Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-12 / 36. szám, kedd

1991. FEBRUÁR 12. tÚJSZÓä HAZAI KÖRKÉP RÓLUNK VAN SZÓI HUMÁNREFORMOT! Szomorú tényeket kénytelen konstatálni, aki a népesség egészségi állapotának friss adatait a régebbi vizsgálati eredményekkel veti össze. Szomorúakat, mert visszafejlődés érzékelhető. Az egészségünk ugyanis romlik. Az ezt rögzítő adatok pedig nemcsak közölnek valamit, hanem üzenetük is van. A szóban forgó tények egyike, hogy a hazai lakosságnak,csupán negyvenvalahány százaléka - a férfiak mintegy fele, a nők egyharmada - tartja magát egészségesnek. Ebből nyilvánvaló, hogy egészségük megítélésében a férfiak az erősebbek, a nök a gyengébb nemként nyilvánulnak meg: általában rossz közérzetről, idegeskedésről, tartós betegségekről számolnak be. Ide tartozó adat még, hogy a középkorúak a legidegesebbek. Feltehetően azért, mert már a szüleiknek és még a gyerekekeiknek is gondját kell viselniük. Utaltam már arra, hogy mind a panaszokban, mind a tartós betegségekben a nők vezetnek. A halálozásban viszont a férfiak. Aki ellentmondást keres ebben, az téved, hiszen a nagyobb betegségtudat nagyobb gyógyulási szándékkal jár. Ugyancsak figyelemreméltó, hogy a férfiak körében gyakoribbak a kevés tünettel járó súlyos ártalmak. Az egészségügyi ellátás elmaradottságáról a betegségek felismerésének mikéntje tanúskodik. Nálunk, egyelőre, csak ritkán fedezik fel idejekorán a súlyosabb kórokat. A szűrővizsgálatok sem elterjedtek. Az ember akkor tudja meg rossz közérzete okát, ha rászánja magát s orvoshoz megy. Más szavakkal: a sok panaszhoz viszonyítva - amelyekkel ki-ki együtt él -, kevesen járnak rendszeresen orvoshoz, kevesen fekszenek be a kórházba. Ki úgy vélekedik, hogy nincs szüksége kezelésre, ellenőrzésre; ki nem tart rá igényt. A legtöbben rendszeresen gyógyszert szednek. Részint azért, mert orvos és páciens egyaránt elegendőnek tartja ezt a kúrát; részint azért, mert egyes betegségek ellátása megoldatlan; számos esetben pedig az ellátás körülményei riasztóak. Ráadásul az ember amúgy is fél szembenézni az állapotával. Hát még ha zsúfoltság, részvétlenség fogadja... Az életkoron, a biológiai, testi adottságokon kívül rossz egészségi állapotukért az emberek a családot, a munkát, a munkahelyet okolják. A neurózist leginkább a család váltja ki, bár azt, egyéb ártalmak mellett, a munkahelyen is be lehet szerezni. Mindebből könnyen kikövetkeztethető, hogy a betegségforrásként megjelölt család és munka arról árulkodik, hogy baj van az emberi kapcsolatokkal. Sem az otthon, sem a hivatás, a foglalkozás nem nyújtja azt, amit várnak tőle. Elöljáróban azt írtam: a népesség egészségi állapotáról szóló statisztikának üzenete van. Én azt olvasom ki ebből, hogy a korábbi társadalmi modell négy évtizednyi működésképtelensége - a szó eredeti értelmében - a legfájdalmasabban pusztuló egészségünkben nyilvánul meg. Csak éppen nem fedezzük fel, vagy legalábbis nemigen hozzuk szóba ezt az összefüggést. Az is jellemző, hogy először a gazdaság mozdulatlanságából következtetünk a letűnt „reálszocializmus" modelljének csődjére; holott az egészség, az erkölcs és a testkultúra megdöbbentő hanyatlása, a fokozatosan súlyosbodó szűkölködés sokkal emberközelibb. Mindennek tudatában indokolt tehát leszögezni, hogy a társadalmi és a gazdasági váltáshoz egy humánreformot is kapcsolni kell: az egészségügy, a szociálpolitika, a közművelődés összehangolt megújítását. Nem úgy, hogy ez utóbbi reform eltávolodik a gazdaságtól és a napi politikától, hanem oly módon, hogy a kettőbe mintegy beépíti az ember megújításának eszméjét. Vannak, akik úgy vélik: egy népesség egészségének visszanyeréséhez egy évszázad is kevés! Van viszont ellenpélda is: az annak idején hasonló gondokkal küszködő Finnország egy emberöltő alatt megbirkózott a