Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-27 / 30. szám
1990. július 27. XXIII. évfolyam Ára 2 korona vvr Ozsvaíd Árpád A öregek már csak mosolyogni tudnak, Gerincük a föld felé hajlik, z»torral <*** meefeszii(( oye,e, kéí eres kezük ölükbe ejtik, hű/ő vérüket melengetik a kis pádon, emlékvirágot dédelgetnek, merengnek rezedás álmokon. Az öregek az élet szeretői, jegyesei a lapuló halálnak, távoli csülagot nem keresnek, bölcsességük a hallgatás. Az öregek csodára sose varnak, szívükben térdepel az alázat, sejtjeik mélyén megrekedt a lazadas. Könözsi István felvételei (2) F. néni a város szélén lakott, ütött- kopott családi házban. Zöld kerítés volt a ház előtt, s az udvaron haldokló diófa, mellette fészer. Én is szerettem a diófa alatt üldögélni a rekkenö hőségben, s haszontalanul verset írni, vagy csak olvasni - F. néni, talán veleszületett tapintatból, általában békén hagyta az embert. A ház hátsó traktusában laktunk, egy szoba-konyhában, ahol nyáron hűvös volt, a tél közeledtével viszont egyre hidegebb. Keveset beszélgettem F. nénivel, talán mert nem volt rá időm, talán mert kilátástalannak tűnt a jövő. Pedig fiatal házasok voltunk, s a hajnali hidegben elég volt összebújni. Gyakran ért a reggel az íróasztal előtt, pokrócba gubózva, meggémberedve a hidegtől. Boldogok is lehettünk volna. A konszolidációs éveket követő űrben éltünk. Párszor még meglátogattuk F. nénit, a gyereket is elvittük megmutatni neki. A gyerek önfeledten játszott a cicával, futkosott a diófa alatt. Aztán kiléptünk az életéből, s nem tudtuk, mi lett F. nénivel. Állítólag magához vette valamelyik gyereke, később a házat is átépítették, csak a zöld kapu maradt ugyanolyannak az út kanyarulatában, két megállónyira a kórháztól. Mostanában nem járunk arrafelé. Máig rejtély számomra, miből élt F. néni. Százötven korona nyugdíjat kapott az államtól. Hét gyereket nevelt fel, családjában nem volt senki ellenálló, se pártfogója magas poszton. Mikor a férje meghalt, a ház hátsó felét kiadta albérlőnek, ezt a kétszázötven vagy háromszáz koronát tette hozzá a nyugdíjához. Később, úgy tudom, emelték EGYSZERI) TÖRTÉNET a nyugdíját: az összeget a gyerekeken hajtották be. Azokban az években a nyugatnémet nyugdíjasok a Kanári-szigetekre jártak nyaralni. Nyilván nem valamennyien, hisz lepusztították volna a szigetet. Valószínűleg a tehetősebbek és a középréteg. A rothadó kapitalizmust nemigen volt módunk megtapasztalni, csak a kósza híreket hozta be a szél - finom homokként szóródott ránk az ideológiai diverzió. Sok ezer F. néni él ebben az országban. S nemcsak itt: Magyarországon, Bulgáriában, Lengyelországban, s a nagy Birodalomban, amelynek árnyéka még sokáig itt motoz az udvarunkon. Ha úgy tetszik, a Birodalom száz kezének egyike megcsavar egy csapot, s az áremelések megkeserítik az F. nénik életét. A Birodalom nem egykönnyen bocsát meg tékozló gyermekeinek. F. néniből így lett egyik napról a másikra rebellis, ellenálló, a Nagy Menetelés kerékkötője. Az F. néniket büntetni fogja a Nagy Álom, pedig F. néni fiai voltak azok, akik megálmodták a szebb jövőt. Olykor keserűek az ébredezés percei. Figyeljünk oda F. nénire, aki magányosan él az elöregedett falvak egyre üresebb házaiban, az embertelen kő- rengeteg garzonjaiban, akit könnyedén felöklelnek a törtetők, s akire hétszámra nem nyitják rá az ajtót. F. néni nem ingyenlevesre vágyik és kortesbeszédre. Úgy hiszem,-a Kanári-szigetekre sem vágyik, hisz oly kevéssel beéri az ember, mire elfárad. De az emberi méltóság határa relatív. Gondoljunk F. nénire. Kövesdi Károly .................................................................. Mé ry Gábor felvételei (3)
