Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-02 / 44. szám
Variációk - tanulóasztalra SZÜLŐ IS, GYEREK IS JOBBAN JÁR, HA HÁZILAG KÉSZÍTIK EL A TINI LEGSZÜKSÉGESEBB BÚTORDARABJÁT, A MUNKAASZTALÁT. KÉT ÖTLETET MUTATUNK 1. Nagyon egyszerű, három lapból és egy fiókból álló íróasztal. Az oldallapok felső széle lekerekített. Kívül 2-2 kis fogasra elfér a táska, a tornazsák stb. 2. Egy nyitott polcra és bakra elhelyezett asztallapból áll a tanulósarok. Bármikor szétszedhető. Bak helyett másik polc is megfelel, így még több hely jut a könyveknek, tanszereknek. Az asztalok pácolhatóak, le- festhetóek, öntapadós tapétával be- vonhatóak. Ne sajnáljuk viszont a pénzt a megfelelő asztali lámpára, ami jól megvilágítja a munkaasztalt. Festménytisztítás • Idővel az olajfestmények is bepiszkolódnak. Tisztításuk nagyon egyszerű: felvágott hagymával. Óvatosan átdörzsöljük az egész képet. Ha bepiszkolódik a hagyma, a szennyezett réteget levágjuk róla. Ezután már csak alaposan kicsavart nedves, puha ronggyal kell áttörölni a képet. • A festmények aranyozott képkeretét pedig egyszerűen nyers krumplival varázsoljuk újjá A bepiszkolódott krumplifelületeket levágjuk, hogy a kereten ne maszatoljuk szét a piszkot. Ezt száraz, puha ruhával utánatöröljük. Mi mindenre jó az ecet? • Az alaposan portalanitott bútorkárpitot újjávarázsolhatjuk a következő módon: vizes ecetbe mártunk egy lepedőt, majd kicsavarjuk. Kisimítva ráhelyezzük a kárpitra, és porolóval finoman ütögetjük, hogy mindenütt egyenletesen érintkezzen a tisztítandó felülettel. A kárpit színei így felfrissülnek. • Gyakran előfordul, hogy a megvásárolt póló vagy más ruhadarab erősen engedi a színét. Ezen úgy segíthetünk, hogy 4-5 liter langyos vízbe 1-2 deci ecetet elegyítünk, és ebbe nyomkodjuk a ruhát. Ajánlatos 25-30 percig benne hagyni, hogy a színe kellőképpen fixálód- jon, majd tiszta vízben jól öblítsük ki. Ha a ruha még mindig fog, a következő két- három mosás alkalmával ezt az eljárást megismételjük. Vigyázni kell, hogy az ecet ne közvetlenül a ruhára kerüljön, hanem először a vízbe keverjük, és csak ezután helyezzük bele a ruhadarabot. • Meszes, malteros ablakok tisztítására szintén az ecetes víz a leghatásosabb. Durva szövésű textildarabbal vagy dörzsszivaccsal célszerű elvégezni a tisztítást. Padlóburkolólapok és a csempék hasonló jellegű szennyeződéseit is el lehet ily módon tüntetni. Az ecetes tisztítás következtében matt csempefelület visz- szakapja fényét, ha kevés étolajat csepegtetünk vattára vagy puha anyagra, és ezzel kenjük át. • Réztárgyak makacs szennyeződéseit sós ecettel távolíthatjuk el. Utána alaposan le kell mosni a sót róla, különben a felület patinás lesz. Ha a nagyobb szennyeződésektől megtisztítottuk a felületet, a fényezés már történhet szidollal. Fali virágtartók A/A polc (1) patkó alakú lemez, amely 12 mm vastag rétegelt lemezből vágható ki. A támasztékot (2.) ugyanilyen vastag lemezből fűrészeljük. A vízszintes kivágásba (3.) toljuk be a 4. részt. A fémlemezből hajlított akasztó (5.) oldalról megfogja a támaszték felső (2.) részét, és két vékony szegeccsel van felerősítve. Az egész polcot célszerű az autósboltokban kapható aerosolos nitrozománccal bevonni. B/ A másik megoldás: a négyzet alakú deszka (1.) oldalába kis nyílásokat fúrunk, amelyekbe megfelelően hajlított kapcsok (2. és 3.) végét ütjük be. A polc méretétől és a virágcserép súlyától függően a kapcsokat 2,5 vagy 3,5 mm átmérőjű huzalból hajlítjuk. A horgokat (4.) gondosan kell a falba tiplizni. Virágom, virágom A vázába, virágtartóba kerülő virágok élettartamát meghosz- szabbíthatjuk, ha azok megfelelő táplálékot kapnak. Legegyszerűbb, ha naponta friss vizet cserélünk, amely meggátolja a káros, bomlástelőidéző mikroszervezetek kialakulását. A virágtartósításhoz hasznos a vízlágyító szerek adagoJása. Ez lehet: késhegynyi konyhasó, bórax, borecet, de táplálékul szolgál a vágott virágoknak