Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-06 / 27. szám
SÜTŐ ANDRÁS /hafi0fä&2£s&2 (1989. április 30—december 22.) Október 5 írni próbáltam, még mindig nem megy. Százfelé száll az ember gondolata: hol, mit lehetne mozgatni ügyünkben, amely nem tűr halasztást. Éva: „Te mit álmodtál a gyerekekről?“ S mondja máris, melyikkel hol bolyongott az emlékek fenyveserdeiben. Aztán irigyeljük egymástól az unokás álmokat. A mindennapi létgondok! Nincs tej, cukor, olaj, vaj stb. A mama gondja Pusztakamaráson. Tűzifát kellene szerezni s nincs honnan. Sikaszói házunk ajtajára lakatot keresek: nincs lakat. Lakatországban nem lehet lakatot kapni. Ihajcsuhajdiában egy üveg bort vennék, de ihajcsuhajozni, csak ne mondja a vendég, hogy kutyába vesszük. Bor sincs. A rokonaink - a legközelebbiek - szinte mind betegek. Lajos sógort felvittem a klinikára. Bözödi, a szellemi rokon, halálán van. Most már őneki is gondja: kire hagyja házát, ritka értékű könyvtárát? Még nem volt ilyen rossz állapotban, amikor azon törtük a fejünk: mi legyen a Bözödikönyv- tárral? Erdélyi olvasóira hagyná, de milyen formában? Ha állami könyvtárnak adományozza, menten indexre, majd pincébe kerül. (Történelmi tárgyú az egész gyűjtemény.) Az egyházra nem vallásos irodalmat ha- gyakozni tilos. Negyven esztendei levéltári kutatásainak anyaga nagyrészt 1848-as tárgyú. E korszaknak szinte minden tényét tagadja már az Ilié Ceausescu-féle román történet- írás. Ezért is volt nála annyi házkutatás! Akkor mit lehet vele kezdeni? Október 17 Tegnap Kovács Levente részletesen is elmesélte, miként tiltották be Szatmáron a Lócsiszár előadását. Az utolsó jelenetet próbálták éppen, mikor leszólt telefonon Bukarestből bizonyos Trif elvtárs: — Halló, Parászka elvtárs? — Parászka.- Mi a helyzet a Sütő-drámával?- Bemutató előtt állunk.- Nem állunk bemutató előtt.- Hanem?- Hanem az a helyzet, hogy önöknél egy színésznő eltörte a lábát. Világos?- Nem világos. Nálunk ugyanis egyetlen színésznő sem törte el a lábát.- Azt mi jobban tudjuk. Tehát eltörte. Hogy kicsoda? Mondjuk B. Ildikó. Parászka:- Az pláne nem törhette. Nem is játszik a darabban. Trif elvtárs zavartan:- Hű a mindenségit! Akkor az baj. Azazhogy nem baj. Mert akkor egy másik színész törte el a lábát. Lehetőleg főszereplő legyen. Vagy bármelyik! Fontos, hogy a dráma valamelyik szereplőjének kitörött a lába. Következésképpen a Lócsiszár próbáit felfüggesztitek.- Mi a baj vele? - kérdezte Parászka.- A darabbal nincs baj. A szerzővel van baj.- Mi a baj?- Ezt nem tudom most megmondani. Kész. Lárévédéré! Ezután Parászka a megyei pártbizottsághoz fordult. Stanca titkár elvtárs véleménye az volt, hogy a lábtö- réses indoklás nem a legjobb. Azt kell inkább mondani, hogy a színház teljes együttesének be kell kapcsolódnia a nagy nemzeti ünnep műsorába, így tehát a Lócsiszár próbáit most abbahagyják.