Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-05 / 40. szám
órában is pösze degesítőbb, mint Yiabár még ez t is meg lehet 5g lehet szokni, rpelétit, a sze- . És azt is, hogy húzzák a fogát-, relnek, hidakat, immelnek egé- tra kissé elálmo- ejét, mert attól :ett a környezetre semmi vál- inokabáty kezét ségben plafonig V lemezjátszóról ismeretlen dalt nétlődött benne, nem tudott mit ben teli pálinkás agát, felhajtotta, incidensre terel- mennyi piszok fel minden beve- ndolsz? érdeklőbe az alakra, csak ik mások mulat- jegyezte meg az pászkodott. Dale nem lehetett enesen a kijárat- mintha kilőtték gezte le Danuta, t fel Höfler, ha- ™ bárányhimlős ta nem ellenke- möldökét húzta Persze jobb, ha tt Höfler, nem ett volna ellene, t egy kukott sem ■sben mégiscsak ztette száját Da- iskettesben egé- l hangját Höfler, i tud mit csinálni ázik, hazahordja ghal az unalom- k semmi. Csak lani ai életrajzo- :őleg, kapaszko- ler, éppen ellen- :nni kell. Itt az c valami. Az asz- isíink, javasolta lelyeselt Höfler, ink innen, mert /an. Mi van itt? 1. Egérszarszag, godtan Höfler, 'yasztó hangon, i számtantanárt or kifelé, mond- ejü, mintha csak yettesítette vol- rédi, avatkozott ita. Már úgyis Fizetni se kell, elé! Annál jobb, er, de azért elin- élyesen megránI -elég nagy aka- zerencsére min- k. Alfréd nyitott |tt az udvariasmás is leselke- í valami magas- ivallmat érzett, t ki az utcára. félig-meddig bgyensúlyát, így érült landolnia, itta, ami Danuta :án becsapódott da, evickélödött :be Höfler. Nem még egyszer, és tóba rúgott. Az t és Alfréd állt in. Meg mertél idta neki. A po- ídott, körülmé- ett. Na üss meg térsz! Az álom e, s úgy gondolán vághatja Alf- irtént. Az újabb 1 elzsibbadt, fe- jszfaltot érezte luta gúnyos gri- ta, aki elmenő- tarházi, mondta etlenül jól érez- kle addigra vat- benne. A járdát ínynek, inkább eztette, mintha 'ársa kazángyár . Zsebkendőjé- gette, fogait ta- ólagos érintésre m. Na ezt meg- egúsztuk. A fe- i bárányhimlős leségben neon- d kakadu táto- gyet sem vetett tlt a szállodája Szolgaság A véres, mocskos, silány és parázna napok és éjek - a vad bírok, igen, Uram, felemelt. Hazára lelt meddő s gonosz létem, elhagyván a moslék melegét, ahol éltem. A lehetetlen ragyogása ez, azé, ki egy tapodtat sem tágít.' S íme, miként elvárod: nem a világ engem, én emelem magamhoz a világot. Lét Szolgaság nélkül, fényben élhet-e, kinek nincs sorsa, csak végzete? A megnevezhetetlen örül a pusztaság és virul, mint ószike azon, hogy élsz, s a szellemi egek havaznak arcodra boldog permetet, mert hű maradsz, mert örök vagy, s ha elmész, a hegyek csúcsán túlcsordul a termés: követi léted ég és föld ünnepe, Isten jáspis és sárdius szeme. S a föld, mely megóv, igévé váltatik. S az ég, mint írás, egybehajtatik. Ahol élsz Amikor a város közeleg, a sírás kegyelme közelít. Becsukom a szemem. A fák zöld szárnyai suhognak, és Isten tengere érinti ajkamat. Ünnep, édesség ünnepe, lángoló levegőd lélegzem. Itt élsz. Isten városa ez. Emlékezés Ő, aki az égnél magasabb, s a férgeket és téged és engem minden szempillantásban próbára tesz: betölti szánkat szavakkal, s tetőtől talpig vakító beszédekbe öltöztet. Ó, a szépség és igazság emlékezés a létre! Szerelem Az éjszaka mélyén, hol rózsa forr, s reng a föld és rettegés dalol, nagy, puha állat közelít. Szemében menny morajlik. S hold fénye mutatja: szájában cipeli Istenét. Kegyelem Ó, megvilágító erejű, édes idegen, ha majd az ég porzó fénye alatt Isten ereje megragad, s a pusztaság sívó porával s a mezőn való kövekkel is frigyed lesz, merüljön alá titkaid tengerébe egy „más világ“ zokogó szenvedélye. Ó, ne kelljen a sírig megfoghatatlanul élni. Se neked, se nekem, édes idegen. VYTAUTÉ ZILINSKAITÉ JÖVEVÉNY A VILÁGŰRBŐL: Jó napot! Lesz szíves megmondani, melyik földrész ez? Hol