Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-07-13 / 28. szám

dBUJBSBfl (a vagy — miért nem szeretjük önmagunkat?) Mindig és minden körülmény között egészségesnek, munkabírónak, jókedvűnek és derűlátónak kell lennünk, különben nem vagyunk teljesértékű emberek. Hiába ismerjük ezt az évszázadok szőtte bölcsességet, ha lépten-nyomon vétünk ellene. Nem szeretjük eléggé önmagunkat (ami nem azonos az önzéssel). Rohanunk önpusztító utunkon, képtelenek vagyunk ésszerűen fel­építeni napirendünket, életprogramunkat. Sőt, nem tudunk racionálisan étkezni, sok szeszesitalt fogyasz­tunk, rengeteget dohányzunk, keveset sportolunk, alig alszunk, nem respektáljuk a természet törvényeit... Ám a szervezetet nem lehet becsapni. Egyszerűen képtelen egyfolytában a legmagasabb fordulatszámon működni. A fejlett kultúrával rendelkező országokban a legter­mészetesebb dolog, hogy mindenki, évente lehetőleg kétszer, nyáron és télen, kikapcsolódik, otthonától mesz- szire utazik és élvezi az édes semmittevést, idejét kedvte­léseinek szenteli. Majd visszatérve kipihenten, élmények­kel gazdagodva, jókedvűen lát neki a munkának. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan szabadságol a csalló­közi ember. „Felmérésünkkor“ különböző filozófiákat, szemléleteket, hozzáállásokat rögzítettünk. Beszélgeté­seink lényegét két kérdésbe rögzítettük: 1. HOL ÉS MIVEL TÖLTI SZABADSÁGÁT? 2. MENNYI PÉNZT SZÁN ÜDÜLÉSRE? Örülök, hogy dolgozom Suke Adrian dunaszerdahelyi mérnök: 1. Most fejeztem be főiskolai tanulmányaimat, szabadságo­lásról szó sem lehet, örülök, hogy munkahelyet kaptam, hi­szen, tudják, milyen ma a hely­zet. Mint egyetemista a bará­taimmal el-el jártam Magyar- országra, az NDK-ban is voltam, néhányszor sátorozni az ország különböző részein. Az az elkép­zelésem, hogy miután már „dol­gozó nő“ leszek, sikerül annyi pénzt félretennem, hogy évente egyszer egy hétre valahova ki­ruccanok. Különbért imádok utazni, érdekelnek más tájak, más emberek, szeretek barát­kozni, erre azonban eddig nem volt módom. A jövöm egy nagy kérdőjel. Ma van állásom, holnap az utcán lehetek. Ki tudja? Egy biztos, mindent megteszek azért, hogy emberi módon éljek és ebbe szerintem beletartozik a szabadságolás is, a relaxáció képessége. 2. Pénzt egyelőre nincs miből félretennem. Eddig diák voltam, mások láttak el. Talán majd munkába lépésem után megta­karítok néhány koronát. Persze, ez majd attól függ, mennyit kere­sek és mennyi szükséges az életvitelemhez. Azt hiszem, sze­rény vagyok, így remélem, jut majd a nyaralásra is... 1990. VII. 13. Gyereket, unokát segíteni Vince Attila a nagy megyeri Tesla üzem szakelőadója: 1. Nálunk üzemi szabadság van, ahhoz kell alkalmazkod­nom. Számomra lényegében mindegy, milyen dátumhoz kötik, mivel sehova sem utazom. A két és fél éves kisunokám nem jól viselte a bölcsődét, így egy néni­hez adtuk, ahova munka után én járok érte. A szabadságom alatt legalább egész nap együtt lehe­lünk majd. A gyerekeknek meg az unokáknak élünk. Segíteni kell a fiatalokat, különben nem tudnának megbirkózni a problé­mákkal. A lányom is, aki fodrász­nő, műszakokban dolgozik, rá­adásul faluzik, minden másnap máshol van. Hát mondják, hogy győzné egyedül? Régebben el­eljártunk nyaranta, ha nem is rendszeresen, de, mondjam így, szökőévenként. Utoljára a Ma- gas-Tátrában voltunk üzemi rek­reáción. Négy éve külföldön voltam, Moszkva-Leningrád -Minszk útvonalon. Sok szépet láttam, még ma is vissza-vissza idézem az emlékeket. A legfe­ledhetetlenebb szabadságom Sumavához kötődik. Ott kato­náskodtam, és mindig arról ál­modoztam, hogy egyszer meg­mutatom a feleségemnek azokat a helyeket, ahova ifjúként jártam, beleértve a vendéglőket is. Hát ez az álmom huszonhét év múl­tán teljesült. Igazán szép napo­kat töltöttünk ott. 2. Mivel nem megyek seho­vá, nincs is szükségem külön pénzre. Az igazság az, hogy pil­lanatnyilag aligha telne szabad­ságolásra, hiszen én és csalá­dom tagjai „fix“ fizetésből élünk, és abból bizony, nem tudunk je­lentősebb összeget félretenni, A lányomat is segítjük, az uno­kának is veszünk ezt-azt. Sok kicsi sokra megy... Szerényen, de boldogan Csáky Éva doborgazi lakos: 1. Nagyon szeretek utazni, míg nem voltam férjnél, évente többször is néhány napra elutaz­tam. Mindegy volt, hogy hová, csak valami újat lássak, tapasz­taljak, ismerkedjek. Most két. gyermek anyja vagyok, így lehe­tőségeim korlátoltak. Az az el­^vem^jTog^^családrak^e^ütt^ kell töltenie a szabadidőt, a sza­badságot, a nyarat. Ez a gyer­meknevelés szempontjából is rendkívül fontos. A gyerekeknek érezniük kell, hogy együvé tarto­zunk, hogy megosztozunk az örömökben és a gondokban is. Ugyanakkor úgy vélem, hogy az anyának és az apának is joga van az egész évi hajtás után a kikapcsolódásra, felüdülésre. A szabadság idején lehetőség nyílik arra, hogy jobban odafi­gyeljünk egymásra, hogy sok olyan dolgot megbeszéljünk, amire az év folyamán nem jut idő. Én a szabadság idejét a szeretet táplálására szánom. Ehhez nem kell komfort, új ruha, luxusautó, valuta. Szerintem fontos, hogy a szabadságra lel­kileg is készüljünk, tervezzünk, örüljünk. 2. Tudom, hogy hihetetlen­nek tűnik, de egyheti balatoni nyaralásunkat 2500 koronából akarom megoldani. ___ A falusi nyugdíjas nem vágyik a világba Patasi Magda albári nyugdíjas: 1. Hová járnánk már mi sza­badságolni? Harminc évig dol­goztam a dunaszerdahelyi kór­ház kötelékében, falvakra is ki­helyeztek, csak dolgoztam, meg dolgoztam. Itt van a ház, itt van a kert, ez diktálta életstílusunkat. A falusi ember nem vágyódik el, számára a legfontosabb a ba­romfi, a zöldség, a család. Négy éve azonban először külföldön is voltam - az NDK-ban, Berlinben. Őszinte leszek, Albáron jobban érzem magam. Szép volt, szép, de fárasztó, és én nem is szok­tam olyan hosszú utazáshoz meg olyan nagyvároshoz. 2. Ha nem készülök szabad­ságolni, akkor nem is kell rá spórolnom. Nem igaz? A házam a váram Báder Jolán somorjai tanítónő: 1. Más emberekkel szemben meg van az az előnyöm, hogy két hónapig nem kell bejárnom a munkahelyemre. Ám ebben az évben a szabadságom egy hó­napra zsugorodott, mivel feb­ruárban gyógykezelésen voltam és ezt az időt augusztusban le kell dolgoznom. A többi időt is munkával töltöm majd. Tizenhá­rom év várakozás után háztelket kaptunk, igaz, a ház most már áll, de a hajrában rengeteg még a tennivaló. Azt azonban meg­ígértem, hogy egy-két napra le­megyünk a Balatonra. Ez min­den. Többre nem futja az időből sem, meg a pénzből sem. Ennyi­vel be kell érnünk... 2. Minden pénzünket a ház­építésbe fektetjük. A balatoni ki­rándulást a legszerényebben akarom megoldani. A lányok kapnak tőlünk ezer-ezer koro­nát, arra költik, amire akarják... Leceken töltöm a telet Bertalan Lóránt az alistáli Kukorica csárda pincére: 1. Hát, nyáron innen nem le­het elmenni. A csárdát a turisták számára találták ki, számukra üzemeltetjük. így nya.on riem megyek sehova. Majd télen. An­nak ellenére, hogy csallóközi gyerek vagyok, nagyon szeretek sízni és ez nem olcsó kedvtelés. Imádom a hegyeket, mindent megteszek azért, hogy legalább egyszer-kétszer eljussak a Ma- gas-Tátrába vagy a Krkonose- ba. Az az álmom, hogy egyszer az Alpok hegycsúcsait is meglá­tom, és legalább Ausztriában ki­próbálhatom sileceimet. Mivel nemrégen nősültem, magammal viszem a feleségemet is. Remé­lem, ő is megkedveli a hegyeket. 2. Remélem, hogy az idei üdülésre elég lesz tízezer ko­rona. — Szalay Aladár gépkocsivezető, vajkai lakos: 1. Ki ne szeretne szabadsá­golni? Más kérdés, mire van le­hetősége és mit tehet valóban. A múlt évben Jugoszláviában voltam. Egy olyan nyarat tudok magam mögött, amit hamarosan aligha ismételhetek meg. Szere­tem a tengert, a napsütést, a semmittevést, az abszolút ki- kapcsolódást. A közép-európai ember el se tudja képzelni, mit jelent mindez, ha nem próbálta meg. Jugoszlávia mély benyo­másokat hagyott bennem. Ha csak tehetem a jövőben csalá­dostul mindig a tengerhez me­gyek. Az idén azonban itthon maradunk. Mert az az élmény, amely rám vár, szerintem erő­sebb minden túrázásnál, kirán­dulásnál, szabadságolásnál. A feleségem várandós. Egy kis­lány, vagy egy kisfiú apja le­szek... Hát nem gyönyörű...? Szívesen lemondok a tengerről, a hegyekről a pihenésről... Le­het, a dolgok úgy alakulnak, hogy télen majd elmehetünk né­hány napra pihenni. Most más problémák foglalkoztatnak... 2. Minden bizonnyal takaré­koskodnom kell, már csak azért is, mert úgy érzem, megnyílik előttünk a világ. Oda utazunk, ahova akarunk. Körülrepülhetem a Földet. Ehhez pedig pénz kell, sok pénz... Hogy aztán a lehe­tőségekből mit választok, az majd kiderül... Úgy véljük, hogy e né­hány ember felvonultatása, gondolataik, elképzeléseik hűen tükrözik a csallókö­ziek filozófiáját, lehetősé­geit. Sokukban fel sem me­rül a pihenés gondolata. Henyélésnek tartják azt. Jobban szeretik házukat, kertjüket, fóliájukat, mint önmagukat. Mások, legin­kább a fiatalok, mennének, pihennének, ám erre nincs lehetőségük. A teljesség képét nem nyújthattuk. Csupán né­hány egyént ragadtunk ki a sokból - itt élnek, Csalló­közben. Innen kellene kilátnunk Európába... Innen kellérne eljutnunk Európába... Ahhoz azonban gondol­kodásmódot kell változ­tatni. .. Mert pihenni is tanulni kell, éppen úgy, mint dol­gozni is meg kellett tanul­nunk... OZORAI KATALIN Méry Gábor felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom