Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-03 / 2. szám, csütörtök

AMÍG NEM MŰKÖDIK A PIAC Négyszemközt RUDOLF FILKUS szlovák gazdaságstratégiai miniszterrel A Szlovák Köztársaság Gazdaságstratégiai Minisztériuma az egykori állami tervbizottság helyébe lépett. Persze, teljesen más feladatkörrel, jóllehet a tervezésnek a piacgazdaság feltételei között is megvan a maga kulcsfontosságú szerepe. Erről a szerepkorról beszélgettünk RUDOLF FILKUSSZAL, a tárca miniszterével néhány nappal annak az esztendőnek a kezdete előtt, amelyben a gazdasági reform forgatókönyvének újabb „szereplői" lépnek a színre. Többek között az árliberalizálás, a privatizáció - ezek minden következményével. ÚJ SZÚ 1991. I. 2. • Miniszter úr. Ismerve a gazdasági reform forgatókönyvét, gazdaságunk csökkent teljesítményét, a tervezést illetően minisztériumuk milyen minőségi változtatásokra összpontosít az új viszonyok között? - Az új viszonyok között a tervezésnek, ha úgy tetszik a stratégiai tervezésnek a lényege, hogy ,,föntről" senki sem határoz meg semmit, senki sem szab meg normatívákat, kötelező mutatókat, kereteket. Ez az érem egyik oldala, a másik pedig az, hogy senkinek sem lehetnek illúziói a piac ,,mindenhatóságát" illetően. Sehol a világon nem találkoztam olyan gazdasággal, amelyben a piac és a piaci mechanizmus mindent megoldana, és a gazdasági központ nem avatkozna bele a gazdasági történésekbe. Be kell majd avatkoznia nálunk is, különösen a piaci mechanizmusra történő átmeneti időszakban lesz erre szükség. Arra az időszakra gondolok elsősorban, amíg a gyakorlatból sikerül kiszorítani a régi mechanizmusokat és amíg elérjük, hogy az új gépezet, vagyis a piaci mechanizmus működésbe lép. Ez tehát az az átmeneti időszak, amikor a központnak, mármint a gazdasági központnak reagálnia kell a jelenségekre. Ha pedig gazdasági központról beszélek, akkor nem az egykori állami tervhivatalra gondolok, hanem elsősorban < a bankrendszerre, amelynek elég gyakran közbe kellene lépnie. így tett például a devalváció során. Akkor pedig, amikor gazdaságunk működőképességének a megőrzésére törekszünk, s olyan értelemben stabilizáljuk gazdaságunkat, hogy teljesítőképességének további csökkenése ne járjon együtt beláthatatlan szociális jellegű következményekkel, a központnak mindenképpen cselekednie kell. Hiszen a piac elérése nem a célunk, hanem az esz- * közünk arra, hogy valamennyien jobban éljünk. És ezt tudatosítanunk kell. A gyakran radikálisnak nevezett lépések pedig nem szabad, hogy óriási szociális áldozatokkal, a munkaerő megsemmisítésével, az életszínvonal lényeges csökkenésével párosuljanak, tehát a radikális intézkedések során is segítenie kell a központnak. És segít is. Hiszen a gazdasági központ segítsége nélkül egy lépést sem tehetnénk például a privatizációs folyamatban Sem a kis-, sem a nagyprivatizációban A központ segítsége nélkül nem biztosítható az árliberalizálás! folyamat, a korona konvertibilitásának az elérése. Persze, egyelőre csupán a belső átválthatóságra gondolok, mert a külsőt jó, ha tíz év alatt elérjük. A gazdasági központnak ezen kívül a szerkezeti változások folyamatába is be kell avatkoznia. Szlovákiának, sajnos, sajátosan nagyobbak a gondjai, mint Csehországnak. Hiszen a fegyvergyártás leépítése, a nyersanyag- és importigényes ipar átalakítása nagyon sok problémával jár. Míg korábban a terv a különböző mutatók révén mindent megszabott, most a központnak a stratégiát kell meghatároznia. Meg kell határoznia, hogy mi a fejlesztendő és mi a visszafejlesztendő terület. Hogy mit kellene fejlesztenünk? Jól tudjuk, hogy a tercier szféra mennyire elhanyagolt, hogy milyen szörnyű állapotok uralkodnak az ökológiában, mennyire elmaradott a távközlés színvonala, és folytathatnánk a sort az egészségüggyel, a kultúrával, tehát a „hagyományos" szolgáltatásokkal. A tercier szférában azonban egy nem hagyományos szerkezetváltást is végre kell hajtanunk, éspedig a töke- és pénzpiac kiépítését. A töke és pénzpiac létrehozásához viszont elengedhetetlenül szükséges a színvonalas bankrendszer. • Néhány külföldi szakember, így például a pittsburgi egyetemen oktató Švejnar professzor szerint pedig éppen bankrendszerünk fejletlensége és felkészületlensége jelenti majd előrelépésünk egyik Achilles-sarkát. - Valóban,, ez az, ami nagyon hiányzik. Szélesebb értelmezésben én a tőke-, ezen belül a pénzpiac megteremtésére gondolok, a pénzpiac keretében pedig főleg a bankés tőzsderendszer megteremtésére. Szlovákia azonban a menedzsertípusú, idegen nyelveket ismerő szakemberek szempontjából ugyancsak hátrányos helyzetben van a Cseh Köztársasághoz képest. Hol keressünk tehát segítséget? Említette Švejnar professzort. Éppen a napokban egyeztünk meg egy menedzserképző tanfolyam-ciklusban, amely irányító káderek szintjén, vállalatok és diákok szintjén egyaránt folyna. Banki és tőzsdei szakembereket, illetve menedzsereket egyaránt képeznénk e tanfolyamok keretében. Három ciklusról lenne szó, az elsőt áprilisban indítanánk. Tudni kell, hogy az amerikai kormány a költségvetéséből segíti e tanfolyamok lebonyolítását. Ez olyan segítség, amely valóban hatékonynak nevezhető. A tanfolyamok szervezője az amerikai fejlesztési és kereskedelmi kormányszervezet, amely szorosan együttműködik a pittsburgi egyetemmel. És még valamiről szólnék, ha már a bankrendszer fejlesztésénél tartunk. A pénzügyi tanácsadó szolgáltatásokról. Az emberek részvényeket, részjegyeket, vagyonjegyeket kapnak a kezükbe, és ezekkel majd nem tudnak mit kezdeni. Szükségük lesz a szakavatott tanácsra. • A gazdaságstratégiai miniszter szemével mit jelent az illetékességi törvény Szlovákia számára? - Elsősorban azt, hogy Szlovákiának, már a fentiekben is vázolt helyzetéből adódóan, lesznek olyan területei, amelyeken a gazdasági központnak erőteljesebben be kell majd avatkoznia, mint arra a Cseh Köztársaság vonatkozásában lesz majd szükség. Többek között a fegyvergyártás leépítéséről van szó, a munkanélküliség növekedéséről, miközben azzal számolunk, hogy éppen az eltérő iparszerkezet miatt ez a kétszerese lesz a csehországi munkanélküliségi aránynak. Feltételezéseink szerint ez nem haladja meg a 10 százalékot, és '92 után már csökkenésével számolunk. Tehát az illetékesség szempontjából nem arról van szó, hogy más gazdasági reformot valósítunk meg, más megközelítési módot választunk, hanem arról, hogy néhány lépésünk intenzívebb lesz, mint az a cseh* országi feltételek között lenne. A reformfolyamatban pedig nem tehetünk egyetlen lépést anélkül, hogy ne respektálnánk az illetékességi törvényt és az előző lépéseket egyaránt. 0 Meddig tart ön szerint, miniszter úr, a gazdasági viszszaesés? Mikor következik be gazdaságunk felélénkülése? - Mindenekelőtt egy harmincnegyven százalékos áremelkedésnek leszünk a tanúi, és ennek az áremelkedésnek a következtében csökken az életszínvonal, a reálkereset, persze, a nominálbért emelni kell, az arányokról az idő rövidsége miatt most nem szólnék. Az alkalmazkodás időszakában az áremelkedések miatt fokozatosan csökken a kereslet, tehát a termelőnek ahhoz, hogy áruját olcsóbban adhassa, törődnie kell majd az előállítási költségek leszorításával. Ebben az alkalmazkodási időszakban bizonyára növekszik majd a munkanélküliség is, persze differenciáltan, hiszen a privatizációs folyamatnak egy részét akkor már mögöttünk tudjuk. És ez még mindig az az időszak lesz, amelyre a gazdasági recesszió lesz a jellemző, és ezt követően, 1992 második felében számolunk a gazdaság felélénkülésével. Nem számolunk azonban azzal, hogy 1989-hez képest már ugyanebben az esztendőben bizonyos növekedésre' tegyünk szert. Feltételezésem szerint erre csakis valamikor 1992 után kerül sor. • Miniszter úr szerint milyen áremelkedést visel el az állagkeresetből élő lakossági réteg anélkül, hogy kivonulna az utcára? -Ezt nehéz megválaszolni. Persze, mint már említettem, nekünk az áremelkedési fázisbán emelnünk kell a nominálbéreket. A nominálbér növekedése azonban nem haladhatja meg az infláció növekedési mértékét. Legyünk konkrétak. Feltételezzük, hogy 1991-ben a nominálbéreket 10 százalékkal növeljük. Egyúttal azonban csökken a reálkereset, mivel az áremelkedés mértéke sokkal nagyobb lesz. Ugyanakkor törődünk a szociális védőháló megteremtésével, hogy kivédjük a gazdasági reform súlyosabb szociális következményeit. Tehát szavatolnunk kell a minimális nyugdíjösszeget, a minimális szociális juttatásokat. Persze, e védőháló egyes elemei az ún. háromoldalú szociális egyezmények alapján alakulnak majd ki. E háromoldalú tanácskozásokon lehetőség nyílik majd arra, hogy az egyes résztvevők jelezzék a problémákat. így nagy felelősség hárul a szakszervezetekre is abban, hogy ne következzen be a kérdésben vázolt helyzet. • Eddigi válaszai alapján ön a Klaus-elmélet híve. - Természetesen, és más lehetőséget nem is ismerek, senki sem javasolt jobbat, de amit hangsúlyozni szeretnék, az az, hogy a gazdasági reform következő lépését nem tehetem meg egy előre megírt forgatókönyv szerint. A forgatókönyv azért fontos számomra, mert célt jelent, de a forgatókönyv következő fejezetét - ismételten hangsúlyozom - mindig az előző határozza meg. • Gazdasági stratégaként miről állítaná teljes bizonyossággal, hogy az új esztendőben megvalósul? -Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy az árliberalizáció következtében emelkednek az árak. És azt is teljes bizonyossággal állíthatom, hogy mindent megteszünk azért, az áremelkedésnek ne legyenek katasztrofális szociális következményei az egyes emberekre nézve. • Köszönöm a beszélgetést. PÁKOZDI GERTRÚD Közép-Kelet-Európa megújulása Csak a Nyugatra támaszkodva? A berlini fal ledólése jelképezi talán a legjobban Európa politikai, gazdasági és katonai megosztottságának végét. Nekünk - közép-kelet-európaiaknak - különösen fontos, hogy az eddigi határokat ne váltsa fel egy új, mégpedig a gazdag és szegény Európa közt feszülő felezővonal; ahogy Mitterrand elnök mondta Párizsban: „Mit nyerünk azzal. ha az ideológiai megosztottság helyét a gazdasági és technológiai szakadék veszi át?" A fennálló különbségek csökkentése óriási feladat mind a Kelet, mind a Nyugat számára. A mi igyekezetünk teljesen érthető, de vajon mi motiválja Nyugat-Európát és az Egyesült Államokat térségünk megsegítésében, lábra állításában? A mérvadó amerikai Foreign Affaire így világít rá a problémára: ,, Szükség van a Nyugat aktív bekapcsolódására, méghozzá nem holmi nagylelkűségből, hanem önérdekből..., hiszen csak akkor lelhet stabil az új Európa, ha magába foglalja a fokozottan prosperáló és ekként növekvő mértékben demokratikus Közép-Kelet-Európát." NYUGAT-EURÓPA A LEGAKTÍVABB Lássuk, milyen elképzelések, konkrét lépések történtek már térségünk felemelkedése érdekében a fejlett országok részéről! Országaink gazdaságának modernizálása, szerkezetváltása óriási összegekbe fog kerülni, így elsőként a pénzügyi segítség mikéntjének és mennyiségének a kérdése merül fel. Az Európai Közösségek bizottságának felmérése szerint a hat közép- és kelet-európai ország (a Szovjetunión kívül, melynek nagysága miatt külön kezelik segélyezését) csupán az idén mintegy 15 milliárd dollár támogatásra szorul. Ekkora összeget egyetlen ország sem tud nyújtani, ezért összefogásra van szükség - a legreménykeltöbb az ún. „huszonnégyek" (a világ 24 legfejlettebb állama) csoportosulása, amely a legutóbb Brüsszelben vitatta meg a volt keleti tömb országai gazdasági reformjának megsegítését. Az eredetileg csak Lengyelországra és Magyarországra vonatkozó segélyt nyáron kiterjesztették Csehszlovákiára, Bulgáriára, Jugoszláviára, és az egyesülés előtt az NDK-ra is. A „huszonnégyek" olyan nemzetközi pénzügyi szervezetekkel, mint a Világbank, a Nemzetközi Valuta Alap (IMF), az Európai Beruházási Bank és mások fogott össze régiók finanszírozása érdekében. Ennek keretében Csehszlovákia, Bulgária és Jugoszlávia 3,8 milliárd dollárra számíthat, s 1991-ben ebből a Világbank 2,5 milliárdot már valószínűleg folyósít is. Az országainknak nyújtott segítség koordinálásával az Európai Közösségek bizottságát bízták meg A Közösségek egyébként közös költségvetésükből erre 1990-bén 5db millió ECU-t (kb. 665 millió dollár), 1991-ben 820 milliót, 1992-ben pedig 970 milliót szánnak térségünk megsegítésére. Tavaly hazánk ebből 35 millió ECU-t kapott: november 28-án Brüsszelben már megszavaztak 30 milliót környezetvédelmi beruházásainkra. Az EK jelentós mértékben hozzájárul az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alaptőkéjéhez is, amely negyven ország együttműködésével a 10 milliárd ECU alaptőkével tavaly alakult meg, kimondottan térségünk lábra állítása érdekében. Minden eddiginél nagyobb arányú támogatást fontolgat a Nemzetközi Valuta Alap - az elkövetkező három évben 24 milliárd dollár pénzügyi segélyt nyújtanak Lengyelországnak, Magyarországnak, Romániának, Bulgáriának és hazánknak - ebbéli tervében teljes mértékben élvezi az Európai Közösségek bizalmát. Legutóbb december 14-én Rómában rendezték meg a tizenkét nyugat-európai ország csúcstalálkozóját, ahol első napirendi pontként a Szovjetuniónak, valamint a közép- és kelet-európai országoknak nyújtandó segítséggel kapcsolatos kérdéseket vitatták meg. AZ AMERIKAI SEGÍTŐKÉSZSÉG SEM ELHANYAGOLHATÓ Régiónk országaink fokozatosan megadták, illetve megadják a legnagyobb kedvezmény elvét, ez megkönnyíti a világ legnagyobb piacára való bejutást, menedzserképző tanfolyamokat indítottak, pénzügyi, szervezési, gazdaságstratégiai tanácsokkal látnak el, emellett néhány, főleg környezetvédelmi, kisvállalkozási programot pénzelnek. A közelmúltban felmérést yégeztek 700 amerikai nagyvállalat vezetői körében, melyből kitűnik, a cégek fele már kiküldte képviselőit térségünkbe piaci lehetőségek kutatása céljából, továbbá egyharmaduk Kelet-Európát és a Szovjetuniót tartja termékeik és szolgáltatásaik leendő fő piacának. Japán, mint jelentós hitelező, s egyben a világ legnagyobb pénzügyi segélyezője szintén fontos tényezője lehet Európa keleti felének felemelkedésében. Bár a kormány támogatja cégeinek itteni beruházásait, egyelőre mérsékelt az érdeklődés. Szakértők szerint míg térségünk politikailag nem stabilizálódik, nem számolhatunk jelentős japán befektetésekkel, így a cégek kiváró álláspontra helyezkedtek. Ennek ellenére Kaifu Tosiki kormányfő Lengyelországnak és Magyarországnak 500, illetve 150 millió dolláros hitelt ígért, továbbá közismert a Daihatsu és a Suzuki autógyárak beruházási szándéka az előbbi államokban. Az összes elképzelés közül a legígéretesebb az Éurópai Közösségek azon közép- és kelet-európai országok vonatkozásában kidolgozott terve, amelyek ezt igénylik és megfelelnek bizonyos alapvető követelményeknek, társulási szerződést ajánlanak fel. Ez egy a lehető legsokoldalúbb együttműködést biztosító komplex program, megnyitja* országaink előtt a világ egyik leggazdagabb piacát, szoros információs, technikai és pénzügyi kapcsolatokat tételez fel, s régiónk egyenletes felfejlődésének lehetőségével kecsegtet. Az esetleges társulási szerződés a következő alappillérekre támaszkodik: kereskedelem - fokozatos liberalizáció, a COCOM-lista (stratégiailag fontos termékek) szűkítése, végül szabadkereskedelmi övezet kialakítása; együttműködés - az eddiginél magasabb szinten magába foglalná a kulturális, iskolaügyi, környezetvédelmi, infrastruktúrális és egyéb kooperációkat; technológiai és pénzügyi segítség - rövid és hosszú távú programok kidolgozása és pénzelése, információs központok létrehozása, fejlett technológiák átadása és meghonosítása; politikai párbeszéd - az európai politikai együttműködés elmélyítése, amely a kölcsönös bizalmat alapozza meg. HINNÜNK KELL AZ ÁTALAKÍTÁS HELYESSÉGÉBEN A fő terheket természetesen nekünk kell vállalnunk, a pénzügyi segélyek, hitelek csupán katalizátorként hatnak, csak mérséklik az átalakítás gyötrelmeit, meg nem szüntetik. Rajtunk múlik, milyen gyorsan valósítjuk meg a jogállamiság feltételeit, milyeri- gyorsan liberalizáljuk gazdaságunkat és külkereskedelmünket, áttekinthető jog-, adó- és pénzügyi viszonyokat hozunk-e létre, leépítjük-e a túlsúlyos bürokráciát, és még folytathatnánk a sort. A már említett amerikai felmérés egyik következtetése: a vállalkozók a konvertibilitás hiányát, a politikai és gazdasági bizonytalanságot és az infrastruktúra (főleg a telekommunikáció) elmaradottságát jelölik meg a beruházások döntő akadályaként térségünkben. És nekünk magunknak is hinnünk kell a rendszer és a gazdasági átalakítás helyességében, mert elszántságunk, következetességünk győzi meg a leginkább a Nyugatot, hogy a nekünk nyújtott támogatásuk nem kidobott pénz csupán. Csak így válhatunk az egységes és gazdag Európa egyenrangú részévé. SIDÓ H. ZOLTÁN