Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-05 / 80. szám, péntek

HÍREK - VÉLEMÉNYEK I ÚJ SZÓi 1991. ÁPRILIS 5. SZTRÁJKOLTAK AZ ALBÁNOK Albániában a

z ellenzéki Demokrata Párt tegnapra általános sztrájkot hirdetett, s a felhívásnak volt is foganatja, közölte tegnap Sali Berisha, a párt elnöke. Tájékoztatása szerint Tiranában és más ipari központokban a munkásság jelentős része beszüntette a munkát. A lakosság számára nélkülözhetetlen szolgáltatásokat azonban a sztrájk idejére biztosították. Mint ismeretes, a sztrájkot a shkodrai véres események elleni tiltakozásként hirdették meg. Shkodrában szerdán temették el a durva rendőri beavatkozás áldozatait, köztük a Demokrata Párt helyi vezetőjét. A tájékoztatás szerint a gyászszertartás békésen, incidensek nélkül zajlott. Szemtanúk viszont arról számoltak be, hogy a város utcáin továbbra is páncélosok járőröznek. BUDAPESTI VÉLEMÉNY: A DUNA ELTERELÉSE NEMZETKÖZI JOGI SZABÁLYOKBA ÜTKÖZIK A tegnapi magyar napilapok bő terjedelemben foglalkoztak a bősi erőmű épí-r tésével összefüggő munkák állítólagos felújításával. A Népszava például Valki Lászlót, az ELTE Jogi Kara nemzetközi jogi tanszékének vezetőjét arról kérdezte, milyen nemzetközi következményei lehetnek annak, ha a szlovákok elterelik a Dunát. A válasz: -Az egyoldalú szlovák lépés azért nagyon baljós, mert szóról szóra ugyanazt az elképzelést fogalmazza meg, amellyel már a Jakeš-vezetés is előállt. A Duna egyoldalú elterelése súlyosan sértené Magyarország területi integritását, miután közös határfolyóról van szó. Ha a szlovákok egyoldalúan megváltoztatnák a Duna medrét, ,akkor lépésüket nehezen lehetne megkülönböztetni egy magyar terület elcsatolásától. Egyetlen hasonló esetet ismerek, az ötvenes években az arabok a Jordán folyót próbálták eltéríteni, kísérletük azonban kudarccal végződött. Valki László szerint a Duna elterelése •három nemzetközi jogi szabályba ütközik. Elsőként a párizsi békeszerződést említette, ez egyértelműen azt mondja, hogy a két ország közötti határ, a hajózási fővonal, ez esetben mozgóhatár. Amenynyiben a szlovákok új medret alakítanak ki, akkor Magyarország megkérdezése nélkül elmozdítanák a határt jelenlegi helyéről. A második maga az 1977-es államközi szerződés, amely pontosan előírja az elvégzendő munkálatokat, és ezek között természetesen semmiféle ilyen egyoldalú lépés nem szerepel. Végül azt említette, hogy Csehszlovákia és Magyarország között létezik egy határvizekkel kapcsolatos szerződés, amelyet 1976-ban kötöttek, s amelyet ez az egyoldalú lépés megsértene. LESZ MAGYAR MÖNCLOA-PAKTUM? Az 1977-es spanyol Moncloapaktumhoz hasonló szerződés megkötését reméli a pártoktól a Fidesz, amely hatpárti egyeztetést kezdeményez a politikai bénultság felszámolására. A pártnak, amely különösen a fiatalok között népszerű, és legjelentősebb erői a fővárosban vannak, arra irányul a csomagterve, hogy megegyezésre jussanak a demokratikus intézményrendszer megszilárdításáról, a piacgazdaság továbbépítéséről, a széles konszenzuson alapuló külpolitikáról éppúgy, mint a hiteles munkavállalói érdekképviseleti rendszer létrejöttéről. A Fidesz javaslatában az is benne foglaltatik, mintegy felismerésként, hogy jelenleg nincs realitása a nagy koalíciónak vagy a kisebbségi kormányzásnak, és a szakértői kormány felállítása is nagyon valószínűtlennek tűnik. Az SZDSZ, a legnagyobb ellenzéki párt, amelynek álláspontja korábban a legtöbb kérdésben nagyon hasonló volt a Fideszéhez, e kérdéssel kapcsolatban másként vélekedik. Álláspontja szerint a hatpárti kerekasztal létrehozásával nem lehet a kormányt azon kötelezettsége alól felmenteni, hogy a saját házatáján végre rendet teremtsen, hiszen még a koalíción belül sincs teljes egyetértés. A szabaddemokraták ugyanakkor bizonyos feltételek mellett készek a tárgyalásra. E feltételek között első helyen az áll, hogy a tárgyalások a kormánykoalíció és az ellenzéki pártok között folyjanak kormányzati előterjesztések alapján. Antall József kormányfőnek az az álláspontja, a hatpárti egyeztető tárgyalások, elvezethetnek ahhoz, hogy a parlamentarizmusban szokásos módon, össznemzeti kérdésekben egyeztessék álláspontjukat a pártok. Ez meggyorsítaná, ésszerűbbé tenné a törvényhozás munkáját. Szó sincs azonban arról - Antall József szerint -, hogy Magyarországon újra valamiféle kerekasztal-tárgyalások kezdődjenek. Az egész ügy azért figyelemreméltó, mert tükrözi: a tartós - ha ugyan nem mélyülő - politikai