Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-24 / 34. szám
KOZMETIKAI MASZKOK ■Hilldim- bértípusra Melyik nő nem szeretné, hogy bőre szép, selymes, sima és ápolt legyen? Pedig olyan kevés kell hozzá... Elsősorban az, hogy rendszeresen fordítsunk néhány percet arcápolásra. A hozzávalók minden szükséges alapanyagát megtaláljuk konyhánkban. ZSÍROS BŐRRE: 30 ml citromlé, 10 g élesztő, 1,6 kg mastec-keverékét vigyük fel az arcra. Hagyjuk 15 percig pihenni, utána mossuk le meleg vízzel, majd kamillateával öblítsük. SZÁRAZ BŐRRE: Kikeverünk 1 tojás sárgáját 1 kanál mézzel és 1 kanál napraforgó- olajjal. PETYHÜDT BŐRRE: 2 evőkanál méz, 2 evőkanál túró, 1 kanál tejpor, 1 tojássárga, 1 kanál olívaolaj vagy más növényi eredetű zsiradék. Jól összekeverjük és felvisszük az arcra. BŐRTÁPLÁLÓ PAKOLÁS: Kikeverünk 1 kanál túrót és 1 kanál mézet. Úgy, mint a többi maszkot, ezt is 15 percig hagyjuk az arcon. BÖRVILÁGOSÍTÓ PAKOLÁS: 1 tojás sárgáját, 10 g élesztőt, 10-15 csepp citromot jól összedolgozunk. 1 ASZTRO-PARFÜM Az asztrológusok szerint a kellemes illat életörömre serkent, felszabadít, közvetlenné és gyengéddé formál. Ezt használják ki a Nyugat kozmetikai menedzserei, akik csillagjegy szerint ajánlanak parfümöket. Az új, tizenkét kozmikus illatnak még az az érdekessége, hogy egy-egy készítményét egyaránt ajánlják férfiaknak és nőknek, csupán a közös csillagkép a feltétel. MINITESZTÜNK Hogyan viseli el a magányt? Ha kíváncsi, akkor válaszoljon igennel, nemmel vagy nem tudómmal az alábbi kérdésekre. 1. Néha olyan a hangulata, hogy senkit sem szeretne látni, magányra vágyik? 2. Úgy érzi, hogy semmire sincs ideje? 3. Szeret egyedül sétálni az erdőben? 4. Magányosnak érzi magát mások társaságában is? 5. Olyan széles az érdeklődési köre, hogy sohasem unatkozik? 6. Fél a magánytól? 7. Magába zárkózik, ha valami nem sikerül? 8. Szeret utazni, új tájakat és embereket megismerni? 9. Szívesen olvas könyvet? 10. Ha problémái vannak, tanácsot, illetve segítséget kér mástól? 11. Zavarja önt pihenéskor más személy jelenléte? 12. Kicsi korában gyakran hagyták egyedül otthon a szülei? 13. Gyerekkorában egyedül játszott vagy szívesebben a barátaival? 14. Bizton állíthatja, hogy még soha az életben nem volt magányos? 15. Alaptermészete nyugodt, és vidám, vagy pedig szomorú, melankolikus? Minden „igen“ válasz 10 pontot ér a következő kérdésekre: 1, 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15. A „nem“ válaszok szintén 10 pontot érnek a következő kérdésekre: 2, 4, 6, 8, 10, 12; a „nem tudom“ válaszok értéke pedig 5 pont. KIÉRTÉKELÉS: 50 pontig: A magány a legnagyobb ellensége. Minden erejével harcol ellene, de gyakran veszít. Nem akceptálja mások személyiségét, annak ellenére, hogy nem tud meglenni nélkülük. Szálljon magába, és gondolkodjon el azon, hogy az ember a tömegben is lehet magányos. 51-100 pontig: Magányosságának széles skálája van, az édes egyedülléttől egészen a keserű magányig. Többnyire uralkodik érzésein és tettein, viszont ez nem mindig válik előnyére. Egy biztos: jobban szereti önamagát, mint másokat. 101-150 pontig: Képes úgy egyedül lenni, hogy még élvezi is a magányt. Nem érzi elhagyatottnak magát, mert olyan gazdag a lelki világa, hogy minden helyzetben egyedül is helytáll. Olyan a fantáziája, az alkotókedve és energiája ami mindent kitölt. Képes nagy kalandokat átélni magányosan is. Tudatában van annak, hogy az élet nem színház, de nem is tragédia. Könnyedén átcsap drámából tréfára, tragédiából komédiára. Ami talán a legfontosabb, érzéke van ahhoz, mikor elég. MELLÉNYPARÁDÉ T alán soha nem volt ilyen szerepe ennek a ruhadarabnak, melyet manapság már nemcsak kiegészítőként viselünk. Olyannyira sikeres lett az idei divatban, hogy önálló felsőrészként is hordható. Szabása és anyaga lehet: hagyományos, férfias, magasan záródó vagy mélyen kivágott; készülhet vászonból, selyemből, lenből, kasmírból; lehet egyszínű, mintás vagy csíkos; öltözködésünket diszkréten díszítő, vagy attól harsányan elütő. Nappalra, sporthoz, sőt alkalmi viseletként is jól kihasználható, praktikus kiegészítője ruhatárunknak. A mellényt viselheti minden korosztály. Jól öltöztet, megosztja az alakot, sőt, a kis testi hibákat is eltünteti. A kilók száma dönti el, milyen legyen a hosszúsága. Tiniknek, karcsúknak egészen rövid bolerónagyságban divatos, molett és idősebb nőknek pedig csípőig érő mellényt ajánlunk. • Ha régi ruhából varrjuk a mellényt, mindig béleljük ki, így jobb a tartása. • Az úgynevezett zsilettmellény klipsszel (függönycsipesszel) rögzíthető a nadrághoz, szoknyához. • Szeretne mellényt varrni, esetleg kötni? Mellékelt szabásmintánk 38—42-es méretű, az adatokat centiméterekben tüntettük fel. Anyagszükséglet: 60 cm hosszú, 140 cm anyag, 7 db gomb. Szabás: 1. első oldalrész (2 x) 2. eleje (2 x) 3. hátulja (egybeszabva) 4. nyakkivágás hátsó alátétje 5. hátsó (szabályozható) övrész Munkamenet: Először a rajz szerint szabásmintát készítünk papírból, összehasonlítjuk saját méreteinkkel, csak utána rajzoljuk át az anyagra. Szabáskor az egyes részek széleire 1,5 cm-t rászámítunk az elvarrásra. Kiszabjuk, a darabokat összeférceljük. Próba után gépen ösz- szevarrjuk. Az oldalvarrásokat szétvasaljuk, eldolgozzuk a nyakkivágás betétjét hátul, valamint elejének részeit. A karkivágásnál és a mellény alján 1,5 cm-t behajtunk az anyagból és lesteppeljük kétszer szorosan egymás mellett, 1 cm távolságra. Elkészítjük az övrészt, melyet hátul két gombbal rögzítünk. Végül kivarrjuk a gomlyukakat és felvarrjuk a gombokat. 1 A nők olyanok, mint a keresztrejtvény — csak függőlegesen és vízszintesen együtt jön ki a megoldás. Marcello Mastroianni Ha meg akarunk győzni valakit... ...akkor feltétlenül a bal fülébe mondjuk el kívánságunkat, vagy suttogjuk el vallomásunkat. Ugyanis Roger Drake amerikai pszichológus kísérletekkel megállapította, hogy az emberi agy bal féltekéje irányítja testünk jobb felét, amely főleg belső világunkkal foglalkozik, viszont az agy jobb fele a test bal felére koncentrál, amely inkább a külső világot érzékeli. Ebből következik, hogyha valakit meg akarunk győzni, érveinket, csábító szavainkat lehetőleg az Illető bal fülébe duruzsoljuk. 10 1990. Vili. 24 OREL ÉVA összeállítása ÚBUjgSBi