Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-28 / 74. szám, csütörtök

5 VILÁGPOLITIKA ÚJ SZÓ* 1991. MÁRCIUS 28. V

annak, akik a kormányzó brit Konzervatív Pártban a nyílt szakadás első jeleként értékelik, ' hogy pontosan ma egy hete a párt — főleg idős — politikusainak egy része megalakította a Konzervatív Úton Előre nevű csoportot. Programja a thatcherizmus védelme. Bár a csoport vezetője, Cecil Parkinson, az egykori pártelnök és kormánytag kijelentette: nem akarják aláásni a Major-kabinet politikáját, ez az állítás és a meghirdetett cél lassan-lassan kizárja egymást. A Thatcher kedvencének és feltétlen hívének tartott Major ugyanis nagy elődje két fő örökségének a lebontását kezdte meg, s ezért indított ellene támadást a konzervatív jobbszárny. Varázsa van Nem volt leányálom átvenni a stafétabotot Thatchertől, aki olyan karizmatikus egyéniség volt, hogy szinte természetes: megválasztása után négy hónappal is gyakori sajtótéma Major egyénisége. Egy biztos, nem volt igazuk azoknak, akik azt jósolták, nem fog tudni kikecmeregni a vaslady árnyékából, s pontról pontra az ő nyomdokain fog haladni. Azt tartják róla, elsősorban abban különbözik Margaret Thatchertől, hogy neki nincsenek ellenségei. Olyan ember, aki tud hallgatni, és főleg: másokat is meghallgatni. A parlamenti és párton belüli viták során soha nem kötelezte el magát szilárdan egyik oldalon sem. Thatcher híres volt arról, hogy keményen, epés gúnnyal, nem ritkán sértő módon rohanta le ellenfeleit. Major nyugodtan, csendesen érvel, s közérthető. amit mond. Kisfiús mosolyával sokak szívébe belopta magát. De az Öböl-háborúban azt is megmutatta, hogy „népének erős és következetes vezetője". A Thatcher-imádók erre rosszmájúan azt mondják, alárendelt szerepet játszott Washington mellett, a hivatalos brit állásfoglalások rendre csak az amerikaiak után jelentek meg. Egészen szokatlan helýzet állt elő: a Munkáspárt sem talált semmi kivetnivalót abban, ahogy Major irányította a britek Öböl-háborúját — nem úgy, mint Thatcher falklandi háborúja idején. Az ellenzék hoppon maradt — íme egy konzervatív kormányfő, akit nincs miért bírálni. Mert régebben, ha Thatcher azt mondta: fehér, Kinnockék szinte gondolkodás nélkül harsogták: fekete. A pozícióknak ez az egyértelmű elhatárolódása, legalábbis az Öböl-háború idejére, megszűnt. Ennek és Major image-ának, annak, hogy szimpatikusnak tartják-e vagy sem. óriási jelentésőge van: NagyBritannia választásokra készül. Khakiszínű kampány? Itt érkeztünk el a brit belpolitika egyik kulcskérdéséhez. Legkésőbb a jövő nyárig parlamenti választásokat keli tartani. Major feladata, hogy sorrendben negyedszer is győzelemre vezesse a torykat. Thatcher választások. A múlt héten előterjesztett pénzügyminiszteri költségvetésből is azt a következtetést vonták le a szakértők, úgy készült, hogy nyitva maradjon a választási időpont kérdése, s egyértelműen „kampányjellegű népszerű intézkedéseket" tartalmaz. Az elején említettem, Major a Thatcher-örökség két sarkalatos pontja ellen indított támadást. Ime az első: Eltörölték a fejadót Ez az adó volt Thatcher bukásának egyik oka. A konzervatívok több éven át tartó munkával készítették elő a hivatalos nevén helyi adót, először Skóciában vezették be 1989MAJOR ERŐPRÓBÁI sosem várta meg, amíg letelik a megbízatási időszak. Élve jogával, mindig előrehozta a választásokat a pártja számára legmegfelelőbb időpontra. Ezúttal hetek óta azt találgatják, kiírja-e Major már az idén júniusra a vokscsatát. hogy kihasználja az Öböl-háborúban elért sikereit (ezeket a britek legalább annyira a magukénak vallják, mint az amerikaiak). Egyelőre senki sem veszi komolyan a kormányfőnek azt a hónap elején tett kijelentését, hogy fair playt kíván folytatni, s ezért nem akar khakiszínű választásokat. De a tények tények. A toryk az 1987-es parlamenti választások óta minden időközi és pótválasztást elvesztettek. Tavaly novemberben, a Thatcher-éra utolsó heteiben a labouristák 14-15 százalékkal előzték meg a népszerűségi listán a konzervatívokat. Ez a fölényük azóta jócskán zsugorodott, de még mindig akad belőle valami. Ezért valószínű, hogy a döntést Major csak a május 2-án esedékes, erőfelmérésnek is tekinthető helyhatósági választások után hozza meg. Ha ezen a konzervatívok gyengén szerepelnek, akkor aligha lesznek az idén parlamenti ben, tavaly pedig Angliában is. A lakosság döntő többsége elutasította, hiszen nyilvánvalóan a közép- és még szegényebb rétegeket sújtotta, nem vette figyelembe a vagyoni helyzetet. Ezt az adót a helyi hatóságok vetették ki a helyi szolgáltatásokért (oktatás, úttisztítás, szemétgyűjtés stb.). Mégpedig minden háztartásban az ott élő 18 évesnél idősebbek száma után kellett fizetni, a jövedelemtől függetlenül. Sokan úgy védekeztek ellene, hogy egyszerűen nem fizették. Több helyütt szabályos engedetlenségi mozgalom alakult: az önszerveződő lakosság majd minden esetben megakadályozta a kiküldött bírósági végrehajtókat kötelességük teljesítésében. Nem volt könnyű a megoldás, egyelőre végleges' nincs is, csak ideiglenes: a helyi adót csökkentik, a központi költségvetésből finanszírozzák a helyi kormányzatok kiadásait úgy, hogy egy személyre számítva 140 font sterlinggel kell majd az embereknek kevesebb adót fizetniük. Súlyos presztízsveszteség ez a konzervatívok számára, a jobbszárny azzal vádolja a miniszterelnököt, hogy eltér elődje sikeres gazdaságpolitikájától. De Major nem tehetett mást, ha pártja számára vissza akarja nyerni a lakosság támogatását. Sürgetett az idő is a helyhatósági választások közelsége miatt. De a költségvetés kiegyensúlyozása érdekében emelni kell az értéktöbblet-adót, a cigaretta, az alkohol és a sör adóját. Növelték viszont a szociális segélyeket is. A pénzügyminiszter expozéja bizakodó volt, az előrejelzés szerint a britek az év második felére kilábalnak a recesszióból, az év végéig a felére akarják csökkenteni az inflációt: hozzávetőleg 4 százalékra. Ugyanakkor az idén növekedni fog a. munkanélküliek tábora, várhatóan félmillióval gyarapodik az állástala-' nok száma. Múló „germanofóbia" Erről Major közelmúltbani bonni útján tett bizonyságot. Ezzel érkeztünk el a thatcheristák másik'

neural gikus pontjához. A vaslady mindig a szuverenitását helyezte előtérbe, nem akarta magát alávetni az Európai Közösségeknek, benne is munkált a háborús nemzedék öröksége: tartott a német túlsúlytól. Az EK brüsszeli központjáról egyszerűen az volt a véleménye, hogy az egész egy német-francia összeesküvés. Thatcher elutasította az egységes nyugat-európai pénz gondolatát, Major azt mondta Bonnban, hogy nem szabad elsietni. Thatcher a brit érdekek hangsúlyozott védelmében akarta az EK-tól bizonyos fokig elszigetelni országát, Major viszont azt akarja, hogy London befolyásolhassa e folyamatokat. Háromhónapos hallgatását megszakítva, Major bonni útja előtt Thatcher arra figyelmeztette utódját, hogy ne közelítsen nagyon a többi EK-országhoz, s különösen Németországhoz. Major válasza: „Három lehetőségünk van az Európai Közösségekhez fűződő viszonyunkban. 1. Kilépünk a Közösségekből, ami lehetetlenség. 2. Félrehúzódunk és hagyjuk, hogy a többiek magukkal sodorjanak, ami káros. 3. Az események középpontjába kerülve megpróbáljuk formálni a döntéseket — ez a mi politikánk." MALINÁK ISTVÁN SZLOVÁK ISKOLÁK MAGYARORSZAGON PÉNZ VAN, SZAKTANÁR NINCS A költségvetés vitája során a magyarországi nemzetiségi gyermekintézmények támogatásának rovata azon kevés kivételek közé tartozott, amely összegét felemelték a képviselők. Egy szlovák óvodás után egy évre a másként járó 15 ezer forintos fejkvóta mellé 5 ezer forint, a szlovák általános iskolások —a magyar diákokat megillető' 30 ezer forinthoz képest — még 14 ezer forint kiegészítést kapnak. S hogy ez mire elég? Magyarországon 295 nemzetiségi óvoda működik. Ezek közül tizenötben — közöttük két szlovákban — csak az adott nemzetiség nyelvét használják. A többiben 1986-lg napi 20—30 perces foglalkozásokon oktatták a nyelvet, azóta a legtöbb helyen hetente két játékos, énekes nemzetiségi napot tartanak. Egy friss statisztika szerint 58 ilyen kétnyelvű szlovák ovi van Magyarországon. Három csoportra oszthatók az általános iskolák. 301 helyen, az összes 91 százalékában csak a nemzetiség nyelvének idegen nyelvként történő oktatására tudnak vállalkozni. Ez a heti 3-4 óráról, az orosz nyelv tanrendi helyére lépve, 5-6 órára bővült. Ennél jóval kevesebb az úgynevezett kétnyelvű iskolák száma — a szlovákok esetében hét —, ahol a nemzetiségi nyelven kívül a környezetismeret, ének, földrajz és esetenként a történelemórákról hallatszik nem magyar szó. A pedagógusok megkérdőjelezik a kétnyelvűség jövőjét, mert egyes vélemenyek szerint ez végül félnyelvűséget szül. A tiszta nemzetiségi iskolából 18 van, a szlovákok száma öt. Rendszerint az alsó tagqzat négy osztályában használják a nemzetiségi nyelvet. Az oktatási kormányzat a tanítóra bízza, magyarról szlovákra fordított vagy eredeti szlovák tankönyvet használ-e. A felső tagozatban a szlovák a társadalomtudományi tárgyakban megmarad, a matematika és a természettudományi órák nyelve viszont magyar. Például szlovák—történelem szakos tanárokat képeztek a hazai felsőoktatási intézményekben, de szlovákul oktatni tudó matematika—fizika szakosokat nem. Ennek következtében hiába tudna a budapesti szlovák gimnázium minden tárgyat szlovákul adni, sajnos nincs elég nyelvileg kellően előképzett jelentkezője. Általános vélemény szerint hoszszabb távon a Magyarországon diplomázó szlovák szakosok szlovákiai kiegészítő képzése jelentene megoldást. Ilyen jellegű kapcsolat a tanárképző főiskolák között korábban is volt, magyar részről az együttműködés fejlesztését szorgalmazzák. Ugyanakkor, ha a fiatal nem akar nemzetisége tanára lenni, a szakközép- és szakmunkásképző iskolákban hátrányba kerül. Igaz, még Mária Terézia a XVIII. században elrendelte, minden két falu anyanyelvén képezzen ki egy bábát. Királynőnk rendelete feledésbe merült, pedig helyesebb lenne, ha nemcsak a feliratokban demonstrálnánk a nemzetiségi létet, hanem a szlovák településeken szlovákul fogadná vendégét a borbély. Erre esélyt ad a szocialista nagyipari szakmunkásképzés lebontása a személyesebb kisipari formákra, továbbá a készülő új oktatási törvény. A jogszabály iskolaalapítási jogot ad majd a hazai szlovákság érdekképviseleti szerveinek. A. kétezer lakosú, szlovákul Mlynkynek nevezett Pilisszentkereszt település óvodájában és iskolájában 41 éve oktatják a nyugatszlovákiai nyelvjárást. Az alsó tagozatban hetente négy nyelvóra van, továbbá az éneket, környezetismeret és az osztályfőnöki foglalkozásokat tartják a nagyszülők nyelvén. A mostani ötödikesek ettől az évtől kezdve szlovákul tanulják a történelmet. A további szlovákosítást pártolnák a szülők, de nincsen több szaktanáruk. Földrajz szakosuk lett volna, csakhogy Budapesten kapott lakást és inkább a budapesti szlovák gimnáziumban vállalt állást... Mindebből is kitűnik, hogy a magyarországi szlovák nemzetiségi oktatásban számos súlyos gondot kell orvosolni. V. PAIZS GÁBOR, Budapest MINDHALÁLIG Latin-Amerikában, a katonai diktatúrák hajdani melegágyában állandóan visszatérő téma a felelősségrevonás. A múltban meghurcolt, üldözött emberek, a börtönökben halálra kínzott, meggyilkolt vagy nyomtalanul eltűnt személyek hozzátartozói érthetően és joggal követelik az igazságszolgáltatást az új polgári kormányoktól, ám ezek az előző rezsimektől örökolt politikai fékek és csapdák miatt kénytelenek óvatosan bánni a fegyveres erőkkel, sőt olykor alárendelni magukat a tábornoki diktátumnak. Így van ez a felelősségrevonás kérdésével is. Egy radikális „katonatisztogató" akció veszélybe sodorhatná a fiatal demokráciákat, hiszen könnyen beavatkozási reflexet válthatna ki a még mindig nagyhatalmú tisztekben. Jó példa erre a decemberi látszatzendülés Argentínában: a mundérosok kellőképpen tudtára adták Carlos Menemnek, hogy szeretnék végre a rácsokon kívül látni az egykori parancsnokokat. De nemcsak Menem elnök őrlődik a katonák és a kabinet között, hasonló a helyzet a Stroessner tábornokot megnyugtató Paraguayban, a hadsereg árnyékában demokratizálódó Brazíliában, Uruguayban. És persze nem kivétel Chile sem, talán itt mutatkoznak meg a legmarkánsabban a diktatúra és a demokrácia közötti átmeneti időszak problémái. Patricio Ailwyn chilei államfő egy évvel ezelőtt lépett hivatalába. Meg tudta őrizni kezdeti népszerűségét és szilárd pozícióját a Moneda-palotában, de le kellett mondania arról a gondolatról, hogy távozásra bírja a sötét korszak megtestesítőjét, Pinochet tábornokot, aki jelenleg a szárazföldi egységek főparancsnoki tisztét tölti be. A volt diktátor-elnök foggal-körömmel és fenyegetőzésekkel tartja „utolsó védelmi vonalát", lemondását egy puccs megkockáztatása nélkül képtelenség követelni. Még idejében, „ereje teljében" gondoskodott arról, hogy, ha közvetve is, de mindhalálig beleszólhasson az ország ügyeibe. Az 1988-as, számára balul kiütött népszavazás után agyafúrt választási törvényt fogadtatott el, amellyel a szélsőjobboldalnak szenátusi töibbséget biztosított, magának pedig életfogytiglani jogokat. Magyarán: a parlament egyetlen törvényjavaslatot sem hagyhat jóvá, amennyiben azzal nem értenek egyet a tábornokot szolgáló szenátorok. Az eszelős Pinochetnek méinora is maradt ideje, hogy kicserélje az állami apparátusban kulcsszerepet játszó labilis embereket, vagyis azokat, akik nem voltak túlságosan megbízhatóak. Ilyen csereberét hajtott végre a legfelsőbb bíróságon is. Épp az elmúlt napokban terjesztett a kormány fontos dokumentumot e testület elé. Annak a bizottságnak a zárójelentését, amely a junta idején elkövetett bűntetteket vizsgálta ki. A vaskos iromány többek között leszögezi: 1068 politikai gyilkosság és 957 nyomtalanul eltűnt ember szárad a katonai rezsim lelkiismeretén; a gaztetteket katonák és Pinochet híres-hírhedt titkosrendőrségének (CNI) tagjai követték el. Jegyezzük meg, hogy más dokumentumok sokkal, sokkal többre becsülik az áldolzatok számát. Nos, a hivatalos jelentés a bíróság előtt van, most rajta a sor, neki kell megnevezni a bűnösöket. Bár Ailwyn a bírák bátorságára apellált, s a jog érvényesítésére szólított fel, e helyzet elemzői úgy vélik, hogy az elnök nem fogja túlságosan erőltetni, siettetni a listakészítést, számára ugyanis mindennél — a felelősségrevonásnál is — fontosabb a nemzeti megbékélés. Félő tehát, hogy . azoknak lesz igazuk, akik Chilében manapság még nem sok reményt fűznek a gyors igazságszolgáltatáshoz. Ha majd lassan elcsitulnak a jelentés által felkorbácsolt indulatok, mérséklődik a nép haragja, akkor az ügyet megint sikerül eltussolni? Meddig? Egy ideig vagy már mindhalálig? URBÁN GABRIELLA