Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-11 / 85. szám, csütörtök

1991. ÁPRILIS 11. ÚJ szói SPORT EXTRA 8 RÁKÓCZI ÁLMA: BŐSI VILÁGBAJNOK FANATIZMUS NÉLKÜL NEM LEHET BIRKÓZNI A TENISZMÁGUS VALLOMÁSA Március 24-én a floridai Key Biscayne-i rendkívül erős tenisztornán a férfi egyes döntőjét Jim Courier és David Wheaton vívta. Talán nem sokan gondoltak arra, hogy már az összecsapás előtt volt egy győztese a találkozónak. Ez pedig nem más, mint Nick Bollettieri, a világhírű edző, hiszen a finálé mindkét résztvevője tanítványai közé tartozik. „Azért élünk, hogy harcoljunk. Harcolunk, 4iogy életben maradjunk. Minden nap, a nap minden órájában, születésünktől halálunkig kisebb-nagyobb csaták sorozatát vívjuk. Hogy mindezt kibírja az ember, erősnek kell lennie, s hinnie kell saját képességeiben. Viszont nem elég hinni, bizonyítani is szükséges. Hogy bizonyítani tudjon, hajtani kell. A kemény iramot csak az erősek bírják ki. Ilyen az élet..." — fejtette ki életfilozófiáját a nagy teniszmágus. Nyilatkozatában benne van élete: a koreai háború elitalakulatának ejtőernyőse, a sikeres üzletember, akire a Rockefeller család is felfigyelt, s végül a világ egyik legismertebb tenisziskolájának főnöke Jó pár év eltelt azóta, hogy Florida Bradenton városkájában megnyitotta teniszakadémiáját, amely azóta a teniszsztárok valóságos „keltetőhelyévé" vált. „A tenisz és a siker jelenti számomra a legtöbbet. Ugy kell nekem, mint a levegő. Lehet, hogy valaki ezért engem egoistának, hajcsárnak tart; hiába, ez az életem." Bollettieri valóban mindent meg is tesz a sikerért. Napi 15-18 órát dolgozik, feláldozza magánéletét, viszont kézzelfogható eredményeket mutathat fel. Szeles, Bassett a nőknél, Agassi, Krickstein, Courier, Wheaton, Arias, Gottfried a férfiaknál jelzik munkásságának kiugró állomásait. „Éppen itt az ideje, hogy végre világelsőt faragjak valamelyik neveltemből" — mondta négy évvel ezelőtt a 60 esztendős mester. Álma az idén teljesült; Szeles Mónika hoszszas üldözés után leelőzte Steffi Gráfot és biztosan ül a női tenisztrónon. A diadal a férfiaknál egyelőre várat magára. Legközelebb Brian Gottfried volt a No I megtisztelő címéhez, 1977-ben a 3. helyen állt a ranglistán. A későbbiek során Jimmy Arias az 5., Aaron Krickstein a 7. pozícióig tornázta fel magát. Jelenleg Andre Agassi (az ATP-ranglistán az 5.), Bollettieri „zászlóshajója", aki egyben a kedvence. „Andre a családomba tartozik, s én az övébe. Kölcsönösen becsüljük egymást, mindketten egyéniségek vagyunk. Azt akarom, hogy a világ legjobb teniszezője legyen, s ő is ugyanezt akarja" — szólt közismerten szoros kapcsolatukról. Nem minden nála nevelkedő játékossal ilyen felhőtlen a viszonya. Gyakran bíráiják drasztikus módszerei, teniszakadémiája katonai drillje, spártai életmódja miatt. Háta mögött sokan tirannusnak hívják, nem egy nála edző ifjú teniszező sírva hagyja el iskoláját. Bollettierit ez nem hatja meg: „Az egyedüli, amit neveltjeimtől követelek, a maximális munkabírás, a teljesítőképesség határán. Minden tanítványnak egész nap a teniszre kell összpontosítania, csak így nevelhetek bajnokokat. Különben is, senkit sem tartok vissza, aki nem bírja, elmehet. A gyengébb mindig teret ad az erősebbnek." Bentlakásos iskolájában szigorú fegyelem uralkodik: reggel iskola, utána ebéd, majd a több órás edzés következik, néhány rövid pihenővel. Az intenzív tréninget regeneráció, úszás követi. A vacsora előtt egy kis pihenő, majd a napi edzés kiértékelése, a hibák hai*elgatása van soron, számítógép és video segítségével, végül este tízkor lámpaoltás, s másnap minden kezdődik elölről. A kemény megpróbáltatások ellenére szinte tolonganak az ifjú reménységek az akadémiára való felvételért, a szülőket nem riasztja vissza a heti (!) 