Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-05 / 40. szám
E üasárnap V 19 90.X. 5. Sinka István válogatott verseiről S/n/ca /sfván a harmincas-negyvenes években érte el népszerűsége tetőfokát. Föltűnése egybeesik a pépi írók mozgalmával, amely ráirányította a közfigyelmet a szegényparasztok, béresek világára. Illyés, Erdélyi József és Gulyás Pál mellett Sinka volt az egyik legizmosabb tehetségű népi költő. Költészetében külön világot hozott, a korabeli Magyarország legsivárabb, legelsüllyedtebb rétegét, a gazdasági cselédek, ridegpásztorok, szolgalegények életének versben megszólaló rajzát. Megrázóak voltak ezek a költemények, a társadalom szélére szorított, elesett emberek fájdalmát tolmácsoló balladák, románcok. „Dús András juhász volt, /már fekete a képe, / leásták pihenni, / le a fák tövébe. / Fiatal volt, mégis / görbe volt a háta - /... Istenem magyar volt: / szóljon, aki látta.“ Maga Sinka István is kisbéresként, majd juhászbojtárként szenvedte végig ifjúságát a bihari pusztaságon. Juhász Géza irodalomtörténész, a népi írók népszerűsítője írta róla a negyvenes évek elején: „Új tartalomban új forma: egész költészetünkben csak Adynak sikerült igazán. Népi költőnk közül e téren Sinka áll hozzá legközelebb. Pedig egész élete csillagtávolságnyira folyik le az Adyétól. Apja szegény juhász, s öt magát, hiába tanul kitűnően, kirugdossák az első pádból a cipősök. A szalontai gimnáziumhoz csak annyi a köze, hogy ö is ott hordja a téglát, mikor építik. Gyerekfejjel elszegódte- tik bojtárnak. Apja, bátyja egymásután kidőlnek a sorból, s ő, sovány kis vakarcs, az embertelen nyomorúság minden pokol-körét végigbolyongja. Városi embernek idilli kép az őszi szántás, őt göröngyökkel dobálja kékre- zöldre a gazdája, dühében, mert egyenetlenül húznak a lovak“. önéletrajzában, A fekete bojtár vallomásában írja, hogy gazdája egy ízben lakodalomba ment, de kisbérese kosztjáról elfelejtett gondoskodni. Este már majd’ kiesett a gyomra éhségében. Ö azonban tudta, hogy a Széltanya takarmányos kertjében egy ágasfán kutyáknak való lóhús aszalódik. „Bilyogozótepsiben“ sütötte meg a húst, a zsiradékot egy birkadög faggyúja szolgáltatta. A ma emberének szinte hihetetlen az a nyomor és kiszolgáltatottság, amelyben a béresvilág kenyérkeresői éltek. Az ifjú Sinkát is gyakran ütötték, hiába igyekezett jól dolgozni: ,,Kiabált rám. Fellázadtam és visszaszóltam. Éppen etettük a birkákat. A villanyéllel hátbavágott. Az ütés a két lapockám érte és a két kezem azonnal lecsüngött erőtlenül... A gazdám úgy ordított, mintha én ütöttem volna meg öt. Mondta, hogy menjek előle, mert széttapos. Bántam is én: nem mozdultam. Megfogott, kihúzott a színből és dühében belevágott fejjel egy kazalnyi hófúvásba..." Sinka István az írásjeleket egy ócska, szakadozott bibliából tanulta meg. Olvasmányai kezdetben krajcáros ponyvák, öreg kalendáriumok voltak, később jobb könyvekhez is hozzájutott. Első versének egy öregasszony volt az ihletöje. Sinka legeltetés közben megszomjazott a pusztán, és betért egy közeli tanyára, hogy szomját oltsa. Itt egy öregasz- szonyt látott, aki kisgyermeket ringatott a karján s valami különös dalt énekelt rekedtes hangon. Az asszony a ház tornácán ült, s lent az udvaron egy menyecske darálókövet forgatott. Az altatódal és a daráló egyhangú morgása sejtelmes, szinte földöntúli dallammá olvadt egybe. „Leültem az egyik fa tövire - vallotta Sinka -, hátam nekivetettem a fatörzsnek s belehallgatóztam a szél zúgásába... Ültem csak és rágyújtottam és szállt, csavargózott az ér felett kéken a pipafüst, s elnéztem, miként vész el a semmibe. Úgy mint ahogy én veszek el - gondoltam - s abban a pillanatban kibomlottak előttem a verssorok. Elővettem a tintaceruza-csutkám, a csizmám szárát jól letöröltem a szűröm ujjával, hogy szépen ragyogjon rajta a betű és oda írtam fel a verset: „Óh, szállj, pipám drága füstje, / dohányom fosztó ezüstje / s lengj messzi a puszta mélyén, / hogy futhasson a lelkem véled / életemnek tűnt lepkeként / tovaillanó reményén. / Itt Barmon a Csikótanyán / tizenhat szilfa hajlatán / sír az esők vőlegénye, / én az állássszagú bojtár, / ki puhatalpú kis pulinak / Isten mégis a szemébe. /... Óh, szállj, pipám árva füstje, / dohányom bomló ezüstje / s ringasd rövid ifjúságom, / ami itt a Kerekérben, / kilenc varnyú szemeláttán / úgy foszlik szét, mint az álom... “ A természet ringató ölén nemcsak vers született, vérbeli költő is. Sinka költészetének nem volt előzménye, ö nem támaszkodott mesterekre. Dalolni kezdett, mint a madár. Mindent versbe szedett, amit átélt vagy másoktól hallott. Alig-alig lépte át azt a kört, amely az ö világa volt. Ha több versét olvassuk egymás után, nemcsak verselése, verseinek tárgyköre is monotonná válik. De így is megrázó és lenyűgöző költészete. Sinkát költői érvényesülésében Féja Géza és mások segítették. Barátai, tisztelői hozták föl később Pestre is, ahol haláláig nem talált meleg fészekre. A fővárosban sok sérelem érte, de rajongói is akadtak jócskán, mi több, csodálói meg is zavarták a fejét. Kik voltak a költő hűséges hívei? „Félre sikerült piktorok, kik legfennebb a mázoló színvonalat ütötték meg, akarnok költócskék, félvad álirodalmárok, megkótyagosodott középosztálybeliek ülték körül, tömjénezték, és emelték koccintásra a kelleténél jóval sűrűbben poharukat. Elnevezték a »magyar költők fejedelmének«. Szektája rövidesen kánoni korú asszonyságokkal bővült, ezek őszutói füzüket rajongásra váltották, mivel hasznát úgysem vehették immár. Lába elé rakták fülledt hódolatukat, boros és szilvapálinkás estéken magukból kikelve szavalták verseit. A szektában Sinka-tanulmány is született, mely szeript Sinka a legnagyobb »realista lírikusunk«, ugyanakkor »felülmúlhatatlan transzcedens költő«, túlszárnyalta az egész világirodalmat, az eddigi magyar Ura pedig csupán afféle előhang életművéhez. Sinka, sajnos, komolyan vette az efféle fertálymúvelt ömlengéseket, így aztán szektája ártott neki a legtöbbet. Nem rendelkezett tájékozódó képességgel, környezetének az értékelésére éppen úgy alkalmatlannak bizonyult, mint önbírálatra. Szektájának a gőzébe burkolózott, és fejlődése megakadt. Ennek ellenére mindvégig inkább költő maradt, mint Erdélyi, aki időnként Pósa bácsi, sőt Uram bocsá', Hazaffy Veray János területére tévedt - tehát a vadvirág papsajttá fajzott. Sinka ugyancsak írt suta és jobbik önmagát utánzó verseket, de még ezekben is érezzük a hivatott költő vergődését, elszánt kísérleteit“ - írta róla Féja Géza. Szerencsére