Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-13 / 28. szám
A széken: ______ Ta rján Györgyi Első filmjében, a Kenguruban szeplősen, göndör fürtökkel, két szétálló foggal játszott. Ott állt az M7-es úton kivágott trikóban, éppen-hogy-csak-szoknyában és stoppolt. Almaiban lát ilyen érzéki arcot az ember. Tarján Györgyi évekig szenvedett ettől az arcától. Zsombolyai János rendezését is csak akkor nézte meg, amikor szőke göndörségével már divatot teremtett, szep- lőit a júliusi napfény sem tudta előcsalni, a rést pedig, kitartó, nyomkodással, eltüntette végre. Tizenöt év telt el a Kenguru óta. Tizenöt év a filmkritikusok díjával és a Latinovits-emlék- gyűrűvel. Német, cseh, szlovák és magyar filmekkel, budapesti, kaposvári és veszprémi színpadi szerepekkel. Köztük Pilinszky János Élőképeinek egyetlen érintésre váró apácafőnöknőjével, Móricz Zsigmond Rokonok című drámájának nemes és alázatos Lénájával, de mindenekelőtt: a százéves Semiramisszal, akit Ionesco tragikus tréfájában, A székekben formált meg remek stílusérzékkel. Különös varázsa volt ennek az alakításnak. Mintha csak Darvas Lili lépett volna ki a Makk Károly rendezte Szerelemből. Szinte ugyanaz az arc, ugyanaz az alkat... hófehér hálóingét ládák mélyén őrzött kopott rongyokra cserélte a halálosan beteg Öregasszony és sorsát gyűlölő, önmagát áltató, ébren is rangról álmodó házmesterfeleséggé változott. A látszat valóságnak tetszett. Tarján Györgyi „lefoglalta“ a szerepet. Mint Dómján Edit Jozefát, a bolond lányt. A vágyakat keltő stoppos lány és a vágyai közt vergődő ház- mesterné között film- és színpadi szerepek jelentős sorát játszotta el. Futott-e közben felesleges köröket?- Én egyetlen körömet sem tartom értelmetlennek, mert a legnehezebb, sőt a legrosszabb futamaiból is tanul az ember. A kérdés csak az lehet: mikor és melyik szakaszon kellett volna másképpen futni, energiát spórolni vagy többet beleadni. Másfél évtizede vagyok a pályán... most jutottam el végre arra a pontra, hogy minden körnek mélységes lelki nyugalommal vágok neki. Már nincs bennem káosz, feszültség, idegesség, már tudom, mi kell a száznyolcvanharmadik rajthoz és mi a pályán maradáshoz. Tudatlanul és tapasztalatlanul indultam el az utamon, azt hittem, előbb-utóbb úgyis észreveszik, hogy én, szerény kis ibolya, kinőttem a földből és illatozom, valaki biztosan felfigyel rám. Na, hát ez nem így van! Ide diplomáciai érzék kell és nagy adag szerencse. Mint a politikában. Nekem sok mindenért egyedül kellett megküz- denem, ugyanakkor azt is elmondhatom magamról, hogy szerencsés vagyok. Makk Károly filmje, az Egy erkölcsös éjszaka huszonöt évet váratott magára; amikor elkészülhetett végre, én kaptam meg Darínka szerepét. De még ennél is nagyobb szerencsének tartom azt, hogy Juraj Herzcel forgathattam nyolcvankettőben, Prágában. Ha egyetlen filmet sem csináltam volna, csak A szarkát, akkor is úgy érez- ném: megérte, ezért az egy dologért érdemes volt élnem. A többi film nem hagyott ennyire mély nyomot bennem. Rendezők voltak, partnerek, jó és rossz lehetőségek, de szárnyakat csak A szarkától kaptam. Herz forgatócsoportjában és a cseh színészek mellett nekem annyi, de annyi szeretetben volt részem, hogy szinte nem is a földön, hanem a paradicsomban játszottam velük. A gyötrődés persze ilyenkor is ott van az emberben, azt nem lehet megúszni, de a kettő együtt, a legnagyobb szenvedés és a legnagyobb öröm különös állapotot idéz elő bennem. Egy olyan állapotot, amelyben lehullanak rólam a láncok, megszűnnek a kötöttségek és egész lényemet adom a szerepnek. Az elmúlt négy év alatt, amióta a veszprémi Petőfi Színház tagja vagyok, egyetlen egyszer éreztem ilyesmit. Ionesco müvében, A Székekben. Rengeteg gesztussal ..dolgozik“ a darabban, mint egy pan- tomimmúvész. Az ürességet és a hiányt, a valóságot és a valótlanságot, a legnagyobb nyugalmat és az eredendő káoszt ugyanúgy éreztetni tudja, mint a csillapíthatatlan hatalomvágyat, a megkeseredettséget és a szolgai alázatosságot. — A székek százéves Öregasz- szonya ugyanakkora öröm számomra, mint A szarka. A számkivetettek sorsa, a napi szinten vegetálok élete már .gyerekként elgondolkoztatott. Kilencéves koromban Zolát olvastam, aztán József Attilát, és rögtön utána Beckettet, és erre jött az első döbbenet: egy idős asszony, aki négy fiút nevelt fel nem akárhogyan, újságpapírokon aludt a kukák közt, a házunk közelében. Négy gyereke közül egyik sem akarta hosszabb időre maga mellett tudni, a néni meg beleúnt, hogy hol ide, hol oda kellett költöznie, és elkezdett kukázni. Egyszerűen nem akart még túrt ember lenni. Amikor elolvastam A székeket, rögtön ráéreztem bizonyos helyzetekre, Ionescot pedig a perifériára szorult, társadalmilag elidegenített hősei miatt Szeretem. Főiskolás koromban megkérdezték tőlem, van-e szerepálmom? Hiába volt már mögöttem egy jól eljátszott színpadi szerep, én a színháztól még akkor is annyira távol álltam, hogy idegen fészekben született kakukkfiókának éreztem magam a pályán. Gondolkoztam, hallgattam a többieket. Nekem, aki a mozin nőtt fel, nem voltak álmaim, csak hangulataim. A kérdést persze másodszor is feltette az osztályfőnököm, úgyhogy válaszolnom kellett valamit. És én azt mondtam: nekem Beckett tetszik, az Ó, azok a szép napok! Abban szívesen eljátszanám bármelyik szerepet. Erre Kazán István odalépett hozzám, megsimogatott és szeretettel annyit mondott csak, hogy ez nem könnyű darab, ehhez nagyon sokat kell tudni az életről. Én meg úgy éreztem: nekem ehhez közöm van, én a dzsesszben találtam meg önmagam és a dzsessz ugyanez a periférikus világ. A Ionesco- darab tehát úgy talált rám, hogy tudat alatt már készültem rá. Szinte vártam, hogy a kezembe vehessem. A próbák iszonyú nehezek voltak. Százszor összevesztünk, százszor kibékültünk, míg kitaláltunk egy-egy jelenetet. Irritáltuk egymást, kiabáltunk, .én még sírtam is, mert már-már azon a ponton voltam, hogy nem bírom tovább. Nagyapám intett még főiskolás koromban, hogy a művészet őrületes teher... most, A székek próbái alatt ezerszer eszembe jutott. Igaza volt. Ez fertő, amelyből sosem gyógyul ki az ember, kereszt, amelytől nem szabadul, ha már egyszer a vállára vette. Én legalábbis így vagyok vele. Én már nem tudnék pár évet kihagyni, elmenni és visszajönni, nekem már anynyira összefonódott a szakmai és magánéletem, hogy a kettőből egyetlen egész lett. • És milyennek látja most ezt az „egészet“? — Egyszer soknak, máskor kevésnek. Ha kevésnek, tudom, hogy lépnem kell. A keletiek szerint a rosszullét: jelzés. Attól még nem kell mélypontra zuhanni. A baj csak akor következik be, ha nem figyelünk oda a jelzésre. A rossz helyzet olykor-olykor persze nagyon jót is szülhet. Én évekig „fulladoztam“ Pesten; akármihez kezdtem is, semmi sem úgy végződött, ahogy szerettem volna. Lépnem kellett. Tudtam, hogy csak ez segít rajtam. Mára bebizonyosodott: jól döntöttem, amikor Veszprémbe szerződtem. A székek miatt megérte. A Ionesco-darab egy újgbb fejezetet zárt le az életemben. Ami ezután jön, abba már sokkal kevesebb lesz a megalkuvás és sokkal több a céltudatosság. Vagyis?- Lerázom végre az értelmetlenül cipelt terheket és nem hagyom, hogy mások döntsenek a sorsom felett. Szabó G. László T/'l tudja, hogy az elmúlt évtizedek-[VI során hány rajzfilmes és karmester találkozott, s hogy e találkozásoknak ma- radt-e eredménye? Akadt azonban egy olyan rajzfilmes-karmester találkozó, melyből egy sokat vitatott, előbb fanyalogva, később egyre nagyobb megértéssel fogadott, egész estés mű született. Ez alkalommal az amerikai rajzfilmkirály, Walt Disney és a német karmesterfejedelem, Leopold Stokowski találkozott, s ebből született az idén ötvenéves, de változatlanul frissen, újszerűén ható és még mindig hódító Fantázia. Miki egér bajba került - és csak valami varázslat segíthetett rajta. 1938-at írtak, Miki már tíz éve, hogy színre lépett és sztár lett. De népszerűsége egy évtized után kopni kezdett, szerepe - sztár volta ellenére - változott, és a forgatókönyvírók egyre nehezebben tudták újabb és újabb helyzetekbe állítani. „Hiszen mit lehet csinálni egy 120 centiméter magas egérrel?“ Walt Disney azonban mindenáron ragaszkodott Miki egérhez, akinek ő teremtette meg alakját, ő kölcsönözte hangját, aki nemcsak legnépszerűbb sztárja, de már-már védjegye is volt. Éppen ezért elhatározta, hogy Mikit „kiveszi“ a tíz-húsz perces filmek kategóriájából és kétrészes, egész estés film főszereplőjévé avatja. Miki bűvész lesz, minden trükkök ura, s varázsköpenyében, bűvészbotjával különféle tárgyakat, állatokat, embereket varázsol elő, akikkel különböző 3-5-7 perces kalandok történnek. Az előadást Miki dirigálja, az így születő „betétek“ viszont szórakoztatóan kitöltik a kétszer másfél órát. Disney ötlete Goethe A bűvészinas című költeményéből született, melyet a francia Dukas zeneművé dolgozott át, s e zenemű kibővített változata biztosította volna a kétrészes film kísérőzenéjét. Ám ekkoriban, egy koncert után, Disney találkozott Leopold Stokowskival, aki akkoriban a világhírű Philadelphiai Szimfonikusok fő-zeneigazgatója volt. Stokowski nagy rajzfilmrajongó és Disney-hívő volt és amikor megtudta, hogy a rajzfilmkirály, Dukas műve felhasználásával tervez rajzfilmet, felajánlotta, hogy zenekara élén szívesen elve- zényli a rajzfilmhez készülő változatot. így került sor, 1938-ban, Stokowski első látogatására a Disney-stúdióban, mely akkoriban a kor technológiai csúcsát jelentette nemcsak a film-, de a hangfelvételek területén is. Stokowski Disney hangstúdiójában tanulta meg a részfelvételek technikáját, itt ismerkedett meg a hangkeverés lehetőségével, s órákig próbálgatta a külön felvett hangszercsoportok összejátszásának lehetőségeit. „Ez a dirigálás non plus ultrája" - jelentette ki elragadtatottan. Egy nap azután azt mondta Disneynek, Dukas műve túl unalmas egy kétrészes filmhez és azt javasolta, készítsenek egy Film- koncertet rajzfilmképekkel, melyen több zeneszerző műve szólalna meg. Disney azonnal beleszeretett az ötletbe. Ugyanakkor megvallotta Stokowskinak, hogy ő voltaképp csak szereti, de nem ért a zenéhez, és hogy a Filmkoncertet (ez volt a film munkacíme) szabad asszociációként képzeli el, azt rajzolná, elevenítené meg a vásznon, amit számára és munkatársai számára egy-egy zenei részlet, futam vagy motívum sugall. Stokowski rövid gondolkozás után, néhány nap alatt összeállította a műsorba javasolt zenedarabok listáját, Disney pedig valósággal lázban égett. Sztravinszkij Tavaszünnepében azonnal felfedezte a világ születése, a teremtés rajzos megelevenítésének lehetőségét. A d-moll toccata és fúga előtt megjelenik Miki egér, kezet fog Stokowski árnyképével, majd a szintén árnyképen megjelenő zenekar belekezd Bach művébe. Hangszerek, muzsikuskezek százai jelennek meg a vásznon. Majd e formák mind absztraktabbá válnak, felhőalakzatok lesznek, üstökösök ragyognak a vakító fényben, melyben újra megjelenik a karmester árnyéka. Disney fantáziája nem ismert határokat. A Filmkoncert munkacímet is Fantáziára változtatták: ez jobban érzékeltette az alkotói célt. Az 1940 novemberi bemutató után a kritikusok szétmarcangolták a filmet. A Pasto- rale-szimfónia részt egyszerűen „felejtendó- nek“ nevezték; másutt a képeken megjelenő zenei dilletanizmust sérelmezték; ismét más’ok ak egész művet elhibázottnak tartották. Az első forgalmazási kör - a háború és a közelgő amerikai háborús beavatkozás árnyékában - nem hozott túl nagy sikert, a 2,3 millió dolláros költséggel készült film mindössze 4,2 millió dollárt hozott. A második világháború után, 1946-47- ben, azonban a másodszori forgalmazás, kirobbanó sikerrel és nagy európai elismeréssel járt. Minden európai kritikus elismerte eklekticizmusát, ugyanakkor felfedezték a mű értékeit. A Fantáziát azóta már egy harmadik, negyedik, ötödik körben is forgalmazták és minden körben nagyobb bevételt értek el vele, mint korábban. Most, amikor a mű születésének félszázados évfordulóján, immár a hatodik forgalmazási kört indítják (ennek révén mutatják majd be nálunk is) már nyilvánvaló, hogy a Fantázia, bizonyos szempontból Disney legfontosabb munkája. Egyfajta összegezés és rendkívüli erőpróba is; összegezése mindannak, amit Disney az animációról tudott. Nem öregszik, mindig frissen hat a mű és egyre többen, egyre jobban értik, értékelik. Fenyves György Fan t á z i a 1990. VII. 13. Uasämap „A GYÖTRŐDÉST NEM LEHET MEGÚSZNI" (Méry Gábor felvétele)
