Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-06 / 27. szám
HUSZ-TALLÉR EZÜSTBŐL, AZ ELŐLAPON HÚSZ KÉPMÁSA, A HÁTOLDALON HÚSZ AZ ERETNEKSÜVEGGEL A MÁGLYÁN ÁLL, KARÓHOZ KÖTVE Húsz János A hazánkban alig fél éve megindult demokratikus fejlődés egyik apró összetevője, hogy több évtizedes hallgatás után nyíltan is megadhatjuk a tiszteletet az önkényt, a dogmákat, az anyagiasságot elítélő, a nemzeti létért, az anyanyelvi kultúráért aggódó és harcoló Húsz Jánosnak, a reformáció egyik előfutárának. Életútjának, tanainak és nézeteinek elemzése előtt szólni kell azokról a gazdasági, kulturális és társadalmi változásokról, amelyek következtében Csehország, s különösen Prága a XIV. század alkonyán a modern gondolkodás egyik központja lett. A nagy változások elindítója IV. Károly cseh király volt, aki - miután 1346-ban német császárrá koronázták - hazája, s kiemelten szeretett Prágája fellendítését tekintette fő feladatának. Támogatta a város fejlődését. Az arisztokraták, nemesek, gazdag patríciusok palotáival, új templomokkal gazdagodott város aránylag gyorsan lett az európai kereskedelem egyik központja. Károlyt ez nem elégítette ki. Művelt ember volt, s Prágát a tudományok terén is az élvonalban akarta látni. 1348-ban egyetemet alapított. Az alapítólevél szerint az egyetemen egyenlő jogokkal rendelkeztek a cseh, bajor, lengyel és a szász nemzetek képviselői. Ez az egyetemi autonómia gyakorlatában azt jelentette, hogy a cseheknek egy, a németeknek (közéjük tartozónak tekintették a lengyeleket) három szavazatuk volt. A korabeli közgondolkodásban, a politikai élet alakításában meghatározó szerepe volt az egyháznak. A pápaság történetében a XIV. század a legválságosabb korszakok egyike. Ekkor következett be az egyházszakadás, ami azt jelentette, hogy a Rómában székelő pápa mellett a franciaországi Avignonban is uralkodott egy törvényesen megválasztott pápa. Az egyháznak világuralmi terveihez egyre nagyobb anyagi erőforrásokra volt szüksége, s az egyházi méltóságok és tisztségek pénzzel való kötelező megváltása mellett egyre többször árusította az ún. bűnbocsánati búcsúleveleket. A papság egy része ellenezte ezt a gyakorlatot, elítélte a főpapok fényűző életét, politikai ambícióit, s a vallásos élet megtisztítására, az erkölcsök megszilárdítására törekedett. Ezeket a nézeteket elsőként J. Wycliffe angol teológus, oxfordi egyetemi tanár foglalta össze, aki a nép és a vallás közeledése érdekében angolra fordította a Szentírást. Első elvei között hirdette, hogy a népnek joga van közvetlenül is tanulmányozni a Szentírást. Tanai második részében az egyházi tanokat elemezte és bírálta. Szerinte a Szentírás a vallás egyedüli forrása, s a bűnbocsánat isteni jog. A bűnbocsánati levelek árusítását elítélve lett reformátor. Nem fogadta el a szentek tiszteletét, a papi nőtlenséget, a szerzetesi fogadalmat. Tagadta az átlényegülés tanát, s a kenyeret és a bort csupán Krisztus jelképének tekintette. A prágai és az oxfordi egyetemek szoros együttműködése következtében Wycliffe tanai gyorsan eljutottak Csehországba. Terjesztői között volt znojmói Stanislav, Húsz János tanára is. Húsz János 1369-ben Husince községben született. Jómódú földművescsalád gyermeke volt. Nem tudjuk, mikor lett a prágai egyetem hallgatója, de 1393-ban elnyerte a bölcsészet, egy évvel később a teológiai bacca laureátusát, 1397- ben az artistika magisteri fokozatát. Ezt követően egyetemi előadó, 