Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-11-02 / 44. szám

23 ► ■■■■ 1990. XI. 2. MINDEN KARÁCSONYFA ALA KÖNYVET A BRATISLAVAI MAGYAR KÖNYVESBOLT NYEREMÉNYSORSOLÁSOS KÖNYVAJÁNLATA A KÖZELGŐ KARÁCSONYI ÜNNEPEKRE E nyereménysorsolással egybekötött könyvárusítást a bratislavai Slovenská kniha könyvterjesztő vállalat szer­vezi a szlovákiai kiadóvállalatokkal karöltve a szép és értékes könyvek kedvelőinek. Aki az alábbi könyvjegyzék alapján rendel és utánvéttel átvesz legalább 80,- korona értékben könyvet, az a könyvszállítmánnyal együtt számozott sorsjegyet kap (minden 80,- korona után egy-egy sorsjegyet), amellyel részt vesz a következő értékes díjak kisorsolásában. Megrendelését küldje el mielőbb, de legkésőbb 1990. november 30-ig a következő címre: MAGYAR KÖNYVESBOLT Michalská c. 6 81T01 BRATISLAVA A sorsolás a sorsjegyeken feltüntetett számok alapján történik, ezért gondosan őrizze meg a megrendelt könyvek átvételét igazoló számlá­val (dobierková faktúra) együtt. A sorsolás 1990. december 17-én lesz a Szakszervezetek Házában (Bratislava, Nám. Fr. Zupku 1) az illetékes állami szervek és az akcióban részt vevő kiadóvállalatok képviselőinek jelenlétében. A sorsolás eredményét a sajtóban közöljük: Szlovákiában: A Práca napilap 1990. december 21 -én és az ÚJ SZÓ 1990. december 28-án megjelenő számában: Csehországban: A Prác? napilap 1990 december 28-án megjelenő számában. MEGRENDELÉS SZÉPIRODALOM: 1. . Cseres: Foksányi szoros, Rokonkereső, Ezüstpajca 30,­(Az ismert szerző könyve két kisregényt és egy filmtörténetet tartalmaz). 2. Moldova: Az utolsó határ 42,­(A határon szolgáló kiskatona, Köhidai Miklós meg­hatóan szép és szomorú történetével ismerkedhet meg az olvasó Moldova György új regényében).. 3. . . Szilvási: Egymás szemében 41,­(Két fiatal szerelme, egymásra találása - egymás­hoz tartozása a könyv fő mondanivalója). 4. ... Szolzsenyicin: Rákosztály 98,­(A könyv szerzőjét 20 éven át az irodalom feketelis­táján tartották számon).­5. . Heym: Ahasvérus 30,­(A „bolygó“ avagy „örök“ zsidó ősrégi alakja az európai legendakincsnek, ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keres választ a szerző regényében). 6. Grosszman: Pantha rhei 19,— (A szerző saját tapasztalatai alapján megírt regény az emberiség kegyetlenségeiről). 7. ... Galgóczi: Kettösünnep 29,­(Az életből kiragadott történetek elbeszélések füzé­rét tartalmazza a könyv) 8 Jókai Anna: Szegény Sudár Anna 29,­(Egy erdélyi asszony története). 9 ... Puzo: A szicíliai 77,­(Két maffiakirály történetét beszéli el a híres szerző). 10. . Huszár: Bibó 125,­(Magyar krónika) beszélgetések, politikai-életrajzi dokumentumok. 11. .. MlynáF: A prágai tavasz ... és ősz 74,­(Dokumentumregény az 1968-ban lejátszódott ese­ményekről). 12. ... Upton Sinclair: Letűnt világ I—II 66,­(Különös utazások, megpróbáltatások, két fiatal szerelme a negyvenes években) 13. . Dumas: A három testőr 36,­(Kalandokban gazdag, romantikus regény). 14 Wilder: A teremtés nyolcadik napja 73,­(Egy ártatlanul halálra ítélt férfi története, szökésé­nek kalandos, fordulatokban gazdag leírása). 15. ... P. Howard: (Rejtő): A fehér folt. Bradley Tamás visszaüt 36,­(Humoros, szórakoztató kalandregény. 16. . Némcová: Nagyanyó 23,­(A jóságos és bölcs nagyanyák tiszteletére íródott e könyv, az írónő saját nagyanyját rajzolja meg a könyv lapjain, meghatóan nagy szeretettel) 17. ... Rácz: Az utolsó beugratás 20,­(Két barát, volt osztálytárs sorsának alakulásában mutatja be az egyes magatartásformákat). 18 ... Gyimesi: Megvalósult álmok 26,­(Vadászkalandok, három kontinens négy országá­nak vadászéknényeiról számol be az ismert szerző). 19. ... Moss: Kísértetek Britannia felett 125,­(Hiteles beszámolók modem szellemekről) 20. . Tolnai: Kábulat 42,­(A narkotikum veszélyéről szól e könyv) 21. . Őltványi: Vérfürdő a sivatagban 26,­(Repülógép-eltérítés magyar utasokkal Prágában, mészárlás a mecsetben Brüsszelben és sok hason­ló terrorakcióról szól a könyv). 22. . Bezimenszkij: Titkos front 21,­(Ez idáig hét lakat alatt őrzött titkokat tár fel az ismert szerző, aki maga is résztvevője az eseményeknek). 23. .. Marsh: Fény kialszik 55,­(A lélegzetelállító krimi a színház kulisszái mögé vezeti el az olvasót) 24 ... Oberthúr: Idegen arcom 31,­(Claudia, a csinos, fiatal elvált asszony egy közleke­dési baleset folytán elcsúfított arccal kerül ki a kór­házból, igy minden erejére szüksége van, hogy megküzdjön ezzel a tudattal). 25. ... Wells: Szörnyetegek szigetén - krimi a javából 23,­26. ... Dékány: A sarkvidék meghódítója 23,­(Az izgalmas kalandokban gazdag könyvet archív fényképanyag illusztrálja). 27 . . Warszewski: Mutassátok a terrorista lány hasát! 11,— Hogy miért kellett meghalnia Edit Langosnak és további nyolc, Limában akkreditált újságírónak, ezekre a kérdésekre keresi a választ a fiatal lengyel újságíró). 28. . . Zola: Plassans meghódítása 49,­(Mohó és ostoba karrieristák nyomasztó körképe ez a regény). 29. Kenneth: Holdfény Hawaiban 91 ,­30. . . Karinthy: Révkalauz 25,­(Tiz elbeszélést, kisregényt tartalmaz a könyv, töb­bek között: - Rakék tárgyalásán, Amerikában, Kele­ten st). 31. . Hartog: Isten után az első (1939 nyarán Hamburgban, Joris Kuiper kétszázöt­ven zsidó kivándorlót vesz a hajójára, szinte kivétel nélkül nőkből, gyerekekből és aggastyánokból álló „rakomány", hogy megmentse őket a kegyetlen sorstól. Erről a kalandokban és megpróbáltatások­ban gazdag hajóútról szól a hitelesen megírt re­gény). 32. 1956 sajtója - Október 23. - November 4. Magyar krónika, válogatás, százegy képpel (Dokumentumregény) 33. Ibargűengoitia: Halott lányok (Egy mexikói kisváros jól menő bordélyházáról és az itt történt halálesetekről szól az izgalmas regény). 34 Apollinaire: Tizenegyezer vessző (Erotikus könyv, kizárólag erős idegzetö, felnőtt olvasóknak). 35. . Sombor-Tuscher: Melegház (Erotikus könyvek) 36. . . Moldova: Az Abortusz-szigetek (Humoros elbeszélések) 37. Dumas-Sartre: Kean, a szinész (Színdarab formájában megírt lenyűgöző szerelmes regény). 38. . Cseres: Őseink kertje, Erdély (Erdélyi történetek) 39. . . Ribakov: Az Arbat gyermekei (A regény egy tragédiákkal terhes kort idéz, melynek főszereplője Sztálin, a „népek atyja". A cselekmény idöpontja-1933-1934). 40. Gulácsy: Hamuesö (A cselekmény a romániai magyarság problémáival megpróbáltatásaival foglalkozik a század elején) 41 Nyíró: Uz Bence (A harmincas évek sikerkönyvei) 42. . Hailey: A végső diagnózis (Egy pennsylvániai kórház színes, izgalmas, bonyo­lult emberi kapcsolatokkal, szerelmekkel telített lég­köre. Orvosok, ápolónők, betegek a főszereplők). 43. Harris: A Vörös Sárkány (Gyilkosságok sorozata - kemény krimi) 44. Trenk Frigyes báró: Emlékezetes élettörténete (A híres kalandor, szépasszonyok kegyeltje a királyi udvarok vendégének élettörténete). 45. ... Tutsek:Cilikémátkasága (A harmincas évek nagy sikerű lányregénysorozat- ban megjelent könyvek új kiadása) 46 Tutsek: Ciliké mint asszony (Az előző kötet folytatása) 47 Alvinczi Péter: Magyarország panaszainak megoltalmazása (Történelmi dokumentumregény a XVII. századból -hasonmás kiadás) 48. ... Irányi: A magyar forradalom politikai története 1847-1849 (A könyv első és eredeti kiadása 1860 Párizs) 49. Katona Szabó: A nagy remények kora I—II (Erdélyi demokrácia 1944-1948, Tények és tanúk sorozat). 50. Cselényi: A megiratlan költemény- versek 51 .. Tűzpalota - Csehszlovákiai magyar költők szerelmes versei 52. . Kosztolányi: Összes versei IFJÚSÁGI ÉS GYERMEKIRODALOM: 53. .. Molnár: A Pál utcai fiúk (1907-ben látott napvilágot a Pál utcai fiúk és a fúvészkerti vörösingesek háborúskodásáról szóló, azóta halhatatlanná vált gyermekregény). 54 Fenákel: Grófnő a répaföldön (Humoros lányregény - Csíkos) 55. Horváth: A fekete kéz visszavág (Kalandos fiúregény, nevezhetnénk A Pál utcai fiúk mai változatának is). 56 Nógrádi: A mi Kinizsink (Delfin könyvek sorozat) 57. Majtényi: A furfangos Thyl (A 16. század hires mókamesterének és merész katonájának életéről írt regény - Delfin könyvek) 58 Leeson: A neveletlen dzsinn (Delfin könyvek) 59 . Kosáryné Réz Lola: Selmeci diákok (Romantikus regény) 60. .. Gárdonyi: Egri csillagok (Bornemissza Gergely élete - meghatóan szép történelmi regény). 61. ... Balázs: Az őserdők világa (Az őserdők színes világába kalauzolja el az olvasót a könyv szerzője, sok színes fotó, térkép és rajz teszi a könyvet még érdekesebbé). 62. Padisák: Ki tapsol nekem? (Egy gyermekszinész története) 63. Keszeli: Szóhancúr (Gyermekversek sok színes képpel - Első osztályo­sok könyve). 64. Malac Julcsa - Gömöri népmesék (A könyv megközelítőleg 50 hosszabb-rövidebb me­sét tartalmaz, színes képek kíséretében) 77,­140,­29,­69,­69,­21,­21. 39,­69,­21,­29,­33,­77,­34,­69,­69,­26,­54,­58,­20­22,­50,­36,­20,­23,­12,­20,­28,­18,­48,­60,­21,­21,­18,­65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72 73. Hogyan lett király a kondorkeselyú (Indián mesék sok színes képpel) Az Isten, a Sátán és a Muzsik - Keleti szláv regék és mondák Walt Disney: Bambi (Bambi, a kis óz csodálatosan szép történetét, egész oldalas színes képek teszik még vonzóbbá szebbé). Miler-Novotny: A vakond és társai a városban (A vakondsorozat újjabb epizódja, rengeteg színes képpel és sok csodálatos kalanddal). Bood: A természet csodái - Az állatvilág képekben 1. (A szerző sok meglepő tudnivalót mond el szöveg­ben és képben kis és nagy állatokról, jól vagy kevésbé ismertekről, sok színes kép kíséretében. Felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt érdekes olvasmány). Tészabó: Nagy húsvéti képeskönyv (A húsvéti ünnepek különös vonzalmáról, szokások­ról, hiedelmekről szól a könyv sok színes képpel) Rejtelmes világ - kérdések könyve II. (A könyv több száz kérdésre ad választ, sok színes kép-fotó kiegészítésével). Bíró-Kontra-Radnai: Hungarian Picture Dictionary for Young Americans (Több mint 2000 magyar szó és amerikai angol megfelelője. Kontextualizált szókincs. Közel 200 szituatív rajz és fénykép. Gyermekeknek készült, de felnőtteknek is hasznos). Picture dictionary (Angol képes gyermeklexikon) 21,­23,­180,­51,­46,­60,­125,­210,­105­HASZNOS TANÁCSOK - FONTOS TUDNIVALÓK: 74 75. 76 77. 78 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86 87 88. 30,­105,­90,­28,­66,­Szénássy: Uj Komáromi Olympos (Irodalomtörténeti topográfia, melyet különösen az ifjúságnak ajánlunk figyelmébe - gazdag képa­nyaggal). Német Szövetségi Köztársaság - Útikönyvek sorozat 125, (A könyvet több mint 30 különböző város térképe egészíti ki). Ki kicsoda a történelemben? (ABC sorrendben felsorolt adatok) Ványi: A manilai csodadoktor (A szerzők a Fülöp-szigetekre kalauzolják az olva­sót. itt éinek a szelíd tekintetű, vékony kis emberek, akiknek ujjai alatt minden fájdalomérzet nélkül meg­nyílik a bőr, majd miután eltávolították a kóros szöveteket, a bőr összezáródik, sebnek nyoma sincs.) Balastík: Házi tartósítás és fagyasztás Hajková: Édeskönyv (Több száz sütemény, tészta, fagylalt, krém, főtt és sült tészták receptjeit tartalmazza a könyv). Bencsik: Szakácskönyv az egészségért - Tanácsok, egészségmegőrző és diátés receptek. 100 Liscsinszky: Reform szakácskönyv 75, (A könyv több száz vitamindús zöldség azaz húspót­ló ételreceptet tartalmaz színes fotók kíséretében. Főételek, levesek, édességek pudingok). Gáldi: Orosz-magyar kéziszótár Websters New Riverside University Dictionary (Angol értelmező szótár,közepes nagyságú). Websters New World Dictionary (Angol értelmező kisszótár) Gyermekbiblia - Ajándék kiadás különleges alkalmakra (A könyv gyönyörű kivitelű, sima bársony kötésű, sok színes képpel, Ó- és Újszövetségi történetek). Naptár 1991 (A könyv a naptárrészen kivül sok érdekes olvas­mányt tartalmaz, többek között: A nyugdíjigények érvényesítése, Lakberendezési tanácsok, A rock világsztárjai. Tréfás szerelmi horoszkóp). Praktikus szakácsnő 1991 - asztali naptár (53 színes ételfotó, minden napra ételreceptek, kéthetes naptár magyar és szlovák névnapokkal). Nagy világatlasz - magyar nyelven 125,­700,­150,­280,­25,­29­570,­Kérjük kedves olvasóinkat, hogy megrendelés esetén jelöljenek meg pótkönyveket is arra az esetre, ha az eredetileg megrendelt könyv már kifogyott volna így elkerüljük a kellemetlen félreértéseket A megren­deléseket csak addig intézzük, amíg a készlet tart. Megrendelését borítékban küldje, de ne ragassza le, csak tűrje be a sarkát, így nekünk munkát takarít meg, amit előre is köszönünk. Ragasszon rá 1 -koronás bélyeget. Ne feledje el feltüntetni lakhelyének hivatalos szlovák nevét és postai irányítószámát. Kérjük, címét olvas­hatóan Írja. Megértését köszöni és megrendelését várja a pozsonyi MAGYAR KÖNYVESBOLT Név:.............................................................................................................. Utca, házszám: ........................................................................................... Postai irányitószám:.................................................................................... Lakhely ....................................................................................................... Dátum.................................................................................................... ÚP-490 «V

Next

/
Oldalképek
Tartalom