Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-19 / 16. szám, szombat

7 KULTÚRA - NEVELÉS 1991, JANUÁR 19. ANNYI A TÉMA MEGSZÜNTETVE MEGTARTANI SERDÜLŐ A CSALÁDBAN MIÉRT VÁLTOZOn MEG A JÓKAI SZÍNHÁZ JÁTÉKRENDJE? INTERJÚ BEKE SÁNDOR IGAZGATÓVAL — Az 1990—91-es színházi évadban tapasztalhatóan kevesebbet játszik a komáromi Jókai Színház vidéki játékhelyekeh. Viszont sokkal több bérletes és telt házas előadást tart Komáromban. Mi okozta ezt a változást? — Nekünk mindenekelőtt az a fontos, hogy telt házak előtt játszszunk. A leggazdaságosabb minden színház számára az, ha nem mozdul ki fölöslegesen, s odahaza teljes bevételt biztosit magának. Amíg idehaza egy előadás bevétele 10 ezer korona, addig a vidéki előadásoknál maximum 6 ezret tudunk elkönyvelni. Ugyanakkor a benzin ára és a napidíjak is növelik kiadásainkat. Minden vidéki előadásra legalább 50 százalékot fizetünk rá. Sokakat megtéveszt, hogy mi Komáromban játszunk. Mi viszont nem csak felnőtt-előadásokat tartunk a Sokan gondolkodnak úgy, hogy a serdülők, azaz a középiskolás gyerekek kinőttek a családból, tehát a szülők már nem felelősek a nevelésükért. Szerintük ugyanez még fokozotabban. érvényes a középiskola után munkába állt vagy továbbtanuló fiatalokra. Véleményüket alátámasztani látszik az a sok összeütközés, amely rendre bekövetkezik, valahányszor „nevelni" próbálják serdülő korú gyermekeiket. Úgy tűnik, maga a „kritikus" életkorban levő — már nem gyermek, de még nem felnőtt — korosztály sem igényli a család figyelmét, teljesen meg akar tőle szabadulni. Márpedig ha ez fgy van — fűzik tovább gondolataikat a szülők —, akkor ne erőltessük a szoros kapcsolatot, ne akarjuk még tovább is nevelni őket, hagyjuk az iskolára, oldja meg az az egyre gyakrabban jelentkező problémakat. Vannak viszont szülők, akik hallani sem akarnak arról, hogy serdülő gyermeküket a családon kívül más nevelési hatás is érje. Szerintük az iskola oktassa, tanítsa gyermeküket, de a nevelést hagyja a családra. Ők azok, akik a családi nevelés kizárólagosságának biztosítása érdekében nem szívesen engedik el gyermeküket sehova, igyekeznek őt négy fal közé zárni, „leárnyékolni". Az egyre gyakrabban jelentkező nézeteltérések, viták bekövetkezéséért aztán a „liberális" iskolát, a fiatalok alá lovat adó, őket kényeztető társadalmat okolják. A gyermek családba születik, családban nő fel, és felnőtté válva legtöbb esetben családot alapít. Életere, fejlődésére tehát a szülők teremtette család mint legközvetlenebb társadalmi környzet, döntő hatással van. Benne válik a gyermek szociális lénnyé, a családban tanulja meg a viselkedésmódokat, a beszédet. Ez a szocializálás részben akaratlanul, természetes családi hatások által megy végbe, olyan tényezők révén, mint a család társadalmi helyzete, az apa és az anya egymáshoz való viszonya, a szülők viszonya gyermekeikhez, a testvérek egymás közötti kapcsolata, a családban uralkodó értékrendszer stb. A spontán családi hatások mellett azonban városban, mert bérletes előadásokon játsszunk a középiskoláknak is. — Ez természetesen rendjén van, viszont több olyan falu is van már, ahová a társulat nem utazik ki. — A színhátz megörökölt egy épületet, ahol játszani lehet. Örömmel tölthet el mindenkit, hogy mi vagyunk az egyetlen színház Szlovákiában, ahol telt házak vannak. Ezt annak köszönhetjük, hogy bérleteztük a felnó'tteló'adásokat, a nyugdíjas-előadásokat és a diákelőadásokat is. Beleértve a Hviezdoslavbérletben kínált szlovák előadásokat, amelyekből évi hat előre el van adva. Tehát nekünk már az idei júniusi bevétel is a bankszámlán van és kamatozik. Tíz-tizenegy bérletünk van, ami azt jelenti, hogy az öt bemutatónknak összesen kb. hatvan előadását tartjuk Komáromban. Ezenkívül van száz olyan, amelyet vidéken kell lejátszanunk. Ebben a érvényesül a többé-kevésbé tudatos, személyiségformélást célzó nevelés is. ' A gyermeket már ebben a korai életszakaszban — amikor a szocializáció és a nevelés alapozása történik —többbenyomáséria családon kívüli környezetben. A szülőkön kívül más felnőttek is — rokonok, ismerősök — megfordulnak a családban, s rajtuk keresztül szintén sok információt kap a gyermek a külső világról. Nagymértékben számolni kell a tévé hatásával is. Végül a gyermek hasonló korú gyermekekkel is kapcsolatba kerül, tehát már életének első néhány évében bonyolult hatásrendszerben él. Ennek ellenére ekkor még a család, a szülők „szemüvegén" keresztül nézi a világot, fenntartások nélkül elfogadja szülei megállapításait, pozitív vagy negatív értékelését. Mindez bizonyos mértékig megváltozik a korai kamaszkorban, de a gyermek a serdülőkor táján alakít ki alapvetően más értékrendet. A szülők bizonytalansága megnehezíti a serdülők nevelését, fejlődését. A serdülőnek minden önállósodási törekvése mellett is szüksége van egy biztos pontra, kikristályosodott értékrendszerre, amelyhez viszonyítani tudja törekvéseit. Szüksége lenne arra, hogy ezeket elemezve-bírálva magasabb szintre érjen, hogy a benne érlelődő „tökéletesebb" iránti igény reális szándékká, elhatározássá érlelődhessen. A szülők nagy részében azonban a serdülők nem találják meg ezt az „archimédeszi pontot". Személyiségfejlődésük kérdései korunkban egyúttal a felnőttek tudatfejlődésének megoldatlan problémái is. Minden egyes család bizonyos fejlődési fázisokon megy át. Ugyanaz a család más akkor, amikor az ifjú férj és feleség házasságot köt, változik, amikor az első gyermek megszületik, és változik az újabb gyermekek születésével is. Más a család akkor, amikor a gyerekek még kicsik, más, amikor kamaszodni kezdenek, amikor leérettségiznek, és végül teljesen megváltozik, amikor a gyerekek kirepülnek a „fészekből", megalapítják saját családjukat, hónapban szinte teljes egészében ott játszunk, mert a kassai Thália Színház vendégszerepel nálunk. Pillanatnyilag tehát ötven százalékban tájelőadásokon, ötven százalékban idehaza játszik a színházunk. — Van-e ennek a játékrendnek a bérleteken kívül más háttere is? — Igen, elsősorban technikai okai vannak, hiszen a komáromi színpad méreteihez alkotott játékteret csak nagy színpaddal rendelkező művelődési házakban tudjuk megépíteni. Az a szerencsés és egyben szerencsétlen helyzet áll fenn, hogy színpadunk méretei azonosak a budapesti Vígszínházéval, de a nézőtere a Katona József Színházénak felel meg. Ha ezt a színpadot be akarnánk építeni, akkor több százezerbe kerülne. Valamilyen látványt létre kell hozni ahhoz, hogy helyzetünkkel ellentétben legalább az elődásamegszületnek az első unokák. A szülők saját családjukban általában csak az azonosságot, az állandóságot tartják szem előtt és nem veszik eszre, nem számolnak a változással. Ha a család önmagában vett változását természetesnek tartanák, világosabban látnák, hogy a gyermeket az életre, a saját — majdani — életére kell mindenekelőtt felkészíteni. Bele kell nyugodniuk, hogy gyermekük előbb vagy utóbb „elhagyja" őket, fokozatosan kifelé törekedve, belenő a társadalomba. Ez a törekvés a serdülőkorban bizonyos önállósodás formájában jelentkezik, maid az udvarlás és a pályaválasztás után a párválasztásban tetőződik be. Ez a fejlődési folyamat a serdülőkorig szinte észrevétlenül folyik, akkor azonban hirtelen felgyorsul, s ez váratlanul ér sok szülőt. Váratlanul, mert addig nem igyekeztek fokozatosan önállósítani gyermeküket. Sókan kétségbeesnek; úgy gondolják, minden kárba veszett, gyermekük el akar szakadni tőlük, szembefordul velük. Be kell azonban látniuk, hogy a serdülőkorral az emberré, felnőtté válás természetes folyamatának egy szokványos szakaszához érkezett el a család is, a gyermek is. Most a szülőknek és a serdülőknek is okosan, mindkét fél számára elfogadhatóan azt kell megoldaniuk, amit a XX. század művelt társadalmának filozófiája úgy szokott megfogalmazni, hogy „megszűntetve megtartani". Ez azt jelenti, hogy a szülők által képviselt viszonylag régebbi és a fiatal által képviselt viszonylag új között kell magasabb szinten egységet teremteni. # A gyermeki fejlődés menetét manapság különösen nehézzé tevő okok megismerése után tegyük fel a kérdést: van-e hát szerepe a családnak a mai serdülők nevelésében? A problémát azért közelítjük meg ilyen formában, mert a csaladnak a gyermek fiatalabb korában betöltött nevelő szerepét — legalábbis elvileg — mindenki elfogadja. Maguk a serdülők helyeslően válaszolnak erre a kérdésre. Az e tárgyban végzett felmérések azt mutatják, hogy a szülők tekintélye nem rendült meg olyan mértékben, mint azt sokan gondolják. Noha a fiatalok szemtől szembe gyakran kritizálják, sőt, megtagadják szüleik életfelfogását, sok mindent mégis megőriznek belőle, és arra építve alkotnak új értékeket, így saját életfelfogásuk „megszüntetve tartja meg" szüleikét. Mindez biztatás arra, hogy a szülők kísérjék figyelemmel a világ fejlődését, és vállaljanak aktív szerepet a fiatalok fejlődésében, fejlesztésében. Ne egyszerűen csak passzív szemlélői legyenek annak a folyamatnak, melyet végeredménybern úgysem tudnak megakadályozni, hanem teremtsenek gyermekeikkel állandó, bizalmas kapcsolatot, hogy a fiatalok is meglássák szüleik életének nehézségeit és örmeit, ugyannakor viszont a szülők is megismerhessék a mai serdülők problémáit is törekvéseit. DR. LENGYELFALUSY TAMÁS ink ne az ország legszegényebb színházát mutassák. Ezért olykor az egyes aló'adások játékterei nem szűkíthetők le annyira, hogy minden falusi művelődési ház színpadára beférjenek. Viszont mindenhová el tudjuk majd vinni Csurka Házmestersiratóját, hiszen nem akarjuk azzal büntetni régi jó nézőinket, hogy nem megyünk el. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a színház mindenképpen városi intézmény. Nincs olyan ország, ahol falusi intézmény lenne a színház. — Befejezésül: A Thália Színház a napokban itt tájolt. Mikor jut el a Jókai Színház Kassára? — Márai Sándor Kalandjával májusban utazunk majd Kassára és környékére. Van azonban egy alapvető gond: egytagozatos színház lévén, nem tudunk egyszerre két előadást két helyen játszani. Az aggódóknak csak azt tudom mondani, hogy nagyön örülök az aggodalmuknak. Számomra a legboldogabb pillanat az, havalaki aggódik, hogy valahová nem megyünk el játszani. Ez nekünk nagyon jó. Csak szeressenek bennünket, mi nagyon hamar megyünk! DUSZA ISTVÁN Nagy Juditról, az ungvári rádió magyar adásának riporteréről a román televízió magyar adása a közelmúltban portréműsort készített. Bemuatta már Őt a pozsonyi rádió magyar adása is. Nagy Judit tavalyelőtt szerzett diplomát az ungvári egyetem bölcsészkarának magyar nyelv—irodalom szakán. — Ha nálunk egy bölcsészhallgató elvégzi az egyetemet — mondja —, semmi más lehetősége nincs, mint hogy tanárként dolgozzék tovább. Magyarországon és nálatok is legalább két szakosításuk van a bölcsészhallgatóknak, nálunk csak egy — tehát, akí a magyar nyelv—irodalom szakon végez, csak azt a tantárgyat oktathatja. Munkahely pedig nincs, hiába van Kárpátalján olyan sok magyarlakta település. Nekem szerencsém volt. Évfolyamunk szerepelt a területi tévében. Osztályfőnöki óra volt az adás címe. Akkor figyeltek fel rám, és állást kínáltak. Rádióriporterként néha a tévében is szerepelek. A rádióban, hétfő kivételével, minden nap van magyar nyelvű adás. Szlovákiában is hallgatnak bennünket, nagyon sok levél érkezik a Bodrogközből. Hétköznapokon a főszerkesztő szerkeszti az adást, szombatonként valamelyik szerkesztő kettőnk közül — mert ketten vagyunk. Rengeteget utazunk, járjuk Kárpátalja falvait. A kultúrától kezdve a közéleten át a tudományig mindennel foglalkoznunk kell. — Mi volt eddig a legizgalmasabb témád, legérdekesebb munkád? — Gondolom, ti is hallottatok a pisztraházi, munkács melletti építkezésről, ahol, mint először mondták, tésztagyár épül... Aztán a Panoráma egyik adásából kiderült, hogy nem tésztagyár lesz, hanem radarállomás. A hivatalos személyek közölték, hogy az irányított sugarak az üzembe helyezést követően semmiféle környezeti ártalmat nem okoznak majd. Ám az ott élő emberek elmondták, hogy például a víz egyszerűen eltűnt a kutakból. Erre olyan primitív magyarázatot kaptak, hogy a hűtésre elszívott vizet majd pótolják a sugárnyalábok hatására jelentkező esőzések, és ez milyen jó dolog lesz. Ekkor az emberek kivonultak az utcára. — Ti mikor kezdtetek foglalkozni az üggyel? — En akkor értesültem a dologról, amikor itt járt a Panoráma forgatócsoportja. Abban, hogy sor került az ungvári tiltakozó megmozdulásra, valami része a Panorámának is van. Mi akkor azt mondtuk, hogy kimegyünk a gyűlésre riportot készíteni, ami akkor még egyáltalán nem volt olyan magától értetődő dolog — gondolom, ti is úgy voltatok vele, még nem is olyan régen, hogy sok mindenről jobb volt nem beszélni. Hát mi kimentünk. Találkoztunk pisztraháziakkal is. Borzasztóan elkeseredett emberek voltak. „Hiába tüntetünk — mondták —, ha az építkezés folyik tovább". Azóta a tiltakozások hatására az építkezést leállították. Máig sem tisztázott, hogy az irányított sugárnyaláboknak milyen hatásuk lett volna a környezetre és az ott élő emberekre. Vagyis igyekszünk felkutatni a visszás dolgokat, segíteni a hozzánk érkező panaszok kivizsgálásában. De a fontosabb cél, hogy öszszetartsuk a magyarságot, és megszólaltassuk mindazokat, akik történelmünk ismerői, népi hagyományaink őrzői. Annyi a témánk, hogy az adásidő bizony egyre szűkebbnek bizonyul. -araFotó: Susil Weerarathna ANYANYELVEM TANULNI A szülő leghőbb vágya, hogy •gyermeke többre vigye az életben,. mint ő. Ezért minden feltételt igyekszik megteremteni gyermeke számára. Néha, főként az anyagiak tekintetében, túlzásba is viszi az igyekezetet, máskor viszont épp az egyik legfontosabbról, az alapműveltség anyanyelven történő megszerzéséről feledkezik meg. Mi, pedagógusok vagyunk a megmondhatói, hogy napjainkban, az igényes oktatói-nevelői feladatok koréban is az alapismeretek elsajátítása csak anyanyelven valósulhat meg teljes mértékben. Valamennyi tantárgy tanulásának alapja az alapos anyanyelvi képzettség, egyebek mellett az idegen nyelvek elsajátításának sikere is elsősorban attól függ, hogy milyen a tanuló anyanyelvi felkészültsége. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy az óvodától egészen tanulmányai befejezéséig minden tanulónak az anyanyelvén kellene tanulnia, ezt kívánja az egyén, de a társadalom érdeke is. A gyermek ugyanis az anyanyelvén készül fel legjobban az életre, csak ezen a nyelven sajátíthatja el tökéletesen a felsőfokú oktatási intézményekben való továbbtanuláshoz szükséges tárgyi tudást. A múltban egyáltalán nem volt elhanyagolható azoknak a fiataloknak a száma, akik nem az anyanyelvükön tanultak, így — jóllehet, nem tudatosították — elfeledték őseik nyelvét, kultúráját is. Azt a nyelvet viszont, amelyen tanulmányaikat folytatták, nem voltak képesek teljes mértékben a magukévá tenni, és érzelmeikben is sivárabbá váltak. Joggal tehetjük fel a kérdést: vajon ki a felelős mindezért? A válasz egyértelmű: mi, szülők és pedagógusok egyaránt. Miért nem élünk a lehetőségeinkkel? Komenský elméletének helyességét az anyanyelvi oktatás fontosságáról még nem sikerült megdönteni, és — tudomásom szerint — ez idáig jobbat sem találtak fel helyette... Ne elégedjünk meg azzal, hogy a jogaink, lehetőségeink adottak! Éljünk velük! Ugyanakkor tegyünk meg mindent azért, hogy gyermekeink minél jobban elsajátítsák a hivatalos nyelvet; próbáljunk a szlovák nemzet fiaival együtt erőszaktól és gyűlölettől mentes társadalmat teremteni, melyben megszűnik az emberek nemzetiségük szerinti megkülönböztetése. Addig is, míg ez megvalósul, tegyük, amit kell: dolgozzunk, felelős hozzáállással, becsületesen. MARTÁK ÉVA, Felbári Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola