. - Véleménye szerint a gyakorlatban ez mit jelentene? - A totális csődöt és a teljes elszigetelődést. - Éspedig? - Említettem már, hogy Európa akkor nyilván nélkülünk integrálódna. Szlovákia viszont újra a szétesőben lévő szovjet impérium érdekszférájába sodródna. Ennek következményeit még az unokáink is nyögnék. Természetesen, ezzel nem azt akarom mondani, hogy az európai közösséghez való csatlakozás ürügyén, Szlovákia netán leradírozható a térképről. Erről szó sincs! Ellenkezőleg: Szlovákiának mind Európában, mind a Cseh és Szlovák Föderatív Köztársaság szövetségi elrendezésében méltó szerepet és kellő tekintélyt kell biztosítani. De már a jövőbe pillantva, ahol a határok, az információk, a kulturális értékek cseréje, a kereskedelem vagy akár a turizmus szerepe egészen más lesz, mint annak manapság még a tanúi vagyunk. - Nem a Szövetségi Gyűlés, illetve a szövetségi kormány néhány tétova döntése ültette nyeregbe a most már a DSZM-et is élénken támogató kommunistákat és a nacionalistákat? - Soha, egyetlen pillanatig sem állítottam, hogy a sovinizmus vagy a kommunisták szociálpatológiája csakis a szlovák ember sajátja. A cseh politikában, vagy esetenként a kisebbségi körökben is rálelni ugyanerre. Szereintem a szeparatizmus, az antiszemitizmus természetes gondként jelenik meg a totalitarizmusból a demokráciába vezető úton. A társadalom egyik veszélyes gyermekbetegsége ez, remélhetőleg azonban előbb-utóbb kinövünk belőle. - Gál úr, nem sajnálja, hogy az 1989-es forradalom pozsonyi vezéralakjai közül egyre kevesebben ülnek egyazon asztal körül? - Tömören felelek: számomra Ján Budaj vagy Milan Kňažko továbbra is a novemberi események jelképe marad. Viszont a '91-es események jelképeként már nem őket őrzi majd a tudatom. Ez így van rendjén, hiszen a kommunista éra letűntével az örök szimbólumok kora is lejárt. - Vonatkozik ez önre is? Kérdezem ezt annak okán, hogy Vladimír Mečiar a NYEE kassai „válóperén" kijelentette: Fedor Gál, František Mikloško és közvetlen munkatársaik nemcsak szégyenteljes fiai a szlovák nemzetnek, hanem 1991. május 6-a után politikai hullák is lesznek... - Ami a vezéregyéniségek, a legendaszerű szimbólumok feltűnését és szinte törvényszerű háttérbe szorulását illeti, az természetesen rám is vonatkozik. Vladimír Mečiarnak a NYEE kassai közgyűlésén tett nyilatkozatához viszont annyit fűznék hozzá, hogy ezt a kijelentését még indulatainak teljében, a kormányfői posztról való visszahívása után négy nappal tette. Ez talán enyhítő körülménynek tudható be. De ha most kajánkodni akarnék, akkor visszakérdezhetnék: végül is ki az, aki május 6-a után politikailag nulla maradt?... Az efféle froclizgatások helyett maradjunk inkább annyiban, hogy tartok az olyan emberektől, akik efféle kijelentésekre ragadtatják el magukat, mert politikusokként rövidlátók és tárgyalópartnerekként is megbízhatatlanok. - önkéntelenül adódik hát a kérdés: vajon a NYEE miért ajánlotta őt júniusban kormányfőnek? - Mert nem tudhattuk róla mindazt, amit most már tudunk. Kellő eréllyel, kivételes munkabírással, remek emlékezőtehetséggel megáldott politikusnak tűnt. Az, hogy a dolog ennyire elfajult, sok tekintetben jelenthet tanulságot a jövőre nézve. - az ominózus márciusi tévényilatkozat körüli huzavona előre kitervelt affér volt? Amolyan összeférhetetlenséget bizonyítandó „in flagranti"? -Az a bizonyos vasárnap délutáni epizód apropó volt az eladdig egységesnek tűnő mozgalom megtöréséhez. Egy látványos, jól megrendezett színházi jelenet a tömegek részére. Vladimír Mečiar és Milan Kňažko arról viszont mélyen hallgatott, hogy ők akkor már hetek óta ignorálták a NYEE miniszteri, illetve képviselői klubját; hogy elzárkóztak a párbeszéd elől és a kapcsolatfelvételt is visszautasították. - A DSZM bejelentette, hogy céljaik egyikének a konstruktív oppozíciót tekinti. Mit jelenthet ez a gyakorlatban? - Azt, hogy a balra tolódás és a radikalizálódás szekértolói lesznek. Peter Weiss és pártja ma éppen úgy szimpatizál a Vladimír Mečiar nevéhez fűződő mozgalommal, mint Jozef Markuš és az őt támogató Szlovák Nemzeti Párt is. - A NYEE, népszerűségének mélypontján, vajon miként tud majd védekezni a közhangulatot befolyásoló populizmus ellen? - Hogy az alkotmányosság és a parlamenti demokrácia útját egyengetve, elhatárolódunk az efféle megnyilvánulásokat hirdető emberektől. - Gál úr, ön most legalább három hónapra Angliába utazik. Kapcsolatban marad eközben Szlovákia belpolitikai forgószínpadának szereplőivel? - Kapcsolatban maradok, bár nincsenek illúzióim afelől, hogy az előttem álló pár hét lejártával majd egy gyökeresen más hangulatú, korrekt és valóban demokratikus Szlovákia hétköznapjaiba csöppenhetnék majd vissza. Csodák manapság már nincsenek, a mindennapok politikai küzdelme viszont annál keményebb. Szeptemberben majd én is újra ringbe szállok. - Köszönöm az interjút! MIKLÓSI PÉTER SZEMBENÉZÉS KISEBBSÉGI TUDATOM NYOMORÚSÁGA Az elmúlt hetekben csehszlovákiai magyar vitáinkban néhány, egymástól látszatra független állítás keltette fel a figyelmemet. Az egyik szerint a magyar nemzeti kisebbségnek e hazában nem nyomorúságos a tudata. A másik véleményt egyik váteszünk fogalmazta meg dörgedelmes felhívásában, amely szerint jogainkat akár általános sztrájkkal is kivívhatjuk. Valaki a legnagyobb kisebbségi nyilvánosság előtt azt fejtegette, hogy a nemzeti kisebbségek önmagukban is morális értékkel bírnak. Ráadásul mindezért és, ebből fakadóan" megilletik őket az egyéni és kollektív jogok. Ha nem tartoznék a csehszlovákiai magyar kisebbségen belül ahhoz a kisebbséghez, amely bevallja tudata nyomorúságát és nyíltan elemzi, keresi és feltárja a megnyomoríttatás minden összetevőjét, helyeslőleg hallgatnék, esetleg lelket támogató cikket írnék. Sajnos, nyomorúságos tudatom nem képes azokba a magaslatokba emelkedni, ahonnan már világosan látni mikor mi a leghelyesebb ahhoz, hogy megszerzett jogainkat gyakorlatban is érvényesítsük, s a vágyottakat megszerezzük. Szerencsére vannak olyanok, akik büszkén vallják: őket aztán nem, őket bezzeg sohasem, senki és semmikor; mert ók minden helyzetben pontosan és világosan, akkor, amikor kell; csakis gátlások nélkül, büszke öntudattal és nagyvonalú toleranciával. Bennük minden reményem! Ez a kissé megtépázott, mostanában legalább hetente hétszer megrendített reményem. Ilyen helyzetben nincs mitől tartanom, elvégre vannak olyan sorstársaim, velem azonos anyanyelvet beszélő véreim, akiknek díszes párducbőrkacagányuk meg vitézkötéses atilláik alatt a helyén dobog a szívük. Velük szemben az én nyomorúságos kisebbségi tudatom igazán betegnek lát-szik. Betegnek, hiszen a demokráciát és a jogállamot nem szakszervezeti jutalomüdülésnék, hanem a kisebbségi lét különböző terepein, a szülői háztól, a hitvesi ágyon át a munkahelyi vitákig, gyermekem iskolájáig, minden helyzetben átélhető drámának tekintem, amely mindig más-más szerepet kínál. Ebbe a sorba beleillik az is, hogy olykor felismert nyomorúságos tudatommal botcsinálta lélekbúvárként is szembeszálljak, nem hagyván teret neki ahhoz, hogy cselekvéseim irányítójává avandzsáljon. így aztán némelykor örömmel és szomjasan olvasom, hallgatom azon sorstársaimat, akiknek helyén van a szívük, s nem dobog az enyémhez hasonlóan olykor az alfertályukban, ha éppen a nemzeti többség vagy a nemzeti kisebbség nevében pofozzák a demokráciát. Nyomorúságos, mert megnyomorított tudatommal a demokráciát féltem; naponta többször is. Mit nekem a nemzeti kisebbség létéből fakadó elidegeníthetetlen erkölcsi jog? Mit nekem a forradalmi szakszervezetek itt maradt utóvédjeinek sanda politikai sztrájkjaiban elesett majdani nagy kisebbségi munkabeszüntetés? Mit nekem a Kelet felől beígért új Kossuth-címeres Csemadokhonfoglalás? Mindezt meghagyom az egészséges, fejlett, sértetlen és érinthetetlen tudatú sorstársaimnak, miközben erőteljesen tudatosítom nyomorúságos tuoatomat... ...miközben már-már kisebbrendűségi érzés lesz úrrá rajtam. Más se kell nekem, hiszen ebben a bevallott tudati nyomorúságomban, egy ilyen lelkiállapot végleg a romlásba taszítana. Szerencsére csak engemet, mert mások tudják, mitől döglik a nyomorúságos kisebbségi tudatomban zümmögő légy. A demokratikusan választottparlamentbe utcáról dobott könnygázgránáttól. Ugy megállt a légy a nyomorúságos tudatomban, hogy azóta is elfelejtettem zümmögni. Komoly dolgok ezek, én meg szelíden ironizálok fölöttük. Na, miért? Igen, igen..., mert nyomorúságos a kisebbségi tudatom. Bezzeg, ha nem lenne az, akkor tanulékonyabb lennék. Elsajátítanám a Szlovák Nemzeti Párt szólamait, s átültetném kisebbségi argóba. Akkor már nem lepődnék meg, hogy valaki azt hirdeti: ,,a nemzeti kisebbségek önmagukban is morális értékkel bírnak". Akárcsak a szlovák nemzet léte Isten szabad ege alatt... Sok idő telik el, amíg az Ádámot*és Évát teremtő Atyaisten felmenti a kisebbségben élő magyarokat is az eredendő bűn terhe alól. Addig is a gazdag kisebbségi tudatú sorstársaim éltetik bennem a reményt, hogy lesz még szőlő, lágy kenyér, mert van egészséges kisebbségi magyar tudat. És igazuk van. Elvégre mit akarnak itt a demokráciával, a jogállammal, az állampolgári jogokkal holmi szabadelvű köztársasági elnök, parlamenti képviselők és nyomorúságos tudatú újságírók? Majd jönnek a nép fiai, s(tb) könnygázgránátokkal meg általános sztrájkkal, Istentől való nemzeti és nemzeti kisebbségi erkölcsi jogokkal és vezérekkel elsöprik ezeket a demokratákat. Lehet. De a következő dolgokat akkor sem fogom fel nyomorúságos kisebbségi tudatommal: Miért nem sztrájkol még a kisebbségi magyar paraszt, aki nem törődve saját nyomorúságos tudatával, Kossuth címerrel meg erkölcsi joggal, minden nap dolgozik a földjén? Úgy fekszik le, hogy már tudja, ébredés után mit vár tőle a föld és a jószág. Most ne firtassuk, hogy a sajátja vagy a szövetkezeté. Miért nem fest Kossuth címert a paprikára és az uborkára az a mátyusföldi kistermelő, aki ilyenkor már a Pozsony-Prága autósztráda egyik pihenőjében árulja a zöldséget? Mert az egyik a földből él, a másik meg a földjével már vállalkozni is megpróbál. Nyomorúságos tudatommal megértem őket is, meg azt a szlovák cukrászt is, aki magáncukrászdájába öt nyelven csalogatja a vásárlót. A mátyusföldi kistermelő tudja, hogy friss és egészséges árut szállít, s a cukrász nem felejtette el, hogy a fagylalthoz nemcsak ostya, de nyelv is kell a piacgazdaságban. DUSZA ISTVÁN