Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-26 / 98. szám, péntek

DOBOS LÁSZLÓ: PUBLICISZTIKA I ÚJ szól 1991. ÁPRILIS 26 —

HMIB ÖNERŐBŐL ÉPÍTKEZNI KÖZÉLETÜNKRŐL - A CSEMADOK KÖZGYŰLÉSÉ ELŐTT I olcvankilenc decemberében |\l\ / a Csemadok akkori Központi Bi• * y zottságának ülése, 1990 tavaszán a szövetség rendkívüli közgyűlése. Most rendes közgyűlésünkre készülünk. Időben ezek a dátumok határolják be a Csemadok közelmúltját. A megváltozott körülmények tempóváltása, gyors léptékű igazodásra kényszerítenek. A változás, a változó feltételekhez való igazodás ma egyszerűen kényszer. Nyilván érvényes ez" a Csemadokra is. A változás kényszere beleszövődik életünk minden rétegébe. Fogalmak, fogalomkörök, viselkedések, magatartások, érzések kerülnek a változás áramlataiba: a mai időt akár a szemlélet vízválasztójának is nevezhetnénk. Szövetségünknek is meg kell birkóznia a szemléletváltással. A szervezetek, mindennemű társulások közösségi élete - bármenynyire is meg kívánják őrizni saját arcukat - bekerül a társadalom olvasztótégelyébe. A demokrácia erősödő törvényei egyengetni kezdik a mesterségesen emelt társadalmi magaslatokat. Elfakul, megszürkül megannyi ,,fehér ház" fénye. Átértékelődik a centrum, megváltozik a centrumok, pódiumok szerepe. S lejárt a kinyilatkoztatások kora is, azoké, akik minden helyzetben mindig tudták, mindig megmondták, mi a teendő, mit kell gondolni, s hogyan kell cselekedni. Ma már szinte komikus az ,,én majd megmondom' '-féle magatartás erőltetése. Vélemények vannak, helyzetfelmérések, felismerések, gondok, valamint ezek egyeztetése vagy ütköztetése. Sokféle vélemény köszörűköve: én így fogom fel a Csemadok közgyűlését. Keresés. Igazságok és megoldások keresése. A magam véleménye is egy a sok közül. Nyilván mindenkinek jogában áll szólni a Csemadok gondjairól, ám én mégis azok véleményét részesíteném előnyben, akik a Csemadokban végzett munkájuk révén szereztek jogosítványt. VISSZATEKINTÉS A háború utáni kisebbségi létünk elsősorban a nemzeti élet, a közművelődés és a kultúra behatárolt területein realizálódott. Itt nyilvánult meg az állam „jóakarata", az állami „gondoskodás", a „helyzet megoldása". A nemzetiségi kultúra lesz az állami dicsekvés, de a megfigyelés területe is. A nemzetiségi kültúra területei és megnyilvánulásai egyszerre jelentik a szellemi létet és a közéletiséget. Közművelődésben, kultúrában teremtődnek értékeink, de ugyanitt alakulnak ki a különböző torzulások: szellemiek, erkölcsiek, emberiek. A sematizmus, a személyi kultusz, az alattvalói szellem, a mindenre kész jánosok, a kényszerítő helyzetek sokasága, a kincstári szellem... Mindezt megéltük. Ezért ma szellemi létünk és közéletiségünk számos helyen összenőtt, összefonódott gubanc. Ugyanakkor az is igaz, hogy kultúránknak eme közegéből csírázik s alakul ki a politikai készség és cselekvőképesség. Ezt a folyamatot igazolja a közép-európai kis nemzetek történelme: a magyar, a szerb, a horvát, s klasszikus példája ennek a szlovák történelem. A politikai nemzet, a nemzeti politikai reprezentáció előfutára, a népi, majd a nemzeti kultúra. A politikából a kultúrába való átmenet jelenti a nemzeti nagykorúsodás kezdetét. Persze, ez a legérzékenyebb, a legveszélyesebb időzóna: ekkor erősíti meg a mindenkori hatalom a felügyeletet, a politikai rendőrséget, ekkor készül a jelentések áradata, a