Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-19 / 42. szám
Ill I] ^ ^ [i] y ||J ;f Ij ^ 11 j ^ j1 h [i] 11 1 „A kommunizmus olyan mint a rák, az egészséges sejteket támadja meg. “ (ALEKSZEJ KAZANCEV, Lidové noviny, 1990. július 3-ai szám) Ahogyan a pusztító rákosodás korai szakaszában besugárzással gyógyítható, úgy kritikus gondolkodással, józan ésszel megóvhatjuk társadalmunk veszélyeztetett sejtjeit is. De csak akkor, ha nem hazudunk a mai politikai rendszer jellemzésében. Ez a rendszer átmeneti jelenség a diktatúrától a demokráciába vezető úton, vagyis amolyan demokratára. Ellentmondásainak megértése az első feltétele az „orvosok", a képviselők, a miniszterek és a köztársasági elnök helyes kórmegállapításának. Ök jeleskedtek a bársonyos forradalom első szakaszában, de most olyan műtéthez fognak hozzá, amely bonyolultságával meghaladja korábban bizonyított hozzáértésüket. A diagnosztizáló orvosok a legnagyobb hibát azzal követhetnék el, ha hazaküldenék a beteget, halogatnák besugárzását és bizonytalan időre meghosszabbítanák a korábbi szakasz ideiglenes állapotát. A bomlás folyamata zavartalanul folytatódna és tovább pusztítaná az egészséges sejteket. Csakhogy most éppen ez történik. A kis ország négy kormánya - a szövetségi, a cseh, a szlovák, valamint az elnöki iroda - úgy döntött, nem lép a demokratikus forradalom szakaszába, hanem meghosszabbítja a rákkal való bársonyos kiegyezés ideiglenes állapotát. Ezeket a kompromisszumokat kerékasztalnál kötötték a rákos daganatok elburjánzásának híveivel, vagyis a halálos gyakorlat orvosaival. A bársonyos forradalom hat hónapjának kétségtelenek az előnyei - lefektette a demokratikus állam alapjait, valósan érvényesülnek a polgári szabadságjogok és lépéseket tettünk Európa felé. A hálás nemzetek legrátermettebb vezetőiket helyesen feljogosították az állami csúcstisztségek gyakorlására, s noha nem tudom, vajon a megválasztott vezetők jók-e, biztosan tudom, hogy a legjobbak. Most, a további szakasz küszöbén, fel kell tennünk a kérdést, szakértőinket határtalan bizalommal övezzük-e, avagy kritikus magatartásunkkal világítsuk meg további útjukat. Más szóval, folytatni akarjuk-e a bársonyos szakasz elkerülhetetlen rögtönzéseit vagy a megválasztott tisztségviselőket alávetjük a sajtó és a többi hírközlő médium nyilvános ellenőrzésének. Demokratikus út csakis és kizárólag ez utóbbi, a hivatalos állami „bürokraták“ ellenére, akik 2an- tovsky és Pavlícek úr közvetítésével kinyilvánítják megmásíthatatlan döntéseiket. Az ilyen személyek lemondását ki kell kényszerítenünk, mert különben az állami tájékoztatási monopólium gondoskodik mindazoknak szüntelen lejáratásáról, akik kifejezik egyet nem értésüket, mint ahogy ez már megtörtént azokkal, akik az új káderezőket nem fogadták el történelmi ítélőszékként. A forradalom, illetve a választási harc olyannyira velejáró és talán magyarázható gyakorlata elfogadhatatlan akadályává válik a további demokratizálás szakaszának, s az állami tájékoztatási monopólium birtokosait fel kell számolni és nemcsak kicserélni. A bürokraták ugyanis már nemcsak papolnak, hanem vagdalkoznak is maguk körül. Demokráciánk további fejlődése szempontjából a legfontosabb, hogy az állampolgárok tudatosítsák, a bársonyos forradalom előnyei nem genetikai zsenialitásunknak köszönhetőek, hanem ezekben jut kifejezésre a kommunizmus közép-európai csődje és a szovjet állam egységének megbomlása, az, hogy ez az állam „csak megnyomorított nagyorosz militarista államként maradhat fenn“. (Z. Brzezinski, 1990). Németország egyesülése, a peresztrojka nehézségei és a polgárháború veszélye néhány évre biztosítja Kö- zép-Európában és talán a Szovjetunióban is a demokráciához való átmenet valós lehetőségét. Viszont csak az olyan nemzetek esélyeként, amelyek komolyabban veszik a demokráciát a demokratúra, a szuperelnökség és a kemény kéz kormánya szakembereinél. Az elmúlt hat hónap széles összefüggéseiben ne tévesszük szem elől a fenyegető európai ellentéteket, vagyis a nagyobb államok és gazdaságok „második balkanizálódását“, egységük bomlását, a pusztító posztkommunista nacionalizmust és a gazdasági nehézségeket, amelyeket nem oldanak meg semmiféle kinyilatkoztatások az „Európába történő visszatérésről“, hanem csak törekvésünk, egy nemzedék időhatárán belül utolérni a Nyugatot. Az elmúlt hat hónap csehszlovákiai fejleményeinek előnyei és hátrányai tehát elsősorban a globális és az európai változásokat fejezik ki. A CSSZSZK helyzete a globális politikában peremszerű volt, az ma és lesz továbbra is, az olyan illúziók ellenére, miszerint be- töltjük a Nyugat és a Kelet közti hid szerepét és Európa megoldja gazdasági problémáinkat. S annak meg nem értése ellenére, hogy a demokráciát fejlesztenünk kell és nem szabad hagynunk elhervadni a választásokkal elért szinten vagyis a demokratúra szintjén. AZ IDEIGLENESSÉG ÁLLANDÓSÍTÁSA A demokratúra új szakaszának első ellentmondása, hogy a választásokkal nem oldottunk meg egyetlen égető problémát sem, csak legitimitást biztosítottunk azoknak, akik a jövőben megoldhatják őket. Mást talán el sem érhettünk. Ez nem menti azt a tényt, hogy az új parlament hasonlóképpen jár el mint a régi - könnyedén jóváhagyja a kormány törvénytervezeteit -, az új kormány a megtévesztésig hasonlít a régire s kormányprogram helyett jószándékának ütemtervét terjesztette elő. Az új elnök, a korábbihoz hasonlóan, a válságos helyzetekben centralizálja jogkörét. Nem léptünk tehát a forradalom további, demokratikus szakaszába, hanem a bársonyos átmeneti állapotot állandósító szakaszba. Csakhogy, sajnos, a politikában csakúgy mint a szerelemben, a stabilitás eltűnik, s megmaradnak a provizóriumok. A demokrácia állandósítása egyet jelent azzal, hogy új programokkal, emberekkel és gondolatokkal véget vetünk a bársonyos átmeneti állapotnak, s nem engedjük meg, hogy az információk állami monopóliuma határozza meg továbbra is - hányadán is állunk. Nemsokára hasonló ellentmondás rázkódtatja meg a parlamentet, a kormányt és a sajtót a gazdasági reformokat illetően is, mivel nyilvánvalóvá válik, hogy Európa a kívánatos mértékben nem oldja még a közép-európai problémákat és Klaus- nak a munkanélküliséggel számoló negatív fejlesztési útja, enyhén szólva, rendkívül kockázatos. A kormány, amely nem akarja további eladósodásunkat, most éppen haj- hássza az első nagy kölcsönöket, illetve elfogadja azokat és a hitelek hurkába teszi nemcsak a saját, hanem mindannyiunk fejét is, a jövő csődje szintjén szavatolva ezáltal közeledésünket lengyel és magyar szomszédainkhoz. A demokratúra ezen ellentmondásának gondolán vonzata az, hogy ugyan lepergett a totalitárius ideológia máza, illetve azt elmosta a forradalmi hullám, de az ellenkező előjelű totalitárius magatartás továbbra is uralja a televíziót és a rádiót, amelyben a gondolkodás és a bírálat kultúrája olyan alacsony szintű, hogy talán lehetetlenné teszi a demokratikus gyakorlatot is. A vita ismeretlen fogalom, az adott viszonyok oltalmazása és az „ellenség“ befeketítése a meghatározó. A demokratúra harmadik ellentmondása a legrosszabb - a kormány előre akar haladni azzal a programmal, hogy visszatér a kaírta: Ivan Sviták pnaiizmusba. Európába, Masaryk- hoz. Vagyis olyan politikai programmal, amely épp úgy illik a mához, mint a gőzgép a kozmonautikához. A történelem nem ismer semmiféle visszatérést. Jelenlegi gazdasági, gondolati és politikai válságunkban a ,,visszatérés“ közös nevezője az állam és a nemzet koncepciójában elhibázott stratégiája, mivel nem térünk vissza és nincs is hová visszatérnünk. Új, nyitott társadalom felé haladunk, a kommunizmust nem váltjuk fel a kapitalizmussal. Az állami és a nemzeti lét új formája felé tartunk, nem térünk vissza az első köztársaságba. Történelmi példa nélküli helyzet felé tartunk s nem vissza, a történelmileg kipróbált formák felé. A demokratúra ellentmondásainak tudatosítása még nem jelenti feloldásukat, de ennek hiján a demokratúra ideiglenes állapota a demokrácia állandósított pótlékává válik. ELŐRE A ZSÁKUTCÁBA Konokul jelentkező kérdés: ha a gazdasági problémák eldöntése kikerül az állami bürokrácia kezéből, akkor kinek a kezébe jut? Jobb kezekbe? E rejtvény körül, vagyis akörül fog nemsokára polarizálódni a csehszlovák politika, hogy milyen körülmények között fog kormányozni az új hatalmi elit. Ezt a politikát egyelőre bénítják az egyszerű, de megoldatlan kérdések: tulajdonképpen mi is a baloldal és a jobboldal (!), mi a modern politikai párt és a mozgalmak miben térnek el a pártoktól? E kérdésekkel szemtől szemben széthullanak a Nemzeti Front vereséget szenvedett pártjai, s a győztes Polgári Fórum maga is felteszi a kérdést, vajon a bársonyos forradalom elérte-e a célját. Ennek következtében a cseh és a szlovák nemzet előtt konkrét formában feltárulnak a nemzeti lét értelmének, az elit szerepének és az értékprioritásoknak szakadékmélységű problémái, amelyeket a választások nem is érintettek, mivel itt nem volt szó a jobb-, illetve a baloldali alternatíva közti választásról, hanem a korrumpált rendszerrel kapcsolatos egyszerű népszavazásról. A látszólag diadalmas, de színtelen és szagtalan liberalizmussal szemben most a baloldal feladata az lesz, hogy körvonalazza a demokratikus szocializmus népszerű programját és valós politikai erővé tömörítse a hatalom szilánkjait. Új (demokratikus, szocialista) baloldalunk közös nevezője a második Internacionálé programja s az a tény, hogy ha egyáltalán visszatérünk Európába, akkor a szociáldemokrata és nem a liberális Európába. Prágában Ce- cháőek úr szélsőségeseknek tekinti az ilyen nézeteket, mivel a rövidlátó emberek mindenütt két vállra fektetve látják a szocializmust. A provincionálisan korlátozott politikus a szocializmus jelen válságát tartósnak látja, szem elöl tévesztve azokat a problémákat, amelyek az emberiségre éppen a fogyasztói társadalomban leselkednek a kielégített anyagi szükségletek horizontja mögül. E látóhatár mögött ott van a demokratikus szocializmus társadalma, az egyetemesített „svéd modell“, a szocialista Európa, amely éppen a kommunizmus széthullásának köszönhetően valósul meg. A megvalósulását követő szakaszban a fogyasztási program már nem lesz a politikai polarizálódás erőforrása,s mindenütt feltárulnak a magasabb kategóriájú válságok. A kielégítetlen szükségletek a történelmi vaksággal sújtottak szemében azt a kétes látszatot keltik, hogy a kommunizmus csődje megnyitja az utat a fogyasztói paradicsomba. Nálunk a fogyasztási banalitásokat az ember integritásáról szóló álszent mo- ralizálással magyarázzák, noha nincs többről szó, csak anyagi szükségletekről. Jelenleg három általános jellegű következtetés vonható le azzal kapcsolatban, hogy az előttünk álló két esztendőben ezek az alapvető tendenciák miként fognak nálunk tükröződni: 1. Kedvezők a feltételei annak, hogy a napjainkban szétforgácsolt baloldal az új állam jelentős, talán meghatározó erejévé váljon. A baloldali csoportok alapvető érdekei, az erősödő jobboldali nyomás és a centrum tanácstalansága áthidalja a különbségeket. Ezek továbbra is jelentősek lesznek, de a milliós nagyságrendű munkanélküliség és a nemzeti jövedelem megcsappanása teremtette helyzetben a múlt peremjelenségévé válnak. 2. Az új demokratikus, szocialista baloldal érdekeinek közeledése valószínűleg három, befolyásos parlamenti csoportot érint majd: a Polgári Fórum szociáldemokrata klubjait, az Obroda (Megújhodás) Polgári Fórum választotta képviselőit, a morvaországi önigazgatási mozgalom képviselőit és törvényszerűen azokat a jelenlegi kommunista képviselőket is, akik érvényesíteni kívánják a „szociáldemokrata" orientációt. E négy csoporton kívül számításba kell venni a szocialisták potenciálisan továbbra is reményekre feljogosító csoportjait, pártjait és mozgalmait. Nem állítom azt, hogy az ilyen koalíció papíron vagy a személyek ügyeskedésével létrehozható, sőt azt sem, hogy kívánatos. Viszont meggyőződésem, sőt, biztos vagyok benne, hogy a hasonló érdekközösség - nem párt vagy koalíció - a habozó és határozatlan centrum bomlása következtében létrejön. 3. A CSSZSZK-ban az új baloldal kialakulása, e folyamatnak megnyitása új folyóiratot követel, amely lehetővé tenné a problémákkal és a kilátásokkal kapcsolatos nézetek kikristályosodását. Ankétokat kellene szerveznie nemzeti és állami létünk alapkérdéseiről, hogy kirajzolódjanak az érintkezési pontok és a különbségek, amelyeket a következő választásokra meg kell fogalmazni a baloldal minimális programjában. Egyelőre a CSSZSZK-ban uralkodó illúzió, hogy a szovjet kommunizmus „létező szocializmus" volt, illetve ma is az. Ez a vészterhes azonosulás mindennemű szocializmust csaknem „eladhatatlanná“ tesz. A leninizmus minden formájában arra a tévedésre épült és épül, hogy a szocializmus elképzelhető szabadság, demokrácia és polgári jogok nélkül, amit Marx sohasem gondolt. A demokratikus szocializmusnak téves azonosítását a szovjet kommunizmussal a következő két évben azonban keményen megcáfolták a hatalomra jutott liberális kapitalizmussal kapcsolatos tapasztalatok. Ennek a kapitalizmusnak áldozatai meggyőződnek róla, hogy szocializmus és gazdasági demokrácia nélkül a szabadság ígérete egyszerűen szélhámosság. A következő választás tehát nem lesz csak népszavazás, hanem tényleges polarizálódás meghatározható baloldalra, jobboldalra és centrumra, amelyeknek szembetűnően eltérő alternatívái lesznek a nemzet és az állam további fejlődésére. Az új baloldal bölcsőjévé kellene válnia és azzá is válhat a Polgári Fórum. Ez ugyan nem párt, de olyan magatartást tanúsít, mintha az lenne. Amennyiben a chartisták továbbra sem tisztázzák a hatalom iránti viszonyukat, s a nem politikus politika délibábját követve összevegyítik az erkölcsi szempontokat a hatalmiakkal, mintha az állam szerepe megegyezne az egyházéval, akkor furcsa módon talán a párton- kívüliek pártjává válhatnak, de nem kerekednek felül a hatalomért és az érdekekért folyó harcban. A baloldal tartósan nem élhet együtt a centrum bizonytalanságával. A demokratikus szocialisták mozgalmát, vagyis a csehszlovák demokratikus baloldalt nem hozza létre csupán az egyéneknek vagy a pártok koalícióinak kezdeményezése, hanem elsősorban a következő időszak valós problémái: a semlegesség, a reform, az önigazgatás. Legfőbb ideje, hogy a baloldal beismerje szocialista jellegét, elutasítsa a megfontolatlan visszafejlesztö programokat és világosan tudtára adja a kormánynak, a parlamentnek és a dolgozóknak, hogy a piacgazdaság probramjaként a munkanélküliség elfogadhatatlan, amíg a sújtottakat nem védi szociális háló. Az értékeket a munka teremti s nem az eladósodás, valamint a külföldi tőkeberuházások. Továbbá elkerülhetetlen, hogy a baloldal vállalja a semlegességnek, a Varsói Szerződésből való kilépésnek, a reguláris hadsereg felszámolásának (hagyományos antimilitarizmusának) s a középeurópai semleges övezetet nem szabotáló, hanem támogató külpolitikájával a veszélyeket csökkentő programját. Az e kérdéssel kapcsolatos népszavazás próbaköve lesz a mai parlament érettségének. Követnie kellene a magyarországi példát.) Végül, a szocialisták a demokráciát mindig a hatalom decentralizálásaként, önigazgatásként és nem csak pusztán az elit lecseréléseként értelmezték. Ennél fogva a prágai kiváltságok ingatag megbonthatat- lanságát óvó szuperelnökség híveinél képesebbek megoldani a szlovák vagy a morva szeparatizmus álproblémáját. A ma a liberálisoké, a holnap a demokratikus szocialistáké, akik a csehszlovák állam válságának szocialista megoldására és arra törekednek, hogy a jövőben a kormány elnöke és a parlamenti többség szocialista legyen. A demokratúra pártolói lekezelően megmosolyogják ezt a prognózist mint további szélsőséget, de két év múlva arcukról lehervad a mosoly. KÖVETKEZTETÉSEK 1. Napjainkban a munkanélküliség fogalma nagyon népszerű az olyan közgazdászok körében, akik rátértek a kommunizmustól a kapitalizmus felé visszakanyarodó útra. A szocialisták tőlük eltérően teljesen elfogadhatatlannak tartanak minden olyan gazdasági reformot, amely milliós nagyságrendű munkanélküliséggel számol. A nemzeti jövedelmet csökkentő visszafejlesztö programok gondolata ugyan nem eredeti, de nálunk a munkanélküliséggel együtt már most a jóléthez vezető útnak tüntetik fel. Előre a munkanélküliség felé! 2. Az Európába visszatérés terve megvalósíthatatlan a Varsói Szerződésen belül, amelyet most komoly arcot vágva szinte úgy kínálnak fel nekünk mint nyugati turizmust szervező utazási irodát. A chartisták annak idején tudták, hogy a kommunizmus megjavíthatatlan, de ma készek jövőnk zálogát látni a Varsói Szerződés megvalósíthatatlan reformjában! Nem kellene népszavazással eldönteni, hogy kilépjünk-e ebből a szövetségből és a hadsereget a semleges közép-európai övezet védelmi testületével helyettesítsük? 3. A baloldal történelmi szerepe kritikus gondolkodással megingatni az ostobaságot. A demokratúra ellentmondásai arra köteleznek bennünket, hogy továbbra is betöltsük ezt az értelmiségi szerepkört. A demokratúra megingatása egyet jelent a demokrácia megszilárdításával. 1990. X. 19.
