Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-12 / 41. szám
Ez az utca olyan, mint a falu többi utcája. Dunajská Luznán nem tesznek különbséget polgár és polgár között, az útburkolat és a járda a cigánynegyednek is dukál. Rendben tartják a házakat, a portákat, a kiskertekbe virágot ültetnek. És az ittlakók azon csodálkoznak, hogy tud valaki valamit erőszakosan tönkretenni. Itt az a szokás, hogy ha valaki nagyobb munkába fog, a többiek segítenek neki. Meg egymás gyerekeire is felügyelnek. Hát, ilyen is lehet a cigányélet... K ora délelőtt van. Olyan igazi őszi, napsütötte. A pozsonyi Hviezdoslav tér néhány padján terebélyes cigányasz- szonyok ücsörögnek. Gondtalanul csevegnek, jól öltözött gyerekek játszadoznak körülöttük. Némelyikük anya, némelyikük nagyanya. Valamennyien ápoltak, hajuk vörösesre vagy szőkére festett. Nyakukban aranylánc, azon medalion fityeg, nem is egy, hirtelen megszámlálhatatlan. Húsos kezük minden egyes ujját vastag gyűrű díszíti. Amikor egyikük fagylaltért küldi a siheder fiút, bőrkabátja zsebébe nyúl és a százasokat, ötszázasokat, ezreseket úgy húzza ki belőle, mint más a tökmagot. Itt laknak a téren. Illetve a teret övező szebbnél-szebb lakásokban. Szinte versenyeznek: kinek modernebb a berendezése, kinek van jobb autója, melyikük gyereke viszi többre, sőt, amint hallom, legújabban csak azt tartják valakinek, aki németül tud. Ez most fontos, mert Ausztriába úgy járnak, akár a hívők a templomba. Csempésznek. Csereberélnek. Üzletelnek. Valutáznak. Nagylábon élnek. Ők a „cigánybárók“. Férjeik a közeli Savoy kávéházban „tárgyalják meg nagy ügyeiket“. Nem részegeskednek, nem vitatkoznak, nem verekszenek és a pincérnek ötven korona borravalót adnak. Legtöbbjük Ausztriában zenész és az asszony üzleteit „készíti elő“. Gátlástalanul halásznak a zavarosban és - jól élnek. Az ő pecsenyéjük, bizony, nem esik porba... A falu befogadta őket A Dunajská Luzná-i Helyi Nemzeti Bizottság titkárnőjével, Marta Krásnával beszélgetve a cigányokra terelem a szót. Feltételezem, panaszkodni fog.- Ó, azokkal nincs problémánk. Időben fizetik a szemétpénzt, rendben tartják irataikat, gyerekeiket iskolába küldik, valamennyien dolgoznak, egymás között sem civakodnak. • És hogy viszonyul hozzájuk a falu lakossága?- Befogadták őket. Nálunk nincs különbség polgár és polgár között. • Mit gondol, itt miért nincs és miért van másutt gond a cigányokkal?- Nem tudom pontosan megmondani, de úgy vélem, hogy a mai jó állapotok gyökereit a régmúltban kell keresni. Azt mondjak, iodd mint kétszáz évvel ezelőtt jött ide az első család - kovácsok voltak. Jöttüket az őslakosok örömmel fogadták, mivel ilyen mesterséget senki sem űzött a faluban, így a lovak patkolása miatt hosszú utat kellett megtenni. Amikor látták, milyen szép kapukat, kerítéseket tud készíteni „a cigány“, egyre többen keresték fel, egyre jobban becsülték. A munka szaporodott, a kovács alig győzte. így aztán ide hívta két testvérét - családostul. Majd jöttek a többiek. Nem tudom, valóban így volt-e, de tény, hogy fokozatosan szivárogtak be és legtöbbjük a mai napig a kovácsmesterséget űzi. Sze, rintem a kezdet kezdetétől ügyeltek arra, hogy a falubeliekkel össze ne tűzzenek, hiszen ők voltak a munkaadóik. Egymásra vigyáztak, igyekeztek beilleszkedni. Persze, ez csak az én okoskodásom, lehet hogy ők másként tudják, látják a dolgokat. Kérdezze meg őket. Cigányutcában Egy hosszú utca és még egy, vele párhuzamos. Takaros téglaházak. Nem ma épültek, talán tíz, húsz éve. Erről stílusuk árulkodik. Mindegyik mellett rendezett udvar, virágoskert. Ez a cigánynegyed - bár itt senki sem tartja így számon, hiszen a falu szerves része. Semmivel sem különbözik a többi utcától. Különben is, itt senkit sem szelektálnak hovatartozása szerint, hiszen akkor nemcsak szlovákokra, magyarokra, hanem svábokra, horvá- tokra, szerbekre és más nemzetisé- gűekre kellene osztani a lakosságot. Sőt, még egy arab család is itt lelt otthonra. Ar-egyik ház előtt kovácsolt kisasztal, rajta mérleg, a mérlegen őszibarack. — Tessék venni — szólít meg egy jóltáplált középkorú férfi. • Köszönöm, inkább beszélgetnék. .. — .. .szívbajos vagyok, bár ez nem látszik rajtam, mert ugye vannak szemmel nem észlelhető betegségek. A cigányok közül sokan kapnak rokkantsági nyugdíjat, ezért munkakerülőknek nézik őket. Én nem tartom magam annak. Ma 51 éves vagyok, harminc évet dolgoztam egy munkahelyen, felépítettem ezt a házat, most tízéves fiamat nevelem és kertészkedek. Van mée Aligha mondaná Sárközi Gyulát bárki is több mint ötvenévesnek és szívbetegnek. Élvezi az őszi napot és az életet, de nem tétlenül, amennyire az egészsége megengedi, tesz- vesz a ház körül, kertészkedik. Örömét leli gyermekeiben és szerinte csak a romákon múlik, milyen életformát választanak. - Aki rendesen, becsületesen él, az munkát is talál, az boldogul, annak nem kell tartania az ellenszenvtől - véli. Iván Mezeinek a régi autó reparálásában a kisfia is „segít". Igaz, inkább csak lábatlankodik, az apukának mégis jólesik, hogy a gyereket maga mellett tudja, hiszen csak hétvégeken örülhet szemmellátható növekedésének, fejlődésének. - Azt szeretném, ha a megkeresett pénzemből valamennyien jól meg tudnánk élni. Második gyermekünk születését várjuk, nem lakhatunk a végtelenségig az anyósoméknál. Lehet, hamarosan építkezésbe kezdünk... egy húszéves lányom, ő Pozsonyban a Krym Szállóban szobalány. Anyámat Diószegről hozta ide az apám, mindkettő ősei nagycsaládosok voltak, mi megmaradtunk két gyermeknél. Igaz, későn nősültem ... A szemben levő udvaron két fiatalember Skodát bütyköl. — Kéz alatt vettem - mondja Iván Mezei. - Most próbálom rendbe szedni a sógorommal. Együtt dolgozunk, közösen váltottuk ki iparengedélyünket. Esernyőket javítunk, köszörülünk, járjuk az országot, hétfő reggel indulunk, pénteken délután térünk haza. Mindenütt bizalommal fogadnak, mert amint letelepszünk, azonnal kitesszük iparengedélyünket, és elfogadjuk a reklamációt. Olyan nincs, hogy lelépnénk, mindenki feljegyezheti nevünket, lakáscímünket. Míg én dolgozom, feleségem másfél éves fiunkat neveli és türelmesen várja második gyermekünket. Anyósomék- kal élünk egy fedél alatt, én Rastislavicéről származom, ide nősültem. Bizony, jól tettem. Itt egészen más az élet. Szépek a házak, rend és nyugalom van. Kikanyarodva a kapun megkérdezem a szomszédot: • Nem tudja, merre járnak? Minden tárva-nyitva. Hol lehetnek?- Tán felutaztak Pozsonyba. Nálunk nem szokás ajtót, kaput zárni. Itt nem garázdálkodnak, nem lopnak. Nagyon is jól ismerjük egymást... Sietősen Egy távolabb eső házba szeretnénk bejutni. A háziasszony elénk jön — legalábbis úgy véljük ő azonban elnézést kér: — Nincs időm trécselni, a buszra sietek, a légi kórházban vagyok ápolónő... Karcsi, a hentes, most fejezi be házának építését. „Üzlete“ a telepen van, Zsigulijával nemegyszer szombaton és vasárnap is „odaug- rik“ — nem romlott-e el a hűtőberendezés? — Ha tönkremegy, megbüdösödik a hús, én fizetek rá. Ha kitör a balhé, engem vonnak felelősségre - mondja. A kocsmába betérve egyetlen po- harazgató cigánnyal sem találkozunk. — Leginkább vasárnap jönnek el egy-egy pohár sörre, nem hangoskodnak, nem balhéznak - elégíti ki kíváncsiskodásunkat a kocsmáros- né. - Elbeszélgetnek a falubeliekkel, aztán hazamennek. Úgy, mint minden vendégünk. Nálunk nemcsak italt mérünk, ételt is felszolgálunk és büfénkben válogatott árut kínálunk. Az itteni romák a legdrágább csokoládékat, kekszeket, befőtteket vásárolják gyermekeiknek. Úgy járatják őket, akár a kisherce- geket. Családcentrikusak és összetartok. — Ez azért van, mert igyekvők és dolgosak — szól közbe az egyik öregúr. - Én itt cseperedtem fel, itt őszültem meg, de nem emlékszem, hogy bárkit is megloptak volna, bárkivel is összeverekedtek volna. Ez így volt akkor is, amikor még viskókban éltek és nem volt csempé- zett fürdőszobájuk. Mert ma bizony csaknem valamennyiüknek van. Becsületükre legyen mondva, használják is. Nekem a romák ellen semmi kifogásom... Ozorai Katalin Marián Márton felvételei 6 1990. X. 12. ÜGYESKEDŐK ÉS DOLGOSAIT Kinek pénze van annak becsülete is van — ezt tartják nO/.SfiTlVl ..ClcílTlVÍi31 (»K v rvlilcK IíiCjIvIjCÜv Voll a p/z-suuji „vijjaiijuaivív w luuvn ‘uv'Jlv- — kenyere is van — ezt meg a közeli tani romai
