Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-28 / 74. szám, csütörtök

1991. MÁRCIUS 28. ÚJ szói HAZAI KÖRKÉP MEGKÉRDEZTÜK ELTŰNIK A KŐOLAJVEZETÉK A CSALLÓKÖZBŐL? Több veszély leselkedik a csallóközi óriási ivóvízkészletre. Közéjük tartozik a Barátság kőolajvezeték, amelynek déli nyúlványa - Tompától a pozsonyi Slovnaftig - éppen a Csallóközön keresztül szállítja a fekete aranyat. Bármilyen csöhiba következne be ezen a szakaszon, a kőolaj könnyen a föld alatti értékes ivóvízbe szivároghatna. Már évek óta foglalkoznak e veszélyforrás felszámolásának lehetőségeivel, azonban különböző okok miatt a végső döntés mindig elmaradt. Vajon váltózott a helyzet az utóbbi időben? Végre eltűnik a kőolajvezeték a Csallóközből? - kérdeztük Rastislav Krbot, az SZK Ipari Minisztériumának osztályvezetőjét. - Úgy látszik, igen. Már elkészült a kőolajvezeték áthelyezésének kivitelezési programja. Három szakaszra tagolódik. A munkálatok rövidesen - pontosan április 1-jén - kezdődnek, s 57 hónapig kellene tartaniuk. Első szakaszuk a vezeték elágazódásától - a Csallóköz megkerülésével - a Nagyszombat melletti Bučanyig húzódna. Ezen a távon másfél év alatt új csővezetéket fektetnek le. Utána ugyanezt folytatnánk egészen a Slovnaftig. Harmadik lépésben pedig felszámoljuk a Csallóközön végignyúló csővezetéket. A kivitelezési munkálatok finanszírozásába valószínűleg a Világbank is bekapcsolódik. A nemzetközi pénzügyi szervezet képviselőjével február közepén tárgyaltunk erről. Holldin úr megígérte, hogy az aránylag rugalmasan kidolgozott dokumentációból merítve 1991 júniusában a Világbank igazgatótanácsa elé terjeszti a tervezetet. Április végéig még részletesebb adatokkal egészítjük ki az előzetes tájékoztatást. Valószínűleg rendkívül kedvező feltételek mellett jutunk majd hozzá a hitelhez. Ám amit mondok, ne vegyék még készpénznek. De ha az ígéret beválik, akkor hároméves fizetéshalasztásra, 15 esztendős törlesztési időtartamra és csak 7,7 százalékos kamatlábra számíthatunk. ^ kj PEDAGÓGUSNAPI TŰNŐDÉS REFLEX Milyennek képzeli a jövőt, mire vágyik a legjobban? - kérdezte meg nemrégiben öt különböző korú diáktól a pedagógusok és szülők független lapjának egyik munkatársa. Bármit megadtam volna érte, ha láthatom, milyen képet vágott, hogyan reagált a kérdező, de még inkább az adott iskola tanári kara - az öt diák közül négy egyazon iskola diákja, s talán annak idején az ötödik, az egyetemista is oda járt - a válaszok hallatán, illetve olvastán. Az öt válasz közül ugyanis négy - fogalmazzunk finoman - legalábbis figyelemre méltó és sok mindent elárul az oktatásügyünkben uralkodó állapotokról. De nézzük meg, milyennek is képzeli a jövőt, mire vágynak legjobban a megkérdezettek. V. T., negyedikes gimnazista: Az iskolában (alapfokon is) az volna a jó, ha a tanár partnerként kezelné a diákot. Ha elfogadná, hogy a diáknak is lehet igaza. S ha más a véleménye, ne hatalmi szóval, hanem tényekkel alátámasztott érveléssel győzze meg a tanulót..."(Elég rafináltan fogalmaz a ravasz kölke, a feltételes mód használatával igyekszik tompítani a kimondottak élét, mindez érthető azonban, hiszen az érettség még előtte van... Talán ha utána kérdezik, akkor így válaszolt volna: ... Azokban az iskolákban, amelyekbe eddig jártam, nemigen akadt tanár (nem volt egy tanár sem), aki partnerként kezelte a diákokat, aki elfogadta volna, hogy olykor-olykor azért a diáknak is igaza lehet, és nem hatalmi szóval próbálta meggyőzni az ellenkezőjéről, hanem tényekkel...) S. V., másodikos gimnazista: A jövőben el kellene érni, hogy az órák érdekesek legyenek, a tanárok pedig nyitottabbak. Az volna jó, ha az órákon nem csupán azt tudnánk meg, ami amúgy is benne van a tankönyvben, hanem mást, többet..." (Elég rafináltan..., mindez érthető azonban, hiszen még legalább két évet az adott iskolában kell töltenie... S. V. válasza is könnyen desifrírozható: nem mást mondott, mint hogy az óráiknak bizony nem az érdekesség a fő jellemzője, tanáraiktól nem kapnak se többet, se kevesebbet, csak ami már a tankönyvben is szerepel...) Sz. K., hatodikos tanuló: „... Nincs különösebb problémám, a jó tanulók sorába tartozom. Bánt viszont, hogy a tanítók egyik osztálytársunkkal kivételeznek. Jobb jegyeket kap, mint amilyeneket érdemelne, s ez sérti az igazságérzetemet. A többiekét is..." (A kislány szavaihoz nem kell kommentár, nem manőverezik, nem él a kérdező felkínálta lehetőséggel, nem bújik az idősíkok mögé, kimondja, amit gondol. Tartok tőle azonban, hogy ebből a jövőben tömérdek gondja-baja lesz - vagy netán már van is?) N. Á., hatodikos tanuló: „...Az én véleményem is az, hogy a tanítók a tudást osztályozzák, s ne a kedvességet, a hízelgést. Az életben, gondolom - s ezt halljuk mindenhol - a tudás a mérvadó..." (Sz. K. és N. Á. osztálytársak. Válaszában N. Á. ugyanarra utal, amire Sz. K. az előbbiekben.) B. E., harmadéves egyetemi hallgató: „... Épp ezért fontosnak és szükségesnek tartom, hogy először is legszűkebb környezetünkben, családunkban teremtsünk jó, nyugodt légkört. Találjunk időt arra, hogy naponta megpihenjünk, elbeszélgessünk, erőt gyűjtsünk a következő napra. Ezáltal kiegyensúlyozottá válunk, megtanuljuk megérteni egymást... " (Politikus válasz, kétségkívül. Vagy inkább semmitmondó? Netán a kettő ebben az esetben ugyanaz? Csak remélni merem, hogy a kis Sz. K. nem így válaszol majd, ha valaki évek múltán ugyanezt kérdezi majd tőle...) Egy kérdés - öt válasz. Négy közülük - fogalmazzunk finoman (?) - legalábbis figyelemre méltó, sok mindent elárul az oktatásügyünkban uralkodó állapotokról, a pedagógusainkról - úgy általában, önámítás lenne ugyanis azt hinni, hogy basáskodó, kivételező, ám az órákon vajmi keveset nyújtó (nyújtani tudó?) pedagógusok csupán abban az iskolában vannak, amelynek diákjait a lap munkatársa történetesen megkérdezte - jómagam legalábbis erősen élek a gyanúperrel, hogy nem így van. Végezetül hadd mondjam el, mire vágyom én a legjobban: a jelen pillanatban a leginkább arra, hogy akadjon minden iskolánk tantestületében legalább egy-két pedagógus, aki azért hébe-hóba kézen fogja, megvédi az Sz. K.-hoz hasonló őszinte emberkéket; egy-két pedagógus, akinek a diákjai a maihoz hasonló napokon nem azért adnak virágot, mert szokás, hanem azért, mert úgy érzik, valóban megérdemli. Ö igen. KLUKA JÓZSEF •i •• HOGYAN KERÜLTÜNK A LATROK KOZE? Soha nem voltam híve a történelmi sebek önsanyargató felszaggatásának. Kap az ember sebet még most, demokráciaépítés közben is éppen eleget. Ugyanakkor annyi a tennivaló az Európa emberszabásúbb fertályai felé vezető út egyengetése során, hogy nem marad sok időnk a visszatekintgetésre. Most mégis úgy látom, mulasztást követtünk eí azzal, hogy 1989 novembere, a bolsevik egyeduralom megdöntése óta nem törődtünk többet kisebbségünk 1945 utáni sorsának aprólékos feltérképezésével. E mulasztásnak egyik következménye, hogy most, amikor már van mód a sanda gyanúsítgatásokkal, történelmi vádaskodásokkal szembeni védekezésre, csak globális, „en bloc" érvet tudunk felhozni a védelmünkre. És ez az érv igy hangzik: egyetlen esetben sem lenne szabad megengedni, hogy bármely népcsoportot, nemzetet, osztályt kollektíven bűnössé nyilvánítsanak. Most, hogy elérkezett a nagy elszámolás ideje, a régi uralom összeomlása után a dolgok helyretételének a napja; ma, amikor már joggal és törvények által megalapozottan arra várunk, hogy ténylegesen is egyenrangúvá válunk az egyenrangúak között, elszámolás helyett leszámolásra emlékeztető hangulat kezd úrrá lenni egyes szlovák politikai köröknek a magyarokhoz fűződő viszonyában. Ráadásul olyan személyiség részesített bennünket elmarasztaló, mi több, megbélyegző kollektív minősítésben, akitől ezt - korábbi gesztusai alapján - a legkevésbé várhattuk el. A földtörvény megvitatása során azzal kapcsolatban kellett a szlovák kormánynak is állást foglalnia, hogy az általános rendelkezésektől eltérően bizonyos esetekben akkor is visszakerüljön-e a föld az eredeti tulajdonosok kezébe, ha a kisajátítás, illetve elkobzás 1948. február 25-e előtt történt. Vladimír Mečiar heves kirohanást intézett a Szövetségi Gyűlés elé terjesztett módosítási javaslat ellen, és egyszuszra kimondta: Földet pedig vissza a németeknek, magyaroknak, az árulóknak és a szlovák nemzet ellenségeinek nem adunk! Ezt mi, akárhogy nézzük is a dolgot, csak egyféleképpen értelmezhetjük. Úgy, hogy Szlovákia miniszterelnöke szerint még ma is érvényesül a kollektív bűnösség elve, hiszen nemzeti hovatartozás alapján nem lehet szó a föld eredeti tulajdonosának való visszaszármaztatásáról. Mindannyian tudjuk, és nyilván a szlovák kormány tagjai is tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy 1945 ós 1948 között a teljes jogfosztottság állapotába került magyar nemzeti kisebbség tagjaitól koboztak el földet. Minden községben tucatnyi olyan esetet tudnak felsorolni a túlélők, amelyekben nem a korábbi években tanúsított politikai magatartás volt a mérvadó a fasisztává nyilvánításban és az elkobzási határozat meghozatalában, hanem és kizárólag az, hogy valakinek - szlovák nemzetiségűnek - megtetszett a gazdaság. Vajon rossznéven veheti a szlovák nemzet, hogy a törvényhozó testületekben működő magyar nemzetiségű képviselők - éppen az 1948. február 25-e előtti teljes jogfosztottságra és az akkori időszak teljes kiszolgáltatottságára hivatkozva - most igénylik a jogorvoslatot, ami csak abban az esetben realizálható, ha a föld visszaszolgáltatási törvény értelmében bizonyos esetekben az 1948. február 25-e előtt kisajátított területek is visszakerülhetnek az eredeti tulajdonos kezébe. Ha ez nem történik meg, a magyarok - nemzetiségi alapon - hátrányos megkülönböztetésben részesülnek, és ugyanakkor azok a személyek kerülnek előnyös helyzetbe, akik kétes jogi értékű intézkedések hatására jutottak földhöz. Az egyik szlovák napilapban a következő címmel jelent meg írás e tárgykörben: „A szlovákok nem mennek dolgozni az urasági földre". Az ilyen cikkekhez, sajnos, Vladimír Mečiar szolgáltatta az érveket, amikor magyar főnemesi családokat emlegetett a minap lehetséges birtokfoglalókként, illetve amikor kijelentette, hogy a földtörvény 21. paragrafusának jóváhagyása esetén esetleg magyarországi személyek is földhöz jutnának Szlovákiában. Az igazság az, hogy a törvénymódosító 21. paragrafus értelmében csak csehszlovák állampolgárok kaphatnának vissza földet. ,,Az általánosítás: modortalanság" - tartja a szállóige. Márpedig azzal, hogy a miniszterelnök úr a szlovákiai magyarságot egy kalap alá veszi a németekkel, a fasisztákkal és más latrokkal, olyan általánosítás történt, amely fölött nem térhetünk napirendre, ha van bennünk egy mákszemnyi önérzet. TÓTH MIHÁLY TÚL MESSZE MENTEK? INTERJÚ TÓTH KÁROLLYAL, AZ FMK FŐTITKÁRÁVAL I Az elmúlt hetek eseményei azt mu' tatják, hogy Szlovákiában még mindig | politikai bizonytalanság van. A politikai kultúra mintha újabb erőpróba előtt f állna. És ebből a próbából a csehszloÍ

vákiai magyarok is kiveszik a részüket. A kisebbség körében nem kis megle(

petést okozott a Független Magyar Kezdeményezés állásfoglalása a kor| mányfő visszahívását illetően. Tóth ' Károlyt, a Független Magyar KezdeméI nyezés fótitkárát a döntés hátteréről t kérdeztem. - Nyilvánvaló, hogy azok számára, akik alkalomszerűen foglalkoznak a politikával és a közélet kérdéseivel, meglepetést okozott az álláspontunk. Mi is kaptunk olyan jelzéseket, hogy túl messze mentünk, elvetettük a sulykot, hogy nem lehet tudni, milyen lesz ennek a harcnak a végkimenetele, túl kockázatos volt ez a lépésünk stb. Hadd mondjam el, hogy az ilyen szempontok soha nem játszottak szerepet az FMK politikájában. A kormánykoalíció tagjaként az eddiginél is nagyobb felelősséget érzünk a Szlovákiában alakulgató demokratikus intézményrendszerért. Ma sem lehet közömbös számunkra, hogy milyen irányt vesznek az események, A döntésünk egyáltalán nem volt véletlenszerű. Kňažko úr beszéde után a Politikai Testületünk szinte kétnaponként elemezte az eseményeket. Rendkívül nehéz napokat éltünk meg, de a döntés soha nem volt kétséges számunkra. • Sokan úgy vélik, hogy Mečiar úr kiállása a nyelvtörvény kapcsán olyan tény, amiről nem szabad megfeledkezni. A kormányfő akkor egyértelműen kiállt a magyarok mellett. - Én soha nem vitattam ezt, és ma sem vitatom. Teljesen értem ezt az érvelést, de nem hiszem azt, hogy ez lenne az egyetlen meghatározó szempont Mečiar politikai módszereinek megítélésében. Akkor is, és azóta is a politizálás nem csupán egy ember magatartásán múlott. Az ó fellépését két hónapos kemény csatározás előzte meg, melyet épp azok vívtak, akikkel ma a kormányfő szembefordult. • A Függyetlen Magyar Kezdeményezés mégis miért állt ki oly egyértelműen a Fedor Gál képviselte irányvonal mellett? -A válasz nagyon egyszerű: mindig is mellette állt. A NYEE-ben a polgári és a nemzeti szárny között a múlt év februárja óta feszültség uralkodott. Abban az időben született meg az elmélet a Független Magyar Kezdeményezés „titkos" programjáról, mely már akkor is manipulatív célokat szolgált. Hogy mindezek nem kerültek a nyilvánosság elé, annak egyetlen oka volt: a NYEE polgári szárnya mindig a konszenzusra törekedett, és nemcsak a nemzeti szárnnyal, hanem mindenfajta társadalmi csoporttal, mely megkereste ót. Az elejétől tudatában volt annak, hogy ha következetes akar lenni a polgári társadalom kiépítését illetően, a közmegegyezést, de nem az elvtelen közmegegyezést kell politikájának a középpontjába állítani. És ezt profi szinten tette. Elég csak olyan neveket említenem, mint Peter Zajac, Martin Bútora, Milan és Martin Šimečka, Miroslav Kusý, Juraj Flamik, Ján Langošt nem is említve, de sorolhatnám a neveket Peter Tatár, Marcel Strýko, Dziak-Košický és a többiek. Ók voltak a Nyilvánosság az Erőszak Ellen számunkra, és nem véletlen, hogy ma is mind egy táborban vannak. Ők a szürke eminenciások, akik nélkül odáig sem jutottunk volna, ahol ma vagyunk. Amikor mi azt mondtuk, hogy a demokratikus jogrend megerősítésére kell helyeznünk a hangsúlyt, akkor ezt az irányvonalat féltettük. És ma is ez került veszélybe. • Ha mindez világos volt tavaly tavasz óta, miért nem kapott ez mégis nyilvánosságot, hiszen a Nyilvánosság az Erőszak Ellen, a neve is ezt mutatja, éppen az erőszak leleplezésére született? - Nem titok, hogy a miniszterelnöki posztra a mostani kormányfőt nem a polgári szárny jelölte, neki más jelöltje volt, de az erőviszonyok Mečiar úrnak kedveztek. Ezek után csak egy út létezett: a kormányfőt ellenőrzés, állandó kontroll alá vonni. Erre a mozgalomnak joga volt! Emlékezzünk csak a kormányfőnek Trencséntyeplic óta milyen bombasztikus tervei voltak, aztán valamennyi után visszatáncolt - mindez ennek az ellenőrzésnek volt az eredménye. A NYEE-n belül ennek intézményes formái alakultak ki. A mostani válságot éppen az okozta, hogy a kormányfő február eleje óta kivonta magát az ellenőrzés alól, aztán egyenesen szembefordult a NYEE legitim vezetésével. Döntésünket éppen ez motiválta. Ha mi, mint Független Magyar Kezdeményezés, amolyan független harmadikként szemet hunyunk az ilyen jelenségek felett, azt mondjuk ki, hogy a sorainkban is megengedhető az ilyesmi. • Sokan úgy vélik, hogy a Független Magyar Kezdeményezés újra a NYEE uszályába fogódzkodott, míg a többi partner megfontoltabb volt. - Ez majd kiderül. De hadd mondjam el, hogy döntésünknek a szélsőséges nemzeti és a Mečiar-párti irányvonalat leszámítva nagyon pozitív visszhangja volt, mind szövetségi szinten, mind a nemzetközi sajtóban, de itt Szlovákiában is, csak azok az erők, melyek méltányolni tudják az ilyen döntéseket, nem főszereplői a tömegtájékoztató eszközöknek. De nem is ez a cél. Mi nem az újságok első oldalára akarunk kerülni, hanem következetesek kívánunk maradni önmagunkhoz. Egyébként nem igaz, hogy mindenben osztjuk a NYEE véleményét. Például a feddhetetlenségi vizsgálatok kérdésében éppen Fedor Gálékkal kerültünk szembe, akik januárban a belső béke megőrzése érdekében Mečiar mögé álltak és kétségekkel fogadták a lusztrációt. Hasonló volt a helyzet az illetékességi törvény esetében is. Nem mindenáron értünk valakivel egyet, de ha egyetértünk, azt vállalni merjük! ' LOVÁSZ ATTILA