megfigyelők és a megfigyeltek kategóriája. Az utókor számára hagyott levéltáraknak ez a legizgalmasabb része... Ekkor kovácsolódik egy másféle erkölcs, a szembenállás, az ellenállás erkölcse... Minden lejátszódott és lejátszódik a mi életünkben is. Érdekes, hogy a nemzeti kisebbségek, ha megkésve is, ha nem is teljes szélességben, de kicsiben megjárják a kultúra és politika körútját. A kultúrából sarjadt politikai cselekvés példája a hatvanas évek. S ezt még ennél is markánsabban példázza a mai helyzet. Ma a kultúrából a politikába való átmenet (átrendeződés) idejét éljük. Alakítjuk a politika és a kultúra viszonyát, keressük a méreteinkre szabott érintkezési pontokat. E jelenség nyilván nehezen szenvedi a kizárólagosságot, a merev határokat, a kikarózott mezsgyéket, a kampányszerűséget. Kultúra és politika átmenete (átrendeződés) többnyire görcsös, fájdalmas folyamat. S károkat szenved, ha a pozícióharc eszközévé és színterévé válik. MILYEN LEGYEN A CSEMADOK? A közelmúltban a kultúra és a politika viszonya konkrét formában jelentkezett, ráyetült a politikai mozgalmak és a Csemadok viszonyára is. Én azt tapasztalom, hogy mindhárom politikai mozgalom a Csemadokra támaszkodva indult. Hisz a Csemadok alapszervezetei többé-kevésbé azonosak a falu vagy kisváros aktív lakosságával. A magam tapasztalata az, hogy a települések nagy részében a Csemadok, az Együttélés, az MKDM és az FMK összejövetelei n túlnyomóan ugyanazok az emberek ülnek. Nincs külön Csemadok-, Együttélés-, FMK-, MKDM-falu. Jó lenne tudatosítanunk azt is, hogy a kultúra és a politika emberi, erkölcsi, történelmi forrásvidéke egy és ugyanaz a közösség. S hasonlóak vagy azonosak az érdekek -j érdekhasonlóság vagy érdekazonosság van. Hisz a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség szociális rétegződése egymáshoz közeli csoportok érintkezése és egybefonódása. Ugyanez vonatkozik szellemi rétegződésére is. Ezáltal az élet- és sorskérdései nagyrészt azonosak vagy hasonlóak. Felmerül a kérdés: a kultúra és a politika átmenetében milyen legyen a Csemadok? Nyitott, nyílt minden irányban. Ennek szükségét és példáját az elmúlt évi Fábry Napok adták: holland, svéd, német, kárpátaljai és magyarországi szervezetek képviselői kapcsolódtak be a programba. Lenne ez a szövetség befogadó, s ugyanakkor képes integrálódni. Szlovákia, az egyetemes magyarság, a szellemi haza s Közép-Európa elérhető régióihoz. S hogy folytatná demokratikus átalakításának megkezdett útját: a szövetség szervezetébe központi szinten beépülnek a társulások. Ez kétségtelen gyarapodás. Emellett azonban szerintem a Csemadok közösségi ereje az alapszervezetekben van és marad. Hisz kezdettől fogva itt nyilvánul meg a szövetség fenntartó ereje: „Az önerejű építkezés". Úgy érzem, ezt kell felerősítenünk, a forrásvidéket, azt, ami a Csemadokot létrehozta és a politika pusztító hullámverésében is megtartotta. Háború utáni életünk nagy felismerése ez: önerőből építkezni, gyarapítani az állam akarata ellenére is. S a mai helyzet különösen kedvez ennek: hagyományunk, saját erőnk tudata most a tulajdonosi viszony érzésével gyarapodhat. Az önerejű építkezésnek, a tulajdonosi viszony alakításának kedveznek az önkormányzati testületek. Úgy érzem, hogy a Csemadok helyi és járási szintű szervezeteire helyeződik a hangsúly. Helyi és járási szinten természetszerűen az önkormányzat testületei lehetnek a Csemadok partnerei. Mondhatnánk így is: kultúrateremtés és önkormányzat szintjén. Itt és innen erősödve alakíthatók a területei, a regionális szövetségek. A kisebbségi kultúra számára ez most esély: az önkormányzatok szintjén kialakítani nemzetiségi kultúránk területi gócait. Felfigyeltető és példaértékű kezdeményezés indul Rozsnyón: a magyar kultúra házának létrehozásán fáradoznak - önerőből. Szükségszerűen megváltozik a centrum szerepe is. Természetszerűen át kell alakuljon a központ mindentudó apparátus jellege. A szakosodás elkerülhetetlen, ám ezzel együtt a centrum koordináló szerepe erősödik fel. Feltételezhetően szükség lesz elszámolókönyvelő egységre. Megnő a centrum információs szolgálatának szüksége, s kiszélesedik a kultúra érdekében történő vállalkozás szerepe is. ÉRTÉKRENDVÁLTÁS A politikai mozgalmak egymás közötti viszonya kihat a szlovákiai magyar létre, s így a Csemadok értékelésére is. A Csemadok rozsnyói járási konferenciáján egy küldött. Horváth István azt fejtegette: a politikai mozgalmak szétdarabolják a Csemadokot. Magamban ezt én így pontosítottam: a politikai mozgalmak egymás közötti tisztázatlan viszonya az, amely visszahat a Csemadokra. A politikai mozgalmak egymás közötti viszonya mögött a bizalom hiánya áll. S vádemelések. Vádemelések, különösen az Együttélés, s ennek kapcsán a Csemadok ellen. Helyzetfelmérések, elemzések helyett vádak, vádemelések sokasága. Értékrendváltás van, ám ez nem jelentheti a másféle értékek, a másféle körülmények között a másféle elgondolás alapján létrejött értékek állandó tagadását, lefokozását és leszólását. Mindezek kapcsán felmerül a kérdés: kié legyen a Csemadok? Mindenkié. Mindazoké, akik tesznek érte, akik munkát fejtenek ki benne, akik gyarapították és gyarapítják értékeit. Egyesek hatalmi pozíciót látnak a Csemadok tisztségeiben, valamiféle külön befolyást, külön akarat érvényesítését. Mások azt ajánlják, hogy a politikai mozgalmak vonuljanak ki a Csemadokból - ily módon vélik depoiitizálni a Csemadokot. (Nyilván itt is az Együttélés ellen megfogalmazott vádról van szó.) Az Együttélés mai vezetőinek egy része a Csemadok benszülötte. A magam nemzedéke nem pozíciók megszervezésével kezdte tevékenységét a Csemadokban, nem főtitkárként, hanem táncosként, színjátszóként, versmondóként, plakátragasztó kuliként. Azaz jogosultnak érzem magam, hogy elmondjam véleményemet - főként akkor - amikor a Csemadok sorsáról van szó, még Együttéléses minőségemben is. Személyeskedjek? Megesett velünk az a csúfság is, hogy húsz évre kizártak, kitiltottak a Csemadokból. S ennek kapcsán kérdem: az 'elmúlt két évtizedben hol voltak azok, akik ma rendcsinálóként jelentkeznek? Dusza István írja az Új Szó 1991. április 11-i számában. „Az utóbbi hónapok és a járási konferenciák tapasztalatai szerint kulturális szervezetünk fennállása óta egyik legnagyobb válságát éli." S az elmúlt húsz évet hogy minősítené Dusza István, ha a demokrácia első, illetve második évében a Csemadok már válságba jutott? Vajon nem valami másról van itt szó? Valami elnagyoló felülnézetről? Valami egyoldalúságról, amely csak személyi vonatkozásokból vezeti le a Csemadok gondjait? Én a Csemadok érdemének tartom, hogy képes volt politikai mozgalmainkat társadalmi cselekvésre és politizálásra képes emberek tucatjait adni. Ebből, s csak ebből vezetni le a Csemadok válságát? Hiszen vannak itt más tények is: a Csemadok 1989 decemberi Központi Bizottságának dokumentuma a másféle tájolás, a másféle program okmánya. Itt raktuk le a szövetség demokratikus átalakításának az alapkövét. Ha görcsösen is, ha belső ellentmondásoktól terhelten is, de a rendkívüli közgyűlés (a személyi kérdések felemásságával is) ezt a folyamatot indította meg. S a szövetséget ért támadások, a Csemadok feloszlatását kérő és sürgető javaslatok. S hogy ellent tudtunk állni a kísértésnek: ne alakítsuk a Csemadokot politikai párttá. S a mostani közgyűlés alápszabálya, a rotáció ajánlott elve is ezt a demokratikus folyamatot erősíti. S a szervezet egész életére kiható tény: az alapszervezetet, az önkéntes közösséget emeltük jogi normává. És hát a társulások... És hát a vállalkozás próbálkozásai... Igaz, a Csemadok kialakított lehetőségeiből az Együttélés élt a legtöbbel. Igaz, hogy a Csemadok választott szerveiben legtöbben az Együttélésből vannak: ez azonban összefügg a mozgalom születésének a körülményeivel. Mondhatnám azt is, hogy az Együttélés számarányának megfelelően túlsúlyos. Én ezt a túlsúlyos arányt sem tartom bűnnek. Itt az alkalom, hogy az Együttélés munkával törlesszen, kultúránk gondjainak vállalásával. Mert más fizetőeszköze nincsen. Ugyanakkor helytelenítem a Csemadok-Együttélés tisztségekben az átfedéseket, az összenövéseket. Ezen változtatni kell. Mert a kultúra és a politika természete eltérő. Ahogy a politikai mozgalmak önállósodnak, politikussá, profivá válnak, a maguk törvényei közé kényszerülnek. AMI VESZÉLYES Erőteljesen javasolják a Csemadok depolitizálását - ezalatt a politikai mozgalmak kivonulását értik a Csemadokból. Nem tudok ezzel a nézettel egyetérteni. A depolitizálás ugyanis az erősödő jobboldal, az erősödő hatalmi apparátusok jelszava. Gondolkodjunk! Én a politikai mozgalmak rivalizálását tartom veszélyesnek. Azt, hogy ez a versengés negatívumokba fordul, s hogy ezek a negatívumok pernyeként hullanak rá a Csemadokra. Ezt a politikai versengést ne vigyük be a Csemadokba, mert ez ad abszurdum fokozható! így lehet FMK-csárdás, MKDM-verbunk és Együttélés-kardtánc. Ugyanis nincs pluralizált tánc, pluralizált versmondás, színjátszás, sem pluralizált néprajzgyűjtés. Régi tapasztalat: a kultúra berkeiben nem főtitkárként, nem elnökként, nem valamilyen párt képviselőjeként, hanem emberként kell viselkednünk. Ismételem, a politikai mozgalmak egymás közötti viszonya kihat a szlovákiai magyarság létére. S így a Csemadok értékelésére is. Dusza István már említett írásának van egy levezetése: „Olcsó, hatásos és látványos eredményt hozó választási kampányuknak (mármint az Együttélés kampányának) két bázisa volt: az egyik a Magyar Televízió Híradója és a Panoráma, a másik a Csemadok helyi szervezeteinek sokasága" ... „A helyhatósági választások idejére az Együttélés helyi csoportjai megerősödtek. Mivel ezek többnyire a Csemadok alapszervezeteit működtető, helybeli személyiségeknek számító emberek alapították, ezzel egyidejűleg hanyatlott az alapszervezetek tevékenysége". Azaz: az ügyeskedés. Ismét valami bántó egyszerűsítés és felületesség. Tisztelem Dusza Istvánnak a Csemadok és sorsunk iránt érzett felelősségérzetét, viszont gondolatmenetét, amely szerint az Együttélés felfejlődéséből vezeti le a Csemadok „válságát", felületes sémának tartom. Helyben vagyunk: az Együttélés megjelenése és léte maga a bűn. Lényegében ehhez hasonló vagy ezzel azonos az FMK egyes tisztségviselőinek e tárgyban tett számos eszmefuttatása is. (Legutóbb Gyurovszky László „Három a magyar igazság" és öllős László „Csemadok és korporatizmus" című, a Napban megjelent írásai. Gyurovszky László felállítja a szlovákiai magyar politikai hierarchiát. Eszerint legalul, természetesen az Együttélés van, középütt az MKDM és a csúcs az FMK.) Vajon az Együttélés ellenzői nem gondolnak arra, hogy az ügyeskedésen túl valami más oka is volt és van az Együttélés sikerének? Nem gondolják, hogy az a felismerés - amely az Együttélés elvi forrásává a csehszlovákiai magyarság közösségi és történelmi élményeit teszi - szerepet játszik ebben a nagyfokú támogatásban? Az Együttélés hazai, saját anyagból építkezik. A csehszlovákiai magyarság történelmét kollektív élmények határozzák meg. Nagyrészt negatív tartalmú kollektív élmények. Szerintem kollektív történelmi élmények alakítják politikai reflexeit is. Ez a politikai mozgalmak megalakulásától kimutatható. Megalakulása óta az Együttélést sorozatos elmarasztalás éri. Mondták és írták konzervatívnak, nacionalistának, nemzeti központúnak, kommunisták fészkének, kisebbségi pártnak... Helyzetelemzések helyett ismétlődő vádemelések. Dusza István most a Csemadok legyengítésével vádolja az Együttélést. Sej, haj! EGY ÉV TAPASZTALATA Egy év után talán elég tény, elég tapasztalat van bennünk és kívülünk, hogy mérleget készítsünk a liberalizmus és az emberi, nemzeti alapon történő politikai szerveződés sorsáról és eredményeiről. Mit hoz az Együttélés parlamenti ellenzékisége? S mi lett a társadalmi átalakulás liberális forgatókönyvéből? Megfigyelhető, hogy a politikai mozgalmak kezdeti szakaszukban liberális jelszavakat és értékeket fogalmaznak meg. Volt egy remény, hogy a liberális jelszavak hosszú távon képesek mozgásban tartani a társadalmat Egy nagy liberális illúzió legyengülésének pillanatait éljük. Következményeit s tanulságait. A jelenlegi szlovák politikai élet ezt iskolai szinten példázza. Ma már a munkanélküliség, az elszegényedés, az infláció, a nemzeti függetlenség, a nemzeti szuverenitás, a nemzeti azonosság állít falat a politika elé. Alig egy év múltán átrendeződtek a politika hangsúlyai. Előtérbe került az összetartó értékek keresése és igénye. Szlovákiában ma már a keresztény-nemzeti tartalmú politika igénye és szüksége fogalmazódik meg. A liberalizmus tömegbázis híján a parlamentbe szorul. Érdemes és tanulságos végigkísérni a szlovákiai magyar liberalizmus, az FMK útját: az előbb demokráciát, aztán a nemzetiségi gondolat jelszavától, a rossz nyelvtörvény megszavazásán keresztül a szervezeti önállósulásig? És a kormánykoalíció eredményeit. Milyen normákat kínál ez az út? A igorú közös konzekvenciák sora ^^ / igényeltetik mindnyájunk számára s nem vádemelések. Újra kell értelmeznünk a helyzetet. Ma már nem elég a pluralizmus csattogtatása. Az összetartó értékek és gondolatok igénye csírázik. Lehet, hogy ez már a társadalom önvédelmi reflexe a bizonytalan jövőtől. S a Csemadok közgyűlése. Úgy érzem, hogy a rendkívüli közgyűlés óta a szövetség országos választmánya és annak vezetősége eltávolodott, elrendelt és vállalt feladataitól. Magától a Csemadok életétől. Ezen próbáljon ez a közgyűlés változtatni, ismét testközelbe hozni e szövetség és kultúránk gondjait. %