Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-30 / 48. szám
D i/asárnap Ne mcsak a gyilkos szokott visszatérni tettének színhelyére (legalábbis a krimiírók szerint), hanem olykor a riporter is visszavágyik arra a tájra, ahol érdekes emberekkel, egyedülálló környezettel, különleges témával, esetleg valamiféle visszaéléssel találkozott. Egy bizonyos idő eltelte után mindig érdekesnek ígérkezik az összehasonlítás, a hajdani események felelevenítése. Jó 10-12 év eltelte után ismét a dunai „bójások“ közé vezetett utam. Azok közé, akik nélkül elképzelhetetlen a biztonságos vízi közlekedés. Romantikus, de könnyűnek nem mondható munkájukat csak kevesen ismerik. V isszatérésem egykori ri- portutam színhelyére nem volt valami szívderítő. Évekkel ezelőtt a Duna két partját vadregényes táj, vadban gazdag erdők övezték. (Emlékszem, amikor kikötöttünk a magyar oldalon, az árnyas fák alatt néhány perc alatt olyan gyöngyvirágcsokrot szedtem, hogy a hivatásos virágtermesztök is megirigyelték volna.) Most a holdbéli tájon csak . a homokot fújja az őszi szél. A Duna barnászöld vizéről felreppen egy vadkacsa, de párméteres röpte után csalódottan visszaszáll a hullámokra. Egy parton felejtett kábeltekercsen barázdabillegető pihen. Talán az egykor csodálatos táj utolsó hírmondója. Néhány kilométerrel feljebb, a ligetfalusi oldalról szennyvíz csurog (természetesen tisztítás nélkül) a vén Dunába... De elég a sirá- . mokból, hiszen nem ökológiai riportra jöttem, utam célja a dunai hajósok egyik különleges csoportjának bemutatása. A Cajka elnevezésű hajó a régi, az arcok viszont már újak. A kapitány és öttagú legénysége azonban nem sokban különbözik elődeiktől. Kiváló szakemberek, a Duna szerelmesei, őszinte, szókimondó emberek. Úgy ismerik a vén folyamot, mint saját tenyerüket. A Bős-Dé- vény közti szakaszt „gondozzák“. Kollégáik a Gabcíkovo nevű hajóról Bőstől a magyar határig felelnek a vízi út biztonságáért. Kézfogások, kölcsönös bemutatkozás, és máris dübörög a hajómotor. A kormánykerék mögött Fenes László kapitány áll. Fekete Tamás gépész és a négy „matróz“, Koval- csik András, Csánó Tibor, Brezovszky András és Csiba Gábor munkához lát. Közben a csapat vezetője, Fekete Barnabás elmagyarázza teendőjük lényegét. A iaikus joggal kérdezheti: mi szükség lehet a bójások rendszeres útjaira, hiszen a nagy folyón elég arra ügyelni, hogy össze ne ütközzenek a hajók. Nos, a dolog sokkal bonyolultabb. Áradás, illetve apadáskor mindig más a Duna szintje, és ettől függően változik a vízi út is. Hol szűkül, hol szélesedik. Néha a víz magasan ellepi a fenéken orvul megbújó zátonyokat, elsüllyedt hajóroncsokat, kögátakat, néha pedig ott is megfenekelhet a hajó, ahol tegnap még gond nélkül átjutott. Hogy a víz alatti veszélyek lebecsülése és a bóják által megjelölt vízi út ignorálása milyen következményekkel járhat, bizonyítja a néhány hete az osztrák szakaszon balesetet szenvedett csehszlovák szárnyas- hajó esete is, melynek több sebesültje volt. A hajónk utáni cikcakkos tajtékcsík arról tanúskodik, nem haladunk egyenesen. Hol jobbra, hol a bal part felé tart a Cajka. Mintha kormányosa tea helyett rumot reggelizett volna. —A folyókon is vannak közlekedési szabályok, előírások, melyek legalább annyira fontosak, mint a KRESZ a gépkocsivezetők számára - magyarázzák vendéglátóim. - A különbség csak annyi - teszik még hozzá -, hogy a vízi utat, illetve veszélyt jelző piros vagy zöld bójáknak nincs állandó helyük és a vízállástól, a hordalékok lerakódásától függően gyakran változnak. A partokon és "a hidakon levő jelzőtáblák is nélkülözhetetlenek - Az egyik tiltja a lehorgonyzást, a másik a hullámverést, esetleg a hajóduda használatát, esetleg lassításra int. Vannak szakaszok, ahol tilos a vízi járművek találkozása stb. Hajónk érezhetően lassít. Száz méternyire előttünk az egyik bójára farönk tapad. Messzelátóval jól kivehető, -hogy a talán Ausztriából idetévedt törzsön kívül néhány kisebb ág és deszakdarab is körülöleli a bóját. Míg én a fényképezőgép után nyúlok, a többiek hosszú, vaskampós rudakkal próbálják szabaddá tenni a henger alakú vastestet. Egyikük közelebb húzza, társai erőteljes mozdulatokkal döfködik az ágaival a bója és az acélsodrony közé ékelődött vastag fatörzset. A fedélzet szélén álló emberek már vagy öt perce küszködnek. Ilyenkor a kormányos manőverező képességei roppant fontosak. Ha nem dolgozna óramű pontossággal, a fedélzeten állók könnyen megfürödhet- nének. Még néhány pillanat, és a sötét fatörzs bálna módjára távolodik hajónktól. Utunk során többször is kikötünk és ellenőrizzük a parti jelzéseket. Néhány helyen ki kell cserélni a kimerült akkumulátorokat, kiégett piros, kék, zöld színű égőket. Táborozó fiatalok, vadevezösök is gyakran megrongálják, összetörik vagy egyszerűen ellopják a színes jelzőlámpákat, hogy otthon házidiszkónál használják. Egy-egy ilyen speciális lámpa ára 6000 korona. (Különösen Pozsony, Komárom és Párkány vidékén gyakori az ilyen vandalizmus.) A kapitány bekapcsolja a rádiót, de nem azért, hogy zenét hallgassunk. A vízállásjelentés következik. Megtudom, a mélység mérése a kijelölt szakaszokon is a bójások feladatköre. Rendszeresen jelentik a központba a szükséges adatokat. Ha fokozott szennyezettséget állapítanak meg a Dunán, vízmintát vesznek és eljuttatják a laboratóriumba. A mindig szeles fedélzeten végzett munka után jólesik a forró tea és néhány szippantás a cigarettából. Beszélgetésre is több idő jut.- Mi a legvonzóbb, illetve a legnehezebb szakmájukban? - kérdezem még a búcsú előtt vendéglátóimtól.- Talán az állandó változatosság. A Dunának ezer arca van. Egyszer szelíd, akár a bárány, de elég, hogy az Alpokban olvadni kezdjen a hó, egyszerre megvadul, tomboló, meg- fékezhetetlen elemmé válik. Jó érzés, ha életet vagy életeket menthetünk. A múlt évben kétszer is sikerült felborult NDK-beli csónakok személyzetét kimentenünk. A munka főleg akkor nehéz, ha beköszönt a tél, és a hőmérő higanyszála jóval a fagypont alá süllyed. A zajló jégtáblák nemegyszer messze sodorják a bójákat, sót az acélsodronyt is eltépik. Sokat könnyítene munkánkon felszerelésünk korszerűsítése. Mélységmérőnk már régóta nem működik. Munkaeszközeink java olyan, mint 30—40 évvel ezelőtt. De nem panaszkodunk. Szeretjük a szakmánkat és minden nehézség ellenére ragaszkodunk a vén Dunához. Ordódy Vilmos A szerző felvételei Shakespeare és a számítógép Az utóbbi évtizedekben irodalomtudósok körében sokasodtak a találgatások, gyanúsít- gatások, miszerint Shakespeare, az angol irodalom büszkesége néhány művét nem maga írta. Az állítólagos szerzők között olyan nevek szerepeltek, mint Francis Bacon (1561-1626), Christopher Marlow (1564-1593) és mások. Kaliforniai szakemberek elhatározták, hogy végére járnak a kételyeknek, ezért modem számítógépekkel elolvastatták Shakespeare valamennyi müvét. A szöveget összehasonlították a gyanúsítottak írásaival és az okos masinák megállapították, hogy minden kétely hamis, mert Shakespeare müvét maga írta. Bacon és a többiek szókincse és mondatszerkesztése teljesen más. Azonban a nemrég felfedezett és Shakespeare-nek tulajdonított verseknek nem ö a szerzője. Lám, ki gondolt arra, hogy a számítógépek még irodalomtudósoknak is segíthetnek. Moliére is gyanús Francois Vergnaud, a nicei egyetem professzora tizenhét évig tanulmányozta Moliére műveit és arra a megállapításra jutott, hogy azokat nem ő írta, hanem Pierre Corneille (1606—1684) drámaíró, az ismert Cid szerzője. Fő érve, hogy a világirodalomban nem létezik még két olyan szerző, mint ők, akiknek a müvei annyira hasonlítanak. Mergnaud Moliére-t egy kis művetségű és csekély tehetséggel megáldott színésznek tartja, aki a tragédiákban csapnivalóan, a vígjátékokban pedig átlagosan szerepelt. Moliere mielőtt 38 évesen Ronen városába költözött, semmit sem írt. Itt ismerkedett meg Pierre Corneille drámaíróval. A francia professzor szerint a Moliére-művekben található klasszikus idézetek, jogi kifejezések semmi esetre sem származhatnak Moliére-től. Egyszóval egy újabb irodalmi talány. Méghozzá a világirodalom egyik legnépszerűbb szerzőjének művei körül sokasodnak a kérdőjelek. ISIem lenne érdemes itt is alkalmazni a Shakespeare műveivel kapcsolatban kitalált számítógépes összehasonlítást? Ugyanis a vita tovább hullámzik és két belga irodalmi szak-: ember már könyvet is írt róla, „Moliére, avagy a képzelt szerző“ címmel. Egy írónő 435 könyve Szinte hihetetlen. Minden idők legtermékenyebb írónőjét Barbara Cartlandnak hívják. Életének 89 éve alatt eddig 435 kötetet irt és adott ki. Mire azonban ez a kis hír megjelenik róla, lehetséges, hogy következő „műve“ is elkészül. Angliában e rendkívül termékeny szerzőt Lady Pinknek hívják, ami annyit jelent, hogv „Hölgy rózsaszínben“. Ugyanis 1928 óta, amikor sikert arattak első érzelgős „rózsaszínű“ regényei, azóta kizárólag rózsaszínűbe öltözködik. Pikantériája a dolognak, hogy Barbara Cartland egyetlen irodalmi lexikonban sem szerepel, szirupos történeteiről az irodalmi kritika egyszerűen nem vesz tudomást'. Az idős hölgyet ez azonban egyáltalán nem izgatja, mivel érzelgős irományait falják az olvasók. Ezért idős kora ellenére tovább fabrikálja kiapadhatatlan történeteit. A hét öt napjának mindegyikén körülbelül hatezer szót diktál titkárnőjének. Fiatalabb korában azonban napi tízezer szó volt a teljesítménye. így nem csoda, hogy romantikus, történelmi, szerelmi históriáiból eddig 435 ponyvát szült. Ez pedig világrekord. Egy kitalált regényhős élétrajza Szinte megszámlálhatatlan azok száma, akiknek életerői regényt írtak. Arra azonban még nem volt példa, hogy egy kitalált regény- hős életrajzát írták volna meg. Most, Agatha Christie (1891-1976), a detektívtörténetek világhírű írónőjének századik születési évfo- dulójára megjelent híres detektívjének, Hercule Poirotnak az. életrajza. A belga származású mesterdetektív abban tér el ugyancsak híres társaitól: Sherlock Holmestől, Maigret felügyelőtől és a többiektől, hogy „szürkeállományának" bevetésével oldja mega bonyolult bűnügyi talányokat. A különös életrajz szerzője alaposan áttanulmányozta Agatha Christie valamennyi művét és ezek alapján állította össze azt a mozaikot, amelyből megírta angolul rosszul beszélő Hercule Poirot figuráját. Ifjú korával kezdte, majd a belga rendőrségnél töltött éveit rajzolta meg, ezután következett a világháború és az Angliában szerzett detektívbabérok. A szerző egészen haláláig kíséri végig a kiváló detektív életét. Sajtójelentések szerint a maga nemében egyedülálló életrajz eredeti, színes és olvasmányos. Az évfordulóra érdekes emlék a nagy írónőre, akinek műveit ma is gyakran közlik a lapok, filmjeit sugározzák a világ tévéállomásai. Patrícia Thompson Majakovszkij lánya A szovjet rendszer egyik legnagyobb agitátor-költőjének, a tragikus sorsú Majakovszkijnak magánéletéről nagyon keveset tudott hazája közvéleménye és a világ, noha verses- kötetei százezres példányszámban jelentek meg újabb és újabb kiadásokban. Életének olyan alapvető kérdéseire nem létezett válasz, hogy nős volt-e, volt-e gyereke. A Szovjetunióban zajló változások azonban ezernyi eltitkolt, agyonhallgatott tényt tárnak fel a kultúra és a művészetek világában is. így derült ki, hogy Majakovszkij lánya, Patrícia Thompson az Egyesült Államokban él, ahol egyetemi tanár. Az Echo planety lap munkatársának elmondta, örömmel tölti el, hogy apja életének ismeretlen szakaszai fokozatosan feltárulnak. A professzorod anyja hagyatékából egy Majakovszkij-levelet és számos fényképet kölcsönzött a szovjet újságírónak és elárulta azt is, hogy hamarosan a Szovjetunióba látogat. (szűcs) 1990. XI. 30.
