Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-25 / 21. szám, péntek
1991. JANUÁR 25. . ÚJSZÓÄ HÍREK - VELEMÉNYEK A SZLOVÁK NYELVŰ OKTATÁS HELYZETÉRŐL Ülést tartott tegnap Pozsonyban a Szlovák köztársaság kormányának nemzetiségi és etnikai tanácsa. A testület Szőcs Ferenc alelnök vezetésével tájékoztatót hallgatott meg a március 3-i nép-, ház- és lakásszámlálás előkészületeiről. Továbbá áttekintette a nemzetiségi szempontból vegyesen lakott területeken folyó szlövák nyelvű oktatás helyzetéről, valamint a közép- és főiskolai, illetve egyetemi felvételi vizsgák eredményeiről a nemzetiségi szempontok figyelembe vételével készült jelentést. RÖVIDEN A SZLOVÁK NEMZETI TANÁCS közművelődési, tudományügyi, kulturális és Sportbizottsága tegnap megvitatta annak az SZNT-törvénynek a kormányjavaslatát, amely módosítja és kiegészíti a Szlovák Nemzeti Tanács által a köztársasági szerveknek a szociális és gazdasági információk szerzésében, továbbításában és felhasználásában való illetékességéről jóváhagyott törvényt. A képviselők rámutattak arra, hogy a nemzeti bizottságok megszűnése nyomán végrehajtott változtatások megkövetelik, az idevonatkozó törvény novellizálását. A dokumentumtervezet nem tartalmaz lényeges változtatásokat, de rendelkezései igazodnak ' a Szlovák Köztársaság új területi felosztásához. JÁN KLEPÁČ, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke tegnap munkalátogatást tett Rimaszombatban. Találkozott a Kereszténydemokrata Mozgalom járási ta.nácsának vezetőivel, majd a helybeli nehézgépipari műveknél járt. A vállalat gazdasági vezetőivel és alkalmazottaival beszélgetve tájékozódott a problémákról. A gyár még a hadiipar fejlesztésére hatalmas beruházási hiteleket kapott, ötvenmillió koronát kell visszafizetnie, azonban a jelenlegi polgári termelés csupán a 600 alkalmazott megélhetésére elegendő. A CDU képviselői tegnap Pozsonyban találkoztak a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen vezetőivel. Klaus Francke, a CDU parlamenti képviselője szerint a látogatás célja az volt, hogy megismerkedjenek hazánk belpolitikai helyzetével és konkretizálják a CDU és a keresztény beállítottságú csehszlovákiai pártok együttműködése fejlesztésének lehetőségeit. ALEXANDER DUBČEK, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap Prágában találkozott a Csehszlovák Tudományos Akadémia állam- és jogtudományi tudományos kollégiumának küldöttségével. Elsősorban azt tekintették át, hogy a jogelmélet hogyan épül be az új törvényekbe, MUNKÁT, KENYERET! Talán csak ez a jelszó nem hangzott el tegnap a pozsonyi Sznf téren, ahol a Munkások Fóruma tartotta nagygyűlését. Demagóg szónoklatból viszont hallottunk eleget - igaz jóindulatú, de felkészületlen emberek szájából. Bizony nem ilyen volt egy-egy tüntetés nagyapáink korában, mert tegnap senki nem lépett tovább a sérelmek felsorakoztatásánál, arról nem is beszélve, hogy meddő dolog Václav Klaus pénzügyminiszter személyével és jövedelmével foglalkozni. Az a tény, hogy ez a fórum megalakult, egyértelműen bizonyítja: nincs munkásérdekvédelem. Hiányzik egy tisztességes baloldali politikai mozgalom, nincsenek ütőképes szakszervezetek. Ezek hiányát pótolná a Munkások Fóruma. A tegnap hallottak sze• rint, képtelen rá. -lovászVALUTAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1991. január 25-én Pénznem Eladási árf. 1 egységre, koronában Angol font 54,80 Francia frank 5,55 Német márka 18,85 Olasz líra (1000) 25.08 Osztrák schilling 2,67 Svájci frank 22,35 USA-dollár 28.03 PRIVATIZÁCIÓ KÉT FELFOGÁSBAN (Folytatás az 1. oldalról) A kormány jóváhagyta azt a javaslatot, mely szerint szerződésben kell rögzíteni a CSSZSZK és a Szíriái Arab Köztársaság kormánya közt a kétféle adózás megakadályozását. A csehszlovák cégek és a szíriai állami szervezetek között már 30 éve folyik az együttműködés. 1984 óta az egymás közötti kereskedelem nem ütközött nagyobb nehézségekbe. Egy ideje azonban a szíriai állami cégek nem teljesítik pénzügyi kötelezettségeiket a csehszlovák külkereskedelmi szervezetekkel szemben. Az adószerződés kizárja a két ország között a kétféle jövedelemadózást. A kabinet a továbbiakban foglalkozott néhány olyan javaslattal is, mely a Szövetségi Védelmi Minisztérium hatáskörében tartozó törvények és rendeletek novellájára vonatkozott. A honvédelmi nevelést, melyet ebben a tanévben megszüntettek mint önálló tantárgyat, a közép-iskolákban ezután különböző tantárgyak keretében fogják tanítani. A védelmi törvény javasolt novellája szerint csökken a rendszeres katonai gyakorlatok száma. A javaslat szerint lehetővé válik a különös jelentőségű objektumok katonai védelme. Csaknem két óráig tartott a vita a sajtó és más tömegtájékoztató eszközök hatáskörének felosztásáról szóló törvényjavaslatról. A szlovák felet Ján Čarnogurský képviselte. A törvény elfogadásának elnapolása egyebek között fékezi a független rádió- és tévéállomások létrejöttét, mivel nem világos, hogy ki fogja engedélyezni a nem állami műsorsugárzást. xxx A kormány tegnapi ülését követő sajtóértekezleten Jirí Brabec külkereskedelmi miniszterhelyettes és Ľuboš Dobrovský honvédelmi miniszter a tárcájukat érintő napirendi pontról szóltak részletesebben az újságíróknak. Jirí Brabec megmagyarázta, miért nem javasolta a kormány a külkereskedelmi tevékenység liberalizálására vonatkozó képviselői kezdeményezések megtárgyalását. A múlt év végén kidolgozott javaslat nem veszi tekintetbe például az azóta jóváhagyott változásokat, sem néhány gazdasági, adózási előírást. Van azonban egy másik változata a törvényjavaslatnak, amelyet rövidesen a Szövetségi Gyűlés elé terjesztenek. De hogy ne kelljen erre várni, és hogy februárban megkezdődhessen a szabad kereskedelmi tevékenység, a minisztérium rendelettel teszi lehetővé, hogy mindazok, akik már felvétették magukat a vállalati -jegyzékbe, megkezdhessék munkájukat: Sem egyéb engedélyre, sem kaució letételére egyébként nincs szükségük. Kivételt képez és külön engedélyhez kötött a tengeri hajózással kapcsolatos tevékenység, továbbá - miként korábban is - a fegyverrel, a kábítószerrel való kereskedés, valamint a fogyasztási hiánycikkek, mint például a hűtőszekrény kivitele. Ľuboš Dobrovský elmondta, hogy nyár körül várható a Csehszlovák Hadseregről szóló új törvény jóváhagyása, de addig is végrehajtanak néhány módosítást. Enyhítik a fegyelmi vétségért adható büntetéseket, módosítják a fegyverhasználati előírásokat a rendfenntartási szolgálat esetét. A hadsereg átszervezésével függ össze, hogy 63 ezer fővel csökkenteni kell létszámát. Ezért nagyobb mértékben teszik lehetővé a hivatásos katonák számára a hadsereg kötelékéből való kiválást az anyagi kiegyenlítés meghagyásával. A továbbiakban kérdésekre válaszolva a miniszter közölte, a SzaúdArábiában levő csehszlovák egységet biztonsági szolgálatot végzőkkel egészítik ki. Három kint levő katona haza kíván jönni, helyüket három önként jelentkező veszi át. Ami a Németországból hazatérő szovjet katonák Csehszlovákián keresztül történő szállítását illeti, Dobrovský válaszában elmondta: a csehszlovák szövetségi kormányhoz hivatalosan nem érkezett ilyen irányú kérés. Személyes véleménye, hogy amikor a szovjet hadsereg utolsó harci egységei elhagyják hazánkat, úgy véli ez február végéig lehetséges, és ha hivatalosan felkérik rá kormányunkat, van rá lehetőség, hogy a szomszéd országokkal megegyezve, pontosan megállapított feltételek mellett lehetővé tegyük a Németországból hazatérő szovjet transzportok áthaladását. De minden aspektust, műszakit, biztonságit, politikait tekintetbe kell venni. KIS ÉVA EMELKEDNEK A BETÉTEK ÉS KÖLCSÖNÖK KAMATLÁBAI A Szlovák Állami Takarékpénztár pénzügyi politikája keretében február elsejei hatállyal módosítja a lekötött betétek, valamint az általa vezetett átutalási és egyéb számlákon elhelyezett betétek, illetve a lakossági kölcsönök kamatlábait. A hagyományos betétkönyvek továbbra is évi 2 százalékkal kamatoznak. A hathavi lekötésű betétek kamata az eddigi hét százalékról 11 -re, a tizenkéthavi lekötésűeké 9röl 13-ra, a huszonnégyhavi lekötésű betétek kamata pedig 12-ről 17 százalékra emelkedik. A lekötési idő letelte előtti betétkivétel esetében a takarékpénztár illetéket számít fel: a hathavi lekötési betétek esetében a kivett pénzsöszszeg 5, a tizenkéthavi lekötésű betétek esetében 7, a 24 havi lekötésű betétek esetében a kivett pénzöszpénzösszeg 10 százalékát. A kölcsönök kamatlába 2 százalékkal emelkedik. Kivételt képeznek azok a hitelek, amelyek kamatlábát jogszabály rögzíti. SZIGORÚ ELLENŐRZÉS - FOKOZOTT VÉDELEM A különleges belügyi biztonsági csoport rendkívüli ülésén hozott határozat értelmében hazánk területén a fontos létesítmények, objektumok védelmét a hadsereggel közösen szervezték meg. Több mint egy hét eltelte után arra voltunk kíváncsiak, milyen konkrét intézkedéseket tettek a Slovnaft állami vállalatban. - A zavartalan termelés szavatolása érdekében az érvényben lévő vállalati ellenőrzési normákat megszigorítva rendkívüli biztonsági intézkedéseket hagytunk jóvá, - kezdte tájékoztatását Szekér Tibor mérnök, a vegyikombinát védelmi osztályának vezetője. A múlt hét szerdájától a gyár vezetősége és a katonai. parancsnokság megállapodása alapján bevezettük a katonai őrszolgálatot. Kezdetben naponta figyelmeztették a dolgozókat a rendkívüli hely,zetre, s jelenleg is rendszeresen tájékoztatják őket a vezető dolgozókon és a diszpécserszolgálaton keresztül. A Slovnaftár üzemi lapban felhívás is megjelent, hogy minden munkahelyen fokozzák az éberséget, s kérték, hogy idegen személyek esetleges feltűnését azonnal jelezzék. A gyár területén is megszigorították az ellenőrzést. Egyelőre nyugodt a helyzet. Incidensre, szabálysértésre nem került sor, de mindenre fel vannak készülve. Szlovákia területén fokozottan védik a kőolaj- és a gázvezetékeket, tudtuk meg a belügyminisztérium sajtótitkárától. Részleteket az illetékesek érthető okokból nem közölte k TÓTH ÁGNES RICHARD CHENEY: AZ IDŐ NEKÜNK DOLGOZIK (Folytatás az 1. oldalról) invázió napján. „Hét nappal ezelőtt nem a háborút' kezdtük el, hanem dolgozni kezdtünk befejezésén" - mondta Bush. Az ÍRNA iráni hírügynökség azt jelentette, hogy kihasználva az időjárás javulását, a szövetséges erők tegnap délelőtt fokozták légitámadásaikat Baszra dél-iraki kikötőváros ellen. Helyi idő szerint röviddel dél után az amerikai haditengerészet négy rakétát lőtt ki a városra, a robbanásokat a 40 kilométerre fekvő iráni Khorransahr kikötőben is hallani lehetett. Irak tegnap bejelentette; a háború első hat napja alatt a bombázások során csak 90 katona vesztette életét. Viszont szerdán az iraki városok lakónegyedei elleni állítólagos légitámadások alatt hatván polgári személy vesztette életét és .70 megsebesült. A szaúdi katonai szóvivő tegnap azt jelentette, hogy egy F-15-ös vadászgépük Dél-Irak vagy Kuvait felett lelőtt két iraki MIG-et. A BBC tudósítója egy brit hadihajó fedélzetéről jelentette, hogy az iraki repülőgépek tegnap a szövetségesek hajói ellen intéztek támadást, de valamennyit lelőtték. További repülőgépet veszített a harcokban Nagy-Britannia is. Tom King brit védelmi miniszter szerint a Tornado pilótája és navigátora eltűnt, repülőgépeket küldtek ki felkutatásukra. Nagy-Britannia már öt Tornadót veszített a harcok során. A francia védelmi minisztérium szerda este arról számolt be, hogy a francia légierő a háború kirobbanása óta hat bevetést hajtott végre iraki katonai objektumok ellen Kuvait területén. Két bevetés a kedvezőtlen időjárás miatt meghiúsult. Az iraki televízióban szerda este ismét bemutattak két hadifoglyot, egy amerikai és egy olasz pilótát. Őket is arra kényszerítették, hogy háborúellenes nyilatkozatot tegyenek. Megrázó tanúvallomások Az ITN független brit televízió Irakból Jordániába érkezett egyiptomi, szudáni és jemeni menekültekkel készített interjúkat a bagdadi állapotokról. A tanúvallomások szerint családok ezrei váltak hajléktalanokká, s nincs mit enniük. A kórházakra is bombák hullottak. Az egyik menekült szerint felnőttek és gyerekek halnak meg a romok alatt, már mindenkinek elege van a bombázásokból, egy másik szemtanú szerint a város majdhogynem üres, egy további menekült három repülőgép lelövéséről számolt be. Az ITN szerint még külföldiek százai vannak Irakban, de félnek megkockáztatni az utat Jordániába. Irak táviratban közölte az ENSZ-szel, hogy az élelmiszerek és gyógyszerek hiánya miatt 4224 gyerek és idős ember halt. meg. Felszólította a világszervezetet, küldjön humanitárius missziót Bagdadba, hogy az a helyszínen ítélje meg, szüksége van-e Iraknak segélyre. Diplomaták azonban kétségbe vonják, hogy amig tartanak a bombázások, bárki is hajlandó lenne Bagdadba utazni. Cheney szerint minden rendben Richard Cheney amerikai védelmi miniszter szerdai sajtóértekezletén azt mondta, a Sivatagi vihar hadművelet nagyon jól halad. Megerősítette, ennek célja változatlanul az irakiak kiszorítása Kuvait területéről. Cheney meg van győződve az Irak-ellenes koalíció végső győzelméről, de figyelmeztetett, nem lehet számítani a konfliktus gyors lezárására. Sikeresnek nevezte a szövetséges légierő támadásait a kuvaiti és iraki célpontok ellen, de megjegyezte, tart attól, Szaddamnak még jelentós mennyiségű föld-föld rakétája van. A miniszter szerint senkinek sem szabad kételkednie abban, hogy Irak katonai kapacitása még mindig jelentős. Ugyanezen a sajtóértekezleten Colin Powell vezérkari főnök biztosította az újságírókat arról, a háború első hetében egyértelmű légi fölényre tettek szert a szövetségesek. Az iraki hadsereg gyakorlatilag légvédelem nélkül maradt. Ezenkívül bejelentette, hogy a légierő teljesen megsemmisített két iraki atomreaktort. Szólt a feltételezett szárazföldi hadműveletekről is. Szavaiból az derült ki, hogy az amerikai hadsereg csak azután nyitja meg a szárazföldi frontot, ha a légierő gyakorlatilag már megszüntette a kapcsolatot az iraki vezérkar és Kuvait között, és az erős bombázások már megbénították az iraki szárazföldi erőket. Cheney kommentárja ezekhez a tervekhez: „Az idő nekünk dolgozik". Szíria nem száll ki A szíriai tájékoztatási miniszter a kormány szerdai ülése után közölte: megszületett a döntés, Szíria nem távozik az Irak-ellenes koalicióból, továbbra is támogatja az ENSZ határozatait. A miniszter hozzáfűzte, a háború csak akkor fejeződhet be, ha Irak egyetért a nemzetközi közösség akaratával. Azokkal az iraki próbálkozásokkal kapcsolatban, hogy Szíriát Bagdad oldalán bevonják a háborúba Izrael ellen, a miniszter azt mondta, csak arabközi döntéseket ismernek el az arab-izraeli konflitkussal kapcsolatban, senkinek sincs joga önállóan tárgyalni. Az amerikai külügyi szóvivő közölte, mérlegelik Izraelnek azt a kérését, hogy 13 milliárd dollárral emeljék a folyósított támogatásokat. Washington számára ez nehéz döntés lesz, mivel már most komoly költségvetési problémái vannak. Ugyanakkor Izrael jelenleg igazodik az USA politikájához, és ezt Washington szeretné meghálálni. Baker külügyminiszter szerdai sajtóértekezletén ismét nagy elismeréssel szólt az izraeli kormány visszafogottságáról és úgy vélekedett, az esetleges izraeli válaszcsapás az iraki rakétatámadásokra nyilván nem fog károkat okozni az USA vezette Irak-ellenes koalíciónak. Tegnap Izraelbe érkezett Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter, hogy a jelenlegi helyzetben szolidaritásáról biztosítsa a zsidó államot. Közben Bonnban bejelentették, hogy Genscher parancsára tegnap kiutasítottak 28 iraki diplomatát, akik a bonni nagykövetségen, illetve a berlini képviseleten dolgoztak. Újabb merényletek Chilében nyilvánvalóan Irak-barát erők terrortámadásának célpontja volt a Ford és a Coca-Cola társaság képviselete. Az anyagi károk jelentősek, de senki sem sebesült meg. Salvador is veszélyes helylyé válik az amerikaiak számára, mivel a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front is Irak oldalára állt és elítélte az ENSZ eljárását. A jordán rendőrség tegnap letartóztatott egy militáns iszlám képviselőt, aki az Irak-ellenes koalíció országainak érdekeltségei elleni támadásokra szólította fel a muzulmánokat. Algírban az AFP francia hírügynökség irodájában volt túz a múlt éjszaka. A rendőrség vizsgálja a túz okait, de valószínű, hogy gyújtogatásról van szó. Megnyugtatóbb hírek érkeznek a világ nagy börzéiről: szerdán állandósultak, tegnap pedig újra csökkentek az olajárak. Jelenleg 19 és 20 dollár között mozog az olaj hordónkénti ára. Ezzel együtt emelkedett a részvények értéke. BESSZMERTNIH WASHINGTONBA LÁTOGAT Napirenden a Baltikum és START-egyezmény Alekszandr Besszmertnih, az új szovjet külügyminiszter a hét végén Washingtonba utazik, ahol találkozik George Bush elnökkel - közölték amerikai hivatalos források. A látogatásra olyan időszakban kerül sor, amikor az amerikai kormány a jövő hónapra Moszkvába tervezett Bush-Gorbacsov találkozó elhalasztásának lehetőségét fontolgatja. A szovjet diplomácia vezetője amerikai partnerével, James Bakerrel is tárgyalni fog a Baltikumban kialakult helyzetről. Ezenkívül a találkozó napirendjén szerepel a hadászati nukleáris fegyverek radikális csökkentéséről szóló szerződés (START-egyezmény), amelyet a két nagyhatalom elnökének a moszkvai csúcsértekezleten kellene aláírnia.