a vízbe adagolt faszén, glicerin, kámfor, szalmiák, timsó, kockacukor is. Újabban már forgalomba hoztak hazai gyártású virágtartósító készítményeket is, mely két-há- romszorosára növeli a vágott virág élettartamát. Szükségtelenné teszi minden más, eddig használatos szer adagolását. A készítményt a zacskóján feltüntetett használati utasítás szerint vízben kell feloldani. Az oldatcsere a továbbiakban felesleges. Ajánlatos a virágszálakat oldatba állításukat megelőzően éles késsel visszavágni. A virágok élettartamának meghosszabbítására fontos egyéb követelményeknek is eleget tenni. Például tudvalevő, hogy a virágok általában tartó- sabbak, ha széles szájú, jobban levegőző vízfelületű vázába helyezzük őket. Igaz, elrendezésük nehezebb az ilyen edényekben. Az itt közölt ábrák azt mutatják be, hogy a vázák nyílásában elhelyezett kis gallydarabok a virágszárakat a kívánt módon tarthatják meg. A rövid szárú, illetve már rövidre visszavágott szárú virágok meghosszabbíthatók, ha végükre vessződarabokat kötözünk: Hosszú, keskeny vázába szánt virágot megnyújthatunk, ha a virág szárát felhasítjuk és vízszintesen pálcikát szorítunk közé. Lefelé keskenyedö vázába helyezett virágszár végére két vessződarab kötözhető vízszintesen, X alakban. Ha a váza középrészen szélesedik, akkor két vesszödarab közé, egymásra merőlegesen támasszuk meg a virágszálakat Könnyű, labilis vázát töltsünk meg egy- vagy kétharmadáig apró, átmosott kaviccsal. Ebbe nyomkodjuk óvatosan a virágszálakat olyan mélyen, hogy a virágfejek kedvezően érvényesüljenek. Természetbarát növényvédelem A szobanövényeket is számos kártevő támadhatja meg. Ha pálmáikon apró, vörös színű, pókféle élősködőket találnak, az azonnali vegyszeres védekezés helyett megpróbálkozhatnak egy „természetbarát" módszerrel. A növényt bő vízzel történő alapos lemosás és öntözés után cserepestől helyezzék fóliazacskóba. A légmentesen lezárt térben két-há- rom nap alatt remélhetőleg elpusztulnak a nedvességet nem tűrő élősködők. Tároló a lépcsők alatt Padlásfeljárók és más lépcsők alatt sokféle holmi elfér. Ha függönnyel takarjuk el a tárolt holmikat, akkor sem mindig esztétikus látvány. Mellékelt ábránkon olyan praktikus megoldást mutatunk be, mely harmonikusan illeszkedik be a környezetbe, a tárolókat tökéletesen kihasználjuk, a benne raktározott tárgyakat áttekinthetően elrendezhetjük. Készítsünk háncsfigurát Az érett kukoricakalász levelei hajlékonyak, tartósak és moshatók. Ha gyermekeinknek háncsfigurával szeretnénk kedveskedni, válogassunk össze néhány közepes nagyságú, nem túl vékony levelet. A háncsot tökéletesen ki kell szárítani, annak ellenére, hogy feldolgozás előtt újra vízbe kell mártani. A munkához szükséges: olló, gombostűk, drót, erős lenfonal, gyűszű és fogó. A kukoricaháncsot rövid ideig vízbe áztatjuk, gondosan megszárítjuk. A levelek meghasadt és keményebb végeit ollóval levágjuk. Ezután a háncs egy részét csíkokra tépjük, a szélességet a választott figurához mérten szabjuk meg. A háncsfigurák közül a legegyszerűbb a lovacska elkészítése. Mellékelt ábránkról leolvasható a munkamenet. Ha babát szeretnénk csinálni, ahhoz feltétlenül el kell készíteni előzőleg a vázat (fejet vattacsomóból, kezet-lábat drótból). Utoljára marad felöltöztetésük. Ki-ki fantáziája szerint formálhatja háncsfigurája öltözékét, frizuráját és más apró kellékeket (padot, seprűt, kosárkát) készíthet kiegészítőnek. Virágdézsa kerekeken Akár szobában tartunk nagyobb növényt - pálma, hibisz- kusz, filodendron stb. - tágas dézsában, akár a terasz, veranda, kert sokszínű virágait ültetjük bele, ha tele van földdel, két embernek is nehéz ide-oda vinni. Áruházban, vasüzletben vagy ezermesterboltban kapható olyan görgős fémkerék, amilyen például a modern fotelok aljára van felszerelve. Érdemes 3-4 darabot venni és a dézsa aljára felcsavarozni. így már gyerekjáték lesz bárhová eltolni. 22 1990. XI. 2. ilasárnap