Sinka kigyógyult az öntömjénezésből, a rajongók félrevezető dicséretéből. Költészetének nem ártott meg mindez. Olyan egyedülálló versei születtek, mint az Anyám balladát táncol, Óh emlék, óh kék sirályom..., a Ballada egy őszi szekérről, a Fügedi halálára, stb. Hangja kicsit a földalatti Magyarország morajlása, a lelkekben feszülő vád kicsapódása. Érdekes, hogy a köreiből nem kitekintő Sinka harmincnyolcban Kicsi nép nagy bánattal című versében a szlovákságnak nyújt békejobbot: ... Hegyek és síkok törvénye: együtt maradni - Boldogtalan népek, mi így élünk örökre! Jobb hát jönnötök, - nekünk is arra menni inkább, mint vér hullna és ágyú dörögne. Jó lenne nekünk is - s nektek is oda át, ha nem fonnánk egymásnak töviskoronát... Régen hallottam... már-már felejtem a szót, a hangot - ide s tova - apám mesélte: olyan mindegy: ki honnan jött, csizmája van, vagy bocskora: búja, öröme egy marad a hegyen úgy, mint a hegy alatt... Jól van: a szabadságért ám küzdjetek. De úgy leszen, ahogy mondom: más népekért egymás baját ne kacagjuk ki bolondon. Mert, ha nekünk kacagni jobb, két táj bánata lesz nagyobb. A háború után ö is tele van reménységgel, hiszi, megszületett a magyar demokrácia, százados igájából felszabadult a szegények sokmilliós tömege. „Fel parasztok! Minden ember! / Nem a víz, a nép a tenger! / Támadj fel hát ős-óceán, / s fordíts sorsod vascsillagán! / Fel hát kunyhók lakói, / hatalmaknak fenntartói, / a nagyvilág feléd tekint / S: Történelem csak egyszer int!“ De amikor a diktatúra magához ragadja a hatalmat, Sinka látja, hogy csöbörből vödörbe került az ország. Egyre ritkábban találkozhatunk verseivel, elhallgat, ezzel is ellenérzéseit demonstrálva. Az irodalom irányítói mellőzik. Csak a hatvanas években kerül vissza az irodalmi köztudatba. Életének utolsó szakaszában megszületnek az Éna-dalok, új hang, új fejezet ez Sinka költészetében. E verseket harmadik feleségéhez, Szín Magdához írja. Szerelmes verseit azonban beárnyékolja az öregség kínja, a halál közelségének tudata. Ir egy ciklust Magyar vesszőn muzulmán virágok címmel. Sinka a képzeletbeli Muhammad ibn Mahmud AI Karim, egy Törökországban élő arab költö személyében írja e verseit. Mindezekhez hozzáilleszt még egy ciklust, az Ézsau éjszakáját, e biblikus, mitologikus versfüzért. így vallott róla:,,Megrázónak és felségesnek érzem a bibliai zsidóság történetét s erről néhány verset írtam“. Nagy László mesélte, hogy amikor a beteg költőt meglátogatta, Sinka egy, deszkaszálakból eszkábált, subával leterített ágyon fétkönyökére támaszkodva feküdt, így szokta meg pásztorsága idején. Ilyen pózban beszélgetett, vitatkozott látogatóival is. Kínjait csak ifjú asszonya, Éna enyhítette. Olyan sors jutott neki is, mint annyi költőnek a magyar glóbuszon. Legújabb, válogatott verseinek kötetében, amelyet a Magvető adott ki, s amelyhez Tornai József irt szívona- las előszót, nyomon követhetjük Sinka István fejlődésének útját, újraolvashatjuk fényekben, árnyakban kibomló verseit, amelyek ma is élményt nyújtanak azoknak, akik szeretik a költészetet. Dénes György A pihenés formái író-olvasó találkozóra igyekezvén, döcögök a vonaton... A fülkében rajtam kívül egy idősebb férfi utazik. Ki-kitekint az ablakon az elsuhanó