Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-02 / 44. szám
D Uasärnai Ki sbirtokon vagy nagyvállalkozásban? A ÓSTK felvétele OLASZORSZÁG A családi földművelés lassan fogy „Ha önök a jövőben az elaprózott kisbirtokokra akarják építeni mezőgazdaságukat, kétségtelenül tanácsos az olasz viszonyokat tanulmányozni. Mi ugyanis negyven éve képtelenek vagyunk alapvetően megváltoztatni ezt a szerkezetet"- mondja Alessandro Panini-Finotti doktor, a Confagricoltura „földbirtokos-szövetség" sajtófőnöke. A finom iróniával fogalmazott „jó tanács" hamar érthetővé válik a statisztikák fényében: Olaszországé ma a nyugat-európai közösségben messze a legelaprózottabb mező- gazdasági birtokszerkezet. Mindez- mondja Pannini-Finotti - az 1949-1950-ben végrehajtott földreform egyenes következménye. Akkor Dél- és Közép-Olaszország nadrágszíjparcellákká aprózódott. Ettől csak az északi vidékek, a Pó- síkság, Lombardia, Veneto, Emilia- Romagna menekült meg, ahol a gazdaságok már a múlt században - bérmunkásokkal dolgozó nagyüzemi gazdaságokká fejlődve- elindultak a kapitalizálódás útján. Az említett, háború utáni földreformot egyébként spontán társadalmi mozgalom kényszeritette ki: a földfoglalásoké. Calabriában 1949. október 31 -én Bedingen báró melissai birtokán a földfoglalókra leadott csendőrsortüz három halott és 15 sebesült áldozatot követelt. Ez volt a végső érv, amelynek hatására a római parlamentben végre napirendre tűzték a - kártalanítással egybekötött - földosztás tervét. A napszámosok és cselédek földhöz is jutottak, megélni azonban alig tudtak belőle. Az „ipari csoda" szívó hatására megindult a földben csalódott szegény déli tömegek elvándorlása az északi gyárakba. A törvényhozók jó szándéka felemás ered- méfiyt hozott: a parcellák elaprózá- sa, amit azért szorgalmaztak, hogy mindenkinek jusson valamennyi föld, az ötvenes-hatvanas évekre korszerűtlenségbe és elmaradottságba fagyasztotta a kisbirtokosokat. A legutolsó, immár néhány éves felmérés szerint Olaszországban 3,2 millió mezőgazdasági üzemet, gazdaságot tartanak nyilván. Ez az Európai Gazdasági Közösség (EGK) gazdaságainak majd 40 százaléka. Az általuk hasznosított, megművelt föld mintegy 16 millió hektár. Ez a Közös Piac összes, mezőgazdaságilag művelt területének mindössze 18-20 százaléka Az olasz gazdaságok tehát jóval kisebbek, mint máshol a Közösségben. Több, mint egymillió olasz gazdaság, tehát a birtokok közel egyhar- mada, nem éri el az egyhektáros nagyságot sem. A további 1,5 millió gazdaság (43 százalék) sem haladja meg az öt hektárt, vagyis a 20 hektár fölött lévő EGK-átlaghoz képest kifejezetten kicsi. A nyugat-európai átlagot jelentő 20-50 hektáros gazdaságok száma 120 ezer körül van, ez az összes gazdaságnak csupán négy-öt százaléka. Az ötven hektárt meghaladó, már nagynak mondható birtokok 1,7 százalékot tesznek ki. Az apró parcellákat Olaszországban szinte kizárólag családi munkaerővel művelik - gyakran „kétlaki" életmód mellett. Csupán a gazdaságok 1,7 százaléka, az összes megművelt terület valamivel több mint egynegyede, ahol bérmunkásokat, esetleg részesmüvelöket alkalmaznak. Ezek az utóbbiak a „vállalkozó" jellegű gazdaságok. Sok közülük - főként Emilia-Romagnában - szövetkezeti formában működik, ezek a legkorszerűbb módszereket használó „milliomos szövetkezetek“. A telekkönyvi birtoklapok szerint 2,8 millió gazdaság esetében a gazdálkodó maga a tulajdonos, ez jelenti a megművelt területek 75 százalékát. Olaszországban tehát túlnyomóan azé a föld, aki megműveli, de ez nem feltétlenül a hatékonyságot szolgálja. Az összkép az elmúlt négy évtizedben csak lassan változott. Megfigyelhető - mondják a Confagricoltura illetékesei -, hogy a kis parcellákon végzett tevékenység, és főleg az ott előállított termelési érték folyamatosan csökken. A gazdálkodók száma lassan, de állandóan fogy, s a termelés súlypontja átkerül a korszerű nagyüzemi (szövetkezeti vagy magán-) gazdaságokhoz. Az előállított gabona, tej- és hús zömét természetesen nem az egyhektáros vagy akörüli gazdaságok adják. Ezek inkább a zöldség- és gyümölcstermesztésben, szőlőművelésben fontosak, és kizárólag feldolgozó- és értékesítő szövetkezetek, hálózatok révén tudnak egyáltalán fennmaradni Az EGK egész működési szisztémája és szabályrendszere azokat juttatja igazán előnyhöz és jövedelemhez, akik képesek nagyon termelékenyen nagy mennyiségek előállítására. Róma a brüsszeli „áralkuban" mindig igyekszik kivédeni és csökkenteni a rendszer kedvezőtlen szociális hatásait, ám ez nem jelent egyebet, mint azt, hogy az olasz „családi földművelés" lassabban követi az észak-európai fejlődési irányt, de követi. Az egy-két hektáros birtokok lassan legfeljebb a falusi turizmus díszleteivé válnak vagy a főállás mellett végzett „másodlagos" mezőgazdasági termelésnek szentelódnek. (HVG) Egyaránt nehéz dönteniük a vállalkozó szellemű földműveseknek, földműves-szövetkezeti vezetőknek, tagoknak a „hogyan tovább?“-ot illetően, hiszen más ágazatokhoz hasonlóan a mezőgazdaságban is nagyon sok a bizonytalansági tényező. Lehetséges, hogy mire alábbi összeállításunk megjelenik, földműveseink az október utolsó heteiben hangsúlyozottan és ismételten feltett kérdéseikre választ és egyúttal némi fogódzót is kaptak a mezőgazdaság termelési feltételeit illetően, megköny- nyítve egyúttal a váltást, a döntést. Az olaszországi, ausztriai és magyarországi tapasztalatok is nyújthatnak némi támpontot földműveseinknek abban, hogy merre halad Európa mezőgazdasága. MAGYARORSZÁG Egy farmer gondjai és intelmei Borbély István tabi gazdánál tavaly nyáron jártam látogatóban, s riportot írtam az országos lelkendezést kiváltó - de közel sem oly romantikus - farmeréletröl. Borbély gazdához most azért mentem el újra, hogy megtudjam, mi történt vele a nem éppen események nélküli egy év alatt. Borbély István - aki civilben agrármérnök - 85 hektárnyi földet bérelt a tabi téesztöl legelőnek és szántónak, s az indulás pillanatában 50 tehene és 38 borja volt. Ahhoz azonban, hogy a farm igazi gazdaságként működhessen, hitelre volt szüksége. A farmer 2,2 millió forintos hitelt vett fel az Agrobanktól. A pénzt 3 éves lejáratra és 21,5 százalékos kamatra kapta. Ez a kamatteher azóta már emelkedett. A bank dönti el, hogy mikor és milyen mértékben módosítja azt. Egy levél kérdése az egész. A bikák ma féltonnásak, s két hónap múlva viszik el őket, addig tehát még nincs belőlük pénz. Igaz, Borbélyék meglátása szerint úgy általában semmiből sincs pénz, az infláció, a takarmányárak emelkedése rendre lenyeli az apró hasznot. A család a Kaposvári Húskombinát előlegeiből él. A húsiparral kötött szerződések éltetik az első fecskéket. Aki ma vág bele, lehet, hogy már nem tud szerződni, s akkor, ugye, lóghat a semmiben. Ha a mai leltárt elkészítenénk, azt kellene feljegyeznünk, hogy Borbélyék minden áldott nap 121 szarvasmarhát etetnek-itatnak. Betegség nem tizedelte meg az állományt. Nem lehetett viszont sejteni az aszályt. így azt sem sejthették előre, hogy kevés lesz a legelő, s hogy a 30 hektáron vetett kukorica az utolsó szálig kisül. Igaz, a búza - 10 hektáron - jól termett, a 47 mázsás hektáronkénti átlag túrhetönek mondható. Ha valaki követni akarja a tabi farmert, akkor zabból is, legalább 40 mázsát kell hektáronként aratnia. A bank üzletpolitikája változatlan. Ezt BorÄly gazda úgy írja körül, hogy „ott szóba se állnak az emberrel, még akkor sem, ha milliós értékeket termel".- A banknak itt kellene kilincselnie az ajtónál - folytatja Borbély István -, hogy kihelyezze a pénzt a vállalkozóhoz. Ha így lenne, gépesítenék, fejlesztenék. Kellene néhány millió forint ahhoz, hogy a bérmunka ne vigye el a hasznomat. Kombájnt nyilván nem akarok venni, de egy MTZ-hez kapcsolódó munkagépre azért már fáj a fogam. A helyzet ugyanis az, hogy a téesz eddig mindent elvállalt bérmunkában, de most veszélybe kerültek ók is. Ha a téesz „elszáll", nekem végem van, s azonnal gépek után kell néznem. Rossz politika az, ha a téeszt csupán ideológiai szempontokból verik szét. A téeszeket nem szabad szétverni, mert a Kisgazdapárt ezzel a saját jövőjét veri szét A jövő útja most az, hogy sok-sok szövetkezetét hozzanak létre. Ha annyira hadakozni akarnak, hát tegyék, de akkor ne a hiábavaló múltban küszködjenek, hanem harcolják ki, hogy a jelenben a mezőgazdaságot övező hitelpolitika megváltozzék. Hosszú lejáratú hitelekkel többet kellene foglalatoskodni, mint a kommunistákkal. Mit lehet most, a vállalkozás elején összegezni? Annyit meg kell említeni, hogy a tavalyi első „generációból" nyolcán maradtak talpon, az őket követők hamar abbahagyták: hárman tevékenykednek ma is a bérlők között. Vannak, akiknek egy életre elment a kedvük az egésztől, és ígérik, akkor sem vágnának bele még egyszer, ha bikacsökkel hajtanák őket a legelőre. Ne legyünk persze ennyire pesszimisták. A Borbély családnál azért mégiscsak történtek örömteli események. A nagyfiú leszerelt, s most külkereskedőnek tanul. Mire annyi idős lesz, hogy az apja nyomdokaiba léphet, neki talán már könnyebb lesz. (Népszabadság) AUSZTRIA Túlsúlyban van a szövetkezeti termelés A mai osztrák földtulajdonviszonyok kialakulása nem köthető egyetlen nevezetes dátumhoz, látványos földosztáshoz. Inkább évszázados hagyományok továbbéléséről van szó, egy-egy nevezetes állomással. Ilyen például az 1948-as jobbágyfelszabadítás, amely után szabadon lehetett földeket venni, vagy a Monarchia összeomlása, amely hatalmas erdőségeket juttatott állami tulajdonba. Az ország mindezek ellenére még ma is néhány hatalmas latifundiummal büszkélkedhet, így például Burgenlandban az Esterházy-birtokkal vagy Alsó-Ausztriában a most Prágában kancellároskodó Schwarzenberg herceg 20-30 ezer hektáros erdőségeivel. Ami nem jelenti azt, hogy a nagybirtokok aránya ne lenne elenyésző, sőt, hogy ne lenne döntő az európai átlaghoz mérten a kis- és középgazdaságok súlya. A legutóbbi felmérés 1986-ban készült, akkor 284 ezer erdő- és mezőgazdasági üzemet számoltak össze, köztük 98 ezer olyat, ahol a tulajdonosok - szinte kizárólag alkalmazottat nem igénylő családi vállalkozásokról van szó - munkaidejük 90 százalékát mezőgazdasági tevékenységgel töltötték. Meglepően sok, 153 ezer, vagyis az összes gazdaságnak több mint a fele mellékesen, tehát más kereső foglalkozás mellett működtetett gazdaság. A statisztika szerint a fő tevékenységben működtetett gazdaságok átlagos nagysága a mezőgazdaságban 29,4 hektár, a kiegészítő tevékenységként művelt gazdaságok átlagterülete 9,4 hektár. Sem a földforgalom, sem a bérbeadási tevékenység nem igazán jelentős, legfeljebb az számít figyelemre méltó új jelenségnek, hogy egyre több család foglalkozik mellékfoglalkozásként földműveléssel. A földtulajdonnak nincs ugyan felső határa, a földforgalmazás azonban igencsak szabályozott. Az úgynevezett földalapok tartományi alapon szerveződtek. Ezek úgy ékelődnek a nagy- birtokosok és a kisbirtokosok közé, ahogy a nagykereskedők ékelődnek a termelők és a kiskereskedők közé. A nagybirtokos, ha földje egy részétől meg akar válni, a tartományi alapnak ajánlja fel eladásra, a továbbértékesítésről - ha kell kedvezményes feltételekkel, hitelekkel - az alap gondoskodik. Az alapokkal szorosan együttműködve, szintén tartományi szinten végzik tevékenységüket a földforgalmazási bizottságok, amelyek előírhatják például, hogy egy-egy birtokot az értékesítés során mennyire lehet elaprózni, illetve mekkora az a terület, amelynél kisebbet már nem lehet eladni. A bizottságok azt is feltételül szabhatják, hogy a vásárlásnál egy helyi gazda előnyben részesüljön a városi vevővel szemben, de azt is kiköthetik, hogy a föld inkább azé legyen, aki megműveli, tehát vállalja, hogy nem spekulációra vásárolja, hanem művelésbe veszi. Az előírások tartományonként erősen különböznek. Persze, ha valaki már rendelkezik földtulajdonnal, senki nem kényszerítheti, hogy azt meg is művelje. Ezt a szabadságot csak „fokozza“, hogy az ország amúgy is mezőgazdasági termékfeleslegtől szenved, az agrárhatóságoknak tehát eszük ágában sincs a termelést ösztönözni. A hanyag gazda így legfeljebb arra kényszeríthető, hogy - szomszédja gazdálkodását veszélyeztetve - ne hagyja földjét elgazosodni. Ausztriában - ahol alapvetően kedvezőtlenek a mezőgazdasági termelés természeti feltételei, magasak a mezőgazdasági bérek, és ahol általában is drágább a termelés - nem kifizetődőek a mezőgazdasági nagyvállalkozások. Ezért azután a nagybirtokok egyre inkább felhagynak a mezőgazdasági tevékenységgel. A kormányzat is a kis- és középvállalkozásokat ösztönzi. A tejszagú alpesi ország nem csupán kisgazdaságaival egyedülálló, hanem abban is csaknem példa nélküli Európában, hogy milyen jelentős a mezőgazdaságban a szövetkezeti mozgalom. Szövetkezeti alapon érik az osztrák kenyér- gabona hetven százaléka, nevelődik az exportra szánt szarvasmarha 40-50 százaléka, és így folyik a tejfeldolgozás kilencven százaléka is. A paraszti szövetkezetek ma már óriáskonszernnek tekinthetők. Minden raktárházuk saját ben- zinkúttal van felszerelve, ily módon állítólag nagyobb kúthálózattal rendelkeznek, mint nem egy olajmulti. (HVG) 1990. XI. 2.