- Ezt azonban nem sokkszerűleg, hanem apránként, tapintatosan, egyéni úton kell a társulat tudomására hozni. Stanca elvtárs zseniális elvtárs. Ezután pártgyűlés következett. Nevezetes esemény. Szélyes Ferenc, aki a darab lázadó hősét, Nagelsch- midtet alakította volna, valóságosan is föllázadt: bejelentette, hogy kilép a pártból. Kilépni persze nem hagyták, hanem másokkal együtt, akik emigrálnak, annak rendje-módja szerint kizárták. Bátor és tiszteletre méltó férfiú ez a Szélyes Ferenc. November 1 Ma reggel 8 óra körül öklömnyi kővel valaki betörte az ablakainkat. Nagy erővel hajíthatta, ugyanis mind a külső, mind a belső üvegen lyukat ütött, szinte szabályosat, akár egy lövedék. Ha emberi halántékot is eltalál: halálos lehetett volna. Micsoda indulatok hevítik nemes keblét ama banditának! Megállapítjuk: a tettes csakis a telefonpatkány lehetett. Menten felhívom B. ezredest, mondom, hogy mi történt. Az életünkre törnek, ahogyan meg is ígér- , ték. A rövid és határozott válasz így hangzik:- Én figyelmeztettem önt a népharag lehetőségére. Valóban így történt. Meg azt is mondotta, hogy ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Kőzáporban. Szegény nép! Mi mindent ráfognak! Valaki át akar szökni a határon, a nép elkapja, gumibottal félig agyonveri, veséjét, máját szétroncsolja. A nép nagyon haragszik ilyenkor. November 11 Ledöntötték a berlini falat. Le- döntötték a török kisebbséget fasiszta módon üldöző Zsivkovot, főtitkárunk nagy barátját, vadásztársát a medvelövésben. A szerkesztőség ablakából a városi pártbizottság udvarára látni. Aktivistabolt, élelmiszer- és italraktárak. Nagy nyüsletés idején, amikor terepjáró kocsikra sörösládákat, étkes csomagokat szoktak volt felrakni, mindentudó G. barátunk jelentőségteljes hunyorítással közölte a jelenség okát: „Zsivkov jön, nagy vadászat lesz megint Gör- gényben.“ Jó hely az! Rudolf trónörökös is kedvelte. Most már nem tudjuk: jön-e még Zsivkov medvét lőni? S vajon beszól-e hozzá a vadászkolléga: mit csináltál, te hülye? Miért hagytad magad megbuktatni? „Hallja, én önt nem értem. Miről beszél itt nekem?“ „Doktor Paninár Horáciusz- • ról, kérem. Mint azt bevezetőben említettem.“ „így sem értem. Voltaképpen mit akar közölni velem?“ „Csupán annyit, hogy... hogy is mondjam..., szóval, doktor Paninár nem túl intelligens.“ „No és?“ „Pontosabban, hogy Paninár hülye.“ „És ezen kívül?“ „Ez minden.“ „Jóember, tudatában van annak, hogy milyen drága az én időm? És ön ilyen ostoba viccekkel jön nekem.“ „Ez nem vicc, igazgató úr. Ő tényleg hülye. Gondoltam, hogy ön ezt talán nem tudja.“ „És mire alapozza ezt az állítását?“ „Hát, hogy az ön helyettese. Bizonyára nem az ön ideálja, hogy egy hülye legyen a helyettese. Hiszen ő az ön távollétében háromszáz dolgozó fölött főnökösködik. Sőt, az ön jelenlétében is.. „Hát ez óriási! És honnan veszi, hogy Paninár hülye?“ „Ez közismert -már évek óta.“ „Kinek közismert, személy szerint önnek?“ „Tudja ezt mindenki, az osztályvezetőktől kezdve a fűtőig.“ „S nem jutott véletlenül eszébe, hogy ez a kijelentés sértés?“ „Az lenne, ha nem lenne igaz. De igaz. Sajnos.“ „S van rá valamilyen bizonyítéka? Hiszen ezért önt Paninár be is perelhetné.“ „Ennyi év alatt - százával. Éppen a bíróság előtt lépnék a bizonyítás útjára. Például tanúvallomásokkal. Vagy intelligenciateszttel. Vannak ilyen tesztek, ugyebár?“ „Maga megőrült! Tudja, mennyi tisztsége, hány funkciója van Paninámak, milyen bizottságokban ül? Tudományos életünk jeles képviselőjét akarja intelligencia-tesztnek alávetni?!“ „Miért ne? Vannak országok, ahol e nélkül még egy illatszerbolti eladót sem alkalmaznak.“ „De hát ez nevetséges! Holnap akárki idejöhetne és követelhetné, hogy intelligencia-tesztnek vessenek alá engem is, vagy a vezérigazgatót, vagy a minisztert...!“ „Hát azt megtehetné. Sőt, tulajdonképpen meg is kellene tennie.“ „Tudja maga egyáltalán, mit beszél, maga szerencsétlen?“ „Tudom. Jól átgondoltam, mielőtt önnél bejelentkeztem. De azt mondtam magamban — előbb vagy utóbb valakinek tudatnia A bizony ítél Pete kell önnel, hogy Paninár hülye. És hogy ezt mindnyájan így gondolják. Az utolsó emberig.“ „Hát akkor miért maga jön ezt mondani? És miért csak most?“ „Mert mi mindnyájan félünk, kérem!“ „Mitől, az istenért?“ „És ön - ön nem fél, igazgató úr?“ „De kérem, mitől kellene félnem?“ „Paninártól. Igaz, hogy hülye, de mindenre képes. Nagy a rokonsága, milliónyi testvére, sógora és barátja a különféle minisztériumokban, titkárságokon, elnökségekben. Ezeknek a kezei közé kerülni...“ „S akkor mégis miért vette a bátorságot?“ „ön miatt, igazgató úr. Gondoltam, hátha ön jól tudja, hogy Paninár milyen szamár, és mégis itt tartja. Vagy ne adj’ isten, éppen azért. Hiszen óvni kell önt, nem? Ezt a sok kárt, ezt a mindenféle disznóságot már nem nézheti az ember!“ „A fenébe, tulajdonképpen mit akar?“ „Nem tudom, hogy ezt pontosan meg tudom-e fogalmazni, de... Ha nekünk a hülye is megfelel, hát... óriási katasztrófa elé nézünk.“ „Most már elég! Túl messzire merészkedik. Honnan veszi a jogot, hogy csak úgy megállapítsa, ki hülye és ki nem? S egyáltalán, hol a biztosíték, hogy nem maga a hülye? Már az sem vall valami nagy intelligenciára, hogy ilyen badarságokkal felkeresett.“ „Nekem természetesen nincs jogom elbírálni, hogy ki milyen. Csakhogy még egyetlen emberrel sem találkoztam, akinek Pa- ninárról ne ez lenne a véleménye. Ez nem lehet véletlen. És... most már megesküdnék rá, hogy ön is azt hiszi róla, igazgató úr.“ „Ne mondja! Hát akkor - nem tudja véletlenül, hogy miért tartom őt itt? Miért léptettem őt elő? És miért nem rúgtam ki már régen?“ „Éppen ez az. Néhány embernek ott fönt éppen jól jönnek a hülyék. A hülyékkel kényelmes, kellemes, meghitt az együttlét. Tulajdonképpen eléggé valószínűtlen, hogy egyszer az ön helyére törjenek. Ellenkezőleg. Fegyelmezettek, nincs önálló elképzelésük, tehát nem feleselnek, nem pofáznak, önre vannak utalva. Az intelligensekkel viszont problémák, bonyodalmak vám találgatnak, mert mindet nak lenni, Is tanácsot... Nem így vai „Butaság ninár nem nem lennéni gai is?“ „Egy jó t rém. Ami benne van a hogy tudja káját! Éljen« ütögetó szai „S mit ke csak nem r mert magái orra?“ „Nem te agyatekervé nak.“ „Hm. S ni nül Páninál mélyes élsz; „Azzal a: nek vannak Mindenkinél intézetünk, sorsát.