Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-08-31 / 35. szám

•V » PAVOL BREIER felvétele ne kérdezze, hogy visszatérek-e még oda. Ne, ne kérdezze, ez még túl korai. Miként magyarázhatnám meg azoknak, akik kis híján hiába vártak haza, hogy újból fogom a hátizsákot, a csákányt, a kötelet, a hálózsákot, és nekivágok a csú­csoknak. Inkább ne kérdezze. Az alaptáborban összeácsoltunk egy nagy fakeresztet, kövekből sírhantot formáltunk, és a sziklába hat nevet véstünk. Csák azután tértünk haza. Már az első pamíri expedíciónk, 1988-ban igen sikeres volt. A magaslati orvostudomány különböző területein - mely még gyermekci­pőben jár - rengeteg vizsgálatot végeztünk. A besztercebányai kórházban létrejött egy fiatal, hegymászókból álló orvoscsoport, melynek tagjai a gyakorlatban akartak meg­győződni különböző feltevéseikről és fenn a bérceken szerettek volna választ kapni számos kérdésre. Két éve sikeres volt vállalkozásunk, ezért úgy döntöttünk, kár lenne abbahagyni a meg­kezdett munkát. Akkor 5000 méteres magas­ságban kísérleteztünk. Most a halál határát jelentő-7000 méteres magasság fölött akar­tunk dolgozni. Az igazat megvallva, 8000 méteres ma­gasságról álmodoztunk. Megegyeztünk a kí­naiakkal, és engedélyt kaptunk a Sisanpang- ma megmászására. Ám az ember tervez, Kína végez. A himalájai csúcsok egyre drá­gábbak. A kért 40 000 dollárt nem tudtuk előteremteni, így a tervezett csehszlovák-új- zélandi expedícióból nem lett semmi. Tervet kellett változtatni. A Pamir mellett döntöttünk. Természetesen az ottani kísérletek merőben más célt szolgáltak volna, mint a 8000 m magasságban végzettek. Az itt szerzett ta­pasztalatokat a hagyományos orvostudo­mány területén is jól lehet aplikálni. Már tavasszal elkezdtük a felkészülést. Sokan kinevettek bennünket, mert esténként bakancsokban és téli hátizsákokkal kocog­tunk. „Bolondok, ki tudja, mit cipelnek a há­tukon“ - hallottuk a gúnyos megjegyzéseket. A hátizsákokba köveket raktunk és azokkal futottunk, hetente négyszer. Tudtuk, hova készülünk, és azt is, hogy a hegyekben nem kirándulás,ate kemény munka vár ránk. A hi­malájai álom ugyan szertefoszlott, de a Pamir is nagyon vonzó volt. Különösen a csoport fiatalabb résztvevőinek, akik felváltották az idősebb kollégákat, akik már többször jártak az említett hegységben. Szerdán, július 4-én indultunk útnak. Autó­busszal Pozsonyba mentünk, onnan repülő­géppel Moszkvába, egy másik géppel Dusan- bébe, majd terepjárókkal az alaptáborba. A felszerelést teherautó hozta utánunk. Az út romantikus volt, ismeretlen tájakban gyönyör­ködhettünk. Július 7-én megérkeztünk az alaptáborba, egy nagy zöld mezőre. Mindjárt kihasználtuk az alkalmat, és a fáradtság ellenére valahon­nan előkerült egy labda, és máris fociztunk. Tíz percen belül azonban be kellett fejezni a játékot. Annyira lihegtünk, mintha legalábbis egy maratoni táv lenne mögöttünk. Még a sö­tétedés előtt felállítottuk a sátrakat és a kony­hát. A laboratóriumi felszerelésnek és az orvosi műszereknek külön figyelmet szentel­tünk. Másnap, vasárnap váratlanul elkezdett hullani a hó, és perceken belül mindent elle­Reggel néhány cseh hegymászó érkezett a kettes táborba, akik már az éjszakát is ott akarták tölteni, de