Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-08-03 / 31. szám

Vasárnap 1990. augusztus 5. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 05.19, nyugszik 20.09 Kö- zép-Szlovákia: 05.26, nyugszik 20.16 Nyugat- Szlovákia: 05.32, nyugszik 20.22 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlová­kia: 19.40, nyugszik 03.42 Közép-Sziovákia: 19.47, nyugszik 03.49 Nyugat- Szlovákia: 19.53, nyugszik 03.55 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük KRISZTINA - HORTENZIA nevű kedves olvasóinkat • 1850-ben született Guy de MAUPASSANT francia írt (t 1893) • 1890-ben született Erich KLEIBER osztrák kar­mester (f 1956). A VASÁRNAP kővetkező számának tartalmából 1968 AUGUSZTUSI NAPJAIBAN Zsiika László cikksorozatának első része 1968 AUGUSZTUSA ÉS A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYARSÁG Kövesdi János interjúja dr. Szabó Rezső alkotmányjogásszal - második rész PETŐFI SÁNDOR EPERJESEN Kónya Péter írása SEGÍTETT A CSONTKOVÁCS Péterfi Szonya riportja egy kisfiúról, akit az orvosok mozdulatlanságra ítéltek VÉRES CSÜTÖRTÖK Kopasz-Kiedrowska Csilla írása az 1956-os pozóani eseményekről VÉGRE MEGJELENT A MAGYAR-CSEH NAGYSZÓTÁR Somogyi Mátyás írása KISEBBSÉGI IRODALMI NAGYKÁVÉHÁZ Duba Gyula szatírája HÁROM PLUSZ EGY' Arcok Karlovy Varyból - Szabó G. László jegyzete Levelek mmSl Vélemények ÉLNI JOGAINKKAL Amikor elolvastam F. Mónika bősi olvasónk levelét, eszembe jutott a velem is megtörtént hasonló két eset, s akkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen mi, kisemberek vagyunk a hibásak azért, hogy nem élünk az alkotmány adta jogainkkal. A legkisebb zokszó, vagy ellenállás nélkül csendben (meghunyászkodva?) továbbállunk, pedig módunkban állna törvényes keretek között szót emelni, a panaszkönyvet kérni, a népi ellenőrző bizottságra fellebbezni. De miről is szólt panaszosunk levele? Látszólag egyszerű esetet ír le, mégis elképesztő, enyhén szólva, felháborító. Mindenki tudja, hogy építkezés során az anyagbeszerzés mennyi futkározással jár. Július elején egy szerdai napon Galán- tára telefonált, hogy van-e nekik bármilyen színű hullámpalájuk. Egy hölgy azt válaszolta neki, hogy fekete van. Szereztek fuvart és még aznap elmentek Galántára. Ott kiderült, hogy nincs és nem is volt már legalább egy éve. Dolgukvégezetlenül, dühösen mentek haza. Még azon a héten pénteken ismét felhívta őket, s azt válaszolták, hogy van fekete hullámpalájuk és szerdán is volt. Ismét irány Galánta. Az építőanyag-telep őre megint azt mondta, hogy nincs a keresett áru, de az irodában azt mondták, van, de csak 260 darab. Az udvaron érte őket a meglepetés. Sokkal több hullámpala volt, mint amennyire szükségük volt. „Egyvalamit nem értek! Miért csak egyetlen ember tud arról, hogy mi van a raktáron? És ha az az egy ember nem lett volna ott, akkor még most sem lenne hullámpalánk? Akinek nincs ismeretsége, aki nem dug a zsebükbe bankókat, aki nem erösködik, hogy igenis van, az a keresett árucikk, akkor az már az égvilágon semmit sem fog kapni? Hát meddig lehet ezt még csinálni?“ - teszi fel a jogos kérdést F. Mónika. Valóban, az építkezés, legyen az hozzáépítés vagy csak átalakítás, gondokkal jár. Pár hete a főváros valamennyi vaske­reskedését és építőanyag-telepét végigjárva az egyik legna­gyobb, Béka-majori telepen kötöttünk ki. Nyolcvanas jobbos ajtótokot kerestünk. Itt volt. Az irodában kitöltötték a számlát, fizettünk, majd autónk előtt felnyílt a sorompó a hatalmas raktártelep felé. Jókora utat tettünk meg, mire odaértünk. A raktá­ros kis idő múlva befutott targoncáján. A számlát átnyújtva egykedvűen közölte: ilyen ajtótok nincs. Próbáltam érvelni, hogy az irodában azt mondták, van.... Mindhiába. Sztornírozta a szám­lát. Az irodába visszaérve a hivatalnok hitetlenkedett, majd telefonált a raktárosnak. Beszélgetésükből - helyenként nyom­dafestéket nem túró szitkozódásukból - kiderült, hogy a keresett áruból még öt darab van. De nem nekem... A 130 koronámat visszakapva megjegyzés nélkül - mint a katona, aki parancs hallatán vigyázzba áll, szalutál és sarkon fordul - távoztunk. Pedig... A másik eset a Drevona récsei telepén történt, ahol két darab hatvanas ablakot akartunk venni. Mielőtt az irodába mentünk, körülnéztünk a szabad ég alatt tárolt áruféleségek között. Volt belőle bőven, örvendezve a ránk mosolygott szerencsének, fizetni indultunk. A raktáros itt is egykettőre lehűtött. Ridegen közölte, csak egy van eladó, a többi tíz már le van foglalva. De hol van róla az igazolás, a számla, kinek és milyen alapon? Kezdtem a kérdezösködést, de a férjem összevont szemöldöke láttán lemondtam a „kellemetlenkedésről“. Pedig... Jogomban áll, hogy a pénzemért azt vásároljak, amire szükségem van, s ráadásul még kapható is (lenne), ha kicsit erélyesebben lépnék fel. Tóth Ágnes TIZENNÉGY NAPON BELÜL Még ez év május 21 -én bejegyzési kéréssel fordultunk a Lévai Járási Nemzeti Bizottsághoz. Teltek, múltak a napok, a naptár lapját többször is átfordítottuk. Türelmesen vártuk a papírt, de július közepéig nem érkezett meg. A Magyar Ifjúsági Szövetség ipolysági alapszervezete március 29-én alakult meg. De csak megalakult. Nem tudunk lépéseket tenni a bejegyzési okmány nélkül. Hiába akarunk különféle kulturális akciókat, sportnapokat rendezni, addig nincs rá lehető­ségünk, míg be nem jegyeztek az illetékes szervnél. Úgy tudom, a hivatalos levelekre 14 napon belül kell vála­szolni, vagy talán tévednék? Jónás Kornélia Prága szívében igazán világ­városi a hangulat. A forgalom, az éjszakai órákban sem szűnő nyüzsgés, a számtalan látnivaló szinte elkápráztatja a járókelőt. Az elegáns tér az elmúlt hóna­pokban zajosabbá, hangosabbá vált, és nem csupán az itt szerve­zett gyűlések, összejövetelek idején. Egyre több magánárus kí­nálja portékáját, hazai és külföldi lapokat árusító fiatalok hívják fel a figyelmet a legérdekesebb cik­kekre. Üdítő, harapnivaló is szin­A Vencel téren te minden sarkon kapható, finom sütemények csalogatják a sétáló­kat a cukrászdákba. Legtöbben megállnak, hogy szemügyre vegyék a Coca-Cola reklámját, megcsodálják az apró, ízléses kerámiákat, vagy éppen az utcai komédiások produkcióit nézik végig. Az egyik fiatalember cégtáb­lájára szinte kivétel nélkül min­denki felfigyel. Kis székén ülve cipőt tisztít. Petr Jirásek táblán hirdeti: ő Kelet-Európa első maszek ci- pőpucolója. És ha valaki első, arra bizonyára felfigyelnek. De nem csupán ez a reklámfogása vonzó. A célkitűzése is megér legalább egy cipótisztítást: milli­omos szeretne lenni. Véleménye szerint nem ő az első ilyen me­rész vállalkozó. Amerikában már volt rá példa és miért ne lehetne Kelet-Európábán is az utcai cipőtisztítóból milliomos? Angolul is felírta a cégtáblájára, mivel foglalkozik és azt is, mi­lyen céllal. Talán úgy gondolta, a külföldiek ennek láttán majd jobban támogatják. Mert aho­gyan elnéztem, éppen egy hazai járókelő tette a kis székjére a lá­bát, akinek cipőjét inkább újra kellett volna cserélni, nem pedig kitisztítani, mert lehetséges, hogy ő maga sohasem nyúlt hoz­zá cipőkrémmel, kefével. De most megjátszotta az úriem­bert. .. A téren még egy furcsa üzletre lettem figyelmes: két fiatalember rögtönzött pulton különböző jel­vényeket, öntapadós címkéket árusított. A mögöttük lévő be­tonfalon pedig Gottwald és Le­nin életnagyságúnál nagyobb fej­szobrát kínálták. Három farmer- nadrágos fiatalember vette szem­ügyre a szobrokat. Megkopog­tatták, majd megkérdezték, mi­ből készültek. Bronzzal bevont gipszből, hallottuk a választ. A fiúk kézbe is vették, minden oldalról alaposan megnézték. Bevallom, átvillant az agyamon, talán „ véletlenül“ még le is ejtik. Végül rövid tanácskozás után zsebükből előhúzták a kért 1500 koronát, becsomagoltatták és hó­nuk alá véve mentek tovább az egyik utcába. Napjainkban ilyen a Vencel tér. Deák Teréz Munkanélküli diplomások jelenről és a jövőről (Folytatás az 1. oldalról) Egy éve menyasszony vagyok. A vélegényem katona, most szeptemberben leszerel, s október elejére terveztük az esküvőt. Tehát lesz, aki eltartson, mert abból a pénzből, amit segély címén ígérnek, csak éhenhalni lehet. Mikor lesz nekünk lakásunk, autónk? Mikor élhetek majd úgy, ahogyan szeretnék? M. EDIT üzemgazdász, a Nyitrai Mezőgaz­dasági Főiskolán tanult:- En sem akarom, hogy kiírja a nevem meg a címem. Mi, nők érzékenyebbek vagyunk, job­ban elkeserít bennünket a kudarc. És ez a mun­kanélküliség százszorosán is az. Hogy nincs azon mit szégyelleni, ha valaki nem talál munka­helyet? Tudom én azt, de a szomszédok, meg a barátaim most mind azzal jönnek, hogy érde­mes volt tanulni? Én nem bántam meg. Sokat tanultam, a szlovák nyelvet is el kellett sajátíta­nom. Magyar iskolából kerültem második nekifu­tásra a főiskolára. Mögöttem soha nem állt senki. A vizsgákon önerőből jutottam a legjobbak közé, és az államvizsgán is kitüntetett voltam. Borzasztóan elkeserít a mostani létbizonyta­lanság. Itt állok diplomával a kezemben, és azzal utasítanak el, hogy: elég hivatalnoknőnk van. A szövetkezetekből, üzemekből sorra kapom a nemleges válaszokat, van, ahonnét erre sem méltatnak. Olvastam valahol, milyen alacsony az itt élő magyarok közt a főiskolát végzettek száma. Hát tessék! Itt vagyunk. Segítsenek rajtunk, se­gítsenek elhelyezkedni. Csoporttársaim k,özül ed­dig még csak azok dolgoznak, akiknek a háta mögött ott a befolyásos apuka, anyuka. Nekem nincs senkim, akire támaszkodni tudnék. Én úgy szeretnék élni, ahogy azt november tizenhetedike után elképzeltem: végre igazi de­mokráciában, jogállamban. Rájöttem arra, hogy azoknak lett jó, vagy még jobb, akik gyorsan köpönyeget fordítottak és beálltak a törtetők kö­zé. A munkahelyeken ott üldögélnek a nyugdíja­sok, a képesítés nélküliek, mi, fiatalok pedig majd a segélyből éldegélünk. KRCSEK ARTÚR gépészmérnök, a zilinai Közlekedési és Távközlési Főiskolán szerzett diplomát.- Harmadikos gimnazistaként végighallgattam egy pályaválasztással kapcsolatos előadást. Fi­úk, mondta az egyik tanar, ha boldogulni akartok az életben, akkor a műszaki főiskolát válasszá­tok. Például a gépészetet. Azé a jövő. Na, most négy évvel a „jó tanács“ után én vagy tíz-tizenkét helyen próbáltam érvényesíteni a műszaki diplomámat. Az egyik helyen építész­mérnökre lett volna szükség, a másikon gyakor­latra és nyelvtudásra, a következőn pedig arra, hogy mögöttem legyen az egy év katonai szolgá­lat. Egyébként itt, a Dunaszerdahelyi járásban egymásnak adjuk a kilincset, mi, frissen végzett műszaki értelmiségiek. Szóval ennyire kell az ifjúság, a friss erő a termelésben?! Nagyban folyik a leépítés, az átépítés, meg a jó ég tudja, micsoda, aztán győzzük magunkat nyugtatgatni, hogy nem baj! Majd csak akad valami. Ősszel bevonulok katonának, s legalább letudom. Egy év alatt sok minden történhet, létesülhetnek új munkahelyek, vállalkozások. Nem bántam meg, hogy elvégeztem a főiskolát. Emberré nevelt, útravalót adott. Most békésen élek. Délelőttön­ként munkahelyet keresek, de már egyre mesz- szebb kell mennem. Holnap felutazom Pozsony­ba, talán ott nagyobb a választék. Kisvárosban szeretnék élni mindig. Képesíté­semnek megfelelő munkahelyen jól keresni, biz­tos egzisztenciát elérni. Ez lenne jó. Hogyan szeretnének élni? A ma útnak indu­ló fiatalok elképzelései nem valósulnak meg. Lassacskán rádöbbennek, hogy nem élhetnek a saját elképzeléseik szerint, pedig ők nem a fantasztikum területén tévelyegnek. Olyan társadalomban élünk, amely azt hangoztatja, hogy az ember a legnagyobb gazdagság, de közben ezt a „gazdagságot“ megalázza. Verti­kálisan, horizontálisan. Nagyon sok, megen­gedhetetlenül sok időt, erőt és pénzt fecsére­lünk el alapvető méltóságunk és puszta lé­tünk megőrzésére. Úgy élünk, élnek a fiatalok, ahogyan megengedik, és nem úgy, ahogyan szeretnének és tudnának. (Szlovákiában a felsőfokú intézményekben végzettek többsége munkanélküli!) Szitás Gabriella 2 1990. Vili. 3. ilasűrnap MEG ÉRKEZETT A VASÁRNAP! Kovács Gábor felvétele (Ógyalla)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom