Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-12 / 10. szám, szombat

8 1991. JANUÁR 12. ÚJ szói HITÉLET Egyek Istenben „A XXI. század vagy vallásos lesz, i vagy nem lesz XXI. század" (André Malraux) A világban állandó a háborús fenyegetettség. Csak egy Poseidon típusú tengeralattjárón annyi nukleáris fegyver van felhalmozva, hogy Európánál jóval nagyobb területet elpusztíthatna. Hit nélkül csak az értelmetlenséget és a halált látjuk. Mert akinek lelki erején felülkerekednek a mindennapi élet gondjai, nyomorúságai, fájdalmai, az elmondhatja magáról: „Féreg vagyok, és nem ember." A hívő ember hisz a gondviselésben, abban, hogy Isten megtartja a világot. Önmagát becsüli meg elsősorban egyén, család és társadalom, midőn Istenbe vetett bizalmát ápolja. Az elmúlt évtizedekben a magunkra maradottság, az elszigetelődés, a kilátástalanság, a passzivitás volt jellemző mindannyiunkra. Nekünk, hívő embereknek felekezetre való tekintet nélkül cselekednünk kell, „mert amiképpen holt a test lélek nélkül, aképpen holt a hit is cselekedetek nélkül." Ez a rovat azokat kívánja segíteni, akik keresik az igazságot, .keresik Istent, akiben egyek lehetnek. Az ökumenikus eszmék terjesztésével az egyházak egymásra találását szeretnénk szolgálni, ezért örömmel fogadunk minden hitélményt, vallomást, gondolatot bárkitől, felekezetre való tekintet nélkül. Hinni sok mindenben lehet: saját magunkban, jóban, rosszban, horoszkópban, jóslatokban — ez a hit azonban nem töltheti be azt a szerepet, amit az istenhit jelent életünkben. Nagyon sokan próbálták már meghatározni, mit is jelent vaiójában a hit. Most, hogy útjára indítjuk új rovatunkat, amely a vallás ós az egyházak kérdéseivel szeretne foglalkozni, először a legalapvetőbb fogalmat próbáljuk meg tisztázni, azt, hogy mi is voltaképpen a hit, és mit jelent számunkra Isten. Ehhez neves személyiségek, teológusok, írók, tudósok véleményét hívjuk segítségül. A szerkesztő Örülünk annak, hogy ebben az évben sok fiatal döntött a teológiai tanulmány mellett, jóleső érzéssel tölt el, hogy katechetikai intézetünkben áldozatos munkatársakat készíthetünk fel egyházi szolgálatra. Ugyanakkor nyugtalanít, hogy egyre mélyül az erkölcsi válság és nagy arányokban pusztít a bűn. A lelki görcsbe merevedett élet felelevenítéséhez nem elegendő az akarás, a jó szándék, a megváltozott külső körülmények sem képesek talpra állítani. Ide kell Isten kegyelme. C$ak ő teremthet új szívet, ő szabadít meg a feszültségektől, a múlt terheitől s a holnap kilátástalanságától; megigazítása által újra létrejön bennünk a test, a lélek és a szellem egysége. S itt kapcsolódik be gondolatmenetünkbe a hit. Hit nélkül csak a külső összefüggéseket látjuk, az okot és az okozatot, a sérelmet és a történések hátterében a kegyelmes Isten kezét nem, amint formálja sorsunkat, irányítja a történelem eseményeit, hogy általunk, engedelmes szolgálatunk által belekerüljön az élet vérkeringésébe a szeretet, a jóság és a kiegyensúlyozottság. Igazságát nekünk tulajdonítja, s teret biztosít, hogy lehessünk az ő igazsága e világban az élet megtartására, neve dicsőítésére. DR. MIKÓ JENŐ református püspök (Részlet a Kálvinista Szemle 1990 szeptemberi számában megjelent írásból) llSfll A megbékélés apostolai December 28-a és január 2-a kőzött Európa 80 ezer fiatalja gyűlt össze Prágában az európai ökumenikus Ifjúsági találkozón, amelyet a talzól közösség szervezett. Csehszlovákiát hatezer fiatal képviselte. Újév napján a prágai televízió egyenes adásban közvetítette a résztvevők közös Imáját a Szent Vitus székesegyházból. A főváros és a környék fiataljainak ezrei álltak külföldről jött testvéreik rendelkezésére kísérőként, tolmácsként, vagy a több mint kétszáz egyházközségben és közösségben segítettek az istentiszteletek előkészítésében. A lengyel dominikánus testvérek meglátogatták prágai dominikánus testvéreiket székhelyükön, és azt kérték, hogy legalább egy misét koncelebrálhassanak. Bár ilyen találkozókat tartottak már Londonban, Párizsban, Rómában, Kölnben, Pécsett, Wroclawban, a prágai találkozó, amelyen a fiatal katolikusok, pravoszlávok, evangélikusok, kálvinisták, baptisták, metodisták, anglikánok és más egyházak képviselői találkoztak, mindeddig példa nélkül áll. A korhatár 17 és 29 év között mozgott, de képviseltették magukat az idősebb generációk tagjai is. Érkeztek résztvevők az ázsiai és afrikai országokból is. A találkozó résztvevőihez üzenetet intézett II. János Pál pápa, Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára, Dimitrosz konstantinápolyi pátriárka, Robert Runce canterburyi érsek és természetesen Václav Havel köztársasági elnök. „Nagyon örülök, hogy Roger testvér kezdeményezésére és Tomážek bíboros áldásával éppen fővárosunkba látogattak. Egyben nagyon sajnálom, hogy nem tudok személyesen részt venni az önök imáin és elmélkedésein, amelyeket az enyémekhez hasonló eszményeknek szentelnek. Higgyék el, hogy prágai tartózkodásuk ideje alatt lélekben önökkel leszek. Az önök közös imái nagy buzdításul szolgálnak minden jóakaratú ember számára, és megerősítik az emberek közti szolidaritásba vetett krtünket, elősegítve a kölcsönös megbékélést közös utunkon az egységes, szeretetteljes Európa felé" — hangzik többek között az elnök üzenete. A nyelvi, vallási és életkori különbözőség ellenére a résztvevőket összetartotta az egyetlen Urba, Jézus Krisztusba vetett hit. Az egyre erősödő mozgalom lelki atyja, Roger Schutz testvér, az UNESCO békedíjának birtokosa már félévszázada igyekszik e keresztény közösség élén terjeszteni a megbékélés eszméjét az Istenben való hit által. A prágai találkozó fő témája is Roger testvér gondolata volt: ott, ahol élünk, váljunk a bizalom és megbékélés hordozóivá. Roger testvér prágai levelében a fő hangsúlyt a megbékélés fontosságára helyezte, az azonnali megbékélésre, annak mérlegelése nélkül, melyik nemzet vétkesebb. Meg kell szabadulnunk a múltban belénk sulykolt bizalmatlanságtól, helyette a kölcsönös szereteten alapuló megbékélést szorgalmazzuk. Ennek értelmében a keresztény ökumenikus eszme társadalmunkban konkrét jelentést kap, annál is inkább, mert ez az év a megbékélés éve kell hogy legyen Európában. A fiatal keresztények taizéi közössége február 3-tól november 17-ig 41 hetes kontinensközi találkozót rendez a franciaországi Taizében. 1990-ben hazánkból több mint 3000 fiatal utazott Taizébe. Idén ez a szám várhatóan megsokszorozódik. -b— Divatba jött az istenkeresés — mondta minap egy ateista ismerősöm. Ez a hívő ember fülének túlságosan profánul hangzó kijelentés valóban megfelel az igazságnak. Az előző évtizedekben a fiatalok között erőre kapott a „tiltott gyümölcsszindróma". Az unos-untalan hirdetett ateizmus akkorra már erősen veszített a század első felében tapasztalt vonzerejéből. Akkor még másságnak, forradalmi szellemű áramlatnak tekintették, különösképpen a fiatalok bizonyos rétegei, de fél század tapasztalata erősen rácáfolt világnézeti kizárólagosságának létjogosultságára. Ezért az újra, másra vágyó fiatalok körében keresett olvasmány lett a Biblia, és a természetfölötti erők iránti érdeklődés egyéb jelei is felütötték fejüket, nem kis gondot okozva a marxi—lenini tanokat hirdető rendszer vezetőinek. Ez azonban az istenkeresésnek csupán egyik oka. A másik ok az előbbinél mélyebb és az ateizmusnak abból a gyöngéjéből ered, hogy az élet nehéz időszakaiban az embernek nem tud vigaszt nyújtani. Ez utóbbi ok napjaink sok újszerű, nehéz problémájával küszködő emberénél gyakori. Nálunk a harmincasok és negyvenesek többsége szinte semmilyen vallási ismerettel nem rendelkezik. Sokan még azok közül sem, akiket szüleik vagy nagyszüleik megkereszteltettek, de később hittanoktatásban nem részesültek. Ma sokan közülük istenkeresésükben vagy puszta kíváncsiságból elkezdik olLelki kalauz vásni a Bibliát, amely azonban kellő magyarázat vagy előtanulmány nélkül aligha elégíti ki a ma emberének istenkereső igényét. Az elmúlt negyven évben a színvonalas vallásos irodalom csak kis példányszámban s legfeljebb a hívők szűkebb köréhez jutott el. De szerintem ma sem bővelkedünk olyan vallásos, irodalmi értékű könyvekben, amelyek az istenhitet igénylő, de ateista szellemben nevelkedett középkorúakat vagy fiatalokat lebilincselnék és hatásos segítséget nyújtanának céljuk eléréséhez. Szerencsés véletlen folytán került a kezembe a magyarországi Szent István Társulat gondozásában megjelent Hétlépcsős hegy című kötet, amely rendkívül nagy hatással volt rám. A mű szerzője Thomas Merton trappista szerzetes, aki gyermekkorában és fiatal éveiben egymástól eltérő világnézeti hatásoknak volt kitéve s csak férfikora kezdetén lett hívő katolikus. Ekkor lépett be a trappista rendbe. Önéletrajzi művében leírja vívódásának minden szakaszát, a göröngyös utat, amely végül elvezette a szilárd istenhithez. Ez a rendkívül művelt és kiváló írói tehetséggel rendelkező szerzetes önéletrajza révén ós számos ezt követő művével húsz éven át Amerika első számú bestsellerírói közé tartozott. Sikerét nagyrészt tiszta gondolatmenetének és képszerű, olvasmányos stílusának köszönhette. Bár a század második évtizedében született, látásmódja közel áll a mai olvasóhoz. Az író családi környezetéről, amelyben első benyomásait szerezte, könyvében így ír: „Apám és anyám e világ foglyai voltak. Tudták, hogy nem tartoznak hozzá, nem élik életét, mégsem tudtak szabadulni belőle. A világban éltek, bár nem voltak belőle valók — nem azért, mert szentek, hanem mert művészek voltak. A művészt egyetemes szemlélete a világ felszíne fölé emeli, anélkül, hogy kiszabadítaná belőle. Szüleim sem szenvedtek azoktól a kicsinyes előítéletektől, amelyek általában fojtogatták azokat, akiket nem érdekel más, csak az autó és a mozi: akik csak azt tudják, hogy mi található a jégszekrényben és az újságban; meg hogy melyik szomszédjuk készül elválni. Édesapámtól az életszemléletet örököltem, meg valamit a belső függetlenségből is. Édesanyámtól pedig némi elégedetlenséget a világban uralkodó zűrzavarral szemben, de örököltem sokoldalúságából is. Mindkettőjüktől pedig munkára, örömre és művészi látásmódra meg kifejezésre való képességet. Diákéveire emlékezve többek között így vall: „Emlékszem, hogy abban az évben, ha a kápolnában az Apostoli Hitvallást mondtuk, én szorosan zárva tartottam az ajkam, egészen tudatosan és szándékosan, saját hitvallásom kimutatására: én semmiben sem hiszek. Vagy legalábbis úgy éreztem, hogy nem hiszek semmiben. Valójában az istenhitet csupán fölcseréltem egy másik, bizonytalan és homályos hittel: az emberi vélekedésbe és tekintélyekbe, a röpiratokba és újságokba vetett hittel, olyan zavaros és váltakozó véleményekkel, amelyeket nem is értettem világosan." Hosszas fiatalkori vívódásának véget vető megtérése pillanatát keresetlen, szuggesztív képszerűséggel tárja az olvasói elé. Útkeresése az ezt követő fejezetekben nem zárul le, ellenkezőleg: a könyv a továbbkutatás távlatával ér véget, hiszen szerzője egyre közelebb szeretne kerülni Istenhez. Thomas Merton Hétlépcsős hegy című könyve a vallási ismeretekkel nem rendelkező istenkeresőknek is élvezetes, gondolatébresztő olvasmányt kinál. A mű fordítója, Lukács László utószavában megállapítja: Mertonnak nem titkolt célja volt, hogy saját keresésének történetét útjukvesztetten bolyongó embertársainak útikalauzul szánja, de könyve mégsem bántóan didaktikus célzatú. Szeretném remélni, hogy ez a könyv a közeljövőben az első kiadásnál nagyobb példányszámban újra megjelenhet. - LŐRINCZ KATÓ Szerkeszti: Balázs F. Attila Bodor Pál: Kortársunk, Krisztus (részlet) ... Isteni tettek most is történhetnek. Csak megrögzött elménk, lusta észjárásunk és képzeletünk, amely az eddigieket még úgy-ahogy elfogadja, az ezutániakat már nem meri — csak az tiltakozik minden ellen, ami új munkát ád neki. A keresztyén konszenzus a térben és időben meghatározott Születésnapot fogadja el; a megváltás azonban folyamatos, szünettelen, mintha ama kisded s a Bárány naponta újra megszületne. A tágabban értelmezett ökumenikus gondolat, amely előbb-utóbb nemcsak a különféle felekezeteket, de a hívőket és nem hívőket is táborába fogadja, s így azokat sem zárja ki, akik nem hisznek megváltottságukban, s legionnebb úgy tisztelegnek Isten fia előtt, mint jóságos király előtt, a megtörtént megváltást nem helyezi szembe a történővel. A világ, mint Isten-tőrténet: mindenkié, teológusoké és laikusoké, megvilágosodottaké és felvilágosultaké, hívőké és hitetleneké, s bizony mondom, nemcsak a jóké, de a gonoszoké is. Azoké, akik számára a Messiás: örök jelképe a kegynek és vigasznak, a reménynek és Isten létezésének meg jóságának, és azoké, akik csak szeretnének hinni, de — miként e sorok írója — nem részesültek avagy megfosztattak a hit kegyelmétől, de hívői és hívei az erkölcsös jónak, a szeretet parancsuralmának. Carl Eihorn: Isten nem mondott s le a világról Isten szeretettel öleli magához az egész világot. Szíve mindig kitárva. Szeretné megnyerni ezt a világot, mely ellene mond, ellene szegül, sőt, fellázad ellene. Annyira szerette ezt a világot, hogy legkedvesebbjét adta érte, Jézus Krisztusban megbékéltette azt önmagával. Amióta megváltónk a kereszten kiszenvedett, készen áll a bűnbocsánat, a megtisztulás lehetősége. Bűneink nem súlyos kövek többé, melyek szükségszerűen a mélybe húzzák az embert. Jézusban bűnbocsánatot kaphatunk. . S ami még ennél is több: Isten szeretete arról is gondoskodott, hogy a világ megismerhesse az isteni megváltás nagy tényét. Követeket bocsátott ki, szívükre helyezte a megbékéitetés üzenetét, amit azok most bizonyságtételeikben elmondanak a világnak. Szerteszét szórják mindenütt a jó magot. „Menjetek e széles világra" — hangzik a megbízás. Rajtuk keresztül könyörög, int és sürget Isten: adjátok fel az ellenállást Teremtőtökkel szemben. Hagyjátok magatokat megbékéltetni. A Szentlélek ezeken a követeken keresztül igyekszik meggyőzni a világot a hitetlenség gonosz voltáról. Hiszen itt van a bűn gyökere: az ember nem akar hinni a Megváltóban, felismeri, megveti őt. Az isteni lélék' arról a megigazulásról győzi meg a világot, amelyet a legelesettebb ember is megkaphat a megdicsőült Úrban. S végül arról győzi meg a világot, hogy a sátán megítéltetett, kimondatott rá az ítélet a kereszten. Nincs joga többé egy lelket sem fogva tartani, ha az szabadulást keres. Senkinek az útját nem torlaszolhatja el, aki megtérésre vágyik. Egy áldott evangéliumi munkás kis füzetet adott ki egyszer ezen a címen: „Evangélium az istentelenek számára". Egy könnyelmű és züllésnek indult ember meglátta azt egy kirakatban. Öntelten mondta: „Végre valami az én számomra is." Megvette, elolvasta, s megrendülten hitt abban, aki az istentelent megigazítja. Engedjük, hogy ez az isteni szeretet a mi szívünkben is hasson. Ne feledjük el, hogy még mielőtt mi kezeinket kitárnánk Isten felé, ő már régen kinyújtotta kezét utánunk. Vár reánk, és felkínál mindent, hogy Fiához és őáltala önmagához vonjon minket.