1401-ben a bölcsészkar dékánja, majd kétszer is rektora. Húsz János egyetemi évei alatt Prágában meggyengült a német tanárok helyzete, mert sokan az újonnan alapított nyugat-európai egyetemeken vállaltak állást. Természetes, hogy az adott körülmények között megerősödött a cseh tanárok és hallgatók által a cseh nyelv, a cseh nemzeti öntudat megerősítésére indított mozgalom. A mozgalom éltetője Húsz János volt, aki a wycliffei tanokból kiindulva az egyházpolitikai és erkölcsi kérdéseket is a nemzeti érzés szemszögéből értékelte. Egyetemi tisztsége alapján lett a Betlehem-kápolna prédikátora, ahol szenvedélyes hangon követelte a esek nyelv elismerését, s rámutatott az egyházi életben tapasztalható visszaélésekre. Húsz befolyásának köszönhető, hogy 1409-ben Vencel királyi rendelettel módosította az egyetemi tanárok szavazatának számarányát. Azontúl a csehek három, a többi nemzetiség egy szavazattal rendelkezett. A csehek lelkesedése leírhatatlan volt, a német tanárok és hallgatók megfogyatkozott csapata elhagyta Prágát. Közben a katolikus egyház vezetői az egyházszakadás megszüntetésén munkálkodtak, s összehívták a pisai zsinatot, ahol a békeszerető V. Sándor személyében új pápát választottak. Vencel és Húsz elismerték az új pápát, akinél a prágai érsek eretnekséggel vádolta meg Huszt, mert elfogadta, s terjesztette Wicliffe tanait. A pápa elrendelte Wycliffe minden Prágában fellelhető munkájának az elégetését, amit Vencel megtagadott, Húsz pedig szenvedélyes prédikációkban védte Wicliffe iga«* zát. A prágai érsek a tiltott műveket mégis elégettette, majd Húsz Jánost és követőit kiközösítette az egyházból. Erre Prága fellázadt. Papok, diákok, nemesek, polgárok, kézművesek gúnydalokat énekelve járták a várost. Vencel az elégetett munkák értékét követelte az érsektől, Húsz pedig Wicliffe legjelentősebb egyházkritikai munkáját a Trialogust fordította le cseh nyelvre. A pápa a történtek után Huszt Bolognába rendelte, de Vencel nem engedte, el, mert félt a német tanárok bosszújától. Húsz nyilvánosan is visszautasította az eretnekség vádját, s bebizonyította, hogy a német tanárok nem őmiatta hagyták el Prágát. A történtek idején a pápa újabb búcsúlevelek kibocsátását engedélyezte, s ezek csehországi terjesztése felkorbácsolta a szenvedélyeket. Húsz és követői kigúnyolták a terjesztőit, míg Húsz két iratában is elítélte a pénzszerzés e formáját. Vencel megtiltotta a pápa gyalázá- sát, a pápa viszont elhatározta, hogy megsemmisíti a cseh ellenzéket. Kiközösítette Húsz Jánost, s egyházi tilalom alá vette tartózkodási helyét is. Húsz ezért 1412 decemberében elhagyta Prágát. Nemesi barátainál talált menedéket, s náluk írta meg Az egyházról c. művét. Húsz tanait az új prágai érsek tartományi szinten akarta megvitatni. A zsinaton a mestert barátja, J. Jesenius képviselte. A felek nem egyeztek meg, a zsinat feloszlott. Az időközben német császárrá választott Zsigmond magyar király és az európai államok egyházi vezetőinek javaslatára 1413 decemberében összehívták a konstanzi zsinatot, ahol három problémát akartak megtárgyalni: az egyházszakadást, az egyházi reformokat és Húsz János tanait. Húsz császári menlevéllel érkezett a városba, ahol az V. Sándor halála után megválasztott új pápa, XXIII. János szívélyesen fogadtad Felfüggesztette a kiközösítését, de nem oldotta fel az egyházi ténykedésére vonatkozó tilalmat. Az első tárgyaláson Húsz visszautasította az