Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-12 / 10. szám, szombat

MOZAIK 1991. JANUÁR 12. 7 MIRE KÉPES A KÉPVISELET? A HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK UTÁN KASSÁN tom, hogy a magyar politikai mozgalmak némely kérdésben més-más nézeteket képviselnek. A kulturális autonómia megteremtése azonban mindhármunk feladata kell hogy legyen. Ám ezen a téren mindenképpen a Csemadok legyen a kezdeA novemberi helyhatósági választások után kelet-szlovákiai szerkesztőségünkbe, beszélgetésre hívtuk meg a három magyar politikai mozgalom kassai helyi vezetőit. • A kassai közvélemény szerint a három mozgalom nem tud egyetértésre jutni. Ezért kérdezzük, megfordult-e valamelyikük fejében az, hogy nem fogadja el a meghívásunkat? Komjátl Attila, az Együttélés mozgalom kassai elnöke: Ebből a kérdésből úgy tűnik, mintha ellentét lenne közöttünk. Ez így nam igaz. Eddig is előfordult már, hogy egy asztalhoz ültünk, véleményt cseréľtünk. Csala Andrásné, az FMK ügyvezetője: Vannak bizonyos dolgok, amelyeket illetően eltérő nézeteket vallunk, de ez még nem jelenti azt, hogy ilyen összetételben nem találkozhatunk és nem tárgyalhatunk. Sőt, a választások előtt is beszélgettünk néhányszor. Havasi Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke: Az iménti megfogalmazásokkal én is egyetértek, de nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy teljes az egyetértés közöttünk. Vannak olyan kérdések, amelyekről egészen másként vélekedünk, de ez a politikában már így szokott lenni. • A november végi helyhatósági választásokon Kassán mindhárom említett mozgalom\ indult. Nem együtt s nem önmagukban. A Független Magyar Kezdeményezés a Nyilvánosság az Erőszak Ellen Mozgalommal, a Kereszténydemokrata Mozgalommal és a Roma Polgári Kezdeményezéssel koalícióra lépve állított képviselőjelöltéket, az Együttélés és az MKDM pedig a Demokrata Párttal, a Szabadságpárttal és a Csehszlovák Republikánus Párttal alkotott koalíciót. A városi önkormányzatot nézve az eredmény: a főpolgármesteri székbe annak a koalíciónak a jelöltje került, amelyhez az FMK tartozik, a további két magyar mozgalmat is társító Demokráciát Kassának koalíció jelöltje pedig a harmadik helyen végzett. A nyolcvantagú képviselő testületbe tíz pártnak, illetve mozgalomnak jutott be jelöltje, ám az előbb említett három mozgalom tagjaként senki sem kapott annyi szavazatot, hogy azzal most helye lenne a városvezetésben. Csupán az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a parlamenti választásokon az Együttélés—MKDM koalíció a szavazatok számát tekintve a negyedik volt a városban. Önök hogyan értékelik mozgalmuk mostani szereplését? Komjátl Attila: Ami a választási kudarcunkat illeti — mert szereplésünk, sajnos, annak nevezhető —, azt lényegében három pontban indokolnám meg. Először: a helyi magyarok nem tanúsítottak egységet, a három politikai mozgalom nem egy koalícióban indult a választásokon. Hitem szerint együtt kellett volna. Másodszor: a magyarok itt annyira szétszórtan laknak, hogy egyik körzetben sem alkottak többséget. Harmadszor: eléggé lebecsültük a propagandát, s ez hiba volt. Megjegyezném azt is, hogy az Együttélés felvállalta az ukránok és ruténok képviseletét is, hiszen szép számban élnek Kassán, ők azonban még kevésbé szervezettek. Havasi Péter: Be kell vallani, hogy a helyhatósági választások a mi mozgalmunk szemszögéből is kudarccal végződtek. Hogy mi ennek az igazi oka? Azt hiszem, ez összetettebb probléma, és egyben kassai specifikum is. Attól tartok, hogy a kérdésre az igazi választ a közelgő népszámlálás adatai fogják megadni. Mindig azt hittük, hogy korábban manipulálták a népszámlálás eredményeit, s most úgy tűnik, hogy mégsem... Persze, lehet, hogy a választási sikerért mi sem tettünk meg mindent. Ezért önmagunkat is vádolom, de egyben el kell mondanom, hogy komoly problémáink vannak az MKDM országos vezetőségével. Mintha nem is volna központi bizottságunk, központi elnökségünk... Senki sem törődik azzal, hogy mi történik alapszervezeteinkben. Csala Andrásné: Ellentétben az előző két mozgalommal az FMK-nak nincs okapanaszkodni. Mi tizenegy képviselőjelöltet indítottunk. A városi önkormányzatba ugyan nem jutott be senki, ám a városkörzetiekben nyolc jelöltünk kapott helyet. Mi már a parlamenti választások után elemzést készítettünk az egyes körzetekről, tehát tudtuk, hol milyenek az esélyeink. Világos volt szémunkrá az is, hogy csak egy nagyobb koalíciós partner oldalán tudjuk bejuttatni jelöltjeinket az önkormányzatba. A partner megválasztásakor a legfontosabb az volt számunkra, hogy az alapvető politikai kérdésekben a miénkhez hasonló legyen az álláspontja. Ilyen szempontból elsősorban a NYEE jöhet számításba. El kell mondanom, hogy ellenünk a koalícióban részt vevő többi mozgalomnak sem volt kifogása. Szerettük volna, ha ebben a koalícióban indul a másik két magyar politikai mozgalom is, de ez nem valósulhatott meg, mert mi olyan jelölteket támogattunk, akik nem voltak tagjai a kommunista pártnak. Összegezve: nekünk nincs keserű szájízünk a választások után. • A józan gondolkodású emberek szerint a demokráciát nem a többség, hanem a kisebbség jogaival kell mérni. Nos, hogyan látják mozgalmaik jövőjét, lehetőségeit, illetve a nemzeti kisebbségek sajátos érdekei védelmének módját, esélyeit? Milyen mértékben működhetnek együtt e kérdésben is az erősebb pártókkal és mozgalmakkal s egyben a városvezetéssel? Komjáti Attila: A következő választásokig terjedő időszakra ki kell dolgoznunk egy koncepciót. Ennek során a kudarc tanulságaiból kell kiindulnunk. A város vezetésében nem veszünk részt, a körzeti önkormányzatokban csak egyetlen (ukrán nemzetiségű) képviselője van mozgalmunknak. Ilyen körülmények között az a kérdés, mennyire tudunk cselekvően bekapcsolódni Kassa jövőjének formálásába, azaz a megválasztott vezetés mennyire tud és akar együttműködni a „gyengébb" mozgalmakkal, pártokkal. Vannak biztató jelenségek is. A déli városrész polgármestere például felajánlotta, hogy vegyünk részt a különböző bizottságok munkájában, sőt az apparátusba is jelöljünk személyeket. Népszerűsíteni kell mozgalmunkat: mi is itt vagyunk, létezünk, nem vagyunk agresszívak, élni szeretnénk s magyarként továbbra is jelen lenni a köztudatban.,Ez egyben azt jelenti, hogy nem akarunk elzárkózni. Már folyamatban van az Együttélés szlovák szekciójának a megalakítása. Csala Andrásné: Kezdettől fogva párbeszédre törekedtünk. Tapasztalataink bizonyítják, hogy a NYEE-ben és a KDM-ben egyaránt vannak olyan vezető személyiségek, akikkel a demokrácia alapján szót érthetünk. Mi eddig nem voltunk kizárva semmiből, s hiszem, hogy ezután is jól együttműködünk. Közeli terveink közül azt említeném meg, hogy elkezdtük az Amicus mozgalmat szervezni Kassán. Örvendetes ténynek tartom, hogy ezen az alapon szlovákok is hajlandók velünk társulni. Természetesnek tarményező, ez egyesítse mozgalmaink tagságát. Havasi Péter: A közvélemény eddig keveset tudott rólunk. A választások eredményeiből levontuk a tanulságokat. Mindenekelőtt tagságunkat kívánjuk növelni. Tagjaink többsége idősebb ember, így szükségszerű, hogy minél előbb megtaláljuk a fiatalokhoz vezető utat. A cserkészmozgalommai már felvettük a kapcsolatot. Számos közös összejövetelt tervezünk. Olyanokat, amelyek kifejezik mozgalmunk céljait. Persze, vannak más jellegű gondjaink is. A hívő ember számára például érthetetlen, hogy a klérus hivatalos helyi képviselői miért gördítenek olykor-olykor akadályokat Kassán a rendszeres magyar hitélet elé. • Önök szerint a jelenlegi Kassára a szlovák—magyar