Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-11 / 9. szám, péntek

1991. JANUAR 11 IÚJSZÓM MEZŐGAZDASÁG A földművesek, a vidéken élők és a földtulajdonosok körében napjaink legvitatottabb témája a föld- és egyéb mezőgazdasági tulajdon birtoklására és használatára vonatkozó kétféle törvényjavaslat. Az alábbi vitairatok közlésével olvasóink állásfoglalásának kialakítását akarjuk megkönnyíteni úgy, hogy azt a legkisebb mértékben is befolyásolni vagy irányítani szándékoznánk. KIÉ LESZ 0 A SZÖVETKEZETI VAGYON ? A földreformok és a kormány földtörvénytervezete . A földművesék, a vidéken élők és a földtulajdonosok közt napjaink legvitatottabb témái a föld- és egyéb mezőgazdasági tulajdon birtoklására és használatára vonatkozó törvényjavaslatok. Mielőtt rátérnék mondanivalóm lényegére, röviden vázolom az országban végbement földreformokat. Az ún. I. földreform az 1919-20-as években történt meg a CSSZK Forradalmi Nemzetgyűlése által elfogadott három törvény értelmében. 1945 után más aspektusokból, főleg osztályszempontból került sor a földreform végrehajtására, amely már 1945 előtt is szerepelt a CSKP programjában. Országos viszonylatban a földkérdés megoldásának alapvető irányzatát a Kassai Korjmány program szabta meg. E programmal összhangban az ún. „nemzeti-demokratikus forradalom", majd az ezt követő „szocialista forradalom" idején a föld-kérdést az adott gazdasági-politikai viszonyok "függvényében három szakaszban oldották meg. Első szakaszként az ellenség és árulók mezőgazdasági tulajdonának konfiskációjára, elkobzására és felosztására került sor. Utána következett az első földreform felülvizsgálata (revíziója), majdpedig kicsúcsosodásként az új földreform. A Kassai Kormányprogram szellemében a CSSZK egész területére vonatkozó érvényességgel 1945. június 21 -én elfogadásra került a köztársasági elnök 12/1945. sz. Tt. dekrétuma a konfiskációról, a németek, magyarok, valamint a cseh és szlovák nemzet árulói mezőgazdasági tulajdonának mielőbbi felosztásáról. Az elkobzott földtulajdon egyes fizikai személyek vagy szervezetek tulajdonába ment át. Az említett kormányprogram szellemében valósult meg a földreform második szakasza is, ugyanis a CSKP már 1946-ban az 1919-20-as első földreform revízióját tervezte. Az 1947. április 4-én elfogadott ún. ,,Hradeci Program" megvalósítása során ezt el is érte, miután az Alkotmányozó Nemzetgyűlés elfogadta a 142/1947. sz. Tt., az első földreform felülvizsgálatáról szóló törvényt. Eszerint a nagybirtokok likvidálása került sorra, tehát a magánkézben lévő, 150 ha területet meghaladó birtokok, illetve a 250 ha területet meghaladó bárminemű földbirtok elvétele. A földreform harmadik szakaszát 1948. februárja után hajtották régre. Ehhez az 1948. március 21 -én elfogadott 46/1948. sz. Tt., az új földreformra vonatkozó törvény szolgált alapul. E törvény hatályba lépésével került sor az 50 ha területet meghaladó birtokok kisajátítására. A kisajátítás során az állam a volt tulajdonosoknak bizonyos pénzbeli ellenszolgáltatást nyújtott. Ugyancsak ezen törvény rendelkezései értelmében valósult meg az olyan 50 ha területet meg nem haladó birtokok állam által történő felvásárlása is, amelyeket meg nem haladó birtokok állam által történő felvásárlása is, amelyeknek tulajdonosai nem ön' maguk használták földjeiket, tehát nem személyesen művelték azokat. Társadalmi fejlődésünk jelen szakaszában előkészületek folynak a tulajdonosi viszonyok felújítására, visszaállítására. Az alábbiakban arról szólok, hogy ezt miként akarja megoldani a CSSZSZK kormánya által előterjesztett, a földtulajdonosiviszonyok módosításáról szóló törvény-javaslat. A javaslat szerint -a törvény hatáskörébe tartozna a mezőgazdasági-, erdő- és vízterületek, az eredeti mezőgazdasági településekhez tartozó lakó- és gazdasági-épületek, a mező-, erdő- és vízgazdálkodási célokra szolgáló gazdasági épületek, valamint egyéb mezőgazdasági termelésre szolgáló Vitairat - földtörvényügyben vagyon tulajdonjogának rendezése, szabályozása. A földterületek használatára a törvény a tulajdonosokat jogosítaná fel, illetőleg azokat a személyeket, akik a tulajdonossal, esetleg a létrehozandó Földalappal a használatra szerződést kötöttek. A földterületek tulajdonosai egyúttal a tulajdonukban lévő területeken nőtt növényzet tulajdonosaivá is válnának, viszont a kérdés elbírálása során nincsenek érintve a specifikus jogi szabályok (pl. a 162) 1990. sz. Tt., a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvény) által meghatározott jogok és kötelességek. A javaslat 4. cikkelye határozza meg azt a kilenc pontba foglalt feltétel-csoportot, amelyek valamelyike fennállása esetén az eredeti tulajdonosok visszakaphatják tulajdonjogukat azokra az ingatlanokra vonatkozóan, amelyek 1948. február 25-e és 1990. január 1-e közt szálltak az államra. Amennyiben az eredeti tulajdonost az állammal szemben hátralék terheli, köteles ezt az államnak megfizetni. Azon esetekben, melyekben az eredeti tulajdonosok földterületei községi tulajdonba kerültek, a tulajdonosok a községgel szemben érvényesíthetnék jogaikat. Ha az eredeti tulajdonos már nem él, a jogosult személyek (pl. örökösök) jogait specifikus előírások szabályozzák. A földterületek visszaadása a javaslat szerint nem valósítható meg, ha az állam vagy község már nem tulajdonosa ezeknek; a területhez időközben személyi használati jog keletkezett, a terület beépítésre került, netán 1990. január 1-ig kertvagy üdülő-területnek nyilvánították. A javaslat elfogadása esetén viszont az eredeti tulajdonos azonos nagyságú és minőségű földterületet igényelhetne az államtól. Tulajdonvisszaadásra az eredeti tulajdonos a törvény hatályba lépésétől számított egy éven belül érvényesíthetné jogát. A megszűnt ingatlan, illetve olyan ingatlan helyett, amelyet nem lehetne visszaadni eredeti tulajdonosának, s helyette más ingatlant sem lehetne nyújtani, pénzbeli kártérítés illetné meg a tulajdonost. Az olyan esetekben, amikor az épületek jelenlegi értéke jelentősen eltér attól az értéktől, amelyet az elvétel idején képeztek, a tulajdonos döntésén múlna, hogy megtéríti-e az államnak az érték-különbségét (növekedés esetén), vagy pedig pénzbeli kárpótlást kér. Ha az ingatlan állagában olyan változás állt be, amely jelentősen csökkenti értékét, a tulajdonos az érték-különbség megtérítésére tarthatna igényt. A pénzbeli térítéseket az állani 30 000,- Kčs értékig készpénzben kifizetné, míg az ezt meghaladó értékre az általa kibocsátott értékpapírok formájában vállalna garanciát. A törvényjavaslat számol az ún. „földalap" létrehozásával, amely egyebek közt az állami és mindazon földterületeket kezelné, amelyekért nem jelentkeznek az eredeti tulajdonosok. Átmeneti rendelkezéseiben a törvény egyebek közt rendelkezne arról is, hogy a szövetkezeti használati jog megszűnne mindazon területek viszonylatában, amelyek tulajdonosai nem a szövetkezet tagjai. Ha a tulajdonos és a jelenlegi használó közt nem jönne létre más egyezség, a törvény értelmében bérleti egyezség keletkezne köztük, amely természetesen mindkét fél részéről felmondható lenne. A javaslatban továbbá felvetődik néhány olyan jogviszony, amelyek kialakításához további törvények megalkotására, korábban elfogadott jogszabály módosítására vagy hatályon kívül helyezésére lenne szükség. D. FEHÉR TIBOR A Dlouhý gazdasági miniszter, illetve a parlamenti képviselők egy csoportja által benyújtott, ún. Tylféle törvénytervezet alapellentéte a szövetkezeti vagyon nevesítésében van. Azért nem a szövetkezeti vagyon felosztása formulát használom, mert sokan félreértik ezt a kifejezést. Egyik esetben sem a szövetkezeti földek szétosztásáról vagy a szövetkezeti vagyon pénzben történő kiosztásáról van szó. A szövetkezeti vagyon túlnyomórészt gépekből, épületekből, állatokból stb. áll, ezért ez a vagyon pénzben kifejezhető. Ez a vagyon részenként a leendő szövetkezeti tagok tulajdonába kerülne, valószínűleg értékpapírok formájában. A leendő tagok a szövetkezet résztulajdonosaivá, a szövetkezetek pedig tulajdonosi vagyonközösségekké válnának. Vagyonrésze arányában minden tag részesedne majd a gazdasági eredményből. Eddig a pontig mindkét vélemény azonos. Mi a különbség tehát a kettő között? Erre próbálok válaszolni az alábbiakban. A marxista örökség Azé legyen a gyár, aki benne dolgozik! Hirdették egykoron híres és kevésbé híres marxisták. Úgy gondolták, hogy mivel a munka értékteremtő tényező, az az igazságos társadalom, amelyben a termelőeszközök is a dolgozók tulajdonában vannak, és övék lesz a haszon is. Ennek két formája volt: az össztársadalmi tulajdon és az üzemi dolgozók kollektív tulajdona (ez utóbbi Jugoszláviában volt ismert). Mindkét forma látványosan csődbe juttatta a volt szocialista országokat, az „igazságos társadalom" ellenére. Ez azért következett be, mert a marxista közgazdászok lebecsülték azt a tényt, hogy a gazdaságot (főleg piaci viszonyok között) a tulajdonosi érdek működteti. Ha az alkalmazottakból faragunk tulajdonosokat, vitás kérdésekben mindig munkavállalóként fognak reagálni, ezért gazdasági szempontból nem képesek mérlegelni a döntéseket. A belső vállalatirányítási módszer is csak az üzemi demokrácia lehet, ami nem biztosít elég erős legitimitást a gazdasági vezetésnek, ezért elkerülhetetlen a visszaesés. Nyugati példák alapján állítható, hogy létezik egy másik gazdaságilag prosperáló igazságos társadalom is. Ennek igazsága abban van, hogy a tulajdonos a munkásnak (a szakszervezet nyomására, de saját jól felfogott érdeke szerint is) színvonalas munkáért tisztességes, magas bért fizet, az állam pedig biztosítja a szociális védőhálót. A marxista illúziók továbbélése jól megfigyelhető a mezőgazdasági pártoknak, a földműves-szövetkezeti szövetségeknek és más mozgalmaknak a Tyl-féle tervezetet bíráló megnyilvánulásaiban, de benne volt ez a kereskedelmi dolgozók kisprivatizáció-ellenes sztrájkkészültségében és a szakszervezetek nagyprivatizálással kapcsolatos vállalatirányítási ambícióiban és sztrájkfenyegetéseiben is. Dehát ott vannak a nyugati munkavállalói részvények! - mondhatná bárki. Ezt a vállalat saját alkalmazottainak biztosítja, és ez látszólag ellentmond annak, amit eddig leírtam. Elég sok a mítosz erről baloldali körökben. A munkavállalói részvény egyetlen küldetése motivációs, tehát jutalmazási jellegű. Komolyabb befektetési hozadéka nincs. Sok esetben nem adható, nem vehető, nem örökölhető, áron alul kiosztott, és csak a munkaviszony végéig érvényes (pl. a púchovi Barumband). Arra is mindig vigyáznak a kibocsátók, hogy az összes részvény között a munkavállalói részvények aránya ne közelítsen az 50 százalék felé, a legjobb, ha 30 százalék alatt van, Ez azért van így, hogy az alkalmazottak ne szavazhassák le a tulajdonos befektetőket, a csőd szélére juttatva ezzel őket. A nagyobb kockázat ugyanis mindig a vállalkozóé, mert ő a vagyonát kockáztatja, míg az alkalmazott csak a munkahelyét. A Dlouhý-féle törvénytervezet Ez a törvénytervezet adja meg a lehetőségét, hogy a szövetkezti vagyonról a mostani tagság döntsön, így nem kétséges, hogy a vagyon túlnyomórészt a jelenlegi alkalmazottak között kerülne felosztásra. Igy az a gazdasági hajtóerő, amit tulajdonosi érdekeltségnek nevezünk, nem érvényesülhetne, mert az alkalmazotti érdekek minden esetben előtérbe kerülnének. A vállalatot vezető igazgatók, szövetkezeti elnökök, igazgatósági tanácsok, szövetkezeti vezetőségek is csak az ún. munkahelyi demokrácia játékszabályai szerint megválasztott alkalmazottakból kerülhetnének ki, és ők neveznék ki a gazdasági vezetőket, menedzsereket. Valószínű, hogy a menedzserek kiválasztása továbbra is "kontraszelekciós hatások alatt történne, és megint nem a szakmai hozzáértés lenne a fő szempont. Mikor Nyitrán december 6-án egy konferencián megfogalmaztam ezen aggályaimat az egyik vezető amerikai agrármenedzsernek, igazat adott nekem. Azt mondta, hogy demokratikusan választott vezető képtelen hatékonyan irányítani, mert nehéz azok között megtartani a munkafegyelmet és azok közül esetleg elbocsátani, akiknek rokonszenvétől függ, ha közvetve is, a vezető munkahelye. Az ily módon irányított üzem hamarosan csődbe kell, hogy jusson. így vesztenek el aztán tulajdonosoknak kinevezett alkalmazottak munkahelyet is és tulajdont is. Ezért vigyáznak annyira a Nyugaton, hogy a tulajdonosok közt kisebbségben legyenek az alkalmazottak. Ez a szövetkezetekre is érvényes, ahol egy részvény egy szavazat. Az alkalmazotti demokráciáról már vannak konkrét negatív tapasztalataink Csehszlovákiában is. Az elsőket a volt nemzeti vállalatok állami vállalatokká való átalakítása után szereztük. Számos esetben az igényes, következetes, teljesítményt megkövetelő igazgatókat a saját beosztottjaik, .demokratikusan'' eltávolították. Egy éve a szövetkezetekbe is betört a demokrácia. Ez az elején még sok pozitívumot hozott, de sok szövetkezetben a mai napig sem stabilizálódott a helyzet. Az aláíró akciók egymást követik, a fúrások általánosak. Ilyen gyenge legitimáció mellett bizonytalan gazdasági vezetőnek lenni. Megjósolhatom, ha ez így folytatódik, a legtehetségesebb agrárszakemberek az első adandó alkalommal elhagyják a termelő szférát. He ez a törvénytervezet nem megy át a parlamentben, választási kampányok teszik majd színesebbé szövetkezeteink életét, afféle köretként a gazdálkodás szétzilálódásához. Meggyőződésem, hogy ha van szövetkezetellenes földtörvényjavaslat, akkor a Dlouhýféle az. Még egy romantikus szocialista illúzióval le kell számolni. Ez pedig az a sajtóban gyakran olvasható tétel, hogy ha az alkalmazottak között szétosztjuk a vagyont, akkor úgy megerősödik a tulajdonosi szemléletük, hogy azonnal a magukénak érzik majd a szövetkezetet. Ez nem igaz. Viszonyuk a szövetkezethez alapvetően munkavállalói marad, és a motiváció is a havi fizetés, esetleg a munkahelyvesztéstőr való félelem lesz. A mai alkalmazotti tagságnak talán csak egy érdeke lehet a tulajdonostaggá válásban, ez pedig a vagyonjegy után járó nyereségrészesedés. Már ha lesz nyereség. Ha nem lesz, akkor adódik a kérdés, hogy a veszteségek fedezésére hajlandó lesz-e lemondani az utolsó kéthavi fizetéséről, esetleg a megtakarításaiból fedezni azt. Ez nem valószínű. Az elvégzett munkáért fizetést akar majd kapni, és ebben tökéletesen igaza lesz. Egy tisztán tulajdonosi érdekeltségű tag számára azonban a kérdés úgy vetődik fel, hogy vagy fedezi az esetlegesen felmerülő veszteségeket, vagy ha nem, akkor egy csődeljárás folytán minden földjét, vagyonát elveszítheti. Hosszú távon édekeltté válik egy nyereséges üzemmenet stabilizálásában és az átmeneti veszteségek fedezésében. Egy másik csapda, ami a kormányzat földtörvénytervezetében rejlik, a vagyonrész pénzben történő igénylése. Semmi garancia nincs ugyanis arra, hogy az alkalmazottból kreált tulajdonos az első nagyobb családi beruházás alkalmából (lakás, kocsi) ezt nem kéri ki pénzben, feladva tagságát. Egy .földtulajdonosnál kisebb lenne ez a veszély, mert a vagyonkiváltás összeköthető lenne a földkivétellel. Mivel a földigénylés minimális, ez így stabilizáló tényező lenne. Egy másik hátrány, a földbérlet a földtulajdonosoknak történő kötelező kifizetése, ami a másik esetben elmarad. Gyakran hallani, hogy a szövetkezeteknek módja lesz a bérleti díj alacsony szinten tartása. Ez addig igaz, míg a földtulajdonosok össze nem fognak, és árkartellt nem alakítanak. Utána már ök diktálják a bérleti díjakat. Meg kell még cáfolni azt a képet, amit a sajtó tükröz a szövetkezeti dolgozók állítólagos felháborodásáról a Tyl-féle tervezet miatt. Azért nincs felháborodás, mert egy darab papír helyett, amire rá van írva hogy „Vagyonjegy", jól müködö és fizető munkahelyet akarnak, és nem biztosak abban, hogy ezt melyik tervezet biztosítja. A másik ok az, hogy nincs is igazi tét, mert a mostani tagságnak csak egy kis része földtulajdonos ugyan, de a túlnyomó többsége leendő örököse szülei földjének. A Tyl-féle „nemzeti" földtörvénytervezet Minden vonatkozásban tiszta helyzetet teremt, és egyedüli garanciája a piacgazdaságban nélkülözhetetlen tiszta tulajdonosi érdek megjelenésének. Hatékony mezőgazdaságot kell teremteni, mely megállja a helyét a hazai és a világpiaci versenyben. Ez csak úgy lehetséges, ha az üzemeket egyedül a tulajdonosnak felelős elnökök, igazgatók és az általuk kinevezett gazdasági vezetők irányítják. Ôk a szociális feszültséggel járó helyzetekben , is gazdasági szempontú döntéseket képesek hozni, a tulajdonostól nyert legitimitásuknak köszönhetően. A tulajdonosoknak érdekük lesz, hogy olyan emberekre bízzák a vagyon kezelését, akik képesek azt gyarapítani. Miért lenne célszerű a Tyl-féle tervezet elfogadása? Az ország lakosságának azért, mert a tulajdonosi érdek által vezérelt mezőgazdaság a jelenleginél is jobb ellátást lenne képes biztosítani, és az árak legalább a földbérlet összegével alacsonyabbak lennének. A gazdasági vezetőknek azért, mert a munkájuk anyagi és erkölcsi megbecsültsége a megfelelő szintre kerülne. A dolgozóknak azért, mert egy tulajdonosi érdek szerint gazdálkodó üzemben lehet csak biztos a munkahelyük és megbecsült a munkájuk. A földtulajdonosoknak azért, mert a földkivételi lehetőségen kívül a vagyoni rehabilitációból is részesednek. Talán jobban örülnének a biztos földbérleti díjnak a bizonytalanabb nyereségrészesedés helyett, de mezőgazdaságunknak nemcsak a földjükre van szüksége, hanem a gazdálkodás iránt érzett tulajdonosi felelősségükre, kockázatvállalásukra is. Az FMK '90 februáréban megjelent programja lényegében a Tyl-féle tervezettel azonos. A különbség az, hogy szerintünk nem érheti igazságtalanság a földnélkülieket sem. Ez a'vagyonjegytöl eltérő, pl. részjegy formájában történhetne. Ennek arányában részesednének a nyereségből úgy mint a tulajdonosok, munkaviszonyuk végéig. Nem lenne adható, vehető és örökölhető, de olyan méltányos eljárás lenne, amely nem rontaná a tulajdonosi érdekek érvényesülését, így a piacgazdaság esélyeit sem. KÖNÖZSI LÁSZLÓ agrármérnök, Muzslai Efsz