Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-07-20 / 29. szám

Fagylaltok GYÜMÖLCSÖS FAGYLALT Hozzávalók: 1 /2 I víz, 1 /2 I át­tört gyümölcsvelő (eper, málna, barack, ribizli és meggy), 25 dkg cukor. A cukrot a vízzel felfőzzük, illetve tűzön felolvasztjuk. Annyi gyümölcsöt törünk át szitán, hogy 1/2 liternyi gyümölcsvelőt kapjunk (kb. 3/3 kg). Vízzel egy literre kipótoljuk. Vigyázzunk, hogy az anyag az apadás követ­keztében túl édes ne legyen, mert akkor nehezen fagy. Csak ha jól lehútöttük, akkor fagyaszt­ható! Készíthetjük a gyümölcsfagy-. laltot tejszínnel is. Fagyasztás előtt a teljesén lehűlt anyaghoz hozzákeverünk 2 dl tejszínt. Ilyenkor 2 dl vízzel kevesebbet veszünk a cukoroldathoz. CITROMFAGYLALT Hozzávalók: 1 I víz, 5 közepes nagyságú citrom, 2 dl tejszín, . vagy 1 tojás felvert habja, 30 dkg cukor. A cukrot vízben tűzön felol­vasztjuk, lehűtjük, majd hozzá­adjuk a kicsavart citromok levét. Ha nem elég savanykás, borkő- savval ízesíthetjük. ízlés szerint adhatunk hozzá kevés reszelt • citromhéjat. Ehhez is adhatunk fagyasztás előtt 2 dl tejszínt, ak­kor a vízből elvesszük ezt a mennyiséget. Kiadósabb a cit­romfagylalt, ha fagyasztás köz­ben hozzákeverjük egy tojás fel­vert habját. Táplálóbb, ha tála­láskor tejszínhabot adunk a tete­jére. VANÍLIAFAGYLALT Hozzávalók: 1 liter tej, 4 egész tojás, 20 dkg cukor, 1 /2 rúd vaní­lia hosszában elvágva. Az adott mennyiség 8-10 személynek elegendő, de fele adagból is ké­szíthetjük. A tejet egy háromliteres lá­basban forrni tesszük a vaníliá­val és a cukor felével. Az egész tojásokat a többi cukorral elke­verjük, folytonos keverés közben r hozzáöntjük a forró tejet és a Iá­babba visszaöntve addig főzzük habverővel keverve, amfg sűrű­södni kezd. A tűzről levéve még tovább verjük azután szürőszitán leszűrjük és teljesen lehűtjük. Minél jobban lehűtjük, annál gyorsabban megfagy. A vaníliafagylalt többféle te­jeskávé-, karamell- .gyümölcs- és citromfagylalt alapját képezi. KÁVÉFAGYLALT A vaníliafagylalthoz 4 dkg ká­véból 2 dl vízzel főzött erős feke­tekávét adunk, amit a tej meny- nyiségéböl leszámítunk. ■ Minimális - befekte­tés Minimális - kockázat Minimális - munka­igény Maximális - haszon TENYÉSSZEN ÉTI CSIGÁT! Részletes technológia rendelhető utánvételre 160.-koronáért. Cím: Varga Éva, Vodná 27/1 945 01 Komárno. Ú-2263 A SZABADSÁGRA KÖNYVET sorsolásos akció nyereményjegyzéke Az akció nyereményeinek sorsolására július 9-én került sor. A díjakat a következő számú sorsjegyek tulajdonosai nyerték: 1. díj-Skoda Favorit 136-L típusú sze­mélygépkocsi: 101050; 2. díj - 10 000 korona értékű áruvásárlási utal­vány: 016938; 3. díj - 5000 korona értékű áruvásárlási utal­vány: 004236; 4. díj - 2000 korona értékű áruvásárlási utal­vány: 116344; 5. díj - 1000 korona értékű áruvásárlási utal­vány: 100401; 6-10. díj - 500 korona értékű áruvásárlási utal­vány: 022043, 092681, 061609, 021677, 095010; 11-20. díj - 300 korona értékű könyvvásárlási utal­vány: 091795, 029387, 055988, 038007, 067934, 000057, 028583, 079528, 077029, 029497; 21-1000. díj- 100 korona értékű, 4 kötetből álló könyvcsomag: 118118, 052825, 032932, 057057, 101672, 115347, 116163, 006949, 010002, 094338, 065542, 083720, 046518, 103155, 055887, 085883, 036907, 106147, 082677, 044289, illetve a következő számjegycsoportok bármelyikére vég­ződő számú sorsjegyek gazdái: 160, 076, 239, 738, 295, 415, 133, 596. A nyerteseknek szívből gratulálunk! A nyeremények átvétele 1. Az első díj nyertese legkésőbb augusztus 31-ig jelentkezzen személyesen a következő címen: Szlovák Könyvterjesztő Vállalat, sajtó és propagációs osztály, Őtefánik u. 27, 812 86 Pozsony. Be kell mutatnia sorsjegyét és a könyvküldemény átvételéről szóló elismervényt. 2. A 2-20. díj nyertesei legkésőbb augusztus 31-ig jelentkezzenek írásban az alábbi címen. Küldjék el sorsjegyüket, tüntessék fel pontos címüket, valamint az azon áruház, üzlet (könyvesbolt) pontos nevét és címét, amelyben az áruvásárlási (könyvvásár­lási) utalványt be szeretnék váltani. 3. A 21-1000 díj, nyertesei legkésőbb augusztus 31-ig jelentkezzenek írásban az alábbi címen. Küldjék el sorsjegyüket és tüntessék fel'pontos címüket, amelyre majd a könyvcsomagot postázzuk. A nyereményekért való jelentkezés határideje 1990. augusztus 31.! Határidő utáni jelentkezés esetén a nyereményt nem ismerjük el! A sorsjegyeket a következő címre küldjék: Slovenská kniha - knizná distribúcia, n. p. Tlacovy a propagacny útvar Stefánikova 27 812 86 Bratislava úp-324 Ny ereményjegyzék A komáromi Jednota fogyasztási szövetkezet FORTUNA című sorsolásos akciója július 3-án tartott. 3. húzásának nyereményei a következők: 1. díj - DAEWOO színes tévékészülék: B 009990 2. díj - MUSIC CENTER: A 178444 3. díj - BABETTA kismotorkerékpár: A 078772 4. díj - Autórádió hangfalakkal: B 094038 5. díj - ROMO mosógép: 03 012456 6. díj - Porszívó: B 079627 " 7. díj - LIBERTA női kerékpár: A 132100 8. díj - STELLA asztali rádió: B 039500 ~ 9. díj - ETA robotgép: B 099793 10. díj - 2 db. kínai termosz: B 059637 11. díj-500 korona értékű áruvásárlási utalvány: B 074704 12. díj-500 korona értékű áruvásárlási utalvány: A 172133 13. díj - 500 korona értékű áruvásárlási utalvány: B 136854 14. díj - 500 korona értékű áruvásárlási utalvány: 02 008938 15. díj - 500 korona értékű áruvásárlási utalvány: A 158801 16. díj - 400 korona értékű áruvásárlási utalvány: A 192365 17. díj - 400 korona értékű áruvásárlási utalvány: B 099656 18. díj-400 korona értékű áruvásárlási utalvány: 04 012691 19. díj - 400 korona értékű áruvásárlási utalvány: A 152115 20. díj - 400 korona értékű áruvásárlási utalvány: B 059458 ÚP-328 ÖN IS LEHET SZERENCSÉS! HA NÁLUNK JELENTI BE AJÁNLATÁT! KARÁCSONYRA NYERHET: VIDEOMAGNÓT SZÍNES TELEVÍZIÓT MÉLYHÚTÖLÁDÁT. A december 15-ig bejelentkezők között kerül kisorsolásra december 16-án _________________________________________________ TÁRSAT KERES? - Ismerkedjen számítógépünk segítségével! ÍRJON, HÍVJON FEL MINKET - POSTÁZZUK A KÉRDŐÍVET! AUTÓT, HANGSZERT, HANG- ÉS KÉPTECHNIKÁI BERENDEZÉST, COMPUTERT AKAR ELADNI - VENNI? JELENTSE BE TELEFONON LEVÉLBEN AJÁNLATÁT. IGÉNYÉT DATA BANK LNC/soft 946 55 PRIBETA TELEFON: 0818/93 393 Várjuk hívását! Naponta 8-22 óráig. Ú-1805 ■ Megrendelhetők kútgyűrűk és szölöoszlopok. Cím: Tóth Ludovít 943 61 Maié Kosihy 193. Ú-2105 X J o VEGYES á A ■ A Pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatósága értesíti a dolgozókat, hogy az 1990/91-es iskolaévben a táv­hallgatók számára érettségivel végződő I. osztályt nyit. 1990. július 30-ig jelentkezhetnek azok a dolgozók, akik elvégezték az alapiskolát és munkaviszonyban vannak. Az érdeklő­dök bővebb felvilágosítást az iskola igaz­gatóságán kaphatnak (Duna utca 13). ÚF-287 ■ A búrszentgyörgyi (Borsky Jur. Senicai járás) Záhorák Efsz a kukoricabetakarítá­si idényre felkínál egy E-516-os típusú gabonakombájnt. ÚF-285 ■ Eladók: á 120 L 25 000 koronáért; FIAT 600D' kitűnő-állapotban; originál FIAT 600D karosszéria elemek. Telefon: Calovo 0709-92/3079. Ú-2304 B Eladó Volga Diesel, Peugeot motorral (2300). Ár megegyezés szerint. Érdeklőd­ni keddtől péntekig 8.00-17.00 óráig a 0707/93 925 telefonon. Ú-2306 ■ Eladó fehér Skoda 105L öt éves. Tele­fon: Calovo 26-38,19.00-20.00 óráig. Ú-2355 ■ Eladó Trabant 601-es továbbá 150 I betonkeverógép. Telefon: Samorín 35-15, 20,00 órától. U-2297 ■ Vennék családi házat kerttel. Jelige: Vajkán, Doborgazon, Bodakon. Ú-2301 ■ Eladó őszi karfiolpalánta. Cím: Ho­dossy Béla, 930 14 Mad 177. Ú-2307 ÁLLÁS ■ A Dunaszerdahelyi Agrokémiai Vál­lalat azonnali belépéssel felvesz:- müszakvezetöt hárommüszakos üze­meltetés mellett a múanyagfröccsentó gépekhez Feltételek: gépipari szakközépiskola, 5 éves gyakorlat. Felvilágosítást a személyzeti osztályon nyújtanak, telefon: 268 51. ÚF-311 ■ A pozsonyi Szakszervezetek Házá­nak - Frantisek Zupka tér 1 - közműve­lődési osztálya felkínálja az alábbi tan­folyamokra való jelentkezés lehető­ségét: 1. Intenzív nyelvtanfolyamok:- német (kezdők és haladók számára),- angol (kezdők és haladók számára). A nyelvtanfolyamok hossza 80, illetve 140 óra. 2. Háromnapos tanfolyam: AZ EMBERI TÉNYEZŐ IRÁNYÍTÁSA AZ ÚJRA­TERMELÉSI FOLYAMATBAN. 3. Kétnapos tanfolyam: A MÓDOSÍ­TOTT MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉ­NEK MAGYARÁZATA. Az utóbbi két tanfolyamot főleg közüle- tek figyelmébe ajánljuk. Az érdeklődök a közművelődési osztá­lyon - Skultéty u. 5, 108-as ajtó - jelent­kezhetnek. ÚF-3G8 ■ Kicserélem 4-szobás állami lakásomat Pozsonyban hasonlóra Dunaszerdahe- lyen. Telefon: 07/826 488. Ú-2283 ■ Vennék 2-szobás szövetkezeti lakást Somorján vagy Dunaszerdahelyen. Jel­ige: Sürgős. Ú-2288 ■ Kicserélem Érsekújvári 3-szobás szö­vetkezeti lakásomat Pozsonyban. Cím ahirdetöirodában. Ú-2303 ■ Vennék családi házat. Jelige: Pozsony­ban, Galántán, Dunaszerdahelyen. Ú-2262 ■ Eladó 3000 darab tojás kapacitású kel- letögép. Cím: Peczén, Dukelská u. 15, lekovské Luzany. Ü-2268 ■ Olcsón eladó sok színű, hosszú szárú virágokkal fréziagumók. Érdeklődni na­ponta lehet Hollósy Józsefnél, 925 22 Vefké Úlany 61. Telefon: Galanta 97 357. Ú-2271 ■ Azonnal vennék 1-3-szobás szövetke­zeti lakást Komáromban vagy hasonló méretű összkomfortos nyaralót Komárom környékén. Valutával fizetek. Érdeklődni lehet telefonon: Komárom 96132, 7,00-15,00 óráig. Ú-2278 ■ Eladó Simca 1301 -es, motor és ka­rosszéria generáljavítás után. Telefon: Somorja 28-24. Ú-2281 ■ Eladók játékkazetták Commodore 64­hez. Darabja 200-korona. Cím: Ing. öl- vedy Attila, Marxova 39, 943 01 Stúro- vo. Ú-2289 ■ Vennék fagylaltostyagépet. Telefon: 0854/92 143, 20,00-21,00 óráig. Ú-2291 ■ Eladó Dacia 1300-as kitűnő állapotban. Ár megegyezés szerint. Czuczor Eugén, Tesedíkovo 87 hsz. Ú-2293 ■ Eladó Skoda 120 GLS kitűnő állapot­ban. Ar megegyezés szerint. Takács Ti­bor, Teáedíkovo 1056 hsz. Telefon: 0706/95 430. Ú-2294 ■ AUTÓT AKAR ELADNi-VENNI? Láto­gassa meg az 1990. július 28-án a felsö- patonyi futballpályán megrendezett GAB­RIEL MARKETOT, ahol bármilyen más jellegű árut is ADHAT-VEHET Ú-2295 ■ Az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Tánc- együttes, Bratislava, Mostová 8 azonnali belépéssel felvesz:- gazdasági osztályra könyvelőt, köz- gazdasági képzettség + 6 éves gya­korlat- munkaerőt a kosztümraktárba Közelebbi felvilágosítást a személyzeti osztály ad, tel.: 3304-23. ÚF-310 KÖSZÖNTŐ ■ Szívünk teljes szeretetével köszöntjük a szerető feleséget, a legdrágább édes­anyát, anyóst és nagymamát, Klíma Piroskát Ladmócon, aki 1990. július 24-én ünnepli 60. szüle­tésnapját. E szép ünnep alkalmából gra­tulálunk, jó erőt, egészséget és boldogsá­got kívánunk: szerető férje: Jóska, lányai: Ibolya, Gi­zella, Jutka, vejei: Béla, Józsi, Imi, vala­mint unokái: Marcel, Kornélia, Tímea, Lívia és a kis Adriana, aki mindannyiuk nevében nagyon sok puszit küld a nagymamának. Ú-1910 ■ 1990. július 18-án ünnepelte 70. szüle­tésnapját a szerető édesanya, nagymama és dédmama, Karácsony Katalin Alistálon. E szép ünnep alkalmából jó erőt, egész­séget és boldogságot kíván: lánya, fia, veje, menye, unokái, unoka- veje és dédunokája: Martin. Ú-2108 ■ 25/180 fiú házasság céljából megis­merkedne komoly lánnyal 25 éves korig Komárom ill. Pozsony környékéről. Fény­képet kérek. Jelige: Szerelem. Ú-2229 ■ 29/180 fiú olyan lánnyal 30 éves korig szeretne megismerkedni, aki a szűz je­gyében született. Jelige: Boldogok, akik megértik egymást. Ú-2264 ■ 24/184 minden káros szenvedélytől mentes fiú komoly szándékú lánnyal sze­retne megismerkedni. Jelige: A Pozsonyi, Dunaszerdahelyi, Komáromi ill. Galántai járásból. Ú-2265 ■ 38/165 vidám természetű nő, társaság hiányában ismeretséget keres. Csallókö­ziek előnyben. Kalandorok kíméljenek. Jelige: Szilveszterre együtt. Ú-2269 ■ 31/166 lány őszinte társat keres intelli­gens, absztinens, jó megjelenésű fiatal­ember személyében kizárólag komolyan. Fényképet kérek. Jelige: Harwai holdvi­lág. Ú-2270 ■ Falun élő 37 éves, nem önhibájából elvált, jó anyagiakkal rendelkező férfi há­zasság céljából megismerkedne őszinte, komoly szándékú, korban hozzáillő elvált vagy hajadon nővel. Egy gyermek nem akadály. Jelige: várlak. Ú-2273 ■ 32 éves, egyedül élő, saját lakással rendelkező, rokkant férfi házias, falusi nőt keres 30 éves korig. Jelige: Szeretet. Ú-2274 4 *> t « 990. VII. 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom