Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-21 / 51. szám
Mi, gyermekek nagyon vártuk a karácsonyt. A karácsonyfa titokzatos megjelenése a szobában, a gyertyafény, az esti kántálás és az éjféli mise különös élmény volt számunkra. Karácsony első napján, azaz karácsony böjtjén délig semmit sem ettünk. Édesanyánk savanyú bablevest főzött ebédre, utána kalácsot, mákos didellét, túrós vagy mákos tésztát ettünk. Ezen a napon nem került hús az asztalra. Szent ünnepeken, így karácsonykor is a szokásos ebéd előtti imádság kicsit hosszabbra nyúlt. Az imát mindig édesanya kezdte: Uram, Jézus légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk! Ezután együtt imádkoztunk. Elmondtunk egy Miatyánkot meg egy Üdvözlégyet, csak azután kezdtünk enni. Ebéd után édesanyánk így köszönte meg az ételt: Aki ételt-italt adott, annak neve legyen áldott! Délután, amíg mi, gyerekek kinn a konyhában játszottunk, édesapánk és édesanyánk bent a szobában titokban felöltöztették a karácsonyfát. Amikor végre behívtak bennünket a szobába, a karácsonyfa után rögtön az ablakra néztünk, nyitva van-e még, és kérdezgettük édesanyámé- kat, látták-e a Jézuskát meg az angyalokat, akik behozták a fát a szobába. — Dehogy láttuk! Hiszen, tudod, hogy aludtunk! — bizonygatta édesapánk. — Csak a szárnyuk suhogását hallottuk, ahogy távoztak - magyarázta édesanyánk. De hogy az ablakot hogyan tudták kinyitni, azt sehogy sem értettük! Akkoriban nem fenyőfánk volt, mint a mostani gyerekeknek. Tüskés borókával (borovicskafának is hívtuk) tartottuk az ünnepet. Karácsony előtt nagy hangú árusok jöttek, ki taligával, ki szekérrel, ők hozták a fákat a Börzsönyből, és árulták faluról falura járva. Tőlük a fát vették anyámék, a fára való mézeskalácsot pedig a mézeskalács-árusoktól. Szépen formált, illatos mézeskalácsok voltak: ló, bárány, baba alakú figurák. Került még a fára alma, dió, szaloncukor. A szaloncukrot otthon főzték az asszonyok, így anyánk is. Igen szorgalmas asszony volt, és ha szegények is voltunk, úgy gazdálkodott, hogy a Jézuskától mindegyikünknek jusson ajándék: kis cipő, meleg kesztyű, ingecske vagy egyéb. Amint alkonyodott, megvacsoráztunk. A szépen megterített asztalra a vacsorán kívül egy tálacskába alma és dió is került. Nagyapám, aki velünk lakott, nagy koteg szénát tett az asztal alá. — Nagyapa, minek az a széna ott az asztal alatt? - kérdeztem. Könözsi István felvétele- A Szent József szamarának széna is kellett! - felelte, és emlékeztetett rá, hogy amikor a szent család Betlehemből menekült, József szénát is vitt magával a szamárnak az útra. Édesanyám vacsora előtt egy tányérba kenyeret, kalácsot, almát, diót tett, és a levesből is merített néhány kanálkával, kivitte a hátsó udvarba és a tyúkok elé szórta ezekkel a szavakkal:- Hadak, vadak, madarak! Kiadom a tieteket, hogy ne bántsátok a mienket! Ezután visszaült közénk az asztalhoz:- Uram, Jézus, légy vendégünk áldd meg, amit adtál nékünk! — kezdte az imát. A többi imádságot közösen mondtuk el, ugyanúgy, mint az ebédnél. Csöndösen megvacsoráztunk, majd édesanyánk mindegyikünknek adott egy-egy gerezd diót:- A te egészségedre! - mondta az egyikünknek.- A te jóságodra! — így a másiknak.- A te tanulásodra! — így a harmadiknak, és így tovább. Kis szeletekre vágta az almát, úgy, hogy mindenkinek jusson, majd szétosztotta:- Bármerre jártok, emlékezzetek, hol és kivel fogyasztották el a karácsonyi almát, és hozzájuk mindig visszataláljatok! - mondta, s miután elfogyasztottuk az alma szeletkéit, megköszöntük az Úrnak a vacsorát: Aki ételt-italt adott, annak neve legyen áldott! Mi, gyerekek vacsora után felcihe- lődtünk, és kántálni mentünk. Előre megbeszéltük, hogy ki lesz az a három gyerek, aki a pásztorokat testesíti meg. Ők (pásztor)kucsmában, hosszú bundában, pásztorbottal a kezükben jártak a kántálók nyomában. Ők voltak a betlehemezők vagy betlehemesek. A kántálók csoportokba verődve járták a falut. Kis csengővel becsöngettek, bezörgettek és bekiabáltak az ablakokon:- Elfogadják az Isten igéjét?- El hát, elfogadjuk! Gyertek csak beljebb! - szóltak vissza a bentiek. Ódabenn egymás mellé álltunk és kántálni kezdtünk. így énekeltünk:- Betlehem kis falucskáján karácsonynak éjszakáján fiúisten ember lett mint kisgyermek született. Őtet hívták Jézuskának édesanyját Máriának ki őt pólyába tette és jászolba fektette. Az angyalok fönn az égben mennyei nagy fényességben szépen így énekeltek: dicsőség az Istennek! Elmondták: MOLNÁR MÁRIA (született 1904-ben) és GÁSPÁR MARGIT (született 1904-ben) csatai lakosok ki vert meg ott báránykám komámasszony asszonykám hogyan sírtál báránykám ehem-behem asszonykám Vagy azt, hogy: Kicsoda az, ki lehet az ki áll fölöttünk? Mind azt mondják Betlehembe hama siessünk, Mert ki Jézus született nékünk üdvösségünk lett vigyünk néki ajándékot imádjuk őtet! Vigyünk neki lisztecskét, amellé meg mézecskét úgy adjuk az anyjának főzze meg szent fiának. Akadt, aki ezzel fejezte be a kán- tálást: Kis gyerek vagyok nagy kalácsot várok ha nagyot nem adnak a kicsit is elveszem! Ritkán hallgattak végig bennünket. Többnyire már az ének felénél a kezünkbe nyomtak egy-egy kalácsot, pár szem diót, almát vagy egyebet, megköszönték a kántálást és utunkra bocsátottak bennünket. Kevesen tehették meg, hogy pénzt is adtak a kántálóknak. A pénzadogatás csak később jött divatba. Előfordult az is, hogy nem fogadtak minket:- Menjetek csak, menjetek! Jártak már itt kántálók! Nyomunkban jártak a „pásztorok“, vagyis a betlehemesek. Felváltva, egymásnak felelgetve így énekeltek: Első pásztor: Hej, hej, jó hírt mondok, hallgassátok! Hej, hej, gyertek elő muzsikások! Kis Jézus született Betlehembe, vigadjunk mi véle egyetemben. Hej, hej, egyetemben! Második pásztor: Nosza, Gubon, gyorsan kelj fel vedd fel a bundád! Te meg, Miska derekasan fújd meg a dudád! Harmadik pásztor: János, vedd fel hegedüdöt vonjál szép nótát! Hogy aki most születik, szénán fekve nyugszik, vigyünk néki ajándékot imádjuk őtet! Első pásztor: Én viszek egy báránykát! Második pásztor: Tejet, vajat, saj- tocskát! Harmadik pásztor: Aranyat nem adhatok, mert szegény pásztor vagyok! Késő este volt, mire abbahagytuk a kántálást. Ekkor már készülni kellett az éjféli misére. Ünneplőbe öltözködtünk, és a felnőttekkel együtt elmentünk a templomba. Mise után még egy kicsit ott maradtunk énekelni. Ilyeneket énekeltünk: Ó, boldog Betlehem, áldások városa, ott sír a végtelen, bús árvák támasza, égiek öröme, földiek szent gyönyöre, ne sírj kis Jézuskám, nem Júdás az ki most csókokkal elborít, szűz anyád az ki most hú keblére szorít, ringatnak karjai, befödöznek szárnyai, ne sírj kis Jézuskám, mért zokogsz oly nagyon, messze van még a nap midőn gyászsorsodon vérbe borul a nap, nincs kereszt válladon, melyre bűnünk súlya nyom, ne sírj kis Jézuskám, mért zokogsz oly nagyon... x Karácsony második napja, Szent István napja. Kettős ünnep. Ezen a napon nem mentünk sehová, együtt volt az egész család. Imádkoztunk, beszélgettünk. Lejegyezte: Gáspár Mária Pásztorok a falu mellett báránykákat legeltettek meghallván az éneket Jézuskához eljöttek. Jézuskának jászola mellett ájtatosan letérdeltek hogy ott szépen imádják, égnek, földnek királyát. Azután meg napkeletről ragyogó szép csillag kelt föl és elindult nyugat felé három királyok követték. Ezek is a Jézuskához betlehemi jászolához jöttek el imádni ők ót az édes üdvözítőt. Később mindőn növekedett napról-napra kedvesebb lett hogy én is olyan legyek szófogadó jó gyerek. Elérvén a harminc évet az emberek közé lépett és tanította ott folyvást a keresztény szent vallást. Sok jót tett az embereknek akik őhozzá eljöttek betegeket gyógyította holtakat föltámasztotta mégis volt sok ellensége kik üldözték őt és végre egy éjjelen elfogták és nagyon megostorozták. Felszögezték keresztfára így vártak a halálára levették a keresztfáról sírt csináltak kősziklából őtet oda eltemették katonákkal őriztették de nem maradt benn a sírban föltámadott harmadnapra. Azután negyven nap múlva felszállott a mennybe újra. A nagyobb gyerekek után a kicsik is elmondták a maguk kis mondó- káit, énekeit:- Hol jártál te báránykám a kert alatt asszonykám mit ettél ott báránykám borsosfüvet asszonykám mit ittál ott báránykám forrásvizet asszonykáin 8 1990. XII. ilasBrnap