romlással, összhangban a gazdasági és politikai kibontakozással. Sajnos, hazánkban kereken négy évtizeddel tovább tartott, amíg megtanultuk, hogy egy társadalmi rendszer nem tehető az embertől függetlenül működőképessé. A kiagyalt, a mesterséges keretek nem .pótolhatják a társadalom természetes közösségeit. Ezek elsorvasztása következtében az ember az, aki leépül. A kialakult helyzet helyreállítása, a humán reform, viszont csak össztársadalmi programként képzelhető el. A tét: az egészség(ügy), az ember rekonstrukciója. MIKLÓSI PÉTER AZ ÉV LEGFONTOSABB TÖRVÉNYE AZ ALKOTMÁNY LESZ REFLEX (Folytatás az 1. oldalról) vannak és hasznos gyakorlati ismereteket és tapasztalatokat szolgáltatnak majd az új alkotmányhoz, amelyben véglegesen rögzítik Cseh-Szlovákia államjogi elrendezését. A másik alkotmánytörvény az emberi jogok európai értelmezését vezette be nálunk, és ami különösen fontos számunkra, a nemzetiségi jogokat sem csorbította. A helyi államigazgatás rendszeréről és a községekről szóló törvényt már említettem. Csak annyit tennék még hozzá, hogy a községekről szóló törvény gyakorlati alkalmazása során különösen azokat a vonatkozásokat kell figyelemmel kísérnünk, amelyek a községeknek a helyi államigazgatás ellenőrzését teszik lehetővé. • Külön kell megemlíteni a nyelvtörvényt, amely rendkívül nagy visszhangot keltett, és sajnos, elfogadásával sem csitultak el teljesen a szenvedélyek. Három hónap elteltével hogyan ítéli meg a törvénnyel kapcsolatos politikai harcokat? - A nyelvtörvény elfogadása óta a véleményem lényegében nem változott. A nyelvtörvény előkészítése és vitája körüli csatározások a politikai hatalomért vívott harc jelei voltak. A szlovák parlamenten belül, de kívül is világos volt, hogy hatalomátvételi kísérlet zajlik és ehhez próbálják magukat a nemzeti szélsőséges erők megszervezni. Mivel ez a kísérlet intoleranciával, militarizmussal és gyűlöletszítással is párosult, a kísérlet megbukott. A nemzeti és a szociális demagógia gyökerei nagyon közeliek. Eszközei az ellenségkép kialakítása és a bűnbakkeresés. A társadalom bárminemű kisebbségét képező rétegek és csoportok igazán csak akkor érezhetik magukat biztonságban, ha nálunk is megszilárdul és kialakul a jogállamiság és a szociális biztonság. • A képviselők júniusban szinte minden tapasztalat nélkül, rendkívül nehéz időszakban kapták megbízatásukat. Sikerült leküzdeniük a kezdeti nehézségeket, hogyan tudtak helytállni a bonyolult körülmények között? -1989 novembere előtt a politikai rendszert az jellemezte, hogy a törvényhozói munka lényeges része nem a parlamentben zajlott. Az érdekek ütköztetése a párt központi bizottságán, a minisztériumok és a párt, valamint az egyes minisztériumok között, a nyilvánosság kizárásával történt. Néha az egyes érdekcsoportok nem tudtak megegyezni és ilyenkor a törvény előterjesztése évekig is elhúzódott. Például az 1980-as felsőoktatási törvény több mint hat évig készült. Ha egy ilyen törvényjavaslat végül megjelent az SZNT-ben, minden további nélkül elfogadták. Az SZNT legrégibb hivatalnokai sem emlékeznek arra, hogy valaki az előterjesztett törvény ellen szavazott volna. Tehát az új szlovák parlamentnek nem volt mire támaszkodnia. Az újonnan alakult pártok és mozgalmak a jelölőlistákon nem minden esetben vették figyelembe a parlamenti munka szakmai követelményeit, inkább a politikai szempontok . voltak a döntőek. Ezért a mai képviselők számára a képviselői munka tanulást és folyamatos önképzést is jelent. Az összhatást és a végső eredményt az is javítja az utóbbi időben, hogy az egymással versenyző vagy szembenálló pártok képviselői felismerték, hogy vannak pártokon felül álló érdekek is, és ezekre összpontosítanak. • 1991-ben is komoly feladatok állnak a parlament előtt. Az új alkotmány megvitatását és elfogadását előzi meg a legnagyobb várakozás. Milyen jelentősége lesz ennek az alaptörvénynek a nemzeti kisebbségek életében? - Kétségkívül az év legfontosabb törvénye az új alkotmány lesz. Nemzetiségekre való tekintet nélkül az egész ország népe számára meghatározó jelentőségű lesz. A legnagyobb várakozás a tagköztársaságok és a szövetség kölcsönös viszonyának meghatározását előzi meg. Ez a viszony meghatározó lesz a nemzeti kisebbségek szempontjából is. Számomra nyilvánvaló, hogy csak olyan államjogi elrendezés lehet a nemzeti kisebbségeknek kedvező, amelyiket valamennyi résztvevő többségi nemzet is magáénak tekint. • Objektívan meg kell állapítanunk, hogy nem volt az összes tavalyi parlamenti ülésnek pozitív kicsengése. Véleménye szerint mit kellene megváltoztatni ebben az évben a parlament munkájában? - Azon týl, amit már eddig is^elmondtam, lényeges javulást hozhat az új házszabály, amely nagyobb igényeket támaszt a kormányzati szervekkel szemben is, de elsősorban a házon belül szabályozza a törvényelőkészítést. Több nagy múltú parlament házszabályát tanulmányoztuk át, és az új szabály ezekhez próbál közelíteni. Ebben az évben lehetővé tesszük a képviselőknek, hogy megismerkedjenek más parlamentek munkájával és legutóbb, most a hétvégén, a magyar Országgyűlésben egyeztünk meg öt parlamenti bizottságunk munkakapcsolataiban. Nagy segítséget jelenthet a parlamenti könyvtár és információs rendszer működésének megkezdése is. Jövőnk azonban továbbra is a képviselők kezében van. Nekik kell még felelősségteljesebb hozzáállást tanúsítaniuk. Senkinek sem szabad visszaélnie választóinak bizalmával. ÜDÍTŐ OLVASMÁNY A nagy tülekedés piacán olcsó lett mostanában a szó. Talán még olcsóbb, mint a letűnőfélben levő világban volt. Szabad lett a vásár, egycsapásra eltűntek közülünk az éber segédrendörök és az ugrásra mindig kész segédbesúgók, és hűlt helye lett a kádereseknek. Az 1970-es átigazolóbizottsági tag részvénytársaság alapításával van manapság elfoglalva, a tegnap pedig még mindenható kerületi főnök éppen kisprivatizációs árverésre készül a gyengéd forradalom jegyében. Igaz, a tavalyelőtt még oly szigorú vállalati pártfunkcionáriussal (ma parlamenti képviselő) véghez lehetne vinni a zabszempróbát, mert időről időre azért fel-felvetik a törvényhozásban is a lusztráció kérdését, de végül is megússza állandó enyhe gyomorrengéssel, hiszen mindig akad valaki, aki kimondja a „fátylat a múltra" sokakat boldogító jelszavát. Az általános szerecsenmosdatás közepette most a hét végén kivételes élményben volt részem. Elolvastam Miroslav Kusý profeszszor Závadné písomnosti (Helytelen szövegek) című kötetét. A szerző előszavában van egy kulcsmondat, amelyet mostanában, az általános falmelléki (mert hivatalosan már-már tiltott) lusztrációk időszakában illene jelmondatként mindenüvé kiírni. Arról van szó, hogy az ismert másként gondolkodó azon morfondírozik, milyen vezérlő elvhez igazodva válogassa ki a pártállam időszakában írott, a gondolkodásbeli különállását tükröző szövegeket. Végül úgy döntött, hogy a szövegek megírásának időrendjéhez igazodik. És az általam jelmondatnak javasolt gondolat: „Igaz, így számomra a megoldás nem lesz a leghízelgőbb, de a lehető legtárgyilagosabb lesz." Tárgyilagosságon itt azt kell érteni, hogy szövegeivel a professzor bevallja: kiábrándulása folyamat volt. Más szóval: nem azok példáját követi, akik - noha hű kiszolgálói voltak a rezsimnek - 1989. november 18-án reggel hirtelen ráébredtek ellenállói mivoltukra. Miroslav Kusý kötetének első szövege: levél a köztársasági elnökhöz. És a megszólítás: „Tisztelt Husák elvtárs!" A profeszor, ismerve napjaink politikai divatjait és szokásait, valószínűleg erre a megszólításra célzott, amikor az előszóban ezt írta: számomra a megoldás nem lesz a leghízelgőbb". Tisztában van azzal, hogy nálunk vagy bolondnak, vagy naivnak tekintik, aki manapság be meri vallani, hogy a felvilágosodása nem a születésének napjával kezdődött. Márpedig Kusý professzorról sok minden elmondható, csak az nem, hogy naiv. Ellenben azon kevesek közé tartozik, akik nyílt sisakrostéllyal állnak ki a politikai harcba. Sokan a létfenntartási ösztön teljes hiányának tekintik, hogy november 17-e után is ki merte mondani: „materialista filozófusnak tekintem magam". Ugyanezekben a napokban törpék százezrei egyszerre elfelejtették, hogy tegnap még bizony a vörös pártkönyvecskével igazolták tetteiket, és egyszerre semmi más nem jutott az eszükbe korábbi életükből, mint hogy gyerekkorukban milyen szorgalmas szívgárdisták voltak, és később is suttyomban rendszeresen jártak hajnali misére, amikor (sötét volt) senki sem látta őket. Emberhez méltó vallomás ez a kötet. Azt mutatja be, hogyan jutott el egy marxista filozófus ahhoz a felismeréshez, hogy az a rendszer, amelyet 1917 óta építenek: zsákutca. Fejlődési folyamatot ír le Kusý professzor, arról számol be, miként ábrándult ki a ráció segítségével a rendszerből, és miként végződött számára az 1968-1989-es időszak bebörtönzéssel. Hogy milyen tragikomikus helyzetek adódnak az ember életében, azt mindennél jobban mutatja egy közelmúlti élményem. Egy másik Kusý-kôtetben arról ír a professzor, hogyan ment végbe egy bírósági tárgyalása, és hogy egy akkori minisztériumi ember számára terhelő vallomást tett. Ez az egykori minisztériumi ember a minap egy jelenlegi parlamenti párt munkatársaként arról tartott nekem kiselőadást, hogyan kellene most politizálnom, Tehette, hiszen még úgyszólván tilos a lusztrálás! Embernyomorító korban éltünk. Lehet, hogy a sivatagi törvényeket most majd a megbocsátás törvényei váltják fel. A feloldozást azonDan előzze meg a gyónás, a bűnbánat. TÓTH MIHÁLY HOGYAN SZERETNÉNK ÉLNI? Néhány héttel ezelőtt meglátogattam Bécsben élő rokonomat, bár furdalt a lelkiismeret, hogy rendre letagadtam, amikor a nyugati kapcsolatok felől érdeklődtek „boldog békebeli idők" nyomtatványain. Külvárosban egy hétemeletes ház hetedik emeletén lakik. A lépcsőházban egy portásbácsi üldögélt, jöttömre felugrott, érdeklődött hova, kihez igyekszem. Hívta a liftet, s perceken belül a lakásban voltam. Alig estem túl az üdvözlésen már a fenyőfás szobát kerestem. Azt, amit már lentről láttam. Képzeljen el a tisztelt olvasó egy lépcsőzetesen épített tömbházat, hatalmas balkonokkal, széles virágtartókkal, amelyekben fenyőfák, cserjék, bokrok zöldellnek... * • * Érsekújvár belvárosától pár percnyi járásra már ott ágaskodnak építészetünk „büszkeségei", a kilenc és tizenkét emeletes sárga, szürke, bordó színű panelházak. Kitekintve a repülőgép ablakából ilyenekre mondta Václav Havel, hogy ilyen nyúlketreceket többé nem építünk. Hát nem is. Nincs rá pénze az államnak. A fiatal házasoknak meg duplán nem lesz százötven vagy kétszázezer koronájuk - gondoltam lépcsőmászás közben. - Te jó ég! Azt hittem csak délután jössz. A gyerekek nemrég mentek el a suliba. Mióta itthon vagyok hétig, fél nyolcig alszunk. Az iskola itt van egy ugrásra. Ötödik emelet, teljesen kivagyok, a lift nem működik. - Miért működne? - nevet Kovács Adél, és eltűnik a konyhában. Letelepszem a nappaliban, szemben velem a balkonajtó. Odaballagok, félrehúzom a függönyt és elémtárul egy tenyérnyi szabad tér - föld és ég között függve. Ilyen egy balkon - nálunk. Egy lépés széles, kettő hosszú. - Nem szívesen találkoztál velem? Kiéreztem a hangodból is - mondom Adélnak, s visszahuppanok a karosszékbe. A tálcát, rajta a két csészével, a cukortartóval tiltakozás közben majdnem elejti. - Mondj nekem egy embert, aki elpanaszolja neked búját-baját..., hogy újból rászórni a szüleire; nyolcévi házasság után még mindig kuporgat, kölcsönből él, s lassan már az üzleteket is elkerüli! Aztán belőled az első mondat után kitör a foglalkozási ártalom és meg akarod írni. -Jó, maradjunk annyiban, hogy vagytok „néhányan" Kovácsok, értelmiségi házaspárok, két gyerekkel, saját otthonnal és.,, te elsejétől munkanélküli vagy. «... - Nem szégyellem, hogy az utcára kerültem, vagyunk már ott elegen. Attól félek, miből élünk ezután? Két éve járt le az egyik kölcsönünk, a házasságiból még pár ezer van hátra. Tavalyelőtt gyerekszobabútort, tavaly autót vásároltunk kölcsönre. Ki tudta, ki gondolta, hogy ilyen nyomorult világ jön?! Fél évig mégcsak tudjuk törleszteni a munkanélküli segélyemből, de hogy aztán mi lesz!? Szóba került, hogy eladjuk a Skodát, de akkor mivel járunk hétvégeken az anyámékhoz, anyósomhoz? Próbálj a mai világban két gyerekkel utazgatni, arról nem is beszélve, hogy a menetjegyek ára is jól megugrott. -Reggel hallottam a szomszéd asszonytól, hogy a másik lépcsőházban ikrei születtek egy kétgyermekes asszonynak. Te, én imádom a gyerekeket, valamikor én is hármat szerettem volna, de most csak sajnálni tudom őket. Gondold, el, négy gyerek! Ilyen árak mellett! Dél-Szlovákia ezen vidékén kitűnő a termőföld. Az utóbbi években rohamosan emelkedett a kertészkedők száma, köztük az olyan fiataloké, akik a házasság utáni első lépéseket teszik. Számukra nemhogy jövedelemkiegészítő a fóliázás, a kertészkedés, de ez gazdasági boldogulásuk alapja. A sokat vitatott „életkorhoz kötött" fizetés ugyanis körülbelül 10-15 év múlva éri el azt a szintet, amiből már emberibben is meg lehetne élni. És addig? Akinek alkalma, módja, szerencséje van, az hozzáláthat a mellékkereset előteremtéséhez. - Te mihez fogsz? Magad mondtad, hogy a munkaközvetítőbe sem igen biztattak. - Hazajárok és kertészkedni fogok. Anyuék odaadják a kertjüket. Akkor voltunk hülyék, mikor elköltöztünk a faluból, ide, ebbe a skatulyalakásba. Amikor én gyerek voltam évente kirándulni jártunk. Voltunk a tengernél, bejártuk a Tátrát, körbe nyaraltuk a Balatont. Az én gyerekeimmel el jutok-e ilyen utakra ..?! - Nem így képzeltem el az életemet. Ha felemelik a lakbéreket, vajon mennyi marad a családi kasszában? Marad-e egyáltalán? Férjem túlórákat vállal, hogy meglegyen havonta a négy, négy és félezer. De mikor fogunk találkozni ha én a földet túrom a falusi kertben, ö meg éjjelig dolgozik az üzemben? A gyerekeket ki neveli majd? Az iskola? - cseng fülemben a kérdés. -A panelházakban vékonyak a falak, áthallatszik a szomszédok veszekedése. Ratal házasok, nem tudnak kijönni a pénzből. De így vannak ezzel mások is. Jóformán fizetéstől fizetésig élnek az emberek, aztán nem csoda, ha egyre kevesebb telik könyvre, újságra, művelődésre. * • * Néhány héttel ezelőtt meglátogattam Érsekújvárban élő rokonomat is. A belvárostól pár percre egy kilencemeletes ház ötödik emeletén lakik. A lépcsőházban nem üldögélt portás, a lift éppen „betegeskedett", a háromszobás lakásból a fűtőházra látni, nem volt hatalmas balkon, nem voltak zöldellő cserjék - hazai valóság volt. • • # Az SZNT részére készült felmérések szerint a fiatal házasok 35 százalékának nincs saját otthona és minden nyolcadik házasságban ezer korona alatti összeg jut egy-egy személyre, családtagra. Ez akkor a legszembetűnőbb, ha gyermekgondozási szabadságon van az egyik házastárs. A teljességhez hozzátartozik, hogy ezek az adatok még jóval a drasztikus áremelések előtt készültek... A riport egyetlen családot érintett, de úgy érzem, hogy a leírt gondok jórészt általánosíthatók. A felmérések figyelmeztetnek: hazánkban magas a válások száma, a magyar nemzeti kisebbség körében csökken a gyermekvállalási kedv, sokan közülünk eleve lemondanak a főiskolai képzettség megszerzéséről. Az okok összességében minden valószínűség szerint azok is ott szerepelnek, amelyeket Adél „mesélt" el. SZITÁS GABRIELLA