Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-09-07 / 36. szám

Vasárnap 1990. szeptember 9. A NAP kel - Keiet-Szlovákia: 06.07. nyugszik 19.04, Kö- zép-Szlovákia: 06.14, nyugszik 19.11, Nyugat- Szlovákia: 06.20, nyugszik 19.17 órakor. A HOLD kel - Kelet-Szlová­kia: 20.37, nyugszik 11.44, Közép-Szlovákia: 20.44, nyugszik 11.51, Nyugat- Szlovákia: 20.50, nyugszik 11.57 órakor. Névnapjukon szeretettel köszöntjük ÁDÁM - MARTINA nevű kedves olvasóinkat A VASÁRNAP következő számának tartalmából „EXPO ’92“ Kis Éva beszélgetése Miroslav Galuskával, a világkiállítás csehszlovák főbiztosával AZ EURÓPAI KISEBBSÉG- VÉDELEM Frantiéek Braxator tanulmányának első része HARMINCHÁROM BÍRÓSÁGI TÁRGYALÁS UTÁN IS MEGOLDATLAN A PERPATVAR Péterfi Szonya riportja NYÁRI LEVÉLVÁLTÁS DARVAS IVÁNNAL Nagy Jenő írása ÉJSZAKA Takács Izabella novellája BECZKÓ FELESÉGE Jókai Mór elbeszélése Állandó rovataink GYERMEKVILÁG HÁZUNKTÁJA HOGY MIK VANNAK! Békés pihenő az őszi napfényben Könözsi István felvétele-I Levelek Vélemények „Legyen magyar nyelvű egyetem“- Legyen, nem vagyok az ellenzője - mondtam az egyik idős nyugdíjas lelkes kijelentésére a csillagtökföld szélén. Ugyanis nyáron néhány hetet szülőfalumban töltöt­tem, s most is, mint mindig, nemcsak szíve­sen segítettem a mezei munkában, hanem előszeretettel beszélgettem ismerőseimmel erröl-arról. A magyar nyelvű egyetem kérdé­se csillagtökszedés után került szóba.- Jó, nem vagy az ellenzője, de azért ti ott Pozsonyban nem sokat tesztek érte - csat­tant föl az én kis öregem. - Rendben, nincs rá pénz, mondta Kovác miniszter úr. Hát azért nem olyan népség az itt élő magyarság, hogy ne lenne képes áldozatot hozni a tudásért, a gyerekeiért, az unokáiért - folytatta a nyug­díjas. - összeadnánk mi egy magánegyetem költségeit, ha akadna, aki a kezébe venné az ügyet. De úgy látom, mai uraink is csak a saját pecsenyéjük sütögetését tartják fon­tosnak - nyelt nagyot epés megjegyzése után. „-Havi 1050 korona a nyugdíjam, de fél évig minden hónapban százast adnék a ma­gyar nyelvű egyetem megalapítására - szól halkan az egyik asszonyka. S jobbról is, balról is, hasonló egyszerű mondatokban megfogalmazott gondolatok hangzottak el. A meghatottságtól, a büszkeségtől és a szégyentől könnybe lábadt a szemem, mert sok évvel ezelőtt libapásztorkodás közben ezekkel az emberekkel jó meleg télikabátról, lekváros palacsintáról, frissen sült kolbászról álmodoztunk a tarló szélén. S most az egyko­ri pesti cselédlány, a felsöszeli kendergyár kötél verője, aki 14-15 évesen már család- fenntartó volt, meg a többiek, jobbára a múlt­ban nagyon nehéz napokat átélt nyugdíjasok, nemes, hasznos ügyet akarnak támogatni. A fővárosba való visszatérésem után azonnal érdeklődni kezdtem a magyar nyelvű egyetem ügye felöl. Kezembe adták az Új Szó augusztus 4-i számát, amelyben elolvas­hattam Batta István mérnök Kiművelt ember­fők című írását. Semmi több? Augusztus 4-e óta semmi mozgás. Csak közöny és méla csend? Háborgásom éppen a tetőfokára hágott, amikor kolléganőim hozták a Vasárnap 34. friss számát a nyomdából, amelyben Csuka Gyula mérnök megkérdőjelezi a Simonyi Ala­pítvány életképességét. Az elmondottakkal egyetértek, s vígasztal, hogy más is háborog, ekkora oda nem figyelés, könnyelműség, kö­zöny láttán. De az a gyanúm, a közös hábor­gás nem segít, ha az alapítvány létrehozói nem szívlelik meg Csuka Gyula ajánlatait, és nem igyekeznek alaposabban a köztudatba vinni, hogy milyen módon lehet pénzzel tá­mogatni a magyar egyetem megalapítását, hogy az összeget a Szlovák Állami Takarék- pénztár bármelyik kirendeltségén (falvakban a postán) föl lehet adni a Simonyi Alapítvány számlaszámára (Simonyi Alapítvány SŐS Ri- mavská Sobota 93245-399). Elvárjuk az alapítvány kezelőitől és a moz­galom vezetőitől, hogy rendszeresen tájékoz­tassák a lakosságot, tegyék közzé szándéka­ikat és az ügyben elért eredményeket. S mi olvasók joggal nehezményezzük, hogy az Új Szó szerkesztői, riporterei között egy sem akadt, aki itt-ott tájékoztató jellegű buzdító írást közölt volna a mozgalom elindítóiról vagy a gyűjtés helyzetéről. Koday Berta, Pozsony Támogassuk a Simonyi Alapítványt Nagy jelentőségűnek és bátor kezdemé­nyezésnek tekinthető a Simonyi Alapítvány életre hívása. Úgy vélem, az alapítvány anya­gi támogatásának ajánlott módja nem öleli fel a lehetőségeket. Szerintem körlevéllel kellene felkeresni minden magyar tanítási nyelvű iskola igazga­tóságát, azon keresztül a tantestületet, a szü­lői munkaközösségeket, a Csemadok helyi szervezeteit, a magyarlakta helyiségekben lévő üzemeket, vállalatokat, valamint földmű­ves-szövetkezeteket. Ilyen széles viszonylat­ban kellene, a magyar egyetem jelentőségét kiemelve, az alapítvány anyagi és erkölcsi propagálását megszervezni. Fontosnak tartanám, hogy a körlevél tartal­mazná az alapítvány kuratóriumának pontos címét. Mint nyugdíjas pedagógus reményemet fejezem ki: minden magyar nemzetiségű a mindennapi lét mellett az egyik legfonto­sabb kérdésnek tekinti e kezdeményezés erkölcsi és anyagi támogatását. id. Szkladányi Endre, Ipolyság Kezdjük békés szívvel a tanévet Tartalmas, sokak számára megszívlelendő levelet kaptunk Hajtman Kornélia szülő pe­dagógustól Párkánynánáról. A jövőféltés adta kezébe a tollat, írásának témája társadalmunk kóros jelensége: a nemzetisé­gek összeférhetetlenségének szítása. Egyben gyógymódot is javasol e felettébb veszélyes társadalmi „betegség“ tovább­terjedésének megakadályo­zására. Levelezőnk szerint bizottsá­got kellene létesíteni, amely a beérkező jelentések alapján feltérképezné, melyik faluban, városban észlelhetők e nem kí­vánatos jelenségek, esetleg név szerint kik szítják a nemzetiségi gyűlöletet. „Nem igaz, hogy a vegyesen lakott területeken gyűlölik egy­mást. Mi már évtizedek óta együtt élünk, dolgozunk... Ne általánosítsanak azok, akik nem itt élnek és csak feltételezések, pletykák alapján terjesztenek hamis híreket... Párkánynánán, e többségében magyarlakta községben szlovák, cseh, len­gyel és cigány családok élnek megértésben. Jól ismerjük egy­mást és tisztelve, szeretve, egy­más nézeteit tiszteletben tartva mindenkor közös nevezőre tu­dunk jutni. A tanévet szülök, pedagógu­sok nyugodt légkörben, békés szívvel akarjuk kezdeni. Ezért lenne szükség a kóros jelensé­gek kezelésére...“ Igen, ezt óhajtja amúgy is fel­zaklatott társadalmunk. Ám a le­velezőnk által javasolt gyógy­mód aligha alkalmazható a gya­korlatban. Az „uszítok“ között nagyon sok a megtévedt és megtévesztett. S mindegyikük meg van győződve saját igazá­ról, ugyanakkor mindig másokat vádol uszítással. Nem hinnénk, hogy névsorok közzététele, va­lamiféle szégyenfa vagy pellen­gér vajmit is segítene. Az egész társadalmi légkör megváltozá­sára van szükség, ehhez pedig mindannyiunk hozzájárulása szükséges. Levélírónk javasolja, hogy az Új Szóban megjelent ezzel kap­csolatos írásokat a szlovák la­pok is közöljék. Szívesen eleget tennénk kérésének, sajnos, ez nem rajtunk múlik. zs. I. fOOJá1 fc.............. J a hatvannyolcasokról A gyengéd forradalom után bekö­vetkezett nagy változások hónapjai­ban aránylag kevés szó esett a .,hat­vannyolcasokról“, vagyis azokról, akiket az „emberarcú szocializmus­ba“ vetett hitük és az orosz megszál­lás elítélése miatt elkergettek mun­kahelyükről, akiket képességüket és- képzettségüket megalázó munkakö­rökbe kényszerítettek. Közel félmil­liónyién voltak. Legtöbbjüket szép csendben rehabilitálták, munkát kaptak és egyesek megszólaltak a sajtó hasábjain, a tévében is. Azon­ban gyakran hallottam olyan meg­jegyzéseket, hogy mit akarnak ezek az öreg fiúk, a történelem átlépte őket, a pluralizmusban nemigen rúghatnak labdába. Egy percig sem hittem e hamis igehirdetőknek. Ki­derült róluk, hogy többségük a kon­szolidáció kegyeltje volt, vagy a vál­tozások funkcióra éhes várományo­sa. Az elmúlt hetekben, az 1968. augusztus 21-e évfordulójára szerve­zett első szabad megemlékezések minden várakozásomat túlszár­nyalták. A tévében estéről estére feleleve­nedtek a történelmi események. Szemtanúk beszélték el a fiatalabb nemzedéknek a megszállás kegyet­len napjait, egy emberibb társada­lom megteremtésére törekvő kis or­szág letiprását. .In érzés vol‘ viszont­látni ősz fejjel, kissé megtörtén, de új hittel azokat, akiket 22 éve ismert az egész ország. Sajnos, hogy nem min­denki élte meg november 17-ét, de akik még életben vannak, teljes tu­dásukkal, energiájukkal, minden ta­pasztalatukkal részt vesznek egy de­mokratikus társadalom megteremté­sében. A hatvannyolcasok ott van­nak a legmagasabb politikai poszto­kon, tudományos intézmények élén, a sajtóirodát vezetik, tucatnyi cseh, szlovák újság, folyóirat főszerkesz­tői, ők a tévé és a rádió irányítói, a gyengéd forradalom nemes célkitű­zéseinek valóraváltói. Lehet arról filozofálni, hogy Dub- cekék csak a megreformálhatatlan szocializmuson akartak javítani, fel lehet tenni a kérdést, hogy mi lett volna, ha... A lényeg azonban az, hogy ha el is buktak egy kíméletlen világhatalommal szemben, de az ál­taluk gyújtott tűz szikrája a totalita­rizmus legsötétebb napjaiban sem aludt ki. Ők voltak azok, akik hittek a változásokban és amikor az ifjúság az utcára vonult, ők is ott voltak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nélkülük a gyengéd forradalom nem robbant volna ki. Az azonban biztos, hogy leghatározottabb támo­gatói közé tartoztak. Történészek dolga, hogy elemezzék november 17-e társadalmi összetevőit, mozga­tórugóit. A most lezajlott megemlékezé­sekből is kiderült, hogy a demokrati­kus, pluralista Csehszlovákia megte­remtésében a hatvannyolcasok je­lentős szerepet vállaltak. Az épülő európai ház szilárd alapkövei ők, akiket nem a karrierizmus hajt, ha­nem a jövőbe vetett hit. Tapasztala­taikat, tudásukat ennek szolgálatába állítják Igen. a hatvannyolcas ideálokat túllépte a történelem. A különböző politikai pártok és mozgalmak szá­mos elképzelés, út és rendszer képét vázolják fel több-kevesebb realitás­sal. Ez a kép még eléggé ködös, a feléje vezető úton bukdácsolga- tunk ezernyi gazdasági problémával, a szélsőségektől, káros indulatoktól sem mentes politikai viták közepet­te. Hiszek benne, hogy a húszévi száműzetésben sokat tanult hat­vannyolcasok soha nem lesznek a demokratikus haladás kerékkötői és ebben a sokszor zavaros helyzet­ben katalizátorként fognak hatni. Hozzájárulnak ahhoz, hogy a ki­alakuló szociális demokrácia „emberarcú“ legyen. Szűcs Béla 2 1990. IX. 7. ŐBUJBSBfl

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom