Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-03 / 31. szám
/ fegyelemre is kényszeríthet. A nagyüzemek legtöbbjének van munkásszállója is. Ha a volt bűnözőket az utcára szorítjuk, akkor előbb-utóbb ismét bűncselekmények elkövetésére ítéljük őket. Valóban, pálcát tömi bárki fölött a legegyszerűbb. A „börtöntöltelékek“ közül sokan megbánták tettüket. Meggondolatlanságból sodródtak a bajba, csínytevésnek vélték cselekedetüket. Igaz, sokan javíthatatlanok, a „vérükben van“ a rossz, a rossztevés, nincs moráljuk, nem ismerik az erkölcsi magatartás kódexét. Akikért szót emelünk, azok a megtérni vágyók közé tartoznak. S mégsem segítünk nekik. Visszataszítjuk őket a bűnbe, vissza a börtönbe. Nem adunk nekik lehetőséget bizonyítani. Lelki rokkantakká degradáljuk azokat, akik különben életképesek, csak valahol kisiklott a sorsuk, valahol rossz hatás alá kerültek, vétkeztek... Egy nagyvonalú amnesztiával kiszabadultak, lehetőséget kaptak az újrakezdésre. De milyen lehetőséget? Néhány koronával a zsebükben, tél idején szandálban, egy szál ingben, ott álltak az utcán. Azt sem tudták, merre induljanak. A volt családjuk, munkahelyük nem kívánta őket befogadni. Új életteret teremteni egy börtöni ajánlólevéllel pedig képtelenek. Ne csodálkozzunk, ha visszavágynak a biztonságba. Mert a börtön ágyat és kenyeret adott, mindennap mosakodáshoz szükséges vizet, sőt könyvtárat meg tévét is. Mai életükhöz képest azt összkomfortnak tartják. Itt élnek velünk. Közben már megnőtt a hajuk, szereztek némi ruhaneműt, egy kis pénzt. Mégis földönfutók. Nincs munkahelyük, nincs otthonuk. Tekintetük mély szomorúságot, csalódást tükröz. És a kérdést: Mit kezdjek szabadságommal? Visszaesőnek lenni a legegyszerűbb. Valakit megverek, kifosztok - ennyi az egész. Akkor legalább néhány hónapra van fedél a fejem felett. És betevő falat... Ozorai Katalin Molnár János illusztrációs felvétele 1990. Vili. 3. Köztársaságunk elnöke ez év januárjában olyan széles körű amnesztiával ajándékozta meg a bűnözőket, amilyenre még a köztársaság fennállása óta nem volt példa. Minden elítéltnek lehetőséget kívánt adni arra, hogy visszatérjen a „normális“ életbe, hogy munkát vállaljon, családjáról gondoskodjék. A humánus tett - visszaütött... 7819 személy szabadult. Ezek közül 712 már ismét „ül“, ez az amnesz- táltak 9,1 százaléka. Mondhatnánk, a visszaesők elenyésző száma ismét bűnbe esett. A nagyvonalúságot a többiek meghálálták. Nem így van. A legtöbbjük teng- leng, még nem követett el újabb bűncselekményt, ám nem tudott beilleszkedni. Nem azért, mert nem akar, sokkal inkább azért, mert nincs rá lehetősége.- Ittas állapotban elcsábítottam, megerőszakoltam egy fiatal lányt, és elvettem ezer koronáját. Négy évet kaptam. Jött az amnesztia, szabadultam, és hazamentem a feleségemhez, két gyerekemhez. Mondanom sem kell, hogy bűnömet szántam- bántam, ám a feleségem szóba se állt velem, összeállt egy férfival és azzal él. A gyerekeket meg se mutatta. Képtelen vagyok munkát találni, az állomáson, a parkban, egy-egy ismerősnél alszom, hol ez, hol az fizet egy-egy féldecit, van, aki kenyeret is ad. Nincs hol tisztálkodnom, rám ragad a piszok. Higgye el, ismét normálisan, emberhez méltóan szeretnék élni. Már öt hónapja így tengetem az életem. Idegileg tisztára kivagyok. Naponta bejövök ide, kérem, segítsenek. De csak ígéretet kapok... így vallott sorsáról a tán negyvenéves délceg férfi a Ga- lántai Jnb folyosóján, aki a szociális osztály kurátorát akarta ismét, ki tudja hányadszor, meglátogatni. A Galántai járásba az am- nesztáltak közül 216-an tértek vissza. Többségükről a mai napig mit sem tudnak, mivel a jnb illetékes osztályán nem voltak kötelesek jelentkezni. Viszont egyharmaduk segítséget kért. Sokuknak azelőtt sem volt otthonuk, másokat most nem fogadnak be. Munkanélküliek, és pénzük sincs. Földönfutókká lettek, a düh, a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség keserűsége csep- penként gyülemljk bennük, végül ismét bűntettet követnek el. Leginkább összeverekszenek, ■ garázdálkodnak, lopnak, erőszakoskodnak. Sokan azzal a céllal, hogy visszakerülhessenek a börtönbe, mert ott fedél van a fejük felett, kosztot kapnak, és biztonságban érzik magukat. • J. Béla 54 éves. Csendes, illemtudó, művelt férfi. A szociaadó ember lép be. Egyik lábára biceg.- Hol aludt ma... úr?- A faluvégi szalmakazalban. Sok ott az egér, állandóan zavartak. Könyörgöm, segítsen. Egy hónapja nem fürödtem. Olyan büdös vagyok, hogy már az áEo- máson sem merek aludni.- Segítenék, de hiába hívom a munkáltatókat, a válasz ugyanaz: Nincs szabad helyünk, elítélteknek meg pláne... Mondja, mit tegyek?- Hát tegyen valamit, mert eddig rendesen viselkedtem, nem részegeskedtem, nem loptam, de ezután valamit elkövetek, hogy visszakerüljek a börtönbe. Ott jó dolgom volt...- Mi miatt ült az öreg? - kérdem a kurátomőt.- Apró sorozatos lopásokért. Különben nem erőszakoskodik, Nincs kenyerem, nincs ágyam • Egy hónapja nem fürödtem • Rabtársaim bűncselekményre buzdítanak • Dolgozni akarok - nincs hol • Szalmakazal az otthonom • Segítenék, de nem tudok - mondja a kurátor • Nincs kiút? Mária Stanková a társadalomba beilleszkedni képtelen személyek kurátora.- Ahány eset, annyi sors, any- nyi szomorú élet - mondja szkeptikusan. - Mindenkin szeretnék segíteni, hiszen azért vagyok itt, ám nincs rá lehetőségem, módom. Sorra tárcsázom a járásban levő üzemeket, munkahelyet keresek, amnesztálía- kat kínálok. Többnyire visszautasítanak, egyrészt az üzemekben sok dolgozónak az átszervezés miatt fel kell mondani, másrészt volt börtöntöltelékekről hallani sem akarnak. Ha a szomszédos járásokban mégis sikerül valamilyen munkát találnom, az amnesztáltak visszautasítják, otthon akarnak maradni. így van ez nap nap után. Éjszakákon át gyötör a tudat, hogy minden igyekezetem ellenére a helyzet változatlan, és hogy azokat a szerencsétleneket visszajuttatjuk a börtönbe. lista vagyon elleni vétségért ítélték el. Családi házat épített - feleségének és hat gyermekének. Fizetéséből az építkezési költségeket nem tudta fedezni, ezért lopott. Ez annál egyszerűbb volt, mivel építkezési vállalatnál dolgozott. A lopást rábizonyították - hat évet kapott. A ház áll, a család benne lakik, J. B. kiszabadult. Kis motyójával bűntette bizonyítékának ajtajában állt, bebocsátásra várt. Az asszony azt mondta, hogy egy tolvajjal nem él tovább, hogy gyermekeit egy tolvaj nem nevelheti. Kiadta az útját. Természetesen a volt munkahelyén nem alkalmazták, de másutt sem talált munkát. Egy lebontásra váró ház pincéjében tölti az éjszakákat. Nappal kilincsel - dolgozni szeretne. Úgy látszik, előtte minden ajtó becsukódott... Mária Stanková irodájába egy öregedő, borotválatlan, ám a lehetőségekhez mérten, külsejére nem verekszik. Agglegény, nem volt otthona és baleset is érte, azóta sántít. A szabadult asszonyok dolga sokkal könnyebb. Valakihez odacsapódnak. A kocsmában mindig akad, aki egy-két deci után egy-egy éjszakára magához veszi őket. Néhányan hozzájutnak takarításhoz, edénymosogatáshoz. Többnyire azonban férfiakkal tartatják el magukat. A januári amnesztia ezreknek adott lehetőséget. De hogyan biztosította visszatérésüket a hétköznapi életbe? A szabadság még nem minden. A szabadsággal élni kell tudni. Erre viszont csak a rendezett körülmények adják meg a módot.- A mai napig nincs olya törvényünk, amely a nagyüzemeket arra kötelezné, hogy felvegyenek börtönből szabadultakat - mondja Mária Stanková. - Pedig én ebben látom a részleges megoldást. Aki munkát ad, az » \ I 11 11 K
