Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-02 / 77. szám, kedd

1991. ÁPRILIS 2. GAZDASÁG 4 S

CHWECHAT-SLOVNAFT CSAK A MEGEGYEZÉS HIÁNYZIK Egy ideje egyre bizakodóbban beszélnek a pozsonyi Slovnaft és az ausztriai Schwechat közti kőolaj- és termékvezeték esetleges felépítéséről. Jozef Cimbora, a farkastoroki óriásgyár igazgatója közvetlen résztvevője a kétoldalú tárgyalásoknak, amelyek még korántsem értek véget. Egy dologban mindkét fél egyetért: a pozsonyi és a schwechati kőolajfeldolgozó

1 vezetékes összekapcsolása kölcsönösen előnyös lenne. És megegyezésüket is éppen ilyen alapokra kellene helyezni. Azon fáradoznak. Egyelőre eredménytelenül .. Nincs véleménykülönbség a műszaki megoldásban, a vezeték útvonalának megítélésében, a munkálatok megkezdésében. Bár ezek sem egyszerű kérdések, mivel a földtulajdonosok beleegyezését kell hozzá megszerezni. Ha felépülne a vezeték, a határig eső rész kivitelezése és finanszírozása ránk várna, a másik oldalon az osztrák félre maradna ugyanez. Maga a mintegy ötven kilométeres szakasz (a szivattyúállomásokkal és tárolókkal együtt) részben a Slovnaft, részben a schwechatiak tulajdona lenne, ám a vezették üzemben tartására közös vállalatot alapítanának. Rá mindössze a gazdálkodás hárulna. Székhelye abban az országban lenne, ahol a kedvezőbbek lesznek az adózási feltételek. Amúgy sem számolnak 'többel, mint egyetlen irodában öt alkalmazottal. Dušan Hanziík igazgatóhelyettes szintén az esetleges megállapodástól teszi függővé a további lépéseket. Ha aláírják a szerződést, kezdődhet a tervdokumentáció kidolgozása, majd utána a kivitelezés. Hónapokra pontosan még lehetetlen megmondani, de annyit elárul: ha az idén elkezdik a munkálatokat, 1993ra elkészülhet a Pozsony-Schwechat közti kőolajvezeték. Csehszlovák szakaszán a várható tervezőnek (poprádi Naftoprojekt) és kivitelezőnek (pozsonyi Hydrostav) egyelőre semmilyen kötelező érvényű szerződés nincs a kezében. És nem is lehet, mert eddig a két fél sem egyezett meg. Ha ez sikerül, a minap Pozsonyban tárgyaló Hugo Michel Sekyra, az Austria Industrien Társaság vezérigazgatója szerint kilenc hónap alatt felépülhet a létesítmény. Alighanem sokakat érdekel, mennyi kőolaj juthat majd Ausztria közvetítésével az új vezetéken a Slovnaftba. Mennyisége attól függ majd, mennyit dolgoznak fel Schwechatban. Ha marad a pillanatnyi 8,5 millió tonnás évi szint, akkor 3,5 millió tonna szabad kapacitása marad a Schwechatig húzódó csővezetéknek. Az osztrákok azonban a jelenleginél több kőolaj feldolgozásával számolnak, ezért előzetesen mindössze évi 2 millió tonna továbbítását garantálják. Kilátásban van viszont a Világbank kedvezményes hitelnyújtása, amely hazánk kőolajbeszerzését segítené. Következtében akár 10 millió tonnára is emelkedhetne a Pozsony-Schwechat közti kőolajvezeték kapacitása, amihez azonban a Stal-Schwechat szakasz áteresztő képességét is bővíteni kellene. Egyébként az évi 2 millió tonnáért is érdemes lenne a vezetéket felépíteni, nekünk is megérné, s ellenkező irányban Ausztria szintén használhatná. így olcsóbban juthatna hozzá a szovjet kőolajhoz, amelyet eléggé költséges áron szállít Schwechatba. Előfordulhat, hogy mégsem egyezik meg a két fél. Abban az esetben számunkra az Adria kőolajvezeték kibővítése maradna. Pontosabban a Szászhalombatta és Tompa közti eléggé elöregedett szakasszal kellene valamit kezdeni, hogy a nagyobb nyomást is elviselje, s képes legyen a várhatóan emelkedő csehszlovák megrendelések továbbítására. Ám sem műszaki, sem gazdasági szempontból nem ez a jobbik megoldás. Az igazi az lenne, ha Pozsony és Schwechat között épülne csővezeték. Ezért tárgyal tovább a Slovnaft osztrák partnerével. Megegyeznek? J. MÉSZÁROS KÁROLY A KÜLFÖLDI TŐKE SZEREPÉRŐL BEENGEDJÜK VAGY NE ENGEDJÜK BE? Csehszlovákia a többi közép-kelet-európai országgal együtt a gyökeres gazdasági átalakulás útvesztőkkel nehezített útjára lépett. Térségünk államaiban, de különösképpen Lengyelországban, Magyarországon és nálunk ugyanazok a kérdések vetődnek fel: Hogyan demonopolizáljuk a gazdaságot? Miként történjen a privatizáció? Milyen szerepet játsszon a külföldi tőke a beruházásokban? Nehéz egyértelmű és mindenki számára elfogadható választ adni, sőt nemegyszer egymással szöges ellentétben lévő ötleteket osztogatnak különböző rendű-rangú tanácsadók. Az ország vezetőinek, jól átgondolt lépések sorozatáról kell rövid időn belül dönteniük, ráadásul a tét óriási: egész társadalmunk és gazdaságunk felemelkedése kockán forog. Több, egymáshoz szorosan kötődő kérdés közül ragadjunk ki egyet, mégpedig a külföldi tőke szerepét, s vizsgáljuk meg több oldalról. ,, Kelet-Európa egyetlen országa sem hozza annyira tűzbe a nyugati beruházókat, mint Csehszlovákia. Mikor 1989 őszén a kommunisták háttérbe szorultak, nem egy nyugati értékelő úgy nyilatkozott, hogy a keleti tömb összes országa közül Csehszlovákia rendelkezik a legnagyobb ipari hagyományokkal, a legjobb infrastruktúrával és a legalacsonyabb adósságállománnyal" - írta a Times tavaly ősszel. A Central European Investments (CEI) gazdasági tanácsadó cég a közvetlen külföldi tőkebefektetések szempontjából hasonlította össze Lengyelország, Magyarország és hazánk feltételeit. A tanulmány végkövetkeztetése: az első helyen Magyarország, a másodikon Lengyelország, míg az utolsón Csehszlovákia áll. Nem furcsa ez a kettőség? Az egyik értékelés dicsér, a másik elmarasztal. Az okok abban keresendők, hogy bár hazánk adottságai kedvezőbbek, mégsem reagáltunk a leggyorsabban ennek kiaknázására. Különösen negatívan ítélik meg a külföldi tőkére vonatkozó előírásokat, a kialakulatlan adórendszert, a bankrendszer reformjának lassúságát és az adminisztratív központosítást. Rugalmatlan reagálásunk több okra vezethető vissza: a külföldi tőkétől való félelemre (gazdaságunk kiárusítása), az erős szocialista hagyományokra (egyenlősdiség, illetve a gazdagokkal szembeni egyfajta ellenszenv) és a tapasztalatlanságra. Márpedig gazdaságunk korszerűsítése, új növekedési pályára állítása elképzelhetetlen jelentős külföldi beruházások nélkül. Becsalogatni, de hogyan? Mit is akar nálunk a külföldi tőke? A válasz egyszerű - vállalkozni akar, és nyereséget elérni. Éppen ez kell nekünk, ezt kellene megtanulnunk. Hiszen a külföldi tőke beáramlása szükségszerűen magával hozná az új munkaszervezési módszerek meghonosodását, a modern vállalatvezetés megismerését és gyakorlati kipróbálását, a vállalkozásokból befolyó adók pedig csökkentenék adósságainkat, illetve újabb beruházásokra adnának módot. A tőke egyre inkább elveszíti nemzeti vonásait és nem ismer határokat. Oda áramlik, ahol a legjobb feltételeket találja, ezért nekünk még sokat kell tennünk, hogy országunk az egyik legjövedelmezőbb befektetési területté váljon. Eközben természetesen nem szabad megfeledkezni a hazai tulajdonos polgárság, a nemzeti vállalkozó réteg kialakulásáról sem. Ahogy Szelényi Iván szociológus írja: ,, Nemzeti tulajdonos polgárság nélkül fejlett tőkés ország nemigen képzelhető el." Természetesen e két dolog nem zárja ki egymást, sőt mindkettő tudatos támogatása biztosítja, hogy ne szoruljunk a világgazdaság perifériájára. A külföldi tőkét sok ország szeretné becsalogatni. Lássunk két példát! A súlyos inflációval, tetemes munkanélküliséggel küzdő, erősen eladósodott Törökország, hogy gondjaiból kilábaljon, igyekszik vonzóbbá tenni országát a külföldi tőke számára. A külföldiek bevonására számos ösztönzőt léptettek életbe: ilyen a vállalati nyereségadó-kedvezmény, az importvámok megszüntetése, és százszázalékos külföldi tulajdonú törökországi vállalatok alapítására is van lehetőség. A vállalati nyereség minden korlátozás nélkül kivihető az országból. Részben e kedvezményeknek köszönhető, hogy a mezőgazdasági orientációjú ország a nyolcvanas évek elejétől kezd „ipari képet" ölteni, továbbá a külföldi működő tőke tíz év alatt 11 millió dollárról mintegy 1 milliárd dollárra nőtt. A fejlett Nagy-Britannia sem veti meg a külföldi beruházókat. A japán tőke európai befektetéseinek legfőbb haszonélvezője jelenleg a szigetország. A távol-keleti beruházók lelkes fogadtatásban részesültek olyan területeken, mint az autó- és chipgyártás, vagy a fogyasztói elektronika. A Nomura Kutatóintézet szerint a japán tőke angiiai beruházásai az 1988-as 2,3 milliárd font sterlingről a kilencvenes évek végéig 6,5 milliárdra emelkednek. A The Economist szerint viszont ,,A japánok nem érzelgősek. Ha másutt jobb feltételeket találnak, habozás nélkül oda csoportosítják át tőkéjüket." Rossz példáink már vannak ,,Óriási problémákat okozott nekem, hogy Csehszlovákiában maradhassanak. Nem ruházhattam be, mert hivatalosan külföldinek nyilvánultam. Állandó lakhelyet kellett szereznem, mégsem tudtak besorolni egyik kategóriába sem, végül beírtak a kivétel rubrikába, miszerint öreg és egyedülálló ember vagyok" - panaszolta el kálváriáját Robert Némec, 49 éves kroméŕíži vállalkozó, aki az Egyesült Államokból települt haza. Ő félmillió korona tőkét és műszaki felszerelést hozott magával, és végül sikerült beindítania vállalkozását, de ki tudja, hány érdeklődőt, nemegyszer nagyberuházót riasztott vissza rugalmatlanságunk. A kereskedelmi tevékenységhez szokott emberek nem vesztegethetik idejüket az egyik hivatalból a másikba való szaladgálással, különböző engedélyek tömkelegének intézésével. Az ilyen tapasztalatokról hamar tudomást szereznek a nemzetközi cégek is, melyek sokkal inkább a gyakorlati élet valóságát veszik figyelembe a politikusok szárnyaló beszédei helyett. Figyelemmel követik országainkban a politikai megnyilvánulásokat, a magánvagyonhoz fűződő jogszabályokat, s nemegyszer látszólag a beruházásoktól távoleső dolgok döntenek a tőkebefektetésről vagy -kivonásról. Ezt már mi is tapasztalhattuk saját bőrünkön, ahogy annak idején Mečiar miniszterelnök megjegyezte: ,,A nyelvtörvény belekerül néhány milliárd márkánkba. Ezt már ma kimondhatjuk. Senki sem helyez el tőkét egy politikailag instabil országban. " Hogy a hibák ellenére milyen előnyökkel tud szolgálni Csehszlovákia a külföldi beruházó számára? Az olcsó és képzett munkaerő, a többi közép-kelet-európai országnál nacjyobb produktivitás, a kedvező földrajzi fekvés és a szovjet piac ismerete. Mindezeket a nyugati országok értékelni tudják, s nekünk jól felfogott érdekünk, hogy az ebből adódó előnyöket részben önerőből, részben külföldi beruházások segítségével ki is tudják aknázni. SIDÓ H. ZOLTÁN MA MÉG LÉPÉSELŐNYBEN MIHEZ KEZD A NAGYMAGYARI AGROPROGRES VÁLLALAT A „VIHARZÓNÁBAN"? Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a mezőgazdasági közös vállalatok a társadalmi rendszerváltással a szélárnyékból a „viharzónába" kerültek. Az eddig biztos alapokon nyugvó nagyüzemi mezőgazdaság kellő piacot, elegendő munkát nyújtott az ilyen közös vállalatok számára, termékeiket megvették, szolgáltatásaikat igénybe vették a fejlesztéseket, beruházásokat eszközlő földműves-szövetkezetekben, állami gazdaságokban egyaránt. A gazdasági szabályozók szorításában viszont a mezőgazdasági üzemek annyira pénzszűkébe kerültek, hogy nem futja már sem új beruházásokra, sem fejlesztésre, sem korszerűsítésre, s így az ilyen szolgáltatásokat végző vállalatok tevékenységi köre számára is egyre szűkül a fizetőképes kereslet, és akár működési zavarok is keletkezhetnek. Mi a helyzet a felső-csallóközi Nagymagyaron működő, mintegy 350 dolgozót foglalkoztató Agroprogres közös vállalatnál? Az öntözéssel és egyéb, mezőgazdasági célokat szolgáló termeléssel foglalkozó vállalat jövőbe mutató terveibe, elképzeléseibe évzáró munkásgyűlésükön tekinthettünk be. Az üzemi bizottság és a vállalatvezetés eredményes gazdasági és szociálpolitikai tevékenységről adhatott számot: a 161 millió koronát meghaladó teljesítményhez mintegy 8 millió nyereség párosult, melyből jutott a legszükségesebb alapok feltöltésére, a kollektív szerződésben foglaltak megvalósítására. Gondolom, nem kell különösebben hangsúlyoznom, milyen közérzetjavítóak lehetnek manapság az ilyen eredmények. Kifinanszírozza majd az öntözés költségeit? - ez érdekelte leginkább az összegyűlt dolgozókat. Mészáros György elnök-igazgató nagyon világosan és keményen fogalmazott. Nem hagyott kétséget A felvételen látható nagy teljesítményű öntözőberendezésből a tavalyi 21 darabbal szemben ez évre már csak kilenc darabot rendeltek a mezőgazdasági üzemek. (A szerző felvétele) emelkedő teljesítményt nyújtott az öntözési részleg, amely nemcsak rekordmennyiségű vizet juttatott a szomjazó növénykultúrákra, hanem gazdaságosan is tette ezt. A szerelési részleg kollektívája sem vallott szégyent, hiszen a nehéz évkezdet után mintegy 4 millió koronás tiszta hasznot hozott a vállalatnak. Tevékenységi körük szerteágazó, kezdve az állattenyésztő telepek rekonstrukciójától a szellőzőberendezések, napkollektorok szerelésén át különböző épületek tetőszerkezetének felújításáig sok mindennel foglalkoznak. Mindkét részlegen tettre kész fiatal szakemberek kerültek az élre. [}e a forgácsoló-, lakatos- és asztalosműhelyek kollektívái sem maradtak le túlságosan mögöttük, így összességében egy jól prosperáló, mintegy 82 millió koronás vagyonnal rendelkező közös vállalatot tudhatnak magukénak az egykori alapító mezőgazdasági tagüzemek. Eddig a múlt, de mi lesz a jövő? Ki afelől, hogy ezután csak olyan megrendelőktől szabad munkát felvállalni, akik a leszállított termékért, az elvégzett szolgáltatásért azonnal fizetni is tudnak. Ebből következik, hogy a piackutatást ki kell terjeszteni az ország határain túli vevőkörre is. Hogy ez sikerülhet, azt már egyes osztrák, német és francia cégektől érkezett megrendelések is körvonalazzák. Igaz, a kapcsolatfelvétel még a régi rezsim idejére tehető, amikor nem éppen jó szemmel nézték az ilyen vállalatok nyugat felé való kacsingatását. Mielőbb szeretnék üzembe állítani a fűrésztelepet és a faszárítót, hogy hozzáfoghassanak az ajtók és ablakok gyártásához, mivel bel- és külföldön fizetőképes kereslet mutatkozik irántuk. Mindezek ellenére a vállalat termelési programja csak az első félévre biztosított. A felfelé kúszó nyersanyagárak a végtermékek árában tükröződnek. Vajon ezt az árnövekedést meg tudják majd fizetni a megrendelők? Szerencsére a „költségérzékeny" gazdálkodásban már vannak bizonyos tapasztalataik, hiszen az egyes termelési egységek teljesítménycentrikusan, önálló elszámolással dolgoznak, s így a gazda szerepkörében némi lépéselőnyben vannak. További gond az ország legnagyobb öntözőrendszerének üzemeltetésével járó anyagi költségek fedezése is. A második félévre ugyanis senki sem tudja, ki lesz a gazdája és pénzügyi támogatója a vállalatnak, ha az Állami Meliorációs Igazgatóság történetesen megszűnik, vagy az egész terület kiesik a hatásköréből. A kérdésben mielőbb dönteniük kell az illetékeseknek, mert egy múlt évihez hasonló szárazság esetében végzetes következményekkel járhat az öntözőrendszer üzemeltetésének anyagi okokból való kiesése. MÉRI ISTVÁN