Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-02 / 44. szám
Szerződésekbe foglalt nyelvi jogok Az első világháborút követő békekötések teljesen átalakították Közép)- és Kelet-Európa térképét. A békekonferencia főhatalmai- Anglia, Franciaország, Olaszország, az USA és Japán - azonban nem hagyhatták figyelmen kívül azt a körülményt, hogy az európai határok átalakítása következtében újból hatalmas, esetenként több milliós nemzeti kisebbségek kerültek idegen fennhatóság alá. Közismert tény, hogy a békeszerződések abszurd területi rendezései folytán csupán Kelet-Közép-Európában mintegy 32 millió ember került nemzeti kisebbségi helyzetbe. A ver- sailles-i békerendszer megalkotói éppen az igazságtalan békeszerződések következményeinek legalább részleges tompítása céljával, illetve az önrendelkezési elv megszegésének ellensúlyozásaképpen vélték szükségesnek az akaratuk ellenére idegen államokba bekebelezett nemzetrészek védelmét valamilyen módon nemzetközi üggyé tenni. A nemzetiségi kérdés a háború alatt is fokozott szerepet játszott a hadviselő felek - főleg az antant- propagandájában. Már akkor elhangzottak olyan megnyilvánulások, hogy a nemzetiségek védelme lényegében a müveit emberiség közös ügye. A monarchia-ellenes cseh politikai emigráció vezetője, T. G. Masaryk - a háború után Csehszlovákia első államelnöke - ugyanezt a nézetet vallotta, szóban és írásban odaadóan agitált a kisebbségi, nemzetiségi jogok nemzetközi szintű rendezése érdekében. A háború alatt írt és először 1918 tavaszán megjelentetett az Új Európa című tanulmányában például világosan kifejtette, hogy szerinte a kisebbségi, nemzetiségi kérdés nem lehet csak az egyes államok ,,belügye“. Az erre való hivatkozást Masaryk említett tanulmányában egyszerűen „farizeusi alapelvnek“ nevezte. A Népszövetség és a nemzetiségek Az USA elnökének, Wilsonnak kezdeményezésére a győztes antant hatalmak hivatalosan is elfogadták a nemzetközi kisebbségvédelem elvét, s a párizsi békekonferencián megtették a kellő lépéseket az átfogó rendezés érdekében. Párizsban először a Népszövetség létrehozásával összefüggésben vetődött fel a kisebbségek nemzetközi védelmének gondolata, ugyanis ez a nemzetek feletti szervezet - mint a világbéke őre - magától értetődően vállalta az összes olyan nemzetközi probléma felügyeletét, amelyek a jövőben esetleg államközi feszültségek forrásaivá, s így a béke megbontásának okozóivá válhatnának. A Népszövetség alapszabályainak, az ún. egységokmánynak kidolgozása során az USA elnöke, Wilson többször is konkrét utalást tett a kisebbségvédelem nemzetközi kodifikálásának szükségességére. Az amerikai elnök első 1919. január 10-i alapszabálytervezete a kisebbségek védelme tárgyában a következő utalást tartalmazta: „A Nemzetek Szövetsége követelni fogja, hogy az összes új államok, független és önálló állami létük előfeltételeképp, kötelezzék magukat arra, hogy állami főhatalmuktól függő, minden etnikai és nemzeti kisebbségüknek azt a bánásmódot és biztonságot adják ^ meg, amely lakosságuk etnikai és nemzeti többségét megilleti.“ Az elnök következő, 1919. január 20-i tervezete is megtartotta ezt a pontot és javasolta, hogy a létrehozandó Népszövetségi Tanács követelje meg az új és megnagyobbodott államoktól a kisebbségek védelmének ígéretét. A Népszövetség véglegesített egységokmányába azonban végül is nem kerültek be konkrét kisebbség- védelmi paragrafusok, így tehát a világszervezet alapszabályai nem tartalmazták a nemzetközi kisebbségvédelem konkrét kodifikálását. Ez azonban nem a kisebbségvédelem ügyének elejtését jelentette, csupán azt, hogy a győztes antanthatalmak képviselői úgy ítélték meg: szerencsésebb megoldás lesz külön nemzetközi szerződésekkel kötelezni az új és megnagyobbodott államokat a méltányos kisebbségvédelemre. A békekonferencia főtanácsa - az úgynevezett négyes tanács - az 1919 május 1-én létrehozott Új Államok és Kisebbségek Bizottságára (Commision des nouveaux Etatset de la Protection des Minorités) bízta a kisebbségvédelmi rendszer elméleti kidolgozását. Ez a bizottság fogalmazta meg 1919 májusában az új, valamint a területileg megnagyobbodott államokba bekebelezett nemzettöredékek, az ún. „faji, nyelvi és vallási kisebbségek“ jogait biztosítani hivatott nemzetközi szerződések szövegét. A békekonferencia által 1919. május 1-én létrehozott Új Államok és Kisebbségek Bizottsága tagjai közül említést érdemel David Hunter Miller, az USA képviselője, aki nagyvonalú, liberális javaslataival hívta fel magára a figyelmet. Fölöttébb sajnálatos, hogy csak 1919. május 23-ig vehetett részt a bizottság munkájában, s így az egyes szerződések végleges megfogalmazásakor már nem lehetett jelen. Természetesen, merész és a kisebbségek számára kedvező javasalatait a bizottság többi tagja nem mindig fogadta megértéssel. D. H. Miller több meg nem valósult javaslata között ott találjuk például a kisebbségek „önálló közjogi testületekként“ (distinct public corporations) való elismerését, a kisebbségek jogát a kulturális autonómiára, továbbá azok jogát az arányos - tehát nem a „méltányos“ - képviseletre az állami és önkormányzati testületekben, a választási területeken belül külön egységes kisebbségi „alterületek“ kialakítását stb. Az egész kisebbségvédelmi rendszer nagy kárára ezek a kezdeményezések nem kerültek be a szerződések véglegesített szövegeibe. Benes memoranduma Az Új Államok és Kisebbségek Bizottsága 1919 májusában először a Lengyelországgal megkötendő szerződés szövegét készítette el, amely aztán mintegy alapul szolgált a többi megkötendő szerződés számára is. A bizottság csak május 20- án kezdte meg a csehszlovák szerződés előmunkálatait. A csehszlovák békedelegációnak látszatra nem volt semmilyen kifogása a kisebbségi jogok kodifikálása ellen, sőt Be- ne§ még „többletjogok“ beígérésé- vel is megpróbált rálicitálni a kisebbségi szerződés megszövegezőire. Az említett május 20-i ülésen például felolvasásra került Benesnek az a memoranduma, amelyben kormánya nevében ígéretet tett, hogy Csehszlovákia egy Svájchoz hasonló, a benne lakó nemzetek teljes egyenjogúságán felépülő államalakulat lesz. A nyelvhasználattal kapcsolatban Benes memoranduma például nagyvonalúan megígérte, hogy a köztársaságban a helyi köz- igazgatás nyelve, mindenütt azonos lesz a lakosság többségének anyanyelvével. Benes külügyminiszter a bizottság 1919. május 27-i ülésén is tett néhány megtévesztő hangzatos ígéretet. Kifejtette, hogy „a csehszlovák kormány általános politikája, vezérgondolata az, hogy a köztársaságban a fejlődés mindenben a föderális szervezet felé haladjon". Benes igyekezett tehát fejtegetéseivel és kijelentéseivel azt a látszatot kelteni és azt sugallni, mintha Csehszlovákiának idővel szándékában állna átalakulni valamilyen multinacionális föderativ államalakulattá. A békekonferencia plenáris ülése 1919. május 31-én foglalkozott a nemzetközi kisebbségvédelem problémájával. Jellemző, hogy ezen az ülésen az utódállamok képviselői - ebben az esetben Lengyelországot is ide számítjuk - már hevesen tiltakoztak a kisebbségvédelem tervezett rendszere ellen. Persze, ez egyáltalán nem meglepő, hiszen az antanthatalmak jóvoltából éppen ezek az új, felújított, illetve területileg jelentősen megnagyobbodott közép-európai államok kebeleztek be aránytalanul nagyszámú magyar, német, ukrán, belorusz stb. népességet. A Csehszlovák Köztársaság nevében felszólaló Karel Kramár miniszterelnök például többek között kifejtette, hogy véleménye szerint a kisebbségvédelmi szerződések komoly beavatkozást jelentenek az őket aláíró államok szuverenitásába. Kramár egyúttal azt is bejelentette, hogy Csehszlovákia már saját kezdeményezéséből hozzálátott egy olyan alkotmány szövegének kidolgozásához, amely az ország nemzeti kisebbségeinek jogait is tökéletesen és maradéktalanul biztosítani fogja. Érvelése szerint a kisebbség- védelem olyan belügyi feladat, amelyet minden országnak sajtit magának kell megoldania, mindenféle külső beavatkozás vagy nemzetközi ellenőrzés lehetőségének kizárásával. A békekonferencia plénumának szóban forgó 1919. május 31-i ülésén hasonló értelemben nyilatkoztak a tervezett kisebbségvédelmi rendszerről a román, a délszláv és a lengyel békedelegációk képviselői is. Wilson elnök a kisebbségekről Az utódállamok képviselőinek tiltakozó, a kisebbségvédelmi szerződések elvét elutasító felszólalásai után Wilson elnök fejtette ki álláspontját ebben a kérdésben. Szerinte a Népszövetség által garantált nemzetközi kisebbségvédelem elsősorban az érintett utódállamok érdeke, mivel a bekebelezett kisebbségek csak ezúton válhatnak ezen államok integráns elemeivé; ellenkező esetben a kisebbségek államellenes törekvések hordozóivá lesznek, ami rendkívüli veszélyeket rejt magában a világbéke szempontjából. „Nem vállalhatjuk egy területi rendezés garanciáját - fejtette ki Wilson az USA álláspontját ebben a vonatkozásban -, ha azt nem tartjuk becsületesnek, és nem adhatjuk beleegyezésünket zavaró körülményekkel terhes olyan rendezéshez, amely véleményünk szerint nem biztosíthatja a világ békéjét.“ Ez azt jelentette, hogy az USA csak abban az esetben lesz hajlandó elismerni az utódállamok szuverenitását a megszerzett területekre, ha azok nemzetközi szerződésekben kötelezik magukat az e területeken élő kisebbségek jogainak tiszteletben tartására. Wilson szerint a világbéke megőrzése az elsődleges cél, a kisebbségi kérdés pedig csakis ennek a nagy célnak lehet a függvénye. „Azt kell mondanom - szögezte le az USA elnöke -, semmi sem rejt olyan veszélyeket a világ békéjére, mint a bánásmód, melyet bizonyos körülmények között a kisebbségekkel szemben alkalmazhatnak." Az utódállamok által nyert területek népességének elégedettsége saját helyzetével tehát nem szabad, hogy destabilizációs állapotokat idézzen elő a kelet-közép-európai térségben. „Ha hozzájárulunk ezekhez a területi gyarapodásokhoz, jogunk van ragaszkodni a béke bizonyos garanciáihoz“ - fejtegette az USA elnöke. A kisebbségek nyelvi jogait nemzetközi szerződések biztosítják A békekonferencia plénuma végül is az utódállamok képviselőinek tiltakozása ellenére megszavazta a kisebbségvédelmi szerződések szövegét és rákényszerítette azok kormányait e szerződések elfogadására. Az egyes államok kormányaival kötött kisebbségvédelmi szerződések, természetesen, csak - Ga- lántai József szavaival élve - „azokat az alapvető emberi jogokat fogalmazták meg, amelyek a kisebbségeket minimális követelményként bármely körülmények között megilletik". Ezeknek a minimális kisebbségi és alapvető emberi jogoknak az elfogadása valamennyi érintett állam számára kötelezővé vált. Ennek következtében az idegen állami fennhatóság alá került magyar nemzetrészek nemzeti-kisebbségi és nyelvi jogait is mindenütt nemzetközi szerződések biztosították, bár az is igaz, hogy e szerződéseket kelletlenül, csak a nagyhatalmak nyomására aláíró utódállamok kormányaitól aligha remélhette bárki is e kötelezettségek maradéktalan teljesítését. Popély Gyula Olvasóink dokumentumai íikraany »id v f.tare ibal*. f .. 'H utvir. i» Ur.ai «jrabajtttób*! r-.lfó tVní ,.TÜ Utal bánatpénzül Htítbe tóiiiíLtt a rrrcMq-t i^hivatU.nint Ural Ut***.*«* UUX V.v. ndju, se svr* t... ***** «• itTin Utal bírói latét*, hallott * «. » *. bírói latét«! alfaja ». utaaltj. a pé„sért, baj, «t a* a végra-ajtUi ttot iaréra további bírói lntásxadéolg grandlraíiadar. kasljc. A bírói* ab Míl MM *PÍ^‘ “***“•* U4A éVi i p r 1 1 1 . »i U napiéi «... Sorijita ti**. húyiséríb. Htärt *. arra U érdakaltakat ***««1 «*1^ * pé™ttRyÍ6UsaSÓs ^ tlgy.^.t.té.a.la hae/a, iagaWKa-v.ti.aa rt«t ...dék...é vélt éll«i é. küsofci adóknak a* aaadéka, aég napiét éa Jafaltba taté ktr.utaUalt vallat ar. inatlant tarba!» illaté** aa RÉSZLET AZ ÓGYALLAI_ JÁRÁSBÍRÓSÁG 1925-BEN KIADOTT MAGYAR NYELVŰ VÉGZÉSÉBŐL l.Q Ke .7. h Generálrc iinancné riaditetstvo Bratislava. vVoiil beíirUU PerÁinsRÁ.. Dos.ztál, . M9kraEamÉlyekKa'jogÄÖ olyan dokumei VUSÉGET - MINDEN ERÖLTPtcttRM^2E , fcS KÉTN1 KÜLB,20NYfTj^ , KÖZTÁRSASÁGBÓL FENNMa ílLSÓ CSEHSZL0’ eljuStnánTanyan^ ss oua Sí STÍL sívégto az In Szuchy M. Emil Komár< Nemzetközi kisebbségvédelem az első világháború után v> 4 8 1 1990. XI. 2. {fet/jgsB/i