ellentét vagy inkább a szlovák—magyar együttműködés a jellemzőbb? Komjáti Attila: A nemzetiségi ellentéteket nem nehéz lángra lobbantani. Mindezek ellenére én bízom abban* hogy közös nevezőre jutunk. Csala Andrásné: Erről a témáról sok emberrel beszélgettem, vitatkoztam. Szlovákokkal, magyarokkal egyaránt. Többünknek az a véleménye, hogy a nacionalizmus semmi jóra nem vezet. Nagyon reménykedem, hogy Kassa történelmi múltját, szellemiségét vállalva a jövőben is egymást gazdagítva fogunk itt élni. Havasi Péter: Reálisan kell megítélni a dolgokat. Mi egyáltalán nem veszélyeztetjük a szlovákok létét. Ellenkezőleg, mi magyarok gyengülünk, fogyunk. Ezért sem közömbös a kérdés, hogy mi vár majd gyermekeinkre, tudnak-e itt magyarként élni? Az ember azonosságtudatának megőrzése sok mindentől függ. Önmagunktól, intézményeinktől s persze iskoláink milyenségétől is. íme, egy konkrét példa: 1968-ban érettségiztem a kassai magyar gimnáziumban. Huszonnégyen voltunk az osztályban, de osztálytársaim közül rajtam kívül csak egynek járnak a gyermekei magyar iskolába. Többen azt a „fáradságot" sem vették, hogy magyarul is megtanítsák gyermekeiket. Tehát ilyen az érem egyik oldala. Ha Kassára nem gyűrűzik be aTurócszentmártonból és Pozsonyból szított gyűlölködés, és nem lesznek szélsőséges, felelőtlen megnyilvánulások, akkor bizakodva nézek a szlovák—magyar együttélésre. GAZDAG JÓZSEF SZASZÁK GYÖRGY KÖZBESZÓLÁS Észbontó napokat élünk, állapítom meg nagy szégyenkezve, és ez arra enged következtetni, hogy első mondataimat követően az újság lektora esetleg előkapja rostirónját,s egy vad gesztussal kihúzza mondanivalómat. Pedig szeretném, nagyon is szeretném a napjainkat jellemző újabb tapasztalatomat megosztani az olvasókkal. Az új esztendő második hetében vagyunk, s itt Pozsonyban (is) izgatott asszonyok és férfiak azon töprődnek: az üzletben nincs kenyér. Igen, kenyér! Feleségem reggel, hogy indulóban voltam a városba — azt hittem mókázik, ugrat — közölte velem: „Bejártam a közeli boltokat, sehol sincs kenyér!" Később találkoztam nyugdíjas újságíró-kollégámmal, bejárta Nivyt s kapcsolt részeit — igaz, mondta, 10 után —, kenyeret keresett, de nem járt sikerrel. Ahogy én sem a Presscentrum élelmiszerületében, pedig hát az emberek, naivan, úgy gondolják, hogy e megalomániás épületkolosszusban a nadrágszíj meghúzása ellenére is mindent kapni, mi szemnek-szájnak ingere. Tehát még a mindennapi kenyerünket is! Hát itt sem kaptam öt deformált kiflinél többet, mégpedig kora déltájt, nem az esti zárás előtt. A 23-as autóbuszról a Dukla Szállóval szembeni megállónál szálltam érthetetlen szópárbajba. A főnök ugyanis a Zdroj kis- és nagykirályait keresgélte — nevekkel is szolgálhatok — a garázsmestert, a szállítási osztály vezetőjét, a cégvezetőt, az aligazgatót, az igazgatót: küldjenek egy kis teherautót, ugyanis ígéretet kapott az egyik pékségtől, hogy ha kocsit küld, örömmel rendelkezéséin A KENYÉR - HOL A KENYÉR??? le, bízva abban, hogy a téren a zöldségesbolt melletti Jednotában megvehetem a mindennapi eledelünket. Menet közben, már sóhajok közt, többszőr is elmondogattam forró imámat: „Uram, add meg nekünk ma..." Ám az üzlet lakatra volt zárva. De nyitva volt a közeli fűszeres. Az emberek a bejárati ajtó előtt, az utcán sorakoztak. Bent az üzletben se híre, se hamva a kenyérnek. Kerestem a főnököt, régről ismerem. A telefon mellett ült, és egyre tárcsázott. Leültem az irodájában, s így belehallgathattam egy izgalmas, de re bocsátják a friss sütetű kenyerükből a megbeszélt mennyiséget. A központ válasza nemleges volt, vagy egyszerűen egyesek letagadtatták magukat; illetve volt egy hajmeresztő kifogásuk is: a délutáni szállításokat, nem lévén rentábilisak, beszüntették... Ekkor a boltvezető, J. P. úr a maga szakállára taxit rendelt, hogy a felsorakozott és már joggal igen-igen türelmetlen vevőket kielégítse. A taxi megérkezett, de ugyanabban a pillanatban felberregett a telefon, és a pékség vezetője barátságból, együttérzésből jelezte: szereztek gépkocsit, s leszállítja a kenyeret. Meg is történt. Elöljáróban úgy kezdtem: észbontó napoknak vagyunk kényszerszemlélői, Gyermekkoromban volt egy játékunk, amely ezzel a fenyegetéssel kezdődött: „Mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van?" Én most azt kérdezem, mit érdemelnek azok, akik tudatosan arra törekszenek, hogy a lakosság tűrőképességét puszta intoleranciából a végsőkig felkorbácsolják? A dolog megítélését önökre bíznám, kedves olvasóim. A magam részéről a zavart okozókról lehúznám a nadrágot, ugye, tudják miért? Ugyanis a zdrojosok nagy vezérkarának álláspontját majdnemhogy szabotázsnak minősíthetném. A Dukla téri élelmiszerbolt és a pékség főnökeit a legnagyobb dicséretben részesíteném. Az öntevékeny két polgártársunkról így nyilatkoznék: „Bravó uraim, mi, a lakosság, így képzeljük el az egészséges pi^ci tevékenységet, a józan gondolkpdást!" Spectator LAPSZÉLEN Mindennapi kenyerünk Kenyérre várunk az élelmiszerbolt előtt. Szépen, türelmesen, sorban állva. Megérkezik a furgon, a markos legények úg dobálják ki belőle a szurtos műanyag ládákat a veknikkel, mint a hasábfát. Feltörlik vele a járda aszfaltját. Lassan becsoszogunk a pulthoz. Egy idős nénin a sor; az ejárusítónő nyilván jól ismeri őt, mert a nevén szólítja: — Egy fél kilót, Julis néni? — Igen kedveském, csak szép puhát adjál — feleli. Hófehér vászonabroszt vesz elő, abba csomagolja szinte áhítattal a kenyeret. így szokta meg még gyermekkorában. Nagy szeretettel viszi haza. Neki még nem süllyedt egyszerű árucikké, hanem sokkal több annál. Kislány korában az édesanyja az első szegést mindig neki adta. Sohasem felejti el. Nagyszünet van. A gyermeksereg kiözönlik az iskolaudvarra. A fiúk, labda híján —talán ősi ösztönüknél fogva — rugdosnak mindent. Konzervdobozt, fadarabot, egyik-másik siheder az uzsonnának szánt kenyérvéget, zsemlyét dobja hanyagul a főidre, azzal folyik az ádáz focicsata. — Srácok, de jó, hogy édesanyám éppen kenyérvéget csomagolt nekem! — rikkant az egyik. — Ez legalább eltart a szünet végéig. Rugdossák a kenyeret, amíg be nem csengetnek. Utánuk olyan az iskolaudvar, mint a csatatér: csupa kenyértetem. Idős nénike megy az utcán, és felveszi, ami a kerítés tövébe hullott. A fejét csóválja. Zsákbamacska dupla áron Azelőtt nemigen szoktam megnézni a tasakos tej dátumát. Szemüveg nélkül amúgy is nehezen boldogulok az alig kivehető számokkal, de amióta alaposan megfizettetik velem a mindennapi betevőt, azóta kétszer, háromszor is megforgatom a kezemben, amíg a kosárba teszem. Jobban is teszem, mert különben január 5-én, szombaton is zsákbamacskát vittem volna haza, megkockáztatva, hogy a feleségem a fejemhez vágja, vagy alig pár hónapos kislányom hasmenést kap tőle. Az első kezem ügyébe került tasakon ugyanis a jól álcázott dátum január 4-ét volt, de a másodikon, ós a harmadikon is. Beletúrtam a másik ládába, ám azokkal a tasakokkal is ugyanaz volt a helyzet. Csak hosszas keresgélés után találtam az egyik láda alján — gondosan elrejtve — aznapi tejet. Idős néni csoszogott mellettem, gyanútlanul a kosarába csúsztatott két tasak félzsíros tejet az első ládából. Láttam rajta, kevéske nyugdíjából legfeljebb erre meg néhány kiflire futja. — Nénike, az a tej tegnapi — figyelmeztettem. — Tényleg, édes fiam? — emelte rám csodálkozva a tekintetét. — Tudod, édes fiam, én már alig látok. Nem lennél szíves keresni nekem mait, ha van? Kosarába tettem a két tasak aznapi tejet, és míg hálálkodva tovább csoszogott, azon töprengtem: hová lett a kereskedői tisztesség? És mikor jő vissza? PALÁGYI LAJOS