tájra... Már éppen azon vagyok, hogy- a téma a vonaton hever alapon- megszólítom, amikor a szerelvény megáll... Újabb utasok szállnak fel, közöttük egy jókarban lévő, bár karikás szemű, meghatározhatatlan korú nő ... Nyilván régi ismerősök, mert kitörő örömmel üdvözlik egymást, az asszony máris helyet foglal a férfival szemben, és ömlik belőle a szó... Elmondja, hogy a járási székhelyen járt, melyet két okból is fel kellett keresnie ... Egyrészt- mivel a nyugdíjkorhatárhoz érkezett, hogy egyeztesse a jnb szociális osztályával a ledolgozott éveket (nehogy egy is hiányozzon!), másrészt, hogy meglátogassa az orvost, aki néhány injekciót és némi gyógyszert, meg gyógytornát írt elő számára.- A gerincemen és a nyakcsigolyáimon kinövések találhatók. Éjszakákon át kínoznak, alig alszom valamit. A vérnyomásom is vacakol - panaszolja. Aha, tehát innen a karikák a szeme alatt, állapítom meg. A nő hamar túlteszi magát a betegségen, nem vesztegeti rá tovább a szót. Inkább a terveiről beszél: mihelyt nyugdíjazzák, azonnal visszaköltözik falura, a szülői házba, amelyben öreg és lassan tehetetlenné váló nagynénje lakik. Rendbe hozatja a lepusztult ólakat és ketreceket: libát, kacsát, tyúkot, nyulat és disznót fog tartani, megműveli a jókora kertet, a kevéske szőlőt. De az udvaron lévő lugas és a beteg nagynénje is törődést igényel majd. Ugyanakkor a városban lévő garzonlakásáról sem mond le, meghagyja - legyen hol meghúzódnia, ha meglátogatja a lányait ... Mindkettő férjnél van már, hamarosan szülni fognak. Ki segítsen nekik, ha nem 6?!- Rajtuk is segítek, meg magamon is. Mert a nyugdíjam nem lesz túl magas. Sohasem kerestem valami jól.-Az árak meg a jövőben is emelkedni fognak! - kontrázik a férfi, és felajánlja a nőnek, hogy rendbe hozza az ólakat, ketreceket. Ingyen, szívességből. A nő (időközben az is kiderül, hogy özvegy) hálálkodik, bizony kell majd a tojás, baromfi, sertéshús, zöldség és gyümölcs!- Alig várom, hogy nyugdíjban legyek! - kiált fel az özvegy. — Képzelheti, mennyi dolgom lesz!- Épp annyi, amennyit magára vállal - mosolyog a férfi bölcsen. Elbúcsúznak, a nő leszáll. Ennek dacára nem szólítom meg a férfit, inkább elgondolkodom a hallottakon. Valóban, az árak - amíg helyre nem billentjük a gazdaságunkat - egy ideig emelkedni fognak. összébb kell húznunk a nadrágszíjunkat. Mit tehet ilyenkor egy nyugdíjas, aki jövedelemcsökkenéssel kénytelen élvezni a megérdemelt pihenést? Csak azt, hogy a pihenés aktív, magyarán mondva tevékeny formáját választja. Eddig rendben is lenne a dolog. A probléma ott kezdődik, amikor a nyugdíjas, túlbecsülve erejét és munkabírását, az aktív pihenés helyett a gürizés mellett dönt. Mint az özvegy, aki az előbb leszállt. Két lakás fenntartása, kacsa, liba, tyúk, disznó, kert, szőlő, magatehetetlen nagynéni ápolása, szülni készülő lányok megsegítése — s a lugast még kihagytam. Éppen úgy, mint ahogy az özvegy kihagyta a számításából beteg hátgerincét, ingadozó vérnyomását. Ezek után jól gondoljátok meg, mit tesztek, kedves nyugdíjasok! A ti korotokban dolgozni már csak szép lassan érdemes és szabad, különben szirénázva jön értetek a mentőautó... S az aktív, tevékeny pihenésből könnyen örök nyugodalom lehet! Ardamica Ferenc Sinka István MÉRY GÁBOR felvétele
