Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-19 / 66. szám, kedd

1991. március 19. , ÚJ szól MOZAIK MÁSOK ÍRTÁK A SZOVJET PIAC FELÉ KACSINTGATNAK Az SZK kormánya többhónapos bizonytalankodás, a legkedvezőbb ajánlatok mérlegelése után úgy döntött, hogy a pozsonyi autógyár, a BAZ partnere a nyugatnémet Volkswagen cég lesz. Ez a konszern a csehszlovák autóipar monopol gyártójává válik. A bizonyossággal határos valószínűséggel állítható, hogy Szlovákiában lerakták ennek az iparágnak az alapjait. E szlovákiai viszonylatban ipari óriás feltételeihez számtalan termelővállalat termelési programja kapcsolható. A szó pozitív értelmében elindítható a piacgazdaság lavinája. Visszatekintve azonban jó néhány megfigyelőben nem egy kérdés fogalmazódott meg: talán a legfontosabb a külföldi partnerrel való együttműködés elbírálása. Az értékelésben ugyanis előbb az amerikai General Motors, majd később — a már véglegesített változatban — a VW került az élre. Ki és fó'leg hogyan állította össze az értékelő elemzéseket, hogyan lehetséges, hogy az egyik alapján az amerikai, a másik szerint pedig a német cég győzött? Miért változtatták meg ezeket a kritériumokat? Vajon teljesen csak a gazdasági mutatókat elemezték, értékelték vagy más tényezők is közrejátszottak? Ha igen, akkor melyek? A szlovák kormány cikk-cakkos lavírozása pszichológiailag nem tett jó benyomást a többi nyugati beruházóra. A legfelsőbb kormányképviselőknek meg kell győzniük a külföldi érdeklődőket, hogy hasonló döntési „hintáztatásra" a későbbiek során nem kerül sor. Ugyanis nem mindegyik szlovákiai vállalat lehet annyira érdekes, mint a BAZ, és nem mindegyik nyugati cég hajlandó alávetni magát hasonló kellemes és kellemetlen érzékcsalódásoknak, illetve hidegzuhanynak. Ezzel kapcsolatos a további probléma is. A BAZ és a Volkswagen együttműködési példája világosan mutatja, hogy a potenciális beruházók Szlovákiára és annak iparára globális szempontból tekintenek, pontosabban legalább egyik szemükkel a hatalmas szovjet piac felé kacsingatnak. Számukra Szlovákiának földrajzi helyzetéből adódóan van stratégiai jelentősége. Elsősorban ugródeszkaként szolgálhat Gorbacsov végeláthatatlan országának és piacának bevételéhez. Szűk körű specifikus követeléseket semmilyen szlovák kormánynak nem sikerülhet átültetnie. A nemzetN közi tőke nem veszi figyelembe a nemzeti sajátosságokat. Elsősorban a beruházás nyeresége, a munkatermelékenység és a munkaerő szakképesítése érdekli, valamint a volt keleti kommunista országokban azok a törvényes feltételek, amelyek biztosítják a piacgazdaság töretlen fejlődését. A szlovák kormány fontos hosszú távú stratégiai döntést hozott. Az autóipar a fejlett országok piacgazdaságának egyik tartópillére. Mindezt számtalan nyugati ország tapasztalatai bizonyítják. Ján Salgovič, Szabad Európa MIRE SZÁMÍTHAT KELET-EURÓPA? Az Európai Felújítási és Fejlesztési Bankot (BERD) a volt keleti országok megsegítése céljából hozták létre. Elnöke, Jacques Attali a CNN televízió-állomás részére készített beszélgetésben kijelentette, Középés Kelet-Európa országainak legalább 15—20 esztendőre lesz szükségük ahhoz, hogy megközelítsék a nyugati országok életszínvonalát. Hangsúlyozta, hogy Kelet-Európa etnikai konfliktusainak nem kellene lassítaniuk a térséggel kapcsolatos gazdasági segítségnyújtási program végrehajtását. „Ellenkezőleg, ez azt jelenti, hogy sietnünk kell a segítségnyújtással" — jelentette ki. A BERD elnöke szerint jóllehet a viKINCSES ELOD lág pénztartalékai nem túlságosan nagyok, s a tőke jelentős részét a Perzsa-öböl térségbeli országok felújítására kell fordítani, a kelet-európai országoknak is segítséget kellene kapniuk. Szerinte az Európai Felújítási és, Fejlesztési Banknak elegendő pénzeszköze van, és legalább 100 milliárd dollárt mozgósíthatna erre a célra, amennyiben a magánszektor pénzügyi intézményei is csatlakoznak a segítségnyújtáshoz. Hospodárske noviny, 1991/50. sz. KÜLFÖLDI SEGITSEG AZ ÁTKÉPZÉSHEZ Stanislav Novák, az SZK munkaés szociálisügyi minisztere a napilapnak az átképzésekkel kapcsolatban adott interjúban többek között kifejtette, hogy azt a segítséget, amelyet a nyugati országok átképzési központjainak létrehozására szánnak, elsősorban Szlovákiára kellene összpontosítani. — Úgy képzelem — mondotta többek között —, hogy az átképzési központokat ne Prágában összpontosítsák, tehát ne ott, ahol a különböző nyugati cégek és szervezetek zöme próbálja megvetni a lábát. Úgy gondolom, ezeket ott kell létrehozni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, például Kelet-Szlovákiában. Külföldi szakértők segítségével akarom megtalálni az egyes régiók gazdasági fejlesztésének lehetséges formáit. Ebben a kormány gazdasági és szociális ügyi tanácsában is megegyeztünk. Keresnünk kell a megfelelő termelési programokat, és ezek szerint kell átképeznünk a felszabaduló munkaerőket. Az átképzés, persze, csak akkor kezdődhet meg, ha már pontosan tudjuk, mit is akarunk fejleszteni egy-egy térségben. Célunk, hogy a kisvállalkozóknak is segítsünk. Ez is az egyik útja a lehető legnagyobb arányú foglalkoztatottság elérésének. ČAS, 1991/51. szám MAROSVÁSÁRHELY FEKETE MARCIUSA • 19 I. hang (románul) : Azért jöttetek, hogy megverjétek a magyarokat igaz? Nézd meg, hogy néz ki Erdély miattatok. Milyen szépen néz ki. A ti hülyéitek miatt. Látod, hogy néz ki? Neked nincs egy magyar barátod se? Úgy, hunyd le a szemed, és ne nézz se jobbra, se balra, szégyelld magad. Tudod, mennyi sebesült van? Hogy már nem fér a kórházakba? Százon felül. Hodáki is van elég. Látod, milyen szép Erdély? Amelyiket ti akartok megvédeni tőlünk. Ti, akik megveritek az embereket. Nekünk nem kell Erdély, nekünk barátság kell, ti is tudjátok, milyen volt december 22-én, amikor együtt kiáltottuk a testvériséget. Testvériséget akartunk, érted? Azt akarjátok ti most szótverni. Elvettünk mi valamit tőletek? Tudjátok, mit kérünk mi. Az alkotmány biztosította jogainkat. Mit zavar téged egy magyar iskola? (...) IV. hang (románul): Tehát neked sok magyar barátod van, nem? Vagy nincs? Rendben, fiú, örülök, hogy libánfalvi vagy. Látod, én Suceava megyei vagyok Radauti-i, látod, nem vagyok idevalósi, csak hét éve élek itt. Csak egy kérdésem van, annyi, minek jöttél ide felhajtást csinálni? Minek, mi? II. hang (románul): Én semmit nem csináltam. Csak most értem ide. IV. hang (románul): Csak most értél ide? De miért jöttél ide? II. hang (románul): Azt hallottam, hogy a magyarok kifosztották, összetörték az üzleteket. IV. hang (románul): Hát azt hallottad, hogy tegnap, amikor bejöttetek, mi volt itt. Hallottad, mit csináltak a barátaid, a testvéreid? Hallottál arról a mészárlásról, amit tegnap rendeztek? Ártatlan, fegyvertelen embereket támadtak meg, botokkal, fejszékkel. A tegnap estiről hallottál? II. hang (románul): Hallottam. IV. hang (románul): Hallottad. S akkor miért jöttél ma mégis ide? Mit kerestél ma megint itt? Ki akartad mégegyszer nyírni ezt a nemzetiséget? Nem érzed, hogy világ előtt nevetségessé váltunk? I. hang (románul): Ti így kezelnétek a magyarokat. Egyiket se kötötték be ott, nem gondozták. Mi lett volna, ha én kerülök így a ti kezetekbe. IV. hang (románul): Megöltek volna. /. hang (románul): Mondd meg őszintén, mit tettél volna, ha egy betört fejű ember a lábad e!é zuhan? II. hang (románul): Én azt mondom, hogy nem öltem volna meg. I. hang (románul): Nem. Otthagytad volna, mi? IV. hang (románul): Ide figyelj, egy keresztkérdés. Ha ti ott, Hodákon valami jogokat kértetek volna, s a magyarok bemennek a faluba, s ott fejbe vernek, hogy esett volna? Mit szóltatok volna akkor. Látod, ez az egy kérdésem van, tudod? Miért ti soha nem gondolkodtok. Felhevültök, aztán eresztitek, hogy menjen, Láttad életedben, hogy egy magyar odament Hodákra, hogy elvegye a jogaitokat? II. hang (románul): Nem. IV. hang (románul): Láttad a sajtóban, hallottál a rádióban egy magyart is, hogy Erdélyt kérte? II. hang (románul): Nem. Mi nem. IV. hang (románul): Akkor mi kellett nektek. Mikor az egész világ tudja, hogy csak a saját jogaitokat akarják. Hogy emberek , legyenek. Hogyan kezeljük őket? Mint valami rabszolgákat, mint a kutyákat, ide jutottunk, mi románok. Ez már sok. Inkább arra gondolj, hogy te 21-én és 22-én, amikor a golyók fütyültek, nem volták itt. Most kellett idejönnöd? Csak azért mondom, mert amíg te otthon nyugodtál... * * * /. hang (románul): Miért adták ezt a pénzt? II. hang (románul): Volt egy büntetésem a tanácsnál, s azt mondták, ha nem jövünk, akkor... I. hang (románul): Akkor mit csinálnak? II. hang (románul): Börtönbe raknak. I. hang (románul): Börtönbe raknak? S mennyi pénzt adtak? II. hang (románul): Amennyi a büntetés volt. Háromezer lejt. Annyit. I. hang (románul): Ki mondta ezt neked? II. hang (románul): A bíró. I. hang (románul): Hogy hívják? II. hang (románul): Borzean Milu. I. hang (románul): Honnan jöttél? II. hang (románul): Ulisiuból. Olyan nyilatkozóról is tudok (sajnos nem vették fel a szavait), aki elmondta, azzal hívták be őket Marosvásárhelyre, hogy ott a magyarok ölik a román gyerekeket... A vatrás orvosok megpróbálták eltüntetni a dokumentumokat. Az egyik videóstól dr. Brádisteanű elkobozta a kazettát, amelyre felvették a sebesülteket, és az első két, még nem azonosított halottat (két idős magyar ember volt: Csipor Antal és Sípos Antal). Két dolog ide kívánkozik: (1) Juncu Nicolae ügyvéd, a Nemzeti Parasztpárt Maros megyei vezetője március 20—21 éjjelén végigjárta a marosvásárhelyi kórházakat és beszámolt Scrieciu tábornoknak és nekem arról, hogy mind a román, mind a magyar orvosok abszolút korrektül kezelik a magyar és a román sebesülteket, hipokratészi esküjükhöz híven. A március 22-i tárgyaláson dr. Olariu Silviu, a V. R. tiszteletbeli elnöke ugyanezt hangsúlyozta. Erről az úrról is elmondhatom azt, amit Matei tanárról, a Bolyai aligazgatójáról: a nyilvánosság előtt miért nem közölte az igazságot, miért hagyta, hogy a magyar orvosokat aljasul megrágalmazza a román sajtó szélsőséges vonulata? (2) A magyarokat legyilkoló románok közül még senki sincs börtönben. Még annyit, hogy március 21-én éjjel felkértem a rendőröket, hallgassák ki a román foglyokat. Azt válaszolták, késő van. Úgy néz ki, március 21 óta még nem virradt fel az igazság (és szolgáltatása) napja! Feltétlenül meg kell említenem a környező falvak (Marosszentgyörgy, Ernye, Gernyeszeg, Sáromberke) lakosságának kitűnő helytállását. Nagyon sok beözönlőt megakadályoztak abban, hogy bejusson Marosvásárhelyre. Segítségük nélkül óriási vérveszteséget szenvedett volna a marosvásárhelyi lakosság. Egész nap mintegy 60 MADISZ-os magyar fiatal védte a Vatra Romaneasca főtéren levő székházát, nehogy bosszúból valaki kárt tegyen benne. A román támadás után ezek a fiatalok is elmenekültek, s a támadás megállítása után a feldühödött tömeg betört az irodákba. A zsákmányolt iratokba néhány percre beletekintettem. Akkor olvastam kézzel írt jegyzőkönyvüket, amelyből kiderült, hogy ez a magát kulturálisnak álcázó politikai szervezet már december 27-én megalakult! X úr, aki áttanulmányozta a Vatra Romaneasca székházából származó iratokat, elmondta, hogy a titkos programon kívül többek között megtalálták a szervezet és Iliescu elnök levelezését is. Megkerült a vatrás rendőrök (300!), jogászok stb. névsora, s a Covintul Liberrel kötött szerződés, melynek értelmében a „független, demokratikus napilap" vállalja a Vatra propagandájának közlését. Alelnökként jegyzett valamennyi iratom fénymásolata is birtokukban volt, kaján elégtételként szolgál: semmi kifogásolhatót nem találtak munkámban. (Csütörtökön folytatjuk) PESTI NAPLÓ TÓTH LÁSZLÓ REGI TÖRTENET MAI SZEREPLŐKKEL Asztalomon a budapesti Cseh és Szlovák Kulturális és Tájékoztató Központ meghívója, mely köztársasági elnököm, Göncz Árpád monodrámájának, a Magyar Médeának egy nyitrai szlovák színésznő általi előadására invitál, A minduntalan általánosításokat és rejtett üzeneteket, mindenben tágabb értelmet kereső elme bizonyára jelképes jelentéssel is felruházhatná már ezen előadásnak a puszta tényét is, most azonban nem erről kívánok beszélni. Elöljáróban azonban meg kell mondanom, biztos vagyok abban, hogy köztársasági elnököm egyetlen halandóval sem érzi magát több magyar köztársasági elnökének, még lélekben sem, mint amennyi a Magyar Köztársasáqban él. Ugyanekkor viszont aki ismeri, mindenki tudja róla, hogy magyarnak lenni nála mindig is annyit jelentett, hogy tizenöt-tizenhat millió között, s nem pedig tízmillió között lenni annak, ellentétben sokakkal azok közül, akik most a magyar országgyűlésben, egyéb fórumokon, lapokban, rádióban, tévében harsognak megrendítő szavakat a kisebbségi magyarságról, csak éppen néhány éwel ezelőtt, amikor ez (a harsogás) még nem volt annyira divatban, mint manapság, s ráadásul dicséret sem járt érte mindig, mélyen hallgattak e tárgyban. Nyilvánvalóan azért, mert így kívánta ezt akkor saját jól felfogott érdekük, s teszi ma az ellenkezőjét ugyanazért... De Göncz Árpádról akarok beszélni. Mielőtt (ideiglenes) köztársasági elnökké lett volna, alkalmam volt vele együtt dolgoznom egy írói testület elnökségében, így tanúja voltam, milyen lelkesen és őszinte hittel állt annak az elsősorban csehszlovákiai magyar érdeklődésű kisebbségtudományi szemlének az ötlete mellé, mely később végül is Regio címmel látott napvilágot, s melynek lapgazdája az (akkor még) általa irányított testület lett. De mégsem ez a történet az, mely a tollat most a kezembe adta. Az még tíz-tízegynéhány éwel korábbi keletű, s Pozsonyban esett meg. Az Irodalmi Szemlét szerkesztettem akkor, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, tehát a Madách Kiadó alkalmazottja voltam. Máig magam előtt látom akkori igazgatóm halálra rémült arcát — a korszak egyik jellegzetes marionettfigurája volt, akinek mozdulatait a mindenható pártközpontban kézben tartott zsinórok által irányították —, mellyel beviharzott a szerkesztőségbe, s (vélt) hatalma teljes súlyával közölte: van itt Magyarországról egy veszélyes ellenzéki író, aki értesüléseik — így mondta: értesüléseink — szerint a Madách Kiadót, így a Szemle szerkesztőségét is fel kívánja keresni, ám semmilyen körülmények között nem szabad fogadnunk, mert bizonyos elvtársak nem néznék ezt jó szemmel, így tehát ő, az igazgató sem. Később megtudtam, hogy direktorom — akinek személyében (nyilván felsőbb utasításra) én egyszerűen csak a „magyarországi liberális demokrácia meghosszabbított keze" voltam; s mint ilyentől, közvetlen munkahelyi főriököm (és mások) asszisztálásával igyekezett (s rögtön hozzá kell tennem: sikerrel) megszabadulni — ugyanezzel a rémült lendülettel viharzott be, kívánságát egy szíú indián módján előadva, az eredeti irodalom szerkesztőségébe is. Hogy a kiadó többi szerkesztőségét, illetve osztályát felkereste-e, nem tudóm, az említettek iránti kitüntetett figyelme annak szólt, hogy e két részleg volt a Madáchon belüli rebellis gondolat fészke. Mit tehettünk? A parancs az parancs, ugye? De ha a szerkesztőségben, illetve a kiadó épületében nem is fogadhatjuk a velünk találkozni kívánót, van erre még ezeregy alkalmas hely. Például a közeli „Gyuri kocsma" a Jirí Wolker utcában, ahová akkoriban két kézirat között sűrűn eljárogattunk meghányni-vetni szerkesztőség-, illetve kiadóbéli és egyéb dolgainkat. A szóban forgó alkalommal nyolc-tízen lehettünk e jeles, s a második világháború utáni csehszlovákiai magyar literatúra történetében a Grand, a Kriváň vagy a Krym kávéházakhoz egy időben hasonló szerepet betöltő műintézetben, az azóta már szerencsére kiszenvedett Csehszlovák Szocialista Köztársaság állam- s jogrendjére, valamint biztonságára oly mérhetetlenül nagy veszélyt jelentő magyarországi író (és felesége) társaságában. E történet, természetesen, Göncz Árpádról szól. Ám ugyanez a történet szinte hajszálpontosan azonos koreográfiával más alkalommal is lejátszódott azokban az időkben. E második esetnek is egy, ugyancsak jeles ellenzéki hírében álló kiváló magyarországi történész volt a főszereplője; akkor őt sem volt szabad fogadnunk a Madách épületében. Ez esetben pedig nem másról, mint Für Lajosról van szó. A Madách Kiadóból kitiltott egykori ellenzéki író, ugye, tudjuk, ma már a Magyar Köztársaság elnöke. A tudós történész pedig, aki például az elsők között szólt Magyarországon a magyar kisebbségi tudományosságról (így a csehszlovákiairól is) és sokáig betiltott könyvet is írt róla: a honvédelmi minisztere. De ki is volt a Madách akkori igazgatója? Hát az ő elvtársai és parancsolói? Kik is voltak ezek az emberek? ELPUSZTUL-E? Azt hittem, ismerem Pozsonyt. Peéryt olvasva.jöttem rá: én Bratislavát ismerem csupán. Az a Pozsony, amiről ő ír oly szeretettel és fiúi ragaszkodással, mint Márai Kassáról, nem létezik már, miként Márai Kassája sem. Bratislava van, és Košice. De azért — Pozsony és Kassa nem pusztult el egészen. Hála Peéryjeinek, Máraijainak. Peéry Rezső Pozsony Máraija. MINDEN SZÁZAD Peéry írja valahol: minden század annyit ér, amennyit a gyermekei. Vajon mennyit ér a miénk? Eszünkbe jutott-e már ez egyszer is, barátaim? ODAÁT ÉS IDEÁT Határainkon kívüli magyarság... ízlelgetem, forgatom számban a szavakat, jelentést keresek hozzájuk. Milyen furcsa! Már eddig is sok olyan dolgot tanultam meg magamról, magunkról idehaza, ami odahaza fel sem ötlött bennem. Például az, hogy: „határainkon" kívüli magyar voltam. Illetve: valakiknek a határain kívüli magyar. Az ő határaikon kívüli. De kik azok az ők, akik szemében én határainkon kívüli voltam? Az én szememben, ott, Dunaszerdahelyen meg ők, a határainkon belüliek voltak számomra a határaimon kívüli magyarok. S most? Ideát, Pesten? Megmaradva annak, aki voltam? Önmagam határainkon kívüli magyarja lennék? S a lányaim, odaát: határaimon kívüli magyarok? Hiszen itt vannak a szívemben... Néha úgy érzem, bele is lehet bolondulni ebbe. Ki tudja már, ebben a végzetesen összekuszálódott világban, mi mit jelent, s mi a természetes, és mi nem? De valószínűleg legjobb, ha a rendet az ember nem önmagán kívül keresi. A rend én vagyok.