Új Szó, 1991. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1991-05-14 / 111. szám, kedd
1991. MÁJUS 14. >1X7 SZÔi HÍREK - VÉLEMÉNYEK AZ EGYÜTTÉLÉS A FUEV TAGJA Az Európai Népcsoportok Föderális Uniója (FUEV) az elmúlt héten tartotta 18. kongresszusát Budapesten. Ez a nemzetközi szervezet 1949-ben alakult, s eddig főleg a nyugat-európai kisebbségi szervezeteket tömörítette. 1989-től az Európai Tanács mellett konzultánsi szerepkörben működik kisebbségi kérdésekben. Ez a tanácskozás - amelyet első alkalommal rendeznek közép-európai országban - az újonnan alakult kisebbségi szervezetek számára lehetőséget kínált a FUEV megismerésére, kapcsolatteremtésre. A kongresszuson a szervezet társult tagjának felvették a mazúriai és a felsősziléziai németek szervezetét, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és az Együttélés Politikai Mozgalmat, levelező tagként pedig a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget. Az Együttélés Politikai Mozgalmat a kongresszuson Duray Miklós, Stanislaw Gawlik, Mathias Schmögner, Renáta Korpák és Gyurcsík Iván képviselték. Az Együttélés Politikai Mozgalom Központi Irodája NYILATKOZAT 1991. május 10-én az Együttélés Politikai Mozgalom és a FIDESZ, az eddigi mozgalmi kapcsolatok után hivatalosan is találkozott. At Együttélés Duray Miklós, Gyurcsík Iván és Varga Béla, a FIDESZ-t Orbán Viktor, Németh Zsolt és Lőrincz Csaba képviselte. A megbeszélés résztvevői tájékoztatták egymást a Csehszlovákiában és Magyarországon kialakult politikai helyzet kisebbségi vonatkozásairól és egyetértettek a pártsemleges kisebbségi politika alapelveiben mind bel-, mind külpolitikai vonatkozásban. Hangsúlyozták a további kapcsolatok építésének fontosságát és a kölcsönös tájékoztatás szükségességét. A magyarországi kisebbségi törvény mielőbbi elfogadását kívánatosnak tartották. TARTALMAS TALÁLKOZÓ Az országos közgyűlés határozata értelmében a Csemadok Országos Választmányának vezetői tegnap a Csemadok székházában találkoztak az Együttélés, a Független Magyar Kezdeményezés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselőivel, akikkel megvitatták az alkotmánytervezetek, valamint a nemzetiségi oktatásügy kérdéseit. Megállapodtak abban, hogy ezeket a találkozókat rendszeressé teszik. -sidA JUGOSZLÁVIÁBA UTAZÓK FIGYELMÉBE A kiéleződött jugoszláviai helyzettel kapcsolatban megszaporodtak a csehszlovák állampolgárok kérdései az ide történő utazást, kirándulást, üdülést illetően. A Szövetségi Külügyminisztérium azt ajánlja állampolgáraiknak, lehetőleg korlátozzák utaikat Horvátország némely területére, mindenekelőtt Kelet-Szlavóniába - Vukovar és Vinkovci -, továbbá Knih és a Plitvicei-tavak vidékére. VALUTAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1991. május 14-én Pénznem Eladási árfolyam 1 egységre koronában Angol font 53,29 Francia frank 5,30 Német márka 17,98 Olasz líra (1000) 24,21 Osztrák schilling 2,55 Svájci frank 21,26 USA-dollár 30,91 JOZEF KUČERÁK: A FÖDERÁCIÓ MEGKÉRDŐJELEZÉSÉNEK SÚLYOS KÖVETKEZMÉNYEI LENNÉNEK (Munkatársunktól) - A feddhetetlenségi vizsgálat kérdése és a múlt heti lányi tanácskozás szerepeltek a Nyilvánosság az Erőszak Ellen tegnapi sajtótájékoztatóján, melyet ez alkalommal Jozef Kučerák vezetett. A NYEE Szlovákiai Tanácsának új elnöke elmondta: mozgalmunk azt az álláspontot képviselte, hogy egyenjogú köztársaságoknak kell alkotnia a föderációt, s a polgároknak olyan jogi úton kell kifejezniük, hogy közös államban kívánnak élni, amely nem vezet jogi dualizmushoz. A föderáció megkérdőjelezése vagy veszélyeztetése negatív bel- és külpolitikai következményekkel járna - hangsúlyozta Jozef Kučerák. Peter Zajac, a NYEE Szlovákiai Tanácsának tagja a lányi találkozóról elmondta. a cseh politikai reprezentáció olyan államjogi elrendezésjavaslattal jött, amely a Cseh illetve Szlovák Nemzeti Tanács megállapodására épülne. A javaslat közös államot, köztársasági elnököt, illetve szövetségi parlamentet feltételez. Elmondta, hogy voltaképpen csak két kérdéskör maradt nyitott. Éspedig hogy miként kerüljön sor erre az alkotmányjogi aktusra, illetve meg kell határozni, a továbbiakban mi fog a szövetség illetve a köztársaságok hatáskörébe tartozni. A NYEE a 143-as alkotmánytörvény 142. cikkelyének - amely az új alkotmány elfogadásáról, illetve a hatályban lévő módosításáról rendelkezik - a novellizálását javasolja. A lusztrációkkal kapcsolatban Vladimír Čečetka, az SZNT védelmi és biztonsági bizottságának tagja ismertette annak a parlamenti vizsgálóbizottságnak a munkáját, amely a lusztrációkkal foglalkozott. A bizottság jelentést dolgozott ki, melyet az SZNT Elnöksége legközelebbi ülésén vitat meg. A jelentésben egyebek között leszögezték: az államvédelmi hatóságokkal való együttműködés állam- és alkotmányellenes volt. A feddhetetlenségi vizsgálatra azért van szükség, hogy meggátolják az információkiszivárgást a legfelsőbb politikai szervekből, valamint az adatokkal való visszaélést. A feddhetetlenségi vizsgálattal elejét kell venni a magas állami beosztásban lévők és törvényhozó testületek tagjai esetleges zsarolásának. Jozef Kučerák á kérdéssel kapcsolatban elmondta: mozgalmuk szorgalmazza, hogy a lusztrációról mihamarabb döntsön a szlovák parlament. -gyor LÁNYBAN KÖZELEDTEK AZ ÁLLÁSPONTOK (Folytatás az 1. oldalról) álláspontja közeledett egymáshoz. A továbbiakban ismertette azt az egyezményjavaslatot, amelyet a cseh fél nevében Dagmar Burešová, a CSNT elnöke terjesztett elő Lányban. ,,A CSNT és az SZNT egyezményjavaslata a CSSZSZK államjogi elrendezésére" címet viselő javaslat 16 pontban foglalja össze a tagköztársaságok és a föderáció viszonyát. Egyebek közt az is olvasható benne, hogy a két tagköztársaság szövetségét csupán általános népszavazás szüntethetné meg. Lányban sok vita folyt a két nemzeti parlament közti egyezmény, vagy szerződés jóváhagyásának, illetve ratifikálásának formájáról. Michael Žantovský elmondta, az egyezmény, szerződés fogalmak közt jogi szempontból nincs különbség. A szlovák fél a tagköztársaságok viszonyát szerződésben, a cseh fél pedig egyezményben szeretné kifejteni. Ám ez a kérdés nem komplikálja a tárgyalásokat. (sm) MEČIAR A VÖRÖS PÁHOLY NAGYMESTERE? Vasárnap nyílt levélben szólította meg a szlovák exkormányföt Ivan Čarnogurský, akit Vladimír Mečiar az elmúlt napokban az újságírók előtt többször is megvádolt azzal, hogy a csehszlovák besúgóhálózat 20 275-ös ügynöke volt. Állításainak hitelét színpadias módon erősítve, az egyes adatokat csak a titokzatos ügyiratban való lapozgatás után ,,árulta el", holott korábbi meséi szerint a belügyminiszteri, illetve a kormányfői íróasztalra került dokumentumokat megsemmisítette). Ivan Čarnogurský nyílt levelében előbb a totalitárius államrendszerhez való viszonyulásáról, illetve a szlovák emigránsokkal (például František Vnukkal) tartott kapcsolatairól szólt, majd megjegyezte, hogy a kommunista államvédelmi szervekkel való együttműködéssel éppen az a Vladimír Mečiar vádolja, „aki aktív politikai pályafutását a kommunista párt soraiban kezdte", 1968-at követően pedig ismét kommunistaként élesztgette a párt mártíromságát, s aki ma, úgymond, már nem kommunistaként áll egy olyan (a Demokratikus Szlovákiáért elnevezésű) mozgalom élén, amelyet a Szlovák Nemzeti Párt és a Demokratikus Baloldal Pártja (az egykori SZLKP) egyöntetűen támogat. A három pártot, illetve mozgalmat Ivan Čarnogurský szerint egyedül az kapcsolja egybe, hogy vezetőségeikben a bukott állampárt (Szlovákia Kommunista Pártjának) tagjai rejtőznek. Mindezek után telteszi a kérdést: ,,A Vörös Páholynak valóban szüksége lenne a Nagymesterre?" A továbbiakban Mečiar merőben „egyedi politikai megnyilatkozásairól", azaz a lusztrálások iránti különleges „tehetségéről" szól, amelyeket még belügyminiszter korában, pontosabban két nappal belügyminiszteri bársonyszéke elfogadása után kezdett meg a nemrégiben még a lusztrálás-ellenes nyilatkozatairól hírhedt szlovák politikus. Ezzel együtt azonban utal arra is, hogy Vladimír Mečiar kezdettől fogva gyanúsan nagy jártasságról tett bizonyságot olyan speciális ismeretekben, amelyekre csak az ŠtB munkatársait képezték ki, illetve a még nála is hírhedtebb KGB ügynökeit. (f-m.) A DEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI TITKÁRA: A KOALÍCIÓBAN MARADTUNK Sajtóértekezletet tartott tegnap Dr. Peter Mišáík, a Demokrata Párt központi titkára, és főképp a Lányban tartott egyeztető tárgyalásokról, valamint a demokratáknak a lusztrációkkal kapcsolatos elképzeléseiről tájékoztatta az újságírókat. - Véleményünk szerint jogi megalapozottságú okmányként kell értelmezni a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság szerződését - mondotta a lapok munkatársainak. Azzal, hogy jogi formát kap a dokumentum, elejét vesszük a tartalom tetszőleges értelmezésének. Az államjogi elrendezés során az illetékességi kérdések körül várhatók legnagyobb viták. Reméljük, egyetértésre jutunk. A központi titkár a lusztrálásokról szólva rámutatott, hogy pártja már januárban az SZNT Elnöksége elé terjesztette a feddhetetlenségi vizsgálatokkal kapcsolatos elképzeléseit. ,,A csúcsszerveknél kell kezdeni" - hangsúlyozta. A Demokrata Párt reprezentánsainak politikai magatartása az utóbbi hetekben enyhén szólva nem volt egyértelmű. Oľga Keltošová emlékezetes főtéri „jelenése", vagy a demokrata miniszterek magatartása a kormányválság idején nem járult hozzá e politikai erő vonalvezetésének egyenesiránúvá tételéhez, így munkatársunk feltette a kérdést: „Hogyan vélekedik a Demokrata Párt az elvi politizálásról?" Dr. Miššík válasza: „Számunkra az jelenti az elvszerűséget, hogy a távlati célokat szem előtt tartva politizálunk. A pártunk keretei között működő politikusoktól elvárjuk, hogy tevékenységükben a programunkhoz igazodnak..." Úgy tűnik, a központi titkár megértette a célzást. Majd a jövő megmutatja, egyformán értelmezi-e az elvszerűséget valamennyi reprezentánsuk. Egy olyan kis pártnak, mint amilyen a Demokrata Párt, nem könnyű manapság úgy politizálnia, hogy a populistáknak is a kedvében járjanak, meg az európaiság követelményének is eleget tegyenek. (tóth) A THAIFÖLDI KIRÁLY FOGADTA KÜLDÖTTSÉGÜNKET A Marián Čalfa szövetségi miniszterelnök által vezetett csehszlovák küldöttség tegnap thaiföldi látogatása második napján a főváros, Bangkok megtekintése után megkezdte a program hivatalos részét. Miniszterelnökünk tanácskozott thaiföldi partnerével, Anand Panjaracsunnal, mégpedig a két ország közti kereskedelmi kapcsolatokról. Ebből az alkalomból egyezményt kötöttek az árucsere bővítéséről. Ezzel párhuzamosan partnereikkel tanácskoztak a csehszlovák kereskedelmi és vállalkozói körök képviselői is. Marián Calfát ezután fogadta Phumiphon Adindet thaiföldi király, majd sajtótájékoztatóval zárult a nap programja. STOP A VEGYI FEGYVEREKNEK George Bush, az Egyesült Államok elnöke tegnap betiltotta az amerikai vegyi fegyverek bármiféle használatát és elrendelte a harci célokra felhasználható mindennemű mérgező anyag megsemmisítését. Az elnök ezt* a döntést olyan bizonyítéknak minősítette, amely arról tanúskodik, hogy az Egyesült Államok kész eleget tenni a vegyi fegyverek felszámolásával kapcsolatos kötelezettségének. ANTALL JÓZSEF IZRAELBEN Tegnap háromnapos izraeli hivatalos látogatásra érkezett Antall József magyar miniszterelnök. Tárgyalásokat folytat vendéglátójával, Samir miniszterelnökkel, Herzog elnökkel és Modai pénzügyminiszterrel, elsősorban a két ország gazdasági és kereskedelmi együttműködéséről. A magyar kormány elnöke egyebek között átveszi azt az izraeli kitüntetést, amelyet apjának ítéltek oda a második világháborúban üldözött zsidók megmentéséért. MANDELA ASSZONY TÁRSTETTES A johannesburgi bíróság tegnap bűnösnek nyilvánította Winnie Mandela asszonyt, Nelson Mandelának, az Afrikai Nemzeti Kongreszszus alelnökének feleségét, azért, hogy társtettesként részt vett 1988. decemberében négy fiatal néger aktivista elrablásában és megkínzásában, s közülük egy 14 éves fiú Mandela asszony testőrsége általi meggyilkolásában. PARTNEREINKET ML VALASZTJUK MEG (Folytatás az 1. oldalról) belüli félreértésnek minősítette, ma pedig mint Csehszlovákia belügyeibe való durva beavatkozást értékeli. 1968 hosszú időre megszakította jó kapcsolatainkat, és a totalitarizmus vette kezdetét mind Csehszlovákiában, mind Oroszországban. „Azért vagyok itt, hogy végérvényesen lerázzuk magunkról a sötét múlt láncait" - hangoztatta az orosz parlament elnöke. A szövetségi parlament elnöke tegnap délután fogadta Borisz Jelcint, akinek kíséretében volt Borisz Pankin a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete is. Az orosz parlament elnöke megköszönte a meghívást és tájékoztatta Alexander Dubčeket azokról a törekvésekről, amelyeket az Orosz Legfelsőbb Tanács fejt ki a társadalom átalakítása során. Alexander Dubček hazánk belpolitikai helyzetéről és a parlament munkájáról beszélt. Mindketten reményüket fejezték ki, hogy a tárgyalások sikeresek lesznek. Borisz Jelcin Alexander Dubček kíséretében végig sétált a Vencel téren, ahol a prágaiak üdvözölték őt. Rövid időre megállt azokon a helyeken, amelyek Jan Palach hősi tettére emlékeztetnek. Gyalog tekintette meg a Vencel teret és elbeszélgetett a járókelőkkel. A prágai várban tegnap Borisz Jelcin találkozott, Václav Havellel. A több mint egyórás beszélgetés után Michael Žantovský újságíróknak elmondta: Havel tájékoztatta vendégét a csehszlovákiai helyzetről. Szó volt a csehszlovák-szovjet kétoldalú kapcsolatokról is és rámutatott a két ország gazdasági kapcsolatainak rendkívüli fontosságára. Mindketten szóltak -a gazdasági együttműködés lehetőségeiről. Borisz Jelcin átadta Václav Havelnak Michal Gorbacsov üdvözletét. Megállapította, hogy Oroszország hasonló úton akar járni mint Csehszlovákia. Az 1968-as eseményekről nem volt szó a találkozón. Václav Havel ezután magánvacsorán látta vendégül Borisz Jelcint. MARATONI ÜLESRE VAN KILÁTÁS Zdenék Jičínský, Milan Šútovec és Jan Sokol tegnap tájékoztatta a sajtó képviselőit a Szövetségi Gyűlés ma délután megnyíló 15. együttes ülésének előzetes programjáról és Borisz Jelcin kétnapos csehszlovákiai tartózkodásáról. A Szövetségi Gyűlés 15. együttes ülése előreláthatóan két hétig fog tartani, tekintettel az igen sok napirendi pontra. A legfontosabbak: a földtörvény, amely azonban csak a jövő hét elején kerül sorra, továbbá az ország gazdasági helyzetéről és a szociális politikáról kiuolgozoti jelentés megtárgyalása, az 1948 februárjától 1989 novemberéig terjedő időszak értékelése, a szövetségi tájékoztatási és biztonsági szolgálattal kapcsolatos előterjesztés megvitatása, az 1989 november 17-i eseményeket kivizsgáló bizottság jelentése és különböző tárgykörbe tartozó törvényjavaslatok. Nincs kizárva, hogy a Szövetségi Gyűlés Elnökségének átalakítására, illetve kiegészítésére és a felszabadult képviselői helyek betöltésére is sor kerül. -vaOLASZ VÁLLALKOZÓK SZLOVÁKIÁBAN (Munkatársunktól) - Ján Čarnogurský, a szlovák kormány elnöke tegnap Pozsonyban olasz vállalkozókat és kereskedőket fogadott. A találkozó után a vendégek Jozef Chrennel, a Szlovák Köztársaság kereskedelmi és idegenforgalmi miniszterével tárgyaltak. Megbeszéléseik középpontjában a sokoldalú együttműködés megalapozása állt. Jozef Chren a tanácskozás szünetében tartott sajtóértekezletén elmondta, hogy miniszterként már háromszor járt Olaszországban, és elsősorban a kereszténydemokrata párton keresztül próbáltak kapcsolatokat felvenni. - Mostani pozsonyi tárgyalásainkat nagyon hasznosnak tartom - jelentette ki a kereskedelmi miniszter. - Vendégeink érdeklődtek a kisüzemek megvétele iránt, de nem zárkóznak el az új technológiák szállításától sem. Tenat nem csupán eladni és vásárolni óhajtanak nálunk. Itt-tartózkodásuk alatt az olasz vállalkozók meglátogatnak néhány gyárat is, pl a bošanyi bőrfeldolgozót, a pozsonyi bútorgyárat és a pezinoki fafeldolgozó üzemet, ahol az együttműködési formákat tisztázzák majd. A tárgyalások során szó volt a kölcsönös idegenforgalom fejlesztéséről, és az olasz fél érdeklődött építőipari szakmunkásaink alkalmazása iránt is. Ez utóbbi a növekvő munkanélküliség időszakában örvendetes hír. S hogy a kapcsolatteremtés gyorsabb és hatékonyabb legyen, a szlovákiai érdeklődők Alena Trnkalková asszonyhoz fordulhatnak a 239-424 pozsonyi telefonszámon, aki készségesen továbbítja vállalkozóink elképzeléseit az olasz partnerek felé. D. T.