Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-06 / 27. szám
zükségessége vas ulálnak, kihatatlanok, letiek akar- iják el a jó eszélyesek. ó úr?“ a, hogy Pa- helyén, ha tulajdonsába van, keféjében, az Uramisten, sapni a hójukat összenem? Talán n öt azért, tetszik az nekünk az indnyájunknak véletlenilyen sze- ója?“ mindenkién számlái, 'ívén viseli yos életünk értesülése- jyes káder- lágéletében volt.“ k a vélemé- íyas angyal jújik belőle s, nem? Az : asztal mö- hülye nem el azt sem, el bírna vé- . A tehetsé- tól, és főleg munkaidőt jy biztosítsa yverkezzen ízkedéseket ogy ellenáll- iek, művel- Amint fel- in síkraszáll yverzetben, eníti, baga- ;keseríti az talomra ju- ízd. Először yilkosságok rendszerint isági véron- ermészettől ével a nem befolyásos ember, leltevő és felforgató, ahogy mondani szokás. Csak idő kérdése, mikor válik azzá. Egyszer biztosan! Ha nem holnap, akkor pénteken! Mérget vehet rá!“ „De hiszen... ha netalán sikerülne önnek elmozdítani Pani- nárt, másnap már menten ellenem fordul!“ „Ezt, kérem, nem zárnám ki. Az emberek már önt is kezdik bírálni.“ „Hát ez döbbenetes! Úgyhogy nekem most védenem kell Pani- nárt, ha akarom, ha nem! Mert akkor hol állna meg ez az egész?! Tudatosítja, maga szerencsétlen, hogy tulajdonképpen társadalmi rendünk alapjait ássa alá?! A tolvajt vagy az árdrágítót leleplezheti számadatokkal, de hogyan bizonyítja be valakiről, hogy hülye? Vannak erre paragrafusok? írjam be az elbocsátó dekrétumába: elbocsátom önt hülyesége miatt?! Ki hallott már ilyet? Hova jutnánk? Hiszen példát szolgáltatnánk, beláthatatlan következményekkel!“ „Ezt látom, kérem. Teljesen világos.“ „Hm. Nem, nem... Más oldalról kell a dolgot megközelítenünk. .. Nem érti? Valami alaposabb, kézzelfoghatóbb indokot kell találnunk.“ „De hiszen ő soha semmi olyat nem tett, amire nem kapott öntől utasítást.“ „Éppen ezért! Utóvégre is, ki tudja ezt?“ „Mindenki.“ „Tudják, de nem mondják. Ezt bízza csak rám. Csak maga lehet ilyen őrült. Az elbocsátás indoklásának akkurátusnak, szemmel láthatónak, káderszempontúnak kell lennie. Mik voltak a szülei?“ „Kisparasztok.“ „Ez hiba. Hallom, hogy iszik?“ „Absztinens.“ „Jóember, erőltesse már meg az agyát! Kártyás? Szeretőket tart? Valami törvénytelen gyerek nem akadna?“ „Nem. Úgy hiszem, egyáltalán nem kedveli a nőket.“ „Botrányok, kicsapongások?“ „Besavanyodott aszkéta.“ „Hm. Marad a sötét politikai múlt. Mit csinált a szlovák állam alatt? Nem volt valamikor szoc- dem? Nem fürdött be a hatvanas években? „Tiszta, mint a liliom.“ „Jézusmária! - Hozzáférhet a pénztárhoz? Véletlenül nem izé...?!“ „Ez egyáltalán nem jöhet számításba.“ „Hát, bizisten, ez a Paninár talán tényleg hülye. Ilyen ostoba embertől minden kitelik. Talán kábítószeres, vagy AIDS-es, netalán elfajzott?“ „Azt hiszem, hogy nem. Ő egyszerűen csak ostoba. Más munkakörben talán még hasznos is lehetne, vagy gazdálkodhatna névtelenül a saját portáján. De ilyen magas beosztásban - ez halálos rizikó! - az intézet, az állam, az egész társadalom számára!“ „Egy pillanat! Van egy ötletem. Azt mondja, hogy nem volt Paninárral soha semmilyen személyes konfliktusa?“ „Soha.“ „Hát akkor, kedves barátom, csak egy dolog lehetséges. Vallja be őszintén: - a helyére akar kerülni.“ „Ez még álmomban sem jutott eszembe, kérem. Ilyen posztra nincs sem megfelelő képzettségem, se idegeim. És a feleségem elzavarna.“ „Tehát maga nem pályázik a Paninár helyére?“ „Semmi esetben sem, kérem.“ „De hát akkor... Akkor maga ugyanolyan hülye, mint Paninár! Hogy én erre rögtön rá nem jöttem! Istenem, jobban meg kell figyelnem az embereket, többet kell forgolódnom ott lent, közöttük... - Hát akkor most már fejezzük be! Aláhúzzuk és összeadjuk.“ „Ez azt jelenti, hogy elmehetek?“ „Pontosan! Csak nem fogok itt olyasvalakit melengetni a keblemen, aki csak úgy, ukmukfukk azzal vádol, hogy hülyéket takargatok, s én felelek a dolgaikért?! És aki holnapután isten tudja, mivel fog megvádolni, mint ahogyan ma megvádolta Pani- nárt?! Vegye fel a pénztárban a szeptemberi fizetését, a dekrétumot majd megkapja postán, ajánlva. A bizalmatlanságról szóló paragrafust kapja, mint a pinty. No mit áll itt, mire vár még? Vagy még valaki máson is erőszakot akar alkalmazni, azért, mert nem tetszik a szeme színe?! Takarodjon, különben kivezettetem az intézet kapuján! Szemtelen alak, hogy megnőtt a szarva, jó lesz egy kissé letördelni, mindnyájuknak! Kifelé! Nem hallotta?! Maga nemcsak hülye, de süket is? Hiszen maga közvetlen veszélyt jelent az intézet, az egész vaskohászat, a köztársaság, a társadalom, az emberiség számára! Halló! Küldjétek ide az üzemi őrséget! A munkásőrséget! A közbiztonságot! De gyorsan! Kulcsár Tibor fordítása kívánság mbösen, sőt tudomásul, r borzadva úzódnak tőkintenek rá: rrát, szülém, kelés - szólt ínyi kedves- i, s cinkosan lemetlennek ony túlzott ltott a jelző- ipegett, tóik haladtak, íla eszébe!? sgasszonyra : az út túlöltözik, s tel- gát. Hallott n, érdemes üe az öreghalászta is olt kívánsá- összegezte KŐ -, mert :ot kerülhet egy ilyen alkalomra, s nehogy a meglepetéstől butaságokat kérjen. Az első kívánsága: Ezentúl ne legyenek annyi gondjai. A második: Mindig sikeres legyen a magánéletben. S a harmadik: Mindig sikeres legyen a munkában. Igen, ez az ő szerény három kívánsága. Legalábbis egy tündér varázserejéhez képest szerénynek mondhatók. Mire mindezt végiggondolta, át is értek a túloldalra. Az öregasszony hálálkodva vette át a táskáját, még egyszer megköszönve, s könnyekig hatódva indult útjára. Ő pedig csak állt, és bámult utána. Hát mégsem volt tündér? - tűnődött. Ah, a fenébe is, hol élek én, nincsenek csodák! Tehát továbbra is lesznek anyagi gondjaim, és ezután sem leszek sikeres. Megfordult, elindult, és nagyot rúgott egy útjába akadt kavicsba. Szkukálek Lajos rajza Az a lüké postás már megint állva alszik a kerítés mellett - mondta egy napon gonoszul vigyorogva a kis Burai J. - Most alágyújhatnánk egy csomó szalmával. Én éppen a hernyókat szedegettem le a ház faláról - rengeteg hernyó volt abban az évben, nemcsak az eperfákat, a gyümölcsfákat is letarolták, és az ősz beálltával csoportosan másztak a házak falán, hogy télire elrejtőzzenek és begubózza- nak valahol a padlásokon de most mindjárt otthagytam őket, és azt mondtam:- Gyerünk, szerezzünk szalmát és gyufát. Régóta vártam már erre, hónapokig terveztük Burai J.-vel, hogy egyszer alágyújtunk a postásnak. Nem szerettük a postást, az utcában tulajdonképpen senki sem szerette. Miúgy fog táncolni, mintha megveszett volna.- Ha elkap bennünket, összetöri a csontjainkat - mondtam.- Nem kap el bennünket - nyugtatott meg Burai J. -, olyan részeg, hogy alig tud lépni. Vigyorogva mentünk a postás háza elé, ott szétnéztünk, az utcán rajtunk kívül nem volt senki, a postás lógó fejjel, nyugodtan aludt, régi, elkezdtem szedni a ház faláról a hernyókat, földre dobtam és agyontapostam őket. Burai J. azonban továbbra is a mutatóujját rágta.- Félreismertük eddig ezt a postást - mondta később. - Szerintem ő volt a legjobb postás a világon.- Akkor nem nyugdíjazták volna- mondtam.- Láttál te már valakit, aki egy ujjal tud fütyülni? - kérdezte ellenségesen Burai J.- Nem láttam.- Hát akkor ne beszélj - mondta.- Szerintem ö az egyetlen ember a világon, aki egy ujjal tud fütyülni. De én is meg fogok tanulni, ha beledöglök is. És ezentúl rendesen fogunk vele viselkedni. Tényleg rendesen viselkedtünk a továbbiakban. Mindennap legalább egyszer elmentünk a postához, aki egy ujjal tudott fütyülni Gion Nándor kor még dolgozott, nem volt vele semmi baj, olyan volt, mint minden más ember, alig vettük észre: reggel elment széthordani a leveleket, délután hazajött, és a kertben dolgozott, vagy bent a házában, néha leállt beszélgetni az utcabeliekkel, szóval pontosan úgy viselkedett, mint akárki más. Azután változott meg, hogy nyugdíjazták. Inni kezdett, talán mert unatkozott, reggelenként eljárt a kocsmába, dél körül jött haza tökrészegen, az arca kivörösödött, rosszkedvűen dünnyögött, bement az udvarába, rákönyökölt az alacsony deszkakerítésre, fejét kilógatta az utcára, egy ideig dühösen meredt maga elé, aztán úgy állva elaludt. A délutánokat rendszeresen átaludta a kerítésre támaszkodva. Esténként néha-néha elment a sarokra beszélgetni az emberekkel, de ott is csakhamar elaludt, a hátát valamelyik eperfának vetette, és állva aludt, az emberek meg ilyenkor kellemetlenül érezték magukat. Azt mondták, hogy a postásnak a sok italtól tönkrement a mája, a gyomra és a szíve, bár lehet, hogy már régebben is beteg volt, mindenesetre éjszaka nem mert ágyba feküdni, a rossz szíve miatt megfulladhatott volna, az asztal mellett ülve, az asztalra borulva bóbiskolta át az éjszakákat. Állítólag ezért volt mindig annyira álmos, hogy állva is tudott aludni napközben. Nagyon csúnya volt, ha így elaludt, különösen délutánonként, amikor a fejét részegen kilógatta az utcára, és hangosan szuszogva fulladozva kapkodott levegő után. Tényleg csúnya volt, és mi ezért határoztuk el Burai J.-vel, hogy egyszer alágyújtunk, hátha akkor nem fog többet utcára lógó fejjel aludni. Burai J. szerzett szalmát és gyufát, izgatottan dörzsölte össze a kezét, és azt mondta:- Jót fogunk röhögni. A postás piszkos levélhordósapkája egészen a szemére csúszott. Óvatosan mentünk oda hozzá, leguggoltunk, és a deszkakerítés résein bedugtuk a szalmát a lábához. Vörös arca a fejünk felett lógott, a postás néha horkantott, de nem ébredt fel. A kis Burai J. ekkor meggyújtotta a szalmát. Hátraugrottunk, de nem futottunk el, vártuk, hogy mit fog csinálni a postás. Nehezen ébredt, a szalma már magas lánggal égett a lába körül, amikor végre felemelte a fejét, hátralépett, és értetlenül bámult a tűzre. Nem táncolt, mint aki megveszett, pedig mi azt vártuk. Csak állt ott bambán, a tűz már majdnem belekapott a rozoga deszkakerítésbe is, segélykérőén nézett körül, és most észrevett bennünket. Egyből rájött, hogy mi gyújtottuk a tüzet, ezt mindjárt láttam, amikor dühösen összeszűkült a szeme. El akartam futni, de a kis Burai J. megragadta a karomat, bizonyára arra várt, hogy a postás mondjon valamit, amin röhögni lehet. A postás ekkor eltaposta a tüzet, ismét ránk nézett, és mint egy szégyenlős, piros arcú gyerek, kicsit zavartan azt mondta:- Tudok egy ujjal fütyülni. Csodálkozva néztünk egymásra Burai J.-vel, ezen még röhögni sem lehetett.- Mi meg két ujjal tudunk fütyülni - mondta Burai J., és megpróbált vigyorogni.- Két ujjal mindenki tud - mondta a postás. - De én egy ujjal tudok fütyülni.- Nem hiszem - mondta Burai J. A postás ekkor szájába dugta a mutatóujját, és éleset füttyentett. Leforrázva oldalogtunk el onnan, visszamentünk a házunk elé, és megpróbáltunk mi is egy ujjal fütyülni. Nem sikerült, és én már fél óra múlva tudtam, hogy nekem soha nem is fog sikerülni. így hát megint és Burai J. megkérte, hogy fütyüljön. A postás mosolygott, és készségesen fütyült, Burai J. pedig utánozni próbálta, de, még mindig nem sikerült neki egy ujjal fütyülni.- Megtanulom, ha beledöglök is- mondogatta dühösen. Aztán egy éjszaka megfagyott a föld, és leesett az első hó. A kis Burai J. reggel kétségbeesetten rohant hozzám.- Tennünk kell valamit - mondta.- A postás meg fog fagyni. Ismét leissza majd magát, elalszik a kerítés mellett, és meg fog fagyni.- Mit tegyünk? - kérdeztem. - Én ilyen hidegben nem szaladgálok oda folyton, hogy felébresszem.- Tennünk kell valamit — hajtogatta kétségbeesetten Burai J. - Nem szabad hagyni, hogy elaludjon.- Az emberek között a sarkon is mindig alszik - mondtam. Burai J. ekkor hazafutott, hozott egy darab szalonnát és zsineget. Elmentünk a postás házához, és Burai J. az egyik eperfára felkötözte a szalonnát. Fél óra múlva apró, színes madarak gyülekeztek az eperfa körül; csízek, cinkék, és a megfagyott szalonnadarabot csipkedték. Később egy vörösbegy is odaszállt. A postás dél körül jött haza tökrészegen. Ezúttal is megállt a kerítés mellett, de nem aludt el, kimeresztett szemmel bámulta a madarakat. Egész délután nézte őket, néha szájába dugta a mutatóujját, és halkan füttyentett a madaraknak. Azok néhányszor riadtan szétrebbentek, de csakhamar megszokták a füttyögést, és nyugodtan csipkedték a szalonnadarabot. A postás ettől kezdve nem aludt délutánonként, fütyörészett a madaraknak, szinte beszélgetett velük. A kis Burai J. meg továbbra is eljárt oda mindennap, mert ö komolyan elhatározta, hogy megtanul egy ujjal fütyülni... Petri György Szeretnék klasszikus, lezárt rendet vinni a pusztulásba; remény a jóra: már kizárt. Haljak meg úgy, hogy más ne lássa. Sors bona, nihil allud. Aki majd csontomat kiássa, annak üzenem: ide jut Isten mindegyik képe-mása. S mennyország azért nem lehet, illetve nem szabad, hogy légyen, mert a dögletes szeretet velünk maradna mindenképpen, visszája sem kell: a pokol (abban volt-van-lesz némi részem - deszka nyüszít a láncfűrészen) készületlen s mindenre készen üldögélek a napsütésben: Jöjjön a megváltó sehol. 89. aug. 31.
