Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-03 / 2. szám, csütörtök

KÖLTÖZÖTT A KÓRHÁZ Bombariadó - szerencsére bomba nélkül Amikor november végén az S2K Egészségügyi Minisztériumában kézhez kapták a névtelen levelet, az első pillanatban nem hittek a szemüknek. A levélíró(k?) a Bezruč utcai kórház műszaki vezetőségének leváltását, valamint bizonyos munkafeltételek*javítását követelte(ték). Amennyiben a kórház vezetősége nem teljesíti a követelést, az év utolsó napján bomba robban az épületben. A fenyegetést komolyan kellett venni, ezért beindult a gépezet. Civilruhás rendőrök naponta bejártak a kórházba, s próbálták kideríteni a feltételezett bomba hollétét. December végéig - a kórház zavartalan üzemelése mellett) nem találtak semmit, ezért elrendelték a kórház kiürítését. 1990. december 29. - Már december 20-ától készültünk a kórház elhagyására - magyarázta az óév utolsó munkanapjának reggelén dr. Silvester Krčméry igazgatóhelyettes. Az osztályókon fekvő betegek - állapotuktól függően - az ünnepekre kimenőt kaptak, de közel százukat a pozsonyi, amúgy is zsúfolt kórházakba kellett elhelyezni. A kollégák megértették a helyzet komolyságát, s a legnagyobb mértékben segítettek az evakuálásban A legjobban az újszülött osztály kiürítésétől tartottunk. Tudni kell, a beteg, koraszülött csecsemőket nemcsak a pozsonyi, hanem a dunaszerdahelyi, a malackyi és a skalicai szülészetekről is ide szállítják, ahol szakembereink harcolnak pislákoló életükért. A koraszülöttek szállítása még a városon belül is veszélyes, hát még most, amikor a nyitrai, a nagyszombati és az újvári kórház a végcél. Nem titok az sem, hogy kevés a korszerű, hordozható inkubátor. Mialatt végigjártuk az üres kórtermeket, rendelőket, orvosi szobákat, a tisztaság és rend ellenére feltűnt az épület rossz műszaki állapota. - És ami még nem látszik! - sóhajt az igazgatóhelyettes. Elmondta; a kórház 18 éve vár a javításra, mindhiába. Hol pénz nem volt rá, hol építkezési vállalat. A gyengéd forradalmat követően új vezetés került a kórház élére, s hozzálátott a kórház felújításának szervezéséhez. - Amikor megkaptuk a Mezőgazdasági Minisztérium épületét és a CBC francia vállalat 350 millió frankkal támogatni kívánta a pozsonyi egészségügy korszerűsítését, joggal gondoltuk, vége a közel 20 éves kálváriának. Tévedtünk. A minisztérium nem akar kiköltözni az épületből, s a kormány foglalkozik majd iff!! (CSTK-felvételek) kórházunk ügyével. De addig ez a bombariadó... 1990. december 30. A kiürített kórházat ellepték a pirotechnikusok. Műszerekkel, kutyákkal járták végig az épületet, a pincéktől a padlásig, bebújtak a szekrények, életmentő gépek alá, megmozgatták a mozgathatót. A késő délutáni órákig nem leltek rá a bombára. 1990. december 31. Míg a város lakossága az óév búcsúztatására készülődött, néhány tucat rendőr és számos kórházi dolgozó útja ismét a lezárt Bezruč utcai kórházba vezetett. - Ügyeletet tartunk, a fenyegetést komolyan kell venni - mondták kimerülten. - Nincs bomba - közölte elégedetten, ám fáradtan a kórház igazgatóhelyettese. Másodikán reggel visszaszállítjuk betegeinket, s igyekezni fogunk, hogy mielőbb elfelejtsék az átélt izgalmakat. Természetesen nem titkolhattuk el, miért történik mindez, s mondanom sem kell, állapotukra kihatott az izgalom. Arra most gondolni sem akarunk, mennyibe került ez nekünk. De azt tudjuk, hogy a több százezer koronát okosabban is felhasználhattuk volna... 1991. január 1. A kórház és a rendelőintézet ajtaját lepecsételték, de néhány járőr szemmel tartja az épülettömböt. A hetekig tartó félelemnek vége szakadt. A bombarobbanással fenyegető, minden valószínűség szerint kórházi alkalmazott(ak) nevét még homály fedi. Reméljük, nem sokáig! PÉTERFI SZONYA Morzsák a sorból Nem először állok ma katonásnak nem mondható egyes oszlopban. Már hat előtt ott toporogtam az egyik belvárosi élelmiszerbolt előtt, amelyikben tegnap, záróra után, a kirakatüvegen át felfedeztem néhány zacskó rizst. Szérencsére nem hiába és nem sokáig kellett várakoznom - mintegy negyedóra elteltével megvettem ,,fejadagomat", s közben még arra is jutott időm, hogy udvariasan megkérdezzem az elárusítónőktől, sejtik-e, a nap melyik szakában kapnak étolajat és tojást. - Halvány dunsztunk sincs ...! - válaszolta a „tájékozottabb" boltos. Illedelmesen megköszöntem feleletét, majd elköszöntem s tovább indultam. - Jó reggelt, szomszéd! Látom, maga sem tud aludni... - szólt rám ismerősöm a sűrű ködben. Kiderült, ô egy másik üzletből jött, szintén majdnem üres szatyorral. - Olajért, tojásért nem érdemes oda fáradni! - tájékoztattuk egymást, és tovább folytattuk bevásárló (?) körutunkat. Állok a hosszú sorban, mert hűtőszekrényt szeretnék venni. Nem viszonteladásra, egyszerűen „csak" azért, mert a tizenhét éves készülékünk „megzavarodott". Néha mindent csonttá fagyaszt, máskor pedig teljesen kiolvad. Furcsa viselkedéséből egyértelmű: a napjai meg vannak számlálva! Újat kellene venni, csak hát... Hiába járom a környék szaküzleteit és érdeklődöm szlová' kul, meg magyarul, a válasz így is, úgy is: - Nincs! Nincs, pedig nem is vagyok túl igényes, megelégednék hazai gyártmánnyal is. Sőt, „igényességemnek" a kevésbé drága felelne meg leginkább... Valaki azt javasolja, álljak egyfolytában napokig a Prior kapuja és pultja előtt, akkor talán rám is sor kerül. Megköszöntem a tanácsot, de nem fogadhattam meg, mert a szabadságomat „elkótyavetyéltem" a kerti munkákra, fizetetlent pedig nem kérhetek, mert akkor nemigen telne már a hűtőszekrény feltöltésére... így hát legfeljebb sóz- hatom a húst, ha lesz. Sót ugyanis már kaptam... Az üvegvisszaváltóban néhány perce negyedik vagyok. Mögém újabbak jönnek, ám elöl semmi mozgás, csak... Csak hangoskodás. Egy palackon, illetve két koronán folyik a vita. A pult egyik oldalán álló hölgy azt mondja, húsz üveget rakott ki a táskájából, a bolt dolgozója pedig csak tizenkilencről hajlandó neki bizonylatot adni, mert hogy annyit vett át. Igazát egyikük sem tudja bizonyítani, vitára ugyanis csak akkor került sor, amikor a boltos néhány üveget már betett a rekeszbe. Marad tehát a szópárbaj. - Ha önök ezt naponta többször is megteszik - így a bundás hölgy -, egész szép zsebpénhez jutnak jogtalanul!!! A boltos sem hagyja magát, viszszavág. - Ha az ügyfeleink között több ilyen lenne, mint ön, aszszonyom, akkor egy döntőbírót is alkalmazhatnánk, mert különben a gatyánk is rámenne a boltra. A tiltakozó hölgy a panaszkönyvet is kérhetné, de nem teszi. Azt mondja, neki a pénze kell, s addig nem tágít, amíg azt meg nem kapja. Ha szép szóval nem ér el semmit, teszi hozzá, akkor rendőrt hív. Szitkozódnak, hangosan „minősígetik" egymást. Václav Havel realizmusa Remekbe szabott, az ország állapotát, lehetőségeit és igényeit hűen tükröző elnöki beszédet volt szerencsénk hallani az új esztendő első napján. Václav Havel a kérdés-komplexumokat pontokba foglalva, a rendszerező elmékre jellemző szellemi eleganciával tájékoztatta honfitársait az ország gondjairól és teendőinkről. Nem éppen derűlátó légkörben hallgattuk a beszédet, hiszen az újságokban közzétett új árlistákat tanulmányoztuk éppen, és ezek a legkevésbé sem adtak okot a jókedvre. Miközben a megélhetési költségek emelkedésének még meredekebbé válását kellett tudomásul vehnünk, sokunk tudatalattijában ráadásul a munkanélküliségtől való félelem is ott motoszkált. Már pusztán ez a két jelenség is több mint elegendő okot szolgáltat a rossz közérzethez. Ilyen légkörben még az egyébként optimista alaptermészetek is hajlamosak arra, hogy a fáktól ne lássák az erdőt. Kilenc olyan eredményt sorolt fel. az elnök, amelyből néhány esztendeje akár csak egy is bőven elegendő lett volna közérzetünk javításához. Ha például öt éve azt közölte volna az ország elnöke, hogy jelentősen csökkentik az annak idején testvéri segítséget nyújtó csapatok létszámát, már messzemenő következtetéseket vontunk volna le helyzetünk várható javulását illetően. Václav Havel 1991 első napján viszont már arról számolhatott be, hogy a bennünket 22 éve megtámadó és azóta megszálló csapatok utolsó egységeinek távozása is csak napok kérdése. Nevén nevezhette a dolgokat. A szavaknak varázsa van, és számomra varázslatosan szép volt az a haveli mondat. És ő kilenc, legalább ugyanilyen horderejű 1990-ben elért eredményt sorolt fel. Ilyen eredmény például a sajtószabadság és ilyen a többpártrendszer létrehozása, vagy a vasfüggöny lebontása. Minden egyes eredméRy egyetlen szóval is kifejezhető, de összefüggéseinek puszta vázolásához is egész kötetekre lenne szükség. Ugy vélem, az új esztendőre eső fő feladatok listájával is egyet tud érteni a lakosság túlnyomó többsége. Hogy a gazdasági életben nem haladhatunk tovább a négy évtized alatt kitaposott ösvényeken, az ma talán még a iegortodoxabb bolsevikok számára is nyilvánvaló. Mit gondoljon az ember egy világrendszerről, amely a szó legszorosabb értelmében hetek alatt összeomlik? Márpedig ez összeomlott, és köztudomású, hogy ilyen helyzetben a roméitakarítással kell kezdeni, ami - szintén nyilvánvaló - nem kellemes feladat. Arról is sok bölcset mondott az elnök, ami (a dolgokat hadd nevezzem a nevén én is) a kisembereket érinti, ami azokat foglalkoztatja, akik egyik fizetéstől a másikig élnek, és akiknek egyáltalán nem okoz gondot, hogy mibe fektessék a megtakarított pénzüket. Egyszerűen mert nincs megtakarított pénzük. Engem főképp az nyugtatott meg, hogy elnökünk nem ködösít, és nem úgy állítja be a dolgot, mintha a privatizálás eredményeként nyomban és mindenki számára egyik napról a másikra elérkezne a tejjel-mézzél folyó Kánaán. A gazdaságilag sikeresek jóérzésére, igazságérzetére szép szavakkal apellált, de azt is bebizonyította, hogy tisztában van vele: csak jótékonykodással nem oldhatók meg a szociális problémák. Ezek megoldásához - hangsúlyozta - olyan intézményi kereteket kell terehiteni, amelyek szavatolják, hogy minden állampolgár hazájának érezze ezt az országot. Úgy véljük, hogy ez Václav Havel közéleti törekvéseinek a lényege. TÓTH MIHÁLY NÉGY KERÉKEN JÁRÓ HIÁNYCIKK Új szolgáltatásokat kínál a losonci Mototechna A sor egy darabig tűri a várakozást, mígnem valaki megelégeli a „cirkuszt", és odaszól: - Felőlünk éhségsztrájkba is kezdhetnek, csak előbb az üvegjeinket vegyék át! A „nép szavára" a boltos enged, húszast ír a bizonylatra. Állok a tömegben, s az újságolvasáson kívül - mi mást tehetnék - sorstársaimmal beszélgetek. Szórakozunk, elemezzük a helyzetünket. Felmerül az a kérdés is: Mi volt előbb, a sor vagy az áru? Ahány sor, annyi kis „parlament". Pro és kontra érvek ütik egymást. Hajbakapás és veázekedés nincs, hiszen „mi rendes emberek vagyunk". Már-már azt is elfogadtatnánk egymással, hogy mi, sorbanállók egy cseppet sem tehetünk az egészről, amikor az elárusítónők egy halk „nincs több"-bel berekesztik a „népgyűlést" és vagy húszhuszonkét órára feloszlatják a sort. Állok a katonásnak nem mondható oszlopban, s hallom, amint nem messze tőlem két ismerős a sorbanállásról beszélget. - Itt legalább szórakozunk, csevegünk egymással, de ha minden áruból elegendő lenne, akkor a bolt előtt csak köszönnénk egymásnak és ki erre, ki arra menne tovább. Nem igaz?! - így az egyik, mire a másik csupán annyit mond: - S,aj nos! Valaki hangosan gondolkodik a sorban: - Jó irányban cammogunk, jó sorban állunk? Valóban, ez vezet Európába? Egyik „független" sortársunk rögvest válaszol: - Ha munka helyett órákig-napokig csak ácsorgunk, bizony könnyen előfordulhat, hogy eltévedünk, s csak hatalmas kerülővel jutunk oda, ahová elindultunk! GAZDAG JÓZSEF Lassan megszokjuk, hogy egyre több a hiánycikk. A személygépkocsik a múltban nem számítottak annak, tavaly januártól azonban kérlelhetetlenül ide kell őket sorolnunk. Aki esetleg a „méregdrága" Favoritra áhítozik, az először is letétbe helyez ötvenezer koronát, s ekkor még nem tudja, néhány hónap, vagy néhány év múlva kerül-e sorra, s végképp nem tudja, hogy azt az annak idején megálmodott és megrendelt színben kapja-e meg. Aki pedig a közkedvelt Lada gépkocsira tart igényt, annak a helyzete szintén reménytelen, mert egyszerűen nincs, vagy ha egy-két napig van is, akkor a sorszámmal rendelkezők elenyésző hányada kaphat csupán. Közép-Szlovákia déli részét a Mototechna losonci autósboltjának kellene ellátnia. A feltételes mód most fölöttébb időszerű, de nézzük csak, hogyan néz ez ki a számok tükrében, s mire számíthatunk az elkövetkező időkben. - Tizenegy éve vezetem a boltot, de ilyen katasztrofális ellátásra még nem emlékszem - kesereg Farkas Barna üzletvezető. - Évekkel ezelőtt még kétezer darabot adtunk el különböző típusokból, 1989-ben már csak 1917 talált nálunk gazdára, tavaly pedig csak alig 1300 darabot adtunk el. A Favoritokra december elsejével bezárólag 1527-en várnak, s ha a jövőben is így szállít majd a gyártó cég, akkor a sor végén levőknek több mint egy évet kéli majd várniuk. A szovjet VAZ típusú személygépkocsiknál még ennél is elszomorítóbb a helyzet: kérem, decemberben kaptak azok, akik 1987-ben iratkoztak fel a várakozók jegyzékére. A Simson motorkerékpárokra jelenleg, nyolcvanan várakoznak, s mit mondjak, egyetlen darab sincs raktáron. Egyedül az ugyancsak német gyártmányú MZ 150-es és MZ 250-es motorkerékpárokkal tudunk azonnal szolgálni, de ezeket magas áruk miatt nem vásárolják. A Mototechna állami vállalat besztercebányai üzemének losonci kirendeltsége amúgy kiváló minőségű szolgáltatásai miatt közkedvelt a nógrádi és gömöri autósok népes táborának körében. A VAZ éš Favorit típusú személyautók kötelező szemléin, ellenőrzésein és garanciális javításain kívül egyéb javításokat is vállalnak az itt működő szervizállomáson, ezen kívül pedig egy jól működő, megbízható partnernek tekinthető autóbazárt is működtetnek. Mindhárom tevékenység vezetője Kelemen Béla, aki örömmel újságolta, hogy hamarosan egy újabb rég várt szolgáltatást is bevezetnek. Gyors ütemben folynak a munkálatok, s úgy néz ki, az első negyedévben üzembe helyezik a karosszériák korrózióvédelmét szolgáló munkahelyet. Az alváz korrózióvédelmét és az üreges elemek szigetelését korszerű külföldi berendezésekkel végzik majd. Most már csak az kell, hogy legyen munkájuk, legyenek gépkocsik, melyeket az újdonsült tulajdonosok helyben le is kezeltethetnek. De vajon lesznek-e, milyenek az idei kilátások, rendelések, igénylések? - Erre teljes bizonyossággal nem tudok válaszolni.' A vásárlók érdeklődése nagy, sőt a kötelező összeg letétbe helyezésekor is csak 198-an mondtak le a Favoritról - az ismert oknál fogva ez a szám a Ladák rendelése esetében lényegesen nagyobb volt. A jövőt illetően sem az árakból, sem a szállításokról nem tudok jelenleg biztosat mondani. Azt tudom, hogy a gyártóval folytattak előzetes tárgyalásokat, melyeken a Mototechnának mintegy hatvanezer darabot ígértek meg. Ennek körülbelül nyolc százalékát kapja a mi kerületünk, és a négy elárusítóhely közül mi a forgalmat illetően a harmadik helyen állunk, tehát nem valami szívderítöek a kilátások. A szovjet gépkocsik jövőbeni ára és a szállítások körüli helyzet még bizonytalanabb. A román Oltcitekröl szintén semmi hírünk - ezekből különben jelenleg még hét, szállítás közben enyhén megrongálódott, leértékelt darab van raktárunkban. A jövőképhez tartozik, hogy vállalaton ós üzemen belül is sok minden forrásban, átalakulóban van. Az már biztos, a nagyprivatizáció szele bennünket is elér. POLGÁRI LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 4 1991. I. 3.