Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-21 / 51. szám
i/asárnap 5 99 0. XII. 21. • Rögtön bevezetőben tisztázandó egy fontos kérdés: vajon hány zsidó is él ma Szlovákiában, illetve az egész köztársaságban? J. R.: Nehéz erre igazán pontos választ adni, hiszen a második világháború után életben maradt „maradékzsidóság“ számából kell kiindulnunk. A háború előtti időket idézve mintegy 130 ezer főre tehető az itteni zsidóság száma. Ebből hatvanezren a koncentrációs táborokban lelték halálukat, további 10-15 ezer zsidó pedig egyéb módon halt meg a háborúban. A fasizmus éveit túlélő szlovákiai zsidóknak kereken ötven százaléka 1945 és 1948 között külföldre emigrált. Idehaza így nagyon kevés fiatal maradt, az idősebbek pedig már kihalófélben vannak. Mindent egybevetve tehát mind Szlovákiában, mind a cseh és a morva tájakon - fele-fele arányban - összesen mintegy hatezerre tehető az országban élő zsidók száma. • Elnézést a tamáskodásért, de ez meglepően kevésnek tűnik... Egy újságíró elsődleges dolga az országjárás, és eközben már jómagam is rengeteg zsidóval találkoztam... J. R.: Pedig elhiheti, hogy őszinte adatot mondtam az imént. Tény viszont, hogy nem mindenki vállalja a zsidóságot, ráadásul az asszimiláció is érezteti hatását. • A hazai zsidóság váratlanul csekély lélekszá- mának tudatában mindenképpen helyénvalónak tűnik a kérdés: valójában kit is tekinthetünk zsidónak? J. R.: Ehhez elsősorban azt kell tisztázni, hogy mit is jelent manapság a zsidó származású, vagy a magukat nyíltan is zsidónak tartó emberek számára részint zsidó voltuk, részint a vallásuk. Magyarán: a zsidóság. Nézze, ősi tanaink szerint mindenki zsidónak számít, akinek zsidó az édesanyja, illetve félzsidónak tekintendő, akinek zsidó az apja. Ezt a hagyományt ma már nehéz követni. Nehezíti a statisztikai besorolást, hogy a zsidóság ugyan egy olyan sajátos történelmet hordozó kulturális közösség, amelynek talán legfontosabb alkotóeleme a vallás; ugyanakkor tény, hogy jelenleg az ország zsidó lakosságának csak egy bizonyos hányada kötődik szorosabb formában a valláshoz. Mindent egybevetve tehát: mi azt az egyént tartjuk zsidónak, aki lehetőleg a vallásában is vállalja a zsidóságát. K. R.: Kiegészítésképpen hadd mondjam el, a közelmúltban végeztettünk egy gyorsfelmérést arra vonatkozóan, hogy a közvélemény szerint vajon hány zsidó él nálunk? A közszájon forgó becslések adatai ötvenszeresen is meghaladták a valóságot! Talán ez is az egyik oka annak, hogy az utóbbi időben, sajnos, nálunk is felütötte fejét az antiszemitizmus. ...A különböző becsmérlő feliratok feltűnése, a zsidó síremlékek meggyalázásáról szóló híradások szárnyra kapása és a köztéri hangoskodók szórványos fellépése óta a címben jelzett kérdés ismét foglalkoztatja a közvéleményt. Egészen pontosan az, hogy vajon létezik-e nálunk újabb keletű - esetleg régi, továbbélő - antiszemitizmus? Szerintem minderről két okból is beszélni kell! Az egyik: az antiszemitizmus semmiképpen sem számít belépőjegynek Európába; a másik ok pedig nem egyéb, mint az, hogy a tavalyi novemberi fordulat óta a hazai zsidóság helyzetéről - legalábbis érdemben - eleddig kevés szó esett. E lélektani és társadalmi vonatkozásban egyaránt érdekes témában JURAJ REICH, a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetségének elnöke és KARDOS RÓBERT, e szövetség intéző irodájának igazgatója ad eligazítást a riporternek. • Tudtommal, a vallásos zsidóság egyetlen hazai hivatalos szervezete a Szlovákiai Zsidó Hitközség. A korábbi évtizedek centralizmusa és vallásüldözése mennyiben nehezítette a tevékenységüket? K. R.: A hitközségi szerveződés a tavalyi esztendő novemberéig tökéletesen megfelelt a sztálini centralizmusnak. Éppen úgy, mint a többi felekezet- ben. A vallásellenes kampányt ugyanúgy megszenvedtük, mint minden hívő. Nem titok, hogy ehhez hozzájárult még a koncentrációs táborok szörnyű emléke; így a félelem és a lelki zavarodottság következtében a zsidók kiszolgáltatottabbak voltak az ateista hatalom kénye- kedvének, mint a katolikusok vagy a protestánsok. Nehézségbe ütközött például a zsidóknál ünnepnek számító szombat megtartása is. A belbiztonsági szervek a zsidó hitközség tevékenységét is szemmel tartotta; volt időszak, amikor cionizmussal vádoltak bennünket; a kulturális minisztérium pedig a káder- politikába szólt bele lépten-nyo- mon. Egy-egy zsidó ünnep közeledtével akár még a beszédet is elküldték... • önök szerint megnyilvánul-e valamiben, s ha igen, akkor miben a sokak által hangsúlyozott zsidó „másság“? J. R.: Ez a „másság“ legföljebb a kultúrában, a hagyományokban, a vallási szokásokban, az egymással való szolidaritásban jelentkezik. E különbözőségekben azonban semmi rosszat nem látok, hiszen minden egyéb tekintetben teljes jogú és teljes értékű állampolgárok vagyunk. A nemzetiségünket tekintve pedig szlovákok, magyarok, lengyelek, vagy akár ruszinok. • Ez az, ami kettős, netán hármas identitásnak nevezhető? J. R.: Én inkább kettős, netán hármas gyökerűségnek mondanám. Sajátos vallási hagyományainkhoz igazodó európai zsidóknak tartjuk magunkat. A köznapi gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nemcsak megőriznünk kellene tradícióinkat, hanem egyben be is építeni azokat a szlovákiai kultúrába, ezzel sokrétűbbé, színesebbé téve azt. Ez irányú szándékainkat tükrözi, hogy belátható időn belül egy zsidó múzeumot szeretnénk nyitni Pozsonyban. Ám hogy necsak az emlékezetnek és a léleknek, hanem a gyomornak is dolga legyen, a jelenleg még elszomorí- tóan elhanyagolt zsidó étterem felújítását is tervezzük. • Ebben a helyiségben, ahol társalgunk kódexöreg bibliák és értékes históriai művek őrzik a múlt és jövő egységét. E belvárosi ház kapuján azonban nem jelzi tábla, hogy itt találni a Szlovákiai Zsidó Hitközségek irodáit. Vajon miért nem? J. R.: Bizonyos fokú óvatosságból. Egy kissé tartunk a távolról sem általánosítható, de bizonyos körökben mindenképpen ott lappangó zsidógyűlölettől. Hogy nem alaptalanul, azt az 1806-ban elhúnyt európai hírű rabbi: Chatam Szófer, saját nevén Moses Schreiber pozsonyi mauzóleumának sorsa bizonyítja, ahol szinte napirenden van a vandalizmus. • Beszélgetésünk során már említettük a sztálini centralizmus és vallásüldözés évtizedeit. Ebben az időszakban Izrael állam léte nem nyújtott némi bátorítást? K. R.: A zsidók új öntudatra ébredésének tekintetében lökést adott. Tájainkon, a hétköznapok körforgásában, azonban sokáig dúlt az anticionizmus, ami errefelé az antiszemitizmus burkol formája volt. Sokan titkolni igyekeztek hát zsidó mivoltukat, két nemzedék is felnőtt JURAJ REICH anélkül, hogy ismerte volna eredetét. Ez pedig csak elősegítette az egyébként is természetes asszimilációt. • Ez a jelenség nyilván mostanában is folytatódik, önök milyen utat tartanak járhatónak a mai szlovákiai zsidóság számára? K. R.: Társadalmilag az integráció jogos törekvés, persze, csupán akkor, ha az nem a beolvadás, hanem a sajátosságok megtartásával történik. Ezért olyan feltételeket kell teremteni, hogy ki-ki maga dönthessen: vallásként vagy „csak“ kultúraként kívánja-e megélni saját zsidóságát. És persze ahhoz is joga van, bár ezt jómagam helytelenítem, hogy ne vegye tudomásul a zsidóságát. • Beszélgetésünk legelején már jeleztem: elsősorban arra szeretnék választ kapni, hogy véleményük szerint van-e még zsidókérdés Szlovákiában? Pontosabban: Szlovákiában is?! J. R.: Zsidókérdés nincs, legföljebb nem éppen szívderítő és távolról sem általánosítható tapasztalatok vannak. Sajnos, több tekintetben ez is a közelmúlt évtizedeinek öröksége, amikor sok minden máshoz hasonlóan az antiszemitizmust is elhallgatták. Szőnyeg alá söpörték azt, amit korrekt vitával meg lehetett volna oldani. Remélem, most eljön a változások ideje. És annak felismerése, hogy a dolgok türelmes végiggondolásához, megtárgyalásához nélkülözhetetlen a párbeszéd. Egyelőre még csak a párbeszéd megkezdésének legelejénél tartunk, a hétköznapok gyakorlata viszont türelmetlenséggel párosul. Ez is jelzi, hogy napjainkban is tapasztalható bizonyos előítélet vagy akár ellenszenv is a természetes, a zsidó vallásra építő mássággal szemben. Hadd fűzzem hozzá ehhez, hogy a zsidókkal szembeni jó vagy rossz bánásmód, a befogadásuk vagy a zaklatásuk az elmúlt évszázadok során - a nagyobb birodalmakban és a kisebb államokban egyaránt - az adott ország politikai és gazdasági életének egyik tükörképe volt. Mindig komoly belső bajokra utalt, ahol üldözték, bűnbaknak tekintették őket. Manapság, az Európa-ház alapjainak lerakása közben ehhez egy új szempont is járul. Nevezetesen az, hogy az antiszemitizmus nem egyeztethető össze az európaiság gondolatával. Most alakulgató demokráciánkban ezért van szükség egészséges társadalmi és politikai ösztönökre. • Abban a reményben köszönöm az interjút, hogy a jövőben nemcsak a szombat és a titkon megült többi ünnep tartja majd fenn a szlovákiai zsidóságot! MIKLÓSI PÉTER Fotó: Méry Gábor és archívum FALFELIRAT 1990 ŐSZÉN..