szálltam le? KERTÉSZ (boldogan): He-he- he, Juáka kertjében!... Az egész eperágyást letapostad! Lesz neked! JÖVEVÉNY (közeledve): Megtudhatnám?... KERTÉSZ: Hé, vigyázz, hová lépsz! Három szemed van, és nem látod, hogy itt majoránna van! JÖVEVÉNY: Könyörgöm, bocsásson meg... Már régóta érdekel bennünket bolygójuk civilizációja, flórája és faunája... KERTÉSZ: A flóra az idén gyengécske. Például, kínai szilvát ültettem, de csak egy száraz kis vessző látszik belőle. A fauna... Ha nem öntöztem volna, mit sem érne... Ó, a vakondokok! Kergetted-e őket kereplővel? JÖVEVÉNY: Először hallok' erről. (Ülve.) De szeretném megtudni ... KERTÉSZ: Hová ülsz, faragatlan marhája?! Itt murok nő! Két alfeled van, nézzél szét! JÖVEVÉNY: Még egyszer bocsánatot kérek... Szeretném tudni, milyen problémák kínozzák manapság az emberiséget. KERTÉSZ: Persze, megmondom én: a hidropon. JÖVEVÉNY: A hidropon? Mi az? Hidrogénbomba? KERTÉSZ: Nem ismered a hidropont? Mi az, más galaktikáról jöttél? JÖVEVÉNY: Igen, igen! KERTÉSZ: Ez aztán vicces! Nem ismeri a hidropont! Nem hiába, hogy csak a fél homloka... A hidropon - a legdrágább kerti trágya. A fene egye meg, nem lehet kapni. (Halkabban) Talán tudod... kinél, hol... megfizetem... hm? JÖVEVÉNY: Igazán nem tudom, de amint visszatérek, megérdeklődöm. KERTÉSZ: Igazán nem ismered a hidropont? (Hátrálva néz a jövevényre.) Hát akkor miről hallottál? JÖVEVÉNY: A Colosseumról, a Panteonról, az Iliászról, a hidrogénbombáról, a Louvre-ról, amelyet elsötétített a litván színes ablakbetét... KERTÉSZ: Hát azt tudod-e, hogy Veksra csepüvel trágyázta meg a kertiét? JÖVEVÉNY: Nem, nem hallottam. KERTÉSZ (egyre gyanakvóbban): S a meggyfák gödrébe mikor kell tojáshéjat rakni, tu- dod-e? JÖVEyÉNY: Nem. KERTÉSZ: Akkor valóban nincs kerted, JÖVEyÉNY: Nincs. KERTÉSZ: Nahát, hiába jártatom a számat? (Hátat fordít és gyomlálni kezd) JÖVEVÉNY: Legalább adjon tanácsot, mitévő legyek a bolygójukon? KERTÉSZ: Az ördög vigye el... Vedd le a szájkosarad, húzd le a kesztyűdet, és láss hozzá a gyomhoz. Húsz ujjad van - nyugodtan gyomlálhatsz. JÖVEVÉNY (panaszosan): ... Mit akar... Nem szabad lehúznom a kesztyűmet. KERTÉSZ (halálos sértődöttséggel): Gondold meg! Őszintén beszélek. Kesztyűs királyfi! Tudod-e. hogy ki vagyok? Docens! És négykézláb járok a trágyán, s a korona nem esik le a fejemről! ... Takarodj innen, te ingyenélő! A jövevény ijedten távozik. SZOMSZÉD: Juozas, mit akart az az alak? Ki volt az? KERTÉSZ: Ej, valami munka- *és kert nélküli. Bizonyára megirigyelte az uborkámat. SZOMSZÉD: Miért nem intettél nekem - ráuszítottam volna a kutyát. KERTÉSZ: Furcsán viselkedett. Mintha más bolygóról poty- tyant volna ide. SZOMSZÉD (lehangoltan): Más bolygóról? Én meg már azt hittem, azért jött, hogy a vízvezetékünket elágaztassa... Pfuj! Bán Péter fordítása A pám minden próbálkozása kudarcba fulladt, minden üzletébe belebukott. Hű kutyaként szegődött hozzánk a balszerencse. Napokon keresztül otthon üldögélt és töprengett, majd elhatározta, hogy a lovait is eladja. Csak kettőt tart meg, hogy azok hozzanak valami hasznot. Úgy tervezte, hogy a két lóval én sétáljak fel és alá a közeli üdülőhely szállodái előtt, és keressek lovagolni akaró vendégeket. Én tizenhárom éves voltam. Apám kidolg&zta a tervét és elin-~ dúltunk Berrigullenbe, az elegáns fürdőhelyre. Egy ilyen helyen - mondta apám - amellett, hogy pénzt lehet keresni, üdülhetünk is. Berrigullen valóban csodálatos volt. Nyár- és szilfasorok, gyümölcsöskertek, köröskörül hegyek, amelyek csúcsai a távolban, az ég kékjébe nyúltak. Apám elmagyarázott mindent, hogyan és mint kell tennem, aztán magamra hagyott. A két ló felnyergelve poroszkált mögöttem. Gyerekek kiáltoztak utánam, nem törődtem velük. A pénzről álmodoztam, amit majd hazaviszek, és gondolatban már számolgattam a keresetemet. Büszkeség töltött el és egyre jobb lett a hangulatom. Csak amikor beértem a város főutcájára, kezdtem el félni, és szégyenkezés lopózott a szívembe. Hol, hogyan kezdjem el...?- töprengtem. Ráadásul minden szó, amit apám gondosan belém diktált, - egyszerre kirepült a fejemből. Egy hosszú, tágas épület pázsitos játszóteréről gyerekhangokat hallottam. Lovaimat egy oszlophoz kötöttem és a kerítéshez siettem. A sövényen túl lányok és fiúk játszadoztak. A fák alatt, a padokon jól öltözött férfiak és nők üldögéltek. Örömmel ismertem fel közöttük Mr. Rydert és a feleségét, akiket ismertem, mert apám korábban üzleti kapcsolatban volt velük. Odakiáltottam nekik:- Jó napot, Mr. Ryder és Mrs. Ryder! De ők nem fogadták a köszönésem, el sem mosolyodtak. Én azonban nem adtam fel.- Van két lovam, bérbe adnám őket lovaglásra, uram! Hidegen, mereven néztek rám.- Csák egy shilling az ára! - erőszakoskodtam, de senki nem törődött velem. Ryderék felálltak és szó nélkül indultak a házba. Utánuk kiáltottam:- Mr. Ryder! Az én lovam önt is elbírja! Néhányan fölnevettek. Én mérgesen tovább kiáltoztam Ryderék után, míg csak el nem tűntek az épületben. Akkor egy férfi közeledett felém, szólni akart, bizonyára tovább tuszkolni, de én megelőztem:- Egy shilling egy órára...! Elvörösödött és kiabálni kezdett:- Takarodj innen! Senkinek sem kellenek a lovaid! Visszamentem a lovaimhoz, ám előbb a goromba emberre kiöltöttem a nyelvemet. Az emeletes szállók felé vettem az utamat, de senki nem vett rólam tudomást. Egy kis patak mellett a lovak megálltak inni. A levegő forró és mozdulatlan volt. A közelben egy büfészerű épületet pillantottam meg; a lovakat ismét kikötöttem egy oszlophoz és átmentem a túlsó oldalra. Két öregúr üldögélt egy pádon. Megszólítottam őket:- Kérem szépen, nem tudják, hogy bérelne-e valaki lovat... lovaglásra?- Nem tudom, fiacskám - szólalt meg az egyik. - Van itt lovaglóiskola és a szállodának is van néhány lova.- Az én lovaim különbek azoknál- mondtam.- Nem tudom - szólt ismét az öregúr és ravaszul elmosolyodott. A másik arcán is könnyű mosoly jelent meg és szakértőén nézett a lovaimra. — Jó lovaknak látszanak- mondta. - Nem a legfiatalabbak ugyan, de jó munkás lovak. I Bementem az üzletbe, ahol néhány fiatalember a pultnak támasz- Kodva ivott.- Bérbe adnám a lovaimat - szólítottam meg őket. - Jó lovak! Unottan, értetlenül néztek rám.- Nem érdekelnek a lovaid - mondta az egyik. Egy másik odaintett magához. . - Igyál valamit, fiú! Talán egy limonádét. Elfogadtam. Igyekeztem úgy inni a limonádét, ahogyan ők itták az italukat. Lassan ittam, mert míg a, pult mellett álltam, volt esélyem, hogy talán valaki mégis kibérelné a lovakat. Aki a limonádét rendelte, rendes embernek látszott.- Nem akar lovagolni? - kérdeztem tőle. - Csak egy shillingbe kerül! Rám nevetett, a zsebébe nyúlt és egy shillinget nyomott a kezembe. Amikor nekikeseredve és értelmetlenül meredtem a markomban pihenő shillingre, a csapos áthajolt a pulton, a .vállamra csapott és hüvelykujjával a kijárat felé mutatott. Megszégyenítve kullogtam ki az üzletből. Az egyik öreg megszólított:- Nincs szerencséd - mondta. A másik hozzátette:- Nem lovagolnak ezek a léhűtők soha, csak isznak! Itt nem jó helyen jársz, fiacskám... Nehéz szívvel indultam a lovaimhoz. Elkötöttem őket és most már kifelé vezettem őket a városból, íme, a napi tevékenységem eredménye egyetlen schilling. Azt is szánalomból kaptam. Szorítottam a pénzt a markomban, mintha attól féltem volna, hogy elröpül. A város szélén leültem egy fa tövébe, a hátamat nekitámasztottam a törzsének és érzéketlenül néztem, hogyan turkálják a lovak a nagy melegtől kiszáradt fűcsomók torzsáit... Antalfy István fordítása ■■■Hm Leszállás a kertben FERENCZY NOÉMI: Ádátn és Éva (1910) részlet