eretnekség vádját, kijelentette, hogy nem bűnös, s inkább vállalja a halált, mint tanainak visszavonását. Fellépésével sok új hívet szerzett, de sok főpapot maga ellen hangolt azzal, hogy naponta misézett és prédikált. Zsigmond, hogy megvédje, őrizetbe vetette Huszt, és kérte, tartsa be az előírásokat. Húsz munkásságát most új bizottság vizsgálta meg, s itt már nem talált megértésre. A vita folyamán néhány tételét módosította, de a halálos bűnről szóló tanát még a világi tisztségviselőkre is kiterjesztette. Mikor a tétel felülvizsgálatát elutasította, a bizottság elrendelte, hogy munkáit nyilvánosan égessék el. Húsz erre Antikrisztusoknak nevezte a bizottság tagjait, mire ezek a következő ülésen Huszt eretneknek nyilvánították, tanait téveseknek. Megfosztották papi méltóságától, és átadták a világi igazságszolgáltatás képviselőinek. Ezek ítélete: máglyahalál. A szemtanúk vallomása szerint Húsz nyugodtan, kiegyensúlyozottan fogadta az ítéletet, s zokszó nélkül, zsoltárokat énekelve fogadta 1415. július 6-án a szörnyű halált. Húsz híveit megdöbbentette mesterük tragikus halála. A nemesség vezetésével fellázadtak, s fegyverkezni kezdtek. Az egyházi hierarchia megértette, hogy az első komoly csapást a huszita harcosoktól kapta, a laikus kereszténység ugyanis kinyilatkoztatta az Isten előtt való egyenlőséget. Keresztes hadjáratot hirdetett, megnyerte a világi hatalmakat, de a győzelemre mégis 1435-ig kellett várni. Közben a huszita seregek eljutottak a korabeli Magyarországra is. Álltak Pozsony alatt, meghóditötták Nagyszombatot, 1433-ban végigszáguldottak a mai Szlovákián, de nem viselkedtek valami kegyesen. Feldúlták a szepesi városokat, majd hazatérőben Liptó és Túróc vármegyéket. Később a mai Közép-Szlovákiában harcoltak. Sok helyen helyöségeket hagytak hátra, s ezek kivonulásáért busás váltságdíjat követeltek. Csak elvétve találunk olyan korabeli utalásokat, hogy a husziták egyben hittérítők is voltak. A huszita tanok leginkább a Szepességben és Sárosban találtak követőket. A husziták 1435-ös csehországi veresége után sok morva és cseh értelmiségi és kézműves telepedett le a mai Szlovákiában, a szláv etnikumú területeken. Tevékenységük következtében a szlovákok között is elterjedt az cseh írásos nyelv. A huszitizmus magyarországi terjesztésében az érdem mégis a prágai egyetemi hallgatóké. A cseh csoport tagjaként a csehek oldalán élték meg a fellobbanó nemzeti-vallási ellentéteket. A kor dokumentumai szerint ott voltak a nyilvános vitákon, prédikáltak a templomokban, a népgyúléseken, s hirdették Húsz igazát. Húsz leghívebb tanítványa, prágai Jeromos 1410-ben személyesen jött Budára, hogy Wycliffe és Húsz tanait hirdesse, de a prágai érsek kérésére Zsigmond letartóztatta, s hamarosan elhagyta az országot. Húsz tanításai mégis elterjedtek Magyarországon, magukkal hozták a prágai egyetem abszol- vensei. A legismertebbek között volt a budai Bricki, a szerémségi, kántoriéi születésű Miklós diák, az észak-erdélyi Turdy Mihály. Húsz halálát követően léptek fel Szeberé- nyi János és Jakab, kamonci Balázs, a magyarországi eretnekmozgalom egyik jeles képviselője és sokan mások. Középkori irodalmunk kultúrtörténeti emléke az első magyar bibliafordítás, a huszita biblia is a huszitizmus térhódításának jeles bizonyítéka a magyar nyelvterületen. Vadkerty Katalin J 1990. VII. 6. HÚSZ AZ ÖRDÖGÖKKEL TELERAJZOLT PAPÍRSÜVEGBEN, ÚTBAN A MÁGLYÁRA «■ BÚCSÚLEVÉL 1430 TÁJÁRÓL