“ „Nekem i im vannak! anyagok -Sí rendes, lojál „Erről kül nyék. De ha is lenne, hol az aljas becs „De hát i „Hiszen < értelmes em gött és dőlj dolgozik. Ni amit talán e gezni. Ő ug gesebbektől önmagáért, arra használ magát, hog a jobbak e hajt végre, ii jón a tehet tebbek nyoi fedezi őket, ellenük, te gáncsolja, « tellizálja öl életüket. M tott hülye gy apró kis ei ezek, de a: kulturális va tással végzői fogva és te hülyék ellei hülye szüle kemre moni ítéletidő A hold lezuhan lassan s széttörik fém ablakpárkányokon feküdtél mint ottfelejtett kulcs az asztalon álmodozva mint egy varrógép de azért ujjaid tapintják a hajnalt s misét celebrálsz holt lábaid felett melyek az álom és szárnyalás béklyói később felszáradó esőtócsák illata Tetten ért szavak A fájdalom ölel át szépen átölelve simogat lebben s darabokra esik szét a mosoly a fékezhetetlen számozhatatlan mennyiségű rúzs-tömkeleg porcelán fogsor az éjjel pergő fénypontok árja az út vonja taszítja kényszeríti a lépteket az aszfaltra intézményszerű forrongás belső fények olvadó hamu és vér a tények a fára feszítve lobogótól visszavetve félek Szűcs Enikő versei Capriccio (Seven O’clock) Elfelejtett gitárszólók hajnali céltalan csoszogás szobába zárt önkívület bocsássatok meg az angyaloknak és a félelemtől dermedt ujjakat apró keresztekként aggassátok méla áhítattal fehérre meszelt templomereszekre B.L. Talán a féltés kényszerít ceruzát a kezembe talán az üres forrongással teli holnap kivérzett a szám akarat ami már nincs esetleg alkalmazkodás és öngyűlölet a tudat alatti megalázkodás miatt félni kezdek hogy újra dátumokhoz kell kötnöm érzéseim és egyre nagyobb méreteket ölt a sápadt halálvárás az üvegfalon túl ahol füst van és a pohárba tekintők bólogatnak ráncos esőtócsák a cipőm orra a fagyba ér mert ahogy egymástól félünk úgy féltelek önmagámtól s talán jobban önmagadtól Madár-álom voltál amíg meg nem haltál két comb közt a havon (’89. nov. 21.) FIALA ILONA Hárcj Mire Béla lassú léptekkel és mélázva a zebrához ért, a lámpa épp pirosra váltott. Nos, akkor itt várakozunk egy kicsit - gondolta magában. Az áradó benzingőztől önkéntelenül félre fordította a fejét. Egy öregasszony közeledett oldalról. De micsoda öregasszony! Töpörödött, piszkos, elhanyagolt, apró, ráncos... Ez maga a mesebeli boszorkány -gondolta. A vénasszony, fogatlan szájával rámosolygott.- Segít átkelni az úton, fiatalember? — kérdezte Bélától.- Igen, hogyne! - felelte, miközben az anyóka már belé is karolt. „Azt hiszem, régen élt meg ez a nyanyus egy kis kedvességet. Hát most kiteszek magamért. “- Csak kapaszkodjon nyugodtan, nagyanyám! - mondta, s olyan széles mosolyra húzta a száját, hogy aztán alig bírta visszarakni a helyére.- Hogy maga milyen kedves, fiatalember! Még mindig állj-t jelzett a lámpa. Bé megvetően hogy az t szemlélik, a. lük, sajnálki íme, az áldó Hát csak; — Adja id( könnyebb le védencéhez.- Édes lel séget! - így mosolygott. Béla már- érezte az c közelségét. \ lámpa. Az a pogott, de a S akkor mi j Hátha mese talált! Mikor dalára, tündi jesíti három már ilyet. L volt kedvest asszonyhoz, elő a rég ve gokat. Rég őket - alapit számított rá,