500-600 dolláros tandíj sem. Ez Amerika! Sehol sincs ekkora kultusza a sikernek, a győzniakarásnak. Lehet, hogy éppen ez a motiváció röpíti majd egyszer a férfi tenisz abszolút csúcsára valamelyik Bollettieri-növendéket. (só) Sokak véleménye, faluhelyen nem működhet eredményesen sportegyesület. Bős (Dunaszerdahelyi járás) kötöttfogású birkózói alaposan rácáfolnak erre az állításra. 1962-ben alakult a szakosztály, melynek alapítója Nyásik Lajos volt. Nem értek el figyelemre méltó sikereket, ezért 1972-ben szélnek eresztették a birkózókat. Kilenc évvel később a jelenlegi főedző, RÁKÓCZI ANDRÁS és négy társa újra megpróbálta, be akarták bizonyítani: az 5000 lelket számláló nagyközség nemcsak az épülő vízierőműről legyen nevezetes, hanem sportolóiról is. Rákóczi szakaszvezetőnél érdeklődtünk, hogyan emlékszik az újjáalakulást követő évekre, a kezdeti nehézségekre? — Mostoha körülmények közt 20 fiatallal kezdtük a munkát. Hetente két gyakorlás volt műsoron, még a srácok felszerelését is a saját pénzemen vásároltam. Amolyan mindenes voltam a szakosztálynál. Négy évig teljesen ingyen munkálkodtam, ekkor már közel 100 fiatal látogatta az edzéseket. * Mikor jelentkeztek az első sikerek? — Már 1983-ban. Horváth Jaroslav révén szereztük az első országos bajnoki címet a serdülők korosztályában. Ez nagy ösztönzést adott a további foglalkozásokhoz. * Jelenleg hányan járnak edzésekre, és vannak-e segítőtársai? — Hatvan gyerekkel foglalkozunk, 1984-től Gróf Árpád a segítőm, két évvel később Brezovszky András is csatlakozott hozzánk — havi 400 koronáért... * Milyen eredményekkel dicsekedhet a klub? — A szlovákiai és az országos bajnokságokon a dobogó legmagasabb fokára állhatott például Hauer, Halász, Jankovics, Horváth, ifj. Rákóczi, Németh, Bátky, Vízi, Bartalos és Farkas. Különböző ifjúsági és serdülő kategóriában bizonyultak a legjobbnak. * Kik támogatják ezt a nézők számára nem attraktív sportágat? — Fő szponzorunk a Bősi Állami Gazdaság; az év elejétől külön bankszámlája van a szakosztálynak, s már több magánvállalkozó jelezte, hajlandó segíteni bennünket. Sokat köszönhetünk a szülőknek; mindent megtesznek gyermekeik sikeréért. * A Bánovcén rendezett szlovákiai ifjúsági bajnokságon védencei négy aranyérmet szereztek és a csapatversenyt is megnyerték... — Remekül helytálltak a fiúk. Kilenc kategóriában avattak bajnokot, ebből hat esetben bősi fiú állt a dobogó legmagasabb fokán. Bartalos, Németh, Varga és Karika mellett Bátky Attila és ifj. Rákóczi András a Trenčín színeiben szereztek aranyérmet. * Németh Lehel országos felnőtt bajnokságot is nyert (57 kg). Mutassa be a súlycsoport legjobb csehszlovák birkózóját. — A dunaszerdahelyi gimnázium érettségi előtt álló diákja. Nyolc éve került hozzánk, akkor alig 26 kilogramm volt a testsúlya. Nagyon szorgalmas, különedzéseket végez, akarása szinte nem ismer határokat, csak a sportnak él. Kiváló tanuló. A gimnázium befejezése után a prágai testnevelési főiskolán szeretné folytatni tanulmányait. Több egyesület is megkereste. Úgy tűnik, ha sikerül a felvételi, az Olymp Praha versenyzője lesz. * Védence 1990-ben is a legjobbnak bizonyult... — Tavaly minden mérkőzésen két vállra fektette ellenfelét az 54 kilogrammos súlycsoportban. Az idén úgy döntöttünk, egy kategóriával feljebb indul, itt is simán vette az akadályokat. A döntőben a prágai Olymp sportolóját, Klozt verte 8:0-ra. Legnehezebb összecsapása a döntőbe jutásért volt: a tavalyi ifjúsági-vb ezüstérmesét, Vitet győzte le 8:3 arányban. * Milyen támogatást nyújt a szövetség a szakosztálynak? — Az elmúlt esztendőkben mintegy 40 000 koronát utaltak át részünkre, 1991-ben 170 000 korona támogatást kaptunk; ebből is látszik, értékelik tevékenységünket. Azt is megígérték, még ebben az idényben új szőnyegeket kapunk. * Úgy hírlik, jók a nemzetközi kapcsolataik... — Évek óta együttműködünk a Ferencváros, a Győr, a Csepel és a Kapuvár birkózóival, illetve Austria Wiennel. Tíz napig a marosvásárhelyi és a székelyudvarhelyi klub vendégei voltunk. A Rákóczi András Ferencvárossal már többször edzőtáborozónk együtt. Hívtak Palermóba is, de nem volt pénzünk... * Nemzetközileg elismert viadal az ifjúsági Csallóköz Kupa. Hogyan készülnek az idei rendezvényre? — A rossz teremviszonyok miatt a korábbi rendezvényeket szabadtéren, a sportpályán voltunk kénytelenek lebonyolítani. A 10. seregszemlére eddig 7 ország fiataljai jelentkeztek. Előreláthatólag a dunaszerdahelyi sportcsarnok ad majd otthont a versenynek, amelyre június 22.—24. között kerül sor. * Biztosan sok elismerést kapott lelkes munkájáért... — Nem panaszkodhatom. Fájlalom azonban, hogy a bősi sportegyesület még egy oklevélre sem méltatott... * Mi az edzői „ars poeticája"? — A birkózást csak fanatikus hittel és kemény edzésekkel lehet sikeresen művelni. Többször értek bennünket kudarcok, de a nehézségek ellenére bebizonyítottuk: életképesek vagyunk. Áprilisban három tehetséges fiatalunk, Halász, Bátky és Hegedűs bevonult katonai szolgálatra. A trencséni Duklához kerültek, tehát továbbfejlődésüknek nincs akadálya. Leszerelésük után csapatunk „ászai" lehetnek. * Mit szeretne elérni „fiaival?" — Egyik célunk: bekerülni az országos ligába. Négy év múlva Csehszlovákia rendezi a felnőtt világbajnokságot és a minap arról álmodtam, hogy bősi birkózó is állt a vb-dobogón... SZABÓ ZOLTÁN Németh Lehel ellenfele már az utolsókat rúgja... EGESZ EVBEN SZUMÓ A japán főváros Rjógoku nevű negyedében, a Szumida folyó partján mostanában a szokásosnál is nagyobb a forgalom. A járókelők forgatagából egy-egy megtermett, az átlag japánnal két fejjel magasabb, fölöttébb kövér és izmos testű alak válik ki. Ezek a hústornyok hosszú hajat viselnek, olyasféle kontyba tűzve, amilyen a szamurájoké volt s amit aztán több mint száz esztendeje, a feudális kor végeztével kiűztek a divatból. Akik mégis hordják, hagyománytiszteletből teszik, hiszen az ősi, hagyományos japán sportot, a szumót művelik. SZAMURÁJEDZÉS? Sportoló és közönsége együtt igyekszik a tokiói Kuramai-basi sugárút közelében levő Kuramae Kokugikan, a szumó birkózás fellegvára felé. Ez a hatalmas, tízezer nézőt befogadó csarnokszerű stadion adott otthont az idei országos szumóbajnokság következő fordulójának. Amíg az 1954-ben épített létesítmény nem létezett, néhány utcával távolabb, az Ekóin buddhista templomnál tartották a birkózóversenyeket. Hiszen templomudvarokban született ez a sportág — a mérkőzéseknek rituális jelentőségük volt. A japánok sportszeretete közismert. A munkahelyeken tornáznak, munkaidő után futnak. Röplabdában, cselgáncsban és asztaliteniszben világviszonylatban az elsők között vannak, a baseballtól a teniszig számos sportágnak rengeteg kedvelője és művelője van. Ám az Amerikából átvett baseball után a szumó a legelterjedtebb a szigetországban: népszerűségével sem a karate, sem a szabadfogású birkózás szélsőséges változata, az aikido sem vetekedhet. A szumóban az erővel szemben kifejtett ellenerő és a gyorsaság a döntő. Eleinte a szamurájok fizikai állóképességének növelését szolgálta, később elterjedt a nép körében is. Tömegsporttá a múlt század végére vált, az első világháborút követő években pedig már rendszeresek voltak a nemzeti szumóbajnokságok. mérkőzések színhelyétől kőhajításnyira lévő Szumó Múzeum híven tükrözi a sportág legutóbbi két évszázadának történetét. A japán krónikák ezt a sportot a 7. században már mint a császári udvar egyik szórakozását említik. A szumózók birkózási készségüket évszá zadokon át nemzedékről nemzedékre örökölték, külön kaszt tagjai voltak, a sportág apáról fiúra szálló foglalkozásnak számított. A szumó birkózókat ma a kedvelt színészeknek kijáró rajongással tisztelik. Kinek-kinek megvan a maga sztárja, képmását otthon őrzik, és igyekeznek autogramot is szerezni tőle. E népszerűségnek azonban ára van. A szumózók mesterségesen hizlalják magukat óriássá — épp hatalmas termetükkel parancsolnak tekintélyt az egyébként alacsony növésű, filigrán japánok körében —, és testük „fejlesztése" érdekében csaknem kizárólag húst és szénhidrátokban dús ételeket fogyasztanak. Átlagos testsúlyuk 90-160 kilogramm között van. A leggyakoribb súlycsoport a 120-140 kilósoké. A versenyzők testsúlyára vonatkozólag semmiféle előírás sincs, hiszen a különböző küzdőtechnikákban elsősorban a fogások gyorsasága a meghatározó. így történhetett meg, hogy a japánok „mindössze" 125 kilós kedvence hasra fektette 229 kilós ellenfelét... Az előrejutásnak hierarchikus rendje van. A profi szumózóként nyilvántartott 700 japán sportoló között fokozatok egész sora határozza meg a versenyző szerencséjét, aszerint, hogy a legutóbbi viadalon jó eredményt ért-e el vagy sem. Az állandó sikersorozat ebben a sportágban nagyobb szavatosság, mint az üstökösszerű felívelés. Huszonöt tehetséges szumózó közül csak egy válik valóban profivá. EGY KIS SZABÁLYISMERET A nagy testű, ágyékkötős, hátrafésült hajú birkózók viaskodása-lökdösődése az európai emberre elsősorban látványként hat. A magyarok közül alighanem Barátosi Balogh Benedek volt az első, aki a század elején egy szumó mérkőzés szemtanúja lehetett. „Dai Nippon" (1903) című útirajzában így ír erről: „Az előadás kezdetekor az összes birkózó kivonul díszes kötényekkel, s a kör alakú, rizs-zsúpokkal kerített küzdőteret futva körüljárják. Aztán, kettő kivételével, elvonulnak. Ez a kettő leveszi díszkötényét, s testükön most már csak egy erős szíj-öv marad. Megkezdődik a mérkőzés. Villámgyors, váratlan fogások s a legmagasabb fokra képzett testi erő és ügyesség áll itt egymással szemben. A küzdelem hevében sokszor a szó szoros értelmében a levegőben járnak, úgy dobálják egymást, rettenetes súlyuk dacára, így tart ez, míg egyikük győz." A nyugati birkózási stílussal összehasonlítva a szumó törvényei nagyon egyszerűek, noha a hivatalos szabálylista szerint legalább 70 féle módon lehet nyerni és legalább ennyi a nyertest gátló tilalmak száma is. A két ellenfél a mérkőzés ideje alatt — egy-egy menet mindössze néhány percig tart — egy 15 lábnyi, vagyis 4,6 méter átmérőjű gyűrűben, a ringben igyekszik állva maradni. A döngölt agyagpadlójú küzdőtér homokkal van felszórva, határait a peremén körbefuttatott, félig sülylyesztett szalmakötél jelzi. Az nyer, aki ellenfelét a körön kívülre kényszeríti — kiteszi vagy kidobja a ringből —, illetve olyan testhelyzetbe hozza, hogy amaz a talpán kívül bármelyik testrészével megérinti a talajt. Veszít tehát az, aki térdre esik, kezét vagy lábát, akárha a levegőben is, kidugja a ringből, hogy a villámgyors fogások okozta hanyattvágódásról vagy a küzdőtér elhagyásáról ne is beszéljünk. KIMONÓ ÉS VIDEÓ A bíró lila és vörös színű kimonóban, kúp alakú szalmakalapban és a hagyományos, fatalpú nyitott papucsot, a gétát viselve teszi a dolgát. Minden részletében felügyel a küzdelemre, különösen azt ellenőrzi, hogy a versenyzők szabályszerűen tartják-e magukat az előírásokhoz. A bírót a viadalok során nemegyszer a monitoron visszajátszható videofelvételek igazítják el a helyes ítélkezésben. A hagyományok szerint 48 fogást, 12 dobást, 12 emelést, 12 hátdobást és 12 karolást engednek meg ebben az ősi sportban. Tilos viszont az ellenfél haját tépni, ujjait hátrafeszíteni, kézzel a szemébe szúrni, összeszorított ököllel ütni és csontot törni. Amelyik birkózó egymás után három ellenfelét legyőzi, azt a verseny győztesének nyilvánítják. A bajnok egy kis győzelmi zászlócskát és pénzdíjat kap, s övé lesz a császári kupa, amelyre felvésik a nevét. A bajnokok ünnepi alkalmakkor jogosultak a kenderből font és háncslapfüggőkkel díszített jokozuna öv hordására, aminek viselése igen nagy sportdicsőség a távol-keleti szigetországban. A szumózók napi edzése meglehetősen szigorú: kemény munkás- és vasfegyelmet kíván. Korán reggel a támadó- és a dobótechnika gyakorlataival kezdenek, és több óra is eltelik, mire reggelihez ülnek. Az edzőközpontban hús, hal és zöldségfélék szójával ízesített vagdalékával, csankorjórival hizlalják őket. Aktív idős szumózót nemigen látni. A leghosszabb pályát Takamijama futotta be: 39 évesen vonult vissza 1984-ben. Egyébként a Hawai-szigetekről indult el szerencsét próbálni Jesse Kuhaulua néven. Ugyanonnan érkezett Japánban hírnevet szerezni utóda, Salevas Atisanoe is, aki Konisiki szumónéven lépett porondra a felkelő nap országában A japánok nagy bajnoka, Csijonofudzsi a legutóbbi tornán 15 győzelemmel diadalmaskodott. BIROKRA KELVE A minden második hónapban megrendezendő versenyekről naponta élő adásban közvetít a televízió. A legnagyobb japán tévétársaság, a Nippon Hószó Kiokai (NHK) óriási összegeket fizet a szumómérkőzések tévéközvetítési jogáért. Egy-egy bajnokság 15 napon át 10-től este 6-ig tart, s ez alatt— beleértve a legnagyobbak esti összecsapását — akár 150 menetre is sor kerül. A mostani tokiói torna után a júliusi Nagojában, a szeptemberi ismét a Szumida folyó partján, a novemberi Fukuokában, a januári szintén Tokióban, a márciusi pedig Oszakában lesz. Az idény kitölti az egész esztendőt, hiszen a bajnokságok között a szumó birkózók járják az egész országot, és helyi mérkőzésen versenyeznek. Rjóguka elnéptelenedett. A hatalmas tömeg elfoglalta helyét az óriási csarnok hagyományos japán boxaiban és modern ülőhelyein. Az összecsapást a ring szélén elmaradhatatlan szertartás, a csiricsódzu előzi meg. Az ellenfelek leoldják kötényüket, s most már csaknem meztelenül, ágyékkötőben végeznek néhány robusztus bemelegítő mozdulatot. Vízzel kiöblítik a szájukat, majd maréknyi sót hintenek szót a ring talaján. Nyitott tenyerüket annak bizonyságául mutatják fel, hogy nincs náluk fegyver. Aztán felállnak egymással szemben, két tenyerüket a combjukra csapják, s egyik lábukat felemelve oldalt mérlegállásszerűen kitartják: ebben a saját egyensúlyi helyzetben köszöntik egymást. Az istenek figyelmét három tapssal hívják fel magukra. A különös rituálénak az is a célja, hogy a versenyzők lelkiekben is felkészülhessenek a győzelemre. Aztán a bíró jelt ad — és három mázsa összecsap a Kurumae Kokugikan homokján. (M.)