Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-07 / 36. szám
Könözsi István felvétele Kulcsár Tibor Kattog a sín, mint dübörgő szívverés, elmarad lassan a hazai táj. Míg a mozdony bolyhos füstjén át nézem, régi nyarak tűnő emléke fáj. Vasútállomás, vén park, öreg tölgyek, épülő új sor, régi poros út, őrzitek-e még emléketekben az egykori kis tanítófiút? Pár éve már csak vendég lettem itthon, olyan, akár a vándormadarak, jövök-megyek, nem állhatok meg csak egy szóra, egy kézfogásra csak. Zsongó városi utcák, terek várnak, a Duna menti csallóközi táj, egy nép, egy ország fogad fiának, tágul előttem a kék láthatár. De ha búcsúzom, ilyenkor újra érzem, hogy e föld most is mennyire enyém, mint a mezőről megtérő parasztok, ha megállnak a volt barázda helyén. S éljek bárhol - ha verset írok, ha szólok, vélem a Tisza-táj, Bodrogköz üzent. Szülőföld, mindig újra megtalállak, mint tavasszal a fecskék fészküket. (1964) Éjféli párbeszéd Isten szolgájává Zsilka László írása a 7. oldalon „Fájnak a meg nem született művek.. Tallósi Béla interjúja Nagy János szobrászművésszel - 11. oldal DEMOKRATIKUS ÖNIGAZGATÁST! Anyagi gondok mindenütt Másfél hónap telt el azóta, hogy a Szövetségi Gyűlés kamaráinak ötödik együttes ülésén megvitatták a községek önigazgatásáról szóló törvényjavaslatot. Törvény még nem született, csupán sokat és sokak által vitatott, egyesek szerint hasznos, mások szerint a hanyatláshoz vezető törvényjavaslat létezik. Elfogadását módosítással leginkább a kisvárosok és a nagyközségek fogadják örömmel, míg a szegény falvak, települések kevésbé. Ezt tapasztaltuk azon a csallóközi kőrútunkon, melyen fel akartuk mérni, menynyire tájékozottak az emberek, mennyire érdekli és érinti őket e problémakör, s ezen összefüggések kapcsán hogy látják jövőjüket. Ha summázni akarnánk benyomásainkat, azt mondanánk, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs a törvényjavaslat lényegéről, pozitívumairól, esetleg negatívumairól. Egyesek úgy vélik, hogy ez a választott vezetőségre tartozik, mások szerint a dolgokat úgy kell elfogadni, ahogy vannak. Elszomorító volt az a tapasztalatunk, hogy legtöbben még mindig „fentről“ várják az utasításokat, cselekvőképtelenek, nincs is kedvük kezdeményezni, alkotni, építeni, gyarapítani. Sajnos, nézeteik a történelmi tanulságokon alapszanak... S ezt nem is vehetjük zokon. Azt is tapasztaltuk, hogy a demokrácia sok jóval és rosszal is járt - jár. Az emberek a nagy szabadság következtében elbizonytalanodtak, hiszen eddig csak utasításra cselekedtek, pontosan tudták, mit lehet, mit nem szabad. A helyi önigazgatással kapcsolatosan az amatőrizmustól tartanak, hogy ez is kellő tárgyi tudás, a lehetőségek ismerete nélkül beleszól községük ügyeibe. Előbb járókelőket szólítottunk meg, csak úgy találomra. Nem akartak nyilatkozni, mondván, őket az ügy nem érdekli, mások hivatottak arra, hogy cselekedjenek, védekezzenek, vagy elfogadják a kínálkozó lehetőségeket. A járókelők javaslatára a helyi nemzeti bizottságok tisztség- viselőit kerestük fel, de helyet adtunk mindazoknak, akik polgárokként kinyilvánították álláspontjukat. Leginkább két kérdésre kerestük a választ: 1. Milyenek az önigazgatóé feltételei községükben?! 2. Miből fedezik majd a községfejlesztés költségeit? Jelenleg a községpénztárban 129 korona van MARTA KRÁSNA, Dunajská Luzná. két éve a hnb titkára:-Alig hiszem, hogy van az országban még egy ilyen község, mint a miénk. A három egyesített községben mindenféle népséget találnak, sőt, Pozsony szatelit-városa vagyunk, mivel a fővárosiak a tavakra márciustól szeptemberig lejárnak, nyaralókat építettek. Ráadásul tranzit község is vagyunk Medve és Komárom irányában. Dunajská Luzná, Kosariská, Jánosíko- vo, Lipnica egyesítésével jött létre, valamikor csak Misérdnek nevezték, de ma már az itt élő (Folytatás a 3. oldalon) M ár megint választani fogunk? Valóban, nem is olyan sokára ismét az urnák elé járulunk, több mint két hónap múlva a társadalmi és politikai rendszerváltás egyik legfontosabb szakaszához, a helyhatósági választásokhoz érkezünk. A fenti kérdés mind gyakrabban hangzik el az utcákon, munkahelyeken, baráti beszélgetések során, s nem csupán érdeklődést fejez Id, hanem a megváltozott közhangulatot is híven tükrözi. Valahogy más légkörben készülünk a mostani választásokra. Kevesebb optimizmussal, több aggodalommal, bizonytalansággal. Jól tudjuk, óriási feladatra vállalkoztunk: a múlt életképtelen módszereit, megannyi nyűgét, hamis értékrendjét kell lerombolnunk körülöttünk és bennünk, ami irtózatosan nehéz, ám önmagában mégsem elegendő, mert ugyanilyen fontos, hogy előre is tekintsünk; lépést, szemléletet váltsunk, hogy ne robogjon el még messzebbre tőlünk a fejlett világ. November után valahogy minden egyszerűbbnek tűnt. Mára már érzékeljük, a hétköznapok bonyolultabbak, verejtékesebbek és még azok is lesznek sokáig. Vége az eufóriás napoknak, a testvériesülés szép eszméje is mintha megint halványulna e tájon. Olykor riadtan tekintünk körül, mert bizonyos jelenségek, események kapcsán olyan érzésünk támad, mintha Balkán valameA KIVÁLASZTÁS HETEI lyik sötét zugában, nem pedig Európa szívében élnénk. Nehezebb és tovább nehezül a megélhetésünk. Egy százasért alig tudunk valamit vásárolni az élelmiszer- boltban. Drágább a benzin, drágult a tömegközlekedés, sok mindenért kell majd többet fizetnünk holnap, holnapután. Fizetnünk kell - egyénnek, az egész társadalomnak - a súlyos tévedésekért, az elherdált anyagi, szellemi értékekért. Hosszú böjtje lesz még annak, hogy politikai, erkölcsi zsákutcába terelték ezt az országot is. Súlyos következményei lennének viszont, ha a kezdeti és a további megpróbáltatások hitünket, alkotó energiánkat kezdenék ki. Ha nem lennénk képesek mozgósítani magunkban, kis és nagy közösségekben legalább akkora erkölcsi erőt, mint az a gazda, aki pusztító aszály, vagy jégverés után újra meg újra kezdi, magot vet, bízva a jobb termésben, szebb időkben. Ne feledjük, november óta, ugyan nem a kívánt mértékben, de azért közelebb kerültünk ahhoz, hogy szuverén gazdái legyünk ennek az országnak. Két hónap múlva még előbbre juthatunk, hiszen a helyi önkormányzatok megválasztásával megteremtjük a formálódó társadalmi rendszer szilárd alapjait. Ezért is fontos a helyhatósági választások előtti időszak, sorsdöntő, hogy ne a felszín fecsegjen, s ne hallgasson a mély, tehát vonjunk be minél több embert a párbeszédbe, figyeljünk oda minden értelmes javaslatra: kik azok, akik a leghivatottabbak a gazdaszerepre, falvak, városok vezetésére. Bízvást mondhatjuk el azt is, hogy nemcsak rendszerváltás, hanem módszerváltás is szükségeltetik ezekben a hetekben. Igazán üdvös lenne, ha a pártok és politikai mozgalmak nem ásnák elő a talán már eltemetett politikai csatabárdot, ha nem kicsinyes sértegetés, a vélt és valós sérelmek megtorlása, hanem programok, érvek és vélemények, egyéni tulajdonságok megmérettetése jellemezné a rövidesen megkezdődő választási kampányt. Mi magyar választók nagyon szeretnénk remélni, hogy a szlovákiai magyar politikai mozgalmak képviselői gkulnak az elmúlt hónapok elszomorító jelenségeiből, képesek lesznek együttműködni, összefogni, végre alapvető érdekeinknek megfelelően politizálni helyi szinten is. Ugyanúgy, ahogy országos viszonylatban, a helyi községek vezetői számára sem lesz könnyű az elkövetkező két esztendő, mert kiszámítható és váratlan akadályok, konfliktusok egyaránt nehezítik majd a kibontakozást, az előrejutást. Ám bizonyosra vehető az is, hogy a politikai pártok tagjai, de a lakosság körében, sőt a mostani tisztségviselők között is vannak olyan személyiségek, akik nem riadnak vissza gondoktól, nehézségektől, tudásuk, erkölcsi tartásuk képessé teszi őket közösségi feladatok elvégzésére. Őket kell most megtalálnunk, kiválasztanunk. Jelölésünkkel, bizalmunkkal bátorítanunk: ne húzódjanak, ne riadjanak vissza, jöjjenek, mert helyi közösségeknek és ennek az országnak a boldogulása, jövője tőlük is függ. Szilvássy József