válság idején erősödik a kiútkeresés törekvése. Még nem tudni, melyik út hová vezet és melyik lesz a zsákutca. VARGA PÉTER ÁDÁM, Budapest JUGOSZLÁV DILEMMA A szerbek és horvátok közötti ellentétek növekedésének légkörében került sor tegnap Belgrádban a hat jugoszláv tagköztársaság elnökeinek találkozójára. E második tárgyalási forduló célja az volt, hogy megpróbáljanak legalább egy aprócska előrehaladást elérni az ország új állami elrendezésének ügyében. Megpróbálták tisztázni, hogy az átmeneti időszakban, amíg a politikai válságra megoldást nem találnak, milyen közös funkciói legyenek a jugoszláv államnak. A Plitvicei Nemzeti Parkban vasárnap kirobbant véres nemzetiségi összetűzések után azonban a legérzékenyebb kérdés az, hogy mi legyen a hadsereggel, maradjanak-e a katonák Horvátországban megakadályozva az újabb konfliktusok kirobbanását. Ebben az esetben azonban be kellene ismerni, hogy bizonyos értelemben katonai igazgatás alá helyezték a köztársaság területének szerbek lakta részét. Ha kivonják a hadsereget Horvátországból, azonnal meg kellene oldani az ún. Krajina autonóm terület kérdését. Ezt, mint ismeretes, a Horvátországban élő szerbeknek hozták létre nemrégiben, természetesen a horvát kormány akarata ellenére. A jugoszláv államelnökség szerdai tanácskozásáról kiadott hivatalos közlemény megállapítása szerint az országban nagyon súlyos a politikai és a biztonsági helyzet, fennáll a veszélye annak, hogy tovább fog romlani. Megoldást azonban az államelnökség tagjai sem tudtak javasolni. Ezen a tanácskozáson is részt vettek a tagköztársaságok elnökei, jelen volt továbbá a szövetségi parlament és a kormány elnöke, a bel-, a védelmi- és a külügyminiszter, vagyis az egész politikai vezetés. IRAK SZERINT A BT TÚLLÉPTE HATÁSKÖRÉT (Folytatás az 1. oldalról) A határozat azt követően lép érvénybe, hogy Irak hivatalosan közli az ENSZ-főtitkárral és a Biztonsági Tanáccsal, elfogadja mindezeket a feltételeket. A határozatot egyetlenként elutasító Kuba vezetője, Fidel Castro nyilatkozatban támadta a világszervezetet és Biztonsági Tanácsát. Leszögezte: a BT az imperialista politika eszközévé vált. A határozat ellen rohant ki az AlDzsumhuria, az iraki kormány napilapja is. Szerinte a határozat az USA érdekeit szolgálja, amely uralomra tör a térségben és ellenőrizni akarja a világ nyersanyagkincsét. Irak elítélte a határozatot, de közvetlenül nem utasította el. Az iraki ENSZ-nagykövet azt mondta, az ENSZ Alapokmányának legkirívóbb megsértéséről van szó. Szerinte a BT túllépte hatáskörét. Gyakorlatilag a határozat elfogadásával egyidőben Bagdad bejelentette, leverték a kurdok felkelését az ország északi részén. Az iraki vezetés felszólította a menekülteket, hogy térjenek vissza lakhelyükre. A hivatalos rádióközlemény szerint nem kell tartaniuk a megtorlástól, csak azokat vonják felelősségre, akik gyilkosságokat, erőszakot, rablásokat követtek el vagy „fegyvert fogtak az állam ellen". A kurd szervezetek hivatalosan megerősítették a bagdadi közlést, de egyben arról is beszámoltak, hogy a felkelők még ellenőrzik a hegyvidéket és néhány falut. Amikor Bagdadban elhangzott a bejelentés a felkelés leveréséről, Washingtonban megkezdődött a tárgyalássorozat az iraki ellenzék képviselőivel. John Kelly, a külügyminiszter közel-keleti ügyekben illetékes helyettese az USA-ban élő iraki síiták és szunniták hat képviselőjével találkozott. A több mint egyórás találkozón állítólag mindenekelőtt a humanitárius segítségről volt szó. Kelly a kurdok képviselőivel is tárgyalni fog. Négynapos floridai szabadságát befejezve Bush elnök úgy nyilatkozott az újságíróknak: mérhetetlenül csalódott, amiért Szaddam csapatai ártatlan embereket gyilkolnak, de hozzáfűzte: „Nem akarom látni, hogy egységeink beavatkoznak az iraki polgárháborúba". Azt is mondta, esetleg felülvizsgálná Washington kapcsolatait Irakkal szemben, „ha a hadsereg kezébe venné az ügyeket". Busht az amerikai közvélemény ugyanis egyre jobban bírálja, amiért a konfliktus idején a diktátor elleni felkelésre szólította fel az irakiakat, de miután ez megtörtént, nem volt hajlandó segítséget nyújtani nekik. xxx Amerikai hivatalos források szerint az ezer kuvaiti olajkútnak még mindig több mint a fele ég. A füst egyelőre közvetlenül nem veszélyezteti az emberek egészségét, de a helyzet bármikor lényegesen megváltozhat. Az eddigi mérések szerint ugyanis nem tartalmaz veszélyes koncentrációban mérgező égési termékeket. F

ortélyos félelmek igazgatják a közép-keleti dráma szereplőinek cselekedeteit. A rövid, de pusztító háború után félelemküszöbük nagyon alacsonyra sülylyedt, s nyilvánvalóan ez az oka, hogy egyre gyakrabban lehetünk tanúi a józan ítélőképességet és logikát szembetűnően nélkülöző történéseknek. Szaddam Husszein az egyetlen, aki a jelek szerint nekidurálta magát és átlépte a küszöböt, s tudatában annak, hogy nem sokat veszíthet, egy nagy vereség után a kicsi már nem számít - és nyert. Nem lehet készpénznek venni a hivatalos Bagdad bejelentéseit, de most minden jel szerint nem nagyon tér el az igazságtól, amikor azt állítja: a síiták elleni déli győzelem után a központi hatalom északon, a kurdokkal szemben is megnyerte a polgárháborút. Megnyerte, mert a szövetségesek hagyták. Nem nagyon hittünk a Fehér Háznak, amikor még a háború kirobbanása előtt egyre azt hangsúlyozta, csak egy célja van, Kuvait felszabadítása. Gyanúnkat, hogy a célok között szerepel az iraki rezsim megdöntése is, csak fokozta néhány magas rangú amerikai politikus, főleg Bush elnök több kijelentése, miszerint egy olyan diktátor, mint Szaddam, nem maradhat a helyén. S hiába tették hozzá, hogy ez azonban már az iraki nép belügye, meg voltunk győződve arról, a szövetségesek nem fognak megállni az iraki határoknál. Ezt sugallták már az iraki célpontok bombázásai is, s a szárazföldi hadműveletek során több egység valóban átlépte a határt - de a folytatás elmaradt. Ennek köszönhetően megmenthette irháját az elit Köztársasági Gárda nagy része, s bár nem volt képes 48 órán át sem állni a szövetségesek támadását, nagyon eredményesen vette fel a harcot a Szaddam ellen lázadókkal. Óhatatlanul felvetődik a kérdés: az amerikaiak vezette szövetségesek, akik mindvégig azt hangoztatták, egy szemernyi ellenséges érzés sincs bennük az iraki néppel szemben, sőt együttéreznek véle, miért hagyták és hagyják, hogy Szaddam megtizedelje saját népét? Miért szemlélik tétlenül, hogy két véres háború után még egy harmadikban, ebben a mocskos polgárháborúban is ezrével pusztuljanak az ártatlanok? Nagyon rokonszenves a számomra, ahogy a humanitárius ügyek francia államtitkára a napokban kifakadt, hogy a nemzetközi jog tétlenségre kárhoztat mindenkit, semmit sem lehet tenni az iraki vérontás megállítására, legalábbis jogi szempontból nem. Még a verbális elítélés is a belügyekbe való beavatkozást jelent. Tehát nincs mit tenni? Pedig mielőbb lépni kellene, mielőtt újabb tömeges pusztulásnak lennének kitéve a kurdok, ez a hontalan, 20-25 milliósra becsült, nagyjából hat országban szétszórt nemzet. FÉLELEMKÜSZÖB Délen, Bászra környékén kezdődött a népi felkelés Szaddam rezsimje ellen, azon a vidéken túlnyomórészt síiták élnek. S talán éppen emiatt helyezkedett Washington erre a „semmi közöm hozzá"-féle álláspontra, nyilván attól tartva, ha a felkelők oldalára áll, esetleg egy iráni típusú iszlám rendszer jön létre Irakban is, ami számára mindenképpen rossz lenne. Irán ugyan nem bánta volna, ha így alakulnak a dolgok, sőt! De továbbra is dicséretesen semleges maradt, ugyanúgy, mint a háború alatt mindvég. Ez nem a Khomeini hagyatékához hű ortodox iszlám szárny érdeme, hanem a pragmatikus Rafszandzsani államfőé, aki ilyen módon is igyekezett rokonszenvet ébreszteni országa iránt a nyugati szövetségeseknél, hogy javítani tudjon Irán rossz gazdasági helyzetén. Pár nappal később Irak északi részén, Kurdisztánban is támadásba lendültek a felkelők, s nagyon jelentős 'sikereket értek el. Ez viszont kiváltképp Törökországot aggasztotta, elég baja van a saját kurdjaival, semmi szükség arra - vélte Ankara -, hogy a szomszédságban esetleg elérjék függetlenségüket, évtizedes céljaikat a kurdok. Mint NATO-tagország, Törökország joggal számított arra, hogy az USA támogatni fogja álláspontját. Időközben iraki kurdok jártak Törökországban, s tisztázták, amit kellett. Nevezetesen leszögezték, nem gondolnak elszakadásra, hanem csak autonómiát szeretnének. Ebből most már aligha lesz valami, ellenkezőleg, Ankara új problémával találta magát szemben: a kurdok ezrével menekülnek a kormánycsapatok elől Törökországba. A felkelés, úgy látszik, elbukott, Szaddam a csúfos vereség után elkönyvelhet egy csúfos győzelmet. Hogyan fordulhatott ez elő? Miért hagyták a szövetségesek, főleg az amerikaiak, hogy idáig fajuljanak a dolgok? Hiszen elég lett volna, ha még egy napig hagyják Schwarzkopf tábornokot, hogy a saját elképzelései szerint folytassa a hadműveleteket, s akkor Szaddamnak aligha maradt volna ereje a felkelők leverésére. Miért döntött hát a Fehér Ház a tűzszünet mellett? A nyíltan és burkoltan megfogalmazott véleményekből az tűnik ki, Bush és csapata tartott Irak feldarabolásától, a síiták és a kurdok radikalizmusától, nem hitt abban, hogy - mint azt az iraki ellenzék Bejrútban kinyilvánította - mindenképpen meg akarják őrizni az ország egységét. Számos jelből ítélve Washington azt remélte, a hadseregből vagy a Baath-párt félreállított szárnyából indul ki egy olyan mozgalom, amely megdönti Szaddam uralmát, s garantáltan megakadályozza az ország feldarabolását. Sőt, Washington nyilvánvalóan még mindig ebben bízik, szilárdan hiszi, hogy a diktátor előbb-utóbb úgyis nagyot bukik. É

lőbbről már szó sem lehet, itt csak az utóbbnak vannak esélyei. S csak az isten tudja, mi lesz az ára ennek a késleltetett végnek. Mert azzal még egyet tudok érteni, hogy a Fehér Ház igyekezett mielőbb befejezni a harcokat, méghozzá minél kisebb áldozatok árán. Ez fényesen sikerült is, le is arathatja a babérokat. De elháríthatja-e magától a felelőssépét azért, ami azóta történt? S nemcsak az Egyesült Államoknak, hanem Franciaországnak, Nagy-Britanniának, Szaúd-Arábiának, vagyis a koalíció legnagyobb tagjainak kivétel nélkül szembe kell nézniük ezzel a nagyon komoly erkölcsi problémával. Itt nem lehet jogi csűrés-csavarással elterelni a figyelmet a nem éppen patyolattiszta politizálásról. Az emberiességnek mindenképpen prioritást kellett volna kapnia. GÖRFÖL ZSUZSA NÉHÁNY SORBAN F

ranciaországban a parlament tegnap a kora reggeli órákban 297:275 arányban jóváhagyta a Korzika új státusáról szóló törvény első cikelyét. A „korzikai nép, mint a francia nemzet része" jogi formula bevezetésével elismerték e szigetország lakosságának bizonyos identitását. Éppen ezért támadta a törvénytervezetet az ellenzék, mondván, hogy veszélybe sodorja a francia nemzet egységét. Arra figyelmeztetett, hogy a korzikaiak példája nyomán a bretonok, a baszkok is követelni fogják nemzeti sajátosságaik elismerését. L

uxemburg, Olaszország és Hollandia külügyminisztere tegnap Teheránban Ali Akbar Velajati külügyminiszterrel tárgyalt. E delegáció tehát az Európai Közösségek előző, jelenlegi ós soron következő elnökeiből áll, s a legmagasabb rangú EK-küldöttség, amely 1979, az iráni iszlám forradalom óta az országban járt. A három külügyminiszter nagyra értékelte azt, hogy Irán az öböl-háborúban semleges álláspontra helyezkedett. A vendéglátók részéről Velajati aggodalommal szólt arról, hogy a szomszédban tömegesen mészárolják le a szabadság után vágyó iraki lakosságot. Teherán véleménye szerint az új öbölbeli biztonsági rendszert csupán e térség államai tudják szavatolni. M

oszkvában tegnap szovjet-szíriai külügyminiszteri tárgyalások kezdődtek. Alekszandr Besszmertnih és Faruk Sara a Perzsa-öböl és általában az Közel-Kelet helyzetével az arab-izraeli konfliktussal és a térség biztonságával foglalkozott. A szír diplomácia vezetőjét Mihail Gorbacsov államfő is fogadja. N

adzsibüllah afgán államfő szerdán azzal vádolta Pakisztánt, hogy katonailag beavatkozik országa belügyeibe, s ezért Irántól és Törökországtól kért segítséget - jelentette a kabuli rádió, amelynek adását Iszlamabadban fogták. Nadzsibüllah azt kérte Rafszandzsani iráni és Turgut özal török államfőtől, győzzék meg a pakisztáni kormányt arról, hogy rendkívül veszélyes következményei lesznek, ha továbbra is az afgán felkelőket támogatja. Kabulnak állítólag bizonyítékai vannak arról, hogy Hoszt bevételét pakisztáni tábornokok irányították. M

adridban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) 34 országának parlamenti küldöttségei megállapodtak az EBEÉ parlamenti gyűlésének létrehozásáról. Ez a testület évente egyszer ülésezik majd, az első ilyen tanácskozás a jövő év júniusában lesz. A jóváhagyott határozat szerint az EBEÉ parlamenti gyűlése csupán konzultatív szerv lesz, főként az összeurópai folyamát céljaival, foglalkozik. A parlamenti gyűlésnek 245 képviselője lesz. L

ech Walesa lengyel államfő Brüsszelben Jacques Delors-al, az Európai Közösségek Bizottságának elnökével találkozva kijelentette: nem akarjuk, hogy a leomlott vasfüggönyt egy ezüstfüggöny váltsa fel, amely elválasztja a gazdag Nyugatot a szegény Kelettől. Walesa sürgette, hogy a gazdag európai országok támogassák a keletieket. Szerinte ez utóbbiak gazdasági nehézségei, az ezekből adódó bizonytalan helyzet és szociális feszültségek a Nyugat érdekeit is károsítják. Mint nibndotta, a lengyelek nem tartják koldusként a markukat, de igazságos bánásmódot kívánnak és lehetőséget arra, hogy bizonyítsák a Nyugat előtt, a lengyelországi beruházások számukra is kedvezőek. A találkozón közölték, hogy a Lengyelországról szóló társulási szerződést még az idén aláírják. E

szmat Abdel Megid egyiptomi külügyminisztert, Kairó hivatalosan is jelölte az Arab Államok Ligájának főtitkári tisztségére. Sadli Klibi távozása után ezt a tisztséget most ideiglenesen a libanoni Asszad Asszad tölti be. Az arab külügyminiszterek a tervek szerint május második felében ülnek össze az egyiptomi fővárosban azzal a céllal, hogy megválasszák az új főtitkárt. P

bruárban az Európai Közösségek országaiban átlagosan 5,5 százalékos volt az infláció, 0,2 százalékkal magasabb, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Az EK statisztikai hivatala, az Eurostat havi tájékoztatója figyelmeztet arra, hogy az infláció évi mértéke az európai tizenkettek tagországaiban nagyon is eltérő, most februárban például Dánia, Írország és Hollandia állt a legjobban (2,

d százalék), majd Németország (2,7 százalék) következett, nem volt rózsás a helyzet Nagy-Britanniában (8,9 százalék), Portugáliában (12,3) és Görögországban (21,8).