a kimerültség miatt „egy emelettel“ lejjebb táboroztak. Ez megmentet­te életüket. Elmondták, hogy éjjel ugyan hal­lottak valami dübörgést, de nem szenteltek neki különösebb figyelmet, hiszen a hegyek­ben gyakoriak a lavinák. Nem messze a szerencsétlenül járt kettes tábortól egy angol hegyivezetó is tartózkodott csoportjával. Emberei már nem túrták a meg­terhelést, így a két 8000 méteren felüli hegy­csúcsot is megjárt, tapasztalt hegymászó nem erőltette, hogy a táborban éjszakázza­nak. Ö szemtanúja volt a pokoli színjátéknak. Amikor este fél tízkor, lezúdult a lavina, sátra előtt tartózkodott. A sötétség ellenére is látta, miként próbálkoznak néhányan menekülni de a sok tonnás hó és jégtömeg gyorsabb volt. Egész éjjel járta a tábort és próbált segíteni. Állítólag még 20 perccel a lavina után Is hallott hangokat. (23 tagú leningrádi csoportból csupán egyetlen hegymászó, Alekszej Koreny me­nekült meg. A héttagú csehszlovák csapatban szin­tén csak egy túlélő volt, Miro Brozman. A hósírban negyvenhármán lelték halá­lukat. Miroslav Brozman, szerencséjére a lavi­na legszélén tartózkodott, úgyhogy rá nem sújtott teljes erejéből. így is alaposan meggörgette, megsebesítette és csaknem teljesen levetkőztette. Ruha és cipő nélkül, eszméletlenül találtak rá a mentőalaku­latok.) „ Amikor magamhoz tértem, rögtön társaim jutottak eszembe. Ordítozni kezdtem, de vá­laszt nem érkezett. Hamarosan ismét elvesz­tettem eszméletemet. Amikor rám bukkantak, nem akartam elhagyni a szerencsétlenség színhelyét. Barátaim sorsa járt az eszemben. Aztán útban lefelé arra gondoltam, hogy ők már az alaptáborban várnak és szokásukhoz híven nagy ovációk közepette üdvözölnek majd (mert a jpvina csak engem sodort el) és megkérdik: merre csavarogtál? Hol késtél ilyen sokáig? Már teljesen kihűlt a teád. Ne, ne kérdezze, hogy visszatérek-e még oda. Ma erre a kérdésre képtelen vagyok válaszolni. Miroslav Brozman visszaemlékezését lejegyezte J. K. pett. A nap sugarai azonban sokkal erőseb­bek voltak, és déltájban már nyoma sem maradt a hótakarónak. Hétfőn jött a megrendelt helikopter, hogy az élelmiszereket, a műszaki felszerelést és az orvosi műszereket a 4200 m magasban levő első táborba vigye. Úgy gondoltuk, itt rendezzük be a laboratóriumot, mert lejárni az alaptáborba a mintákkal túl hosszadalmas lenne. Elhatároztuk, hogy a vérgázok méré­sére szolgáló műszereket a második, 5300 m magasan levő táborba visszük. A harmadik tábor még 800 méterrel feljebb volt, onnan készültünk megostromolni a csúcsot. Azokat a mintákat, melyeket a harmadik táborban, vagy még magasabban szereztük volna, 6-7 órán belül az első táborba tudtuk volna szállí­tani. Az első táborba először Sivec, Perrfoch és Ulicny jutott el. Visszatértük után mi is követ­tük példájukat. Felállítottuk a sátrakat majd visszamentünk az alaptáborba. Amikor akkli- matizálódtunk, felmásztunk az egyes táborba. Naplót vezettem. Nem tartalmazott különö­sebben mély gondolatokat, főleg arról írtam, mit csináltunk a nap folyamán. A lavina lezú- dulása után is van noteszomban egy-két kusza bejegyzés, de semmi érdemlegeset nem voltam képes írni. Nem tudom össze­szedni gondolataimat. Sok mindent elfelej­tettem. Július 12-én az első csoport felköltözött a kettes táborba. Másnap mi is követtük őket. Az expedíció vezetője és további négy tár­sunk azonban nem érezte jól magát, úgyhogy még aznap visszatértek. A kettes táborba nem mentünk együtt. Ki­sebb csoportokban kapaszkodtunk a magas­ba. Elsőnek Braho és Stano Stefány ért fel, azután, mintegy tíz perc múlva én, és még néhányan. Csoportunkból már csak Vlado hiányzott. Szidtuk is, hol császkálhat annyit, de aztán megtudtuk; egy spanyol hegymá­szónak segít, akit elhagyott az ereje. Elébük mentünk és mi is támogattuk a madridi fiút. Négy órát tartott az út. Úgy tűnt, egy egész örökkévalóság, míg felértünk. Mindenütt jég és hó volt, feljebb már repedéseket is láttunk a jéghegyeken. Végre a táborba értünk. A friss hó befújta a sátrakhoz vezető utat. Némelyiknek csak a csúcsa látszott. Egy orosz kolléga kölcsön adta lapátját. Utat vág­tunk magunknak, majd felállítottunk két sátrat. Az egyik az enyém volt, a másik Natalia Murcsenkoé, egy orosz lányé, aki velünk tar­tott. A sátorverés nem volt egyszerű művelet, de végül is sikerült. Átöltöztünk, levest főztünk Pénteken, július 13-án a Pamirban, minden idők legnagyobb hegymászó szerencsétlensége történt. Egy nem­zetközi expedíció 5300 méter magas­ban lévő táborára lavina zúdult, és az ott lévők közül több mint negyvenen a hó alatt maradtak. A szerencsétle­nül jártak között négy izraeli, hét csehszlovák, két svájci hegymászó is volt. Egy csehszlovák sportoló zúzó- dásokkal megúszta a tragédiát. (CSTK) és csokoládét fogyasztottunk. Aztán meg kel­lett osztozni a sátrakon. Hozzám Brano és Vlado került. Janó Natasával lakott. Kolléga­nőnk 43 éves volt, így legidősebb barátunkat tettük hozzá. Forralónkon pudingot készítet­tünk és míg kitettük a hóba hűlni, ultiztunk. Már nem emlékszem, miről beszélgettünk azokban a percekben. Csak azt tudom, hogy hirtelen valami félelmetes hangot hallottunk. Képtelen voltam felfogni, mi is történt. Csak az maradt meg bennem, hogy Brano kiszaladt a sátorból és azt ordította: Egyene­sen felénk tart“, majd elkezdett rohanni. Csak fehér ködöt láttam. Ki tudja, mi min­den fordulhatott meg akkor fejemben. Már nem tudom. Én is rohanni kezdtem. Vlado a sátorban maradt. És akkor utolért, és átka­rolt a fehér halál. Vajon mit adna a kedves olvasó egy, a Mondialét nyert labdarúgó által aláírt kis nyugatnémet zász­lócskáért. Azért kérdezem, mert Lengyelországban a napokban rendezett árverésen kereken egy­millió zlotyért kelt el. De menjünk sorjában... Nap­jaink Lengyelországában nagyon sok családnak nem telik nyaralás­ra. Sőt még arra sem, hogy gyer­meküket kéthetes táborozásra küldjék. Ezen próbál segíteni a Szolidaritás Szakszervezete a maga szerény eszközeivel. A varsói Skrastadionban a közel­múltban árverést rendeztek, amelyhez az ország legtehető­sebb szponzorai, a különböző szakszövetségek és jó néhány vi­lághírű lengyel versenyző szolgál­tatták az „árut“. A licit vezetésé­nek feladata népszerű színészek­nek, naponta látható televíziós személyiségeknek és természete­sen sportolóknak jutott. A már említett zászlócskát az idei Mondialé egyetlen lengyel szereplője, Michal Listkiewicz tette közkinccsé. A játékvezető százez­res kikiáltási árral indított. Hasonló zlotyösszegről kezdte meg Bek- kenbauer trikójának licitálását is, melyet végül 800 ezerért vásárolt meg egy lelkes focirajongó. Mivel a lengyel válogatott hiányzott a vi­lágbajnokságról, így az erre a cél­ra már korábban készíttetett me­zeket a labdarúgó-szövetség aján­lotta fel. Többségük félmillió feletti összegért talált gazdára. Két labda is kalapács alá került. Az egyik a Mazowiecki-kormány tagjainak aláírásával, a másik a Szolidaritás vezetőségi tagjainak kézjegyével ellátva. Mindkettő 300 ezerért kelt el. Listkiewicz játékve­zető nevetve jegyezte meg, hogy ideális döntetlennel, hosszabbítás és tizenegyesek nélkül ért véget a kormány és a Szolidaritás „összecsapása“. Sőt, ezúttal még szabálytalan belemenések sem borzolták a kedélyeket. A több tízezer ember előtt lebo­nyolított árverés legdrágább tár­gya egy Polonez gépkocsi volt, amelyet 51 millióért vitt .haza új tulajdonosa, pedig az autószalon­ban 40 millióért azonnal megvásá­rolható. A legnagyobb érdeklődés azon­ban nem a Polonéz, a szárítás műveletét is elvégző szupermosó­gép, a videók és a televíziók iránt nyilvánult meg, hanem egy hor­gászbot vonzotta a legtöbb lici­tálót. A „halak ellensége" egy átla­gosnál is kopottabb, egyszerű, hétköznapi pecabot volt. Igen ám, de korábbi tulajdonosa egyáltalán nem egyszerű, illetve hétköznapi ember, hanem maga Lech Walesa volt. A 100 ezres kikiáltási ár pár perc múlva 850 ezer zlotyra emel­kedett. Az akció bevétele - amely több száz gyerek számára teszi lehető­vé az idei nyaralást -, jóval meg­haladta a 100 millió zlotyt. A rend­kívül vidám, változatos programot élvező közönség hangulatát a sta­dionból távozva az rontotta el, hogy a kapukban AIDS-vírussal fertőzött fiatalok kuporogtak. 'A szomorú képen csak az változ­tatott egy árnyalatnyit, hogy a kife­lé haladók szíve és pénztárcája - nemcsak a licitálás közben, ha­nem - ezúttal is nyitott volt. Mennyit ér Walesa pecabotja? Vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN Index 48097 Kiadja az Apollopress Kiadóvállalat. Főszerkesztő: Szilvássy József: S: 210/4453 Főszerkesztői titkárság 532-20 és 210/4456. Főszerkesztő-helyettesek: Pákozdi Gertrúd: 210/4460 és Zsilka László: 210/4453. A Vasárnapot szerkeszti: Szűcs Béla: v,' 210/4454. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Martanovicova 25., 8. emelet. Telefonközpont 210/9, szerkesztőségi titkárság: b 550-18, sportrovat: 505-29 és 506-39, gazdasági ügyek: 210/4425 és 4426. Távíró: 92308. Adminisztráció: Apollopress Kiadóvállalat 819 02 Bratislava, Martanovicova 25, rM 586-07. Fényszedéssel készül a Danubiaprint, n. v., 02-es üzemében 815 80 Bratislava, Martanovicova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 81918 Bratislava, Jiráskova 5. 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 819 18 Bratislava, Martanovicova 25, 17. emelet, 210/3659 és 551-83. Havi előfizetési díj- a vasárnapi kiadással együtt - 34,20 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévre 26,- korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, JÚstredná expedícia a dovoz tlace, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. I És ácsoltunk egy keresltet--

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom