Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-21 / 51. szám
A A arácsonyok szentestéjén mendikálók kérdezték ezt ajtók és ablakok világossága előtt - valaha. Elvétve talán még ma is megkérdezik. Századok hosszán visszhangzó kérdés: szabad az Istent dicsérni? Advent a várakozás, a lélek készülődésének ideje - megváltót vár a világ. Karácsony a beteljesülés, a hálaadás ünnepe, ezt adják hírül a harangok, a hozsannák, a gyertyák, a betlehemesek, a kántálók... És az öröm hírével sietni kell, egy este-éjszaka be kell vele futni a világot, mert rövid életű a nagy örvendezés is. Kell a beteljesülés, kell az öröm dicsérete. Ezután a megváltás útjai, a csodák, a gyógyítás, az igazságtevés, az alázat, az egyszerűség tanítása és példái következnek - a virágvasáma- pon bevonulás. S nemsokára a gyanú, a kétely, a vád, bírák, a bűn bizonyítása s a keresztfa. Megváltók sorsa. Kétezer éve így él a keresztény világ, az emberi lélekből nőtt sziklatömbök között hányódva. így él az emberiség, megszüli öremeit és elpusztítja azokat. Ilyen a természet élete. így zajlik bennünk az idő: advent, karácsony, nagypéntek. És ismét elölről. Nem ezt akarjuk, és mégis így történik. Mégis várjuk a megváltókat s a megváltó eszméket. A jobb élet várása és akarása örök emberi tulajdonság; ebből születik a hit: a naiv hit s a megszállottság is! A megváltó eszmék erőszakos prófétáiból lesznek a zsarnokok. Alig volt vagy talán nincs is eszme, amely ne szült volna erőszakot! S itt vagyunk jelenünk napjainál. Elfogyó huszadik századunk visszapillantó tükrében állunk, köröttünk béke és háborúk, illúziók, s azok elporlísa. A történelmi arénák dísztribünjein megváltó zsarnokok integetnek. Talán egyetlen századnak sem volt ilyen bő termése megváltó zsarnokokban. Sitt vagyunk jelenünk napjainál. Európa, s benne a csehszlovákiai magyarság számára valójában most fejeződik be a háború. Most bontották le az utolsó drótakadályokat, szedték fel az aknazárakat, döntötték le a politikai tébolyda nagy falát. Most készül a háború utáni erőszak nagy leltára is: a politikai bűnösökké nyilvánított ártatlan civilek hosszú névsora. Halálmenetek a szovjet birodalom táborai felé. Köztereken, bíróságokon, temetőkben, templomokban most olvassák fel az örökkévalóságba erőszakoltak névsorát. Tömegsírokat tárnak a világ elé. Zsidó, katolikus, református, görög katolikus papok sirató imája gyászol. Fél évszázad múltán adatik meg az elsiratás joga. Szimbolikus temetések, szimbolikus gyászmenetek, szimbolikus igazság-esküvések azokért - akikért nem szólhatott a harang. Történelmi igazságtalanságaink okán újra tanulmányoznunk kell az áttelepítés, a kitelepítés, a Csehországba hurcolás anyakönyveit, életünk újkori bibliáit. Most állíthatunk emlékműveket a pusztítás határaira. Kövülete rakódott ránk az erőszaknak, s ennek érzelmi vonzatai: a félelem, az alkalmazkodás, a szolgálás nemzedékek vérkeringésébe termelte bele baktériumait, bacilusait s vírusait. S ismét karácsony, a születés ünnepe. Szabad az Istent dicsérni? De már nem a múlt elérhetetlen istenmagasságát, hanem a jövő Istenét, a szabadságot, a félelem nélküli életet. Itt vagyunk jelenünk napjainál, s magyarázkodunk, magyarázzuk egymással szembeni bűn- telenségünket: hamis bűnbánat. Szinte képtelenek vagyunk szembenézni saját énünk hasonmásával. Tegnapi cselekedeteinket magyarázzuk: Hogyan? Mikor? Miért? Évenként, kétévenként, tízévenként írtuk át életrajzainkat, pingálva a változások színei szerint. Elveszítjük tíz év előtti lábnyomainkat, s egyre fölfelé kerekítjük önmagunkat. Hány embert feszítettünk magunkban keresztre az önfelmenDobos László Szabad-e Istent dicsérni? tés, az önigazolás, a félelem vagy akár a becsvágy érzéseivel? S hány ember keresztre feszítését néztük végig szemlesütve, hátra, oldalra húzódva vagy távolról szemlélve? Mintha hordókban laktunk volna. Ez az év jól kezdődött. Milliók farigcsálták magukban a betlehemi bölcsőt. Az idő ismét esélyt adott: megélhettük a születés pillanatát s az örök menetelést. Meg akarjuk állítani az ember romlását, földdel akarjuk egyenlővé tenni az emberi megszégyenítés helyeit: a hamis dicsőség emelvényeit, a hamis vádoló bírák pulpitusait, az emberi hitványságból összetúrt hegyeket, de meg akarjuk hagyni „emlékműveit“, irományait örök időkig tartó elrettentésül. Hogy ne legyen erőszak. Hogy pe legyen nagypénteki keresztre feszítés, s ne legyen keresztfáról való levétel. Hogy ne legyenek élő szentek. Hogy ne lehessen bárkire is ráégetni a bűnt. Hogy ne kelljen latroknak szolgálni. Szabad az embert dicsérni? Szabad, az emberi feltámadást. Lehet a karácsony feltámadás is, megalázott emberi méltóságunk életre kelése. A zsidók ezt így mondják: teremtés és megváltás. „Pásztorok, pásztorok, Betlehemből...“
