Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-08-24 / 34. szám

OBUJBSBfl 5 > )0. Vili. 24. A Csallóköz sziget magyar történe­tének első írott emlékei III. István király korában (1162-1172) bukkan­nak fel, hogy megnyissák az 1200- as évek elejével egyre tömegesebbé váló írott emlékek sorát. Bátran állít­hatjuk, alig van az egykori Magyar- országnak oklevelekkel oly gazda­gon megáldott helye mint ez a szi­get, de az is igaz, alig van olyan része, melynek történetét oly kevés­sé ismernénk. Az elmondottak bizony aligha bá­torítanak fel arra, hogy országalapí­tó szent királyunk ünnepén arról em­lékezzünk meg, mi kapcsolódik ehe­lyütt az ö nevéhez, alkotásaihoz a szlovákiai magyarság által ma az egyik legsűrűbben lakott vidékén. Mégis az ö uralkodása után mintegy másfél-két évszázad múltával kelt okmányok számos olyan közlést őriztek meg napjainkig, amelyek alapján egyértelműen kimutatható, hogy mi az, ami Szent István or- szágszervezó munkájának mara­dandó értékeit képviseli a Csallóköz földjén. Ehelyütt első királyunk szige­tünkkel kapcsolatos művéből mind­össze három témakört szeretnénk érinteni: a sziget közigazgatási kö­rülhatárolását, a falvainak jelentős gyarapítását és templomépítkezé­seit. Miképp lett a Csalló folyó közéből Csallóköz szigete? A honfoglalás után, amikor Árpád népe megtelepedett az új hazában - a mi térségünkben erre 894-900 közt került sor - neveket adtak a fal­vaknak és a nagyobb földrajzi egy­ségeknek. Az óhazából származó névadó gyakorlat alapján ekkor szü­letett a Csallóköz név. Eredeti alak­jában Csarloküz — Csirloküz volt a hangzása és Sirály-közt jelentett, mint azt egy e témáról szóló nem régi könyvemben kifejtettem. Az óhaza nevét - Etelközt - követő elnevezés itt is két folyó közének adott nevet. A névadó folyó a Kisal­földi síkság elején számos ágra bomló Dunának legmarkánsabb, legnagyobb ága, a Csalló lett. A köz másik elhatárolója pedig az akkori­ban Sár folyónak nevezett Lajta ugyancsak jelentős vize volt. Bi­zonyságot nyújt erről az, hogy a mai ausztriai Gattendorf falu még 1209- ben is egy Csalló nevezetű föld szomszédságában feküdt. A Csalló­köz tehát, melynek névadója egy kabar nemzetség, a Csurla nemzet­ség volt, (amely a Csalló és Lajta közének elején, Pozsony alatt kapott szállásbirtokot), a honfoglalás idején valóságos folyóköz volt, ma pedig szigetként tartjuk számon. Mi lehet ennek az oka? Ha megszemléljük a középkori vízrajzi viszonyokat is ismerő tér­képvázlatokat, akkor nyilvánvaló, hogy az ősi Csallóköz déli oldalát a Lajta, a keleti végét pedig a Megye ág és annak kiszakadási helyétől kezdve a Csiliz medrének alsó sza­kasza alkotta. Pozsony vármegye csallóközi ré­sze, amelyet IV. Béla kori okmánya­ink „Kisebbik Pozsony Vármegye“ néven is ismernek, azonban távolról sem fedi a honfoglalás kori Csalló­köz előbb ismertetett valóságos fo­lyóközét, hanem csupán az időköz­ben eltűnt Csiliz meg a Csalló, illetve a Csilizböl kihasadó és a Csaliéba torkolló Megyeág által kialakított szi­getet. Ezt nevezzük „Régi Csalló­köznek“, amely Alistál és Bős hatá­ránál ért véget. Ezen túl terült el a Nagymegyernél kezdődő és Ko­máromnál befejeződő Régi Vágköz. A honfoglalás korában Csallóköz­ként megjelölt terület redukálódása a Duna Csalló és Csiliz nevű ágai­nak közére, mint azt Pozsony vár­megye kisebbik, ősi déli kiterjedése mutatja - bár feltevésünket tanúsító oklevél nem maradt ránk - joggal köthető a megyeszervezés ese­ménytörténetéhez, illetve annak megvalósítójához Szent István első királyunkhoz. Pozsony vármegye kialakítására, ha elfogadjuk a pannonhalmi alapí­tólevél egyik közlését, már 1002 előtt sor került. Tudniillik a pannon­halmi monostortemplom ünnepélyes felszentelése alkalmával 1002-ben a régi adományok mellett István ki­rálytól újabbakat is kapott. Soruk egyebek közt a pozsonyi vám har­madrészével bővült. Ez a forráshely azt jelenti, hogy 1002-ben már léte­zett Pozsony vármegye, mert csu­pán ebben az esetben szólhatott az oklevél a vámok harmadrészéről. A megszervezett vármegyékben ugyanis a királyt a vámok 2/3 része, a megyét és a királyi haszonélveze­teket igazgató ispánt pedig 1/3 ré­sze illette meg. Következésképpen István király már 1002 előtt létrehoz­ta Pozsony vármegyét. Feltehetően annak érdekében, hogy Moson vár­megye is elegendő élő halászóvíz­hez jusson, a Csallóköz eredeti tér­ségét a Csiliz medre mentén elosz­totta a két megye közt. Az eredeti folyóköz nagyobbik részét alkotó sziget természetesen tovább őrizte az egykor más jellegű földrajzi tér­ség nevét, a Csallóközt. Szent István a Csallóközben is új falvakat alapít A Salamon nemzetség, amely nem tartozott a régi csallóközi nemzetsé­gek körébe, 1239-ben és 1240-ben Atalútaljaföld miatt pert kezdemé­nyezett. Ugyanez idő tájt a Mogór meg az Ethuruh nemzetség tagjai tiltakozván IV. Béla földvisszavételi politikája ellen, elismertetik a királ­lyal, hogy ők a „Szentkirály valósá­gos harcos jobbágyfiai“ és jogbiz­tonság okán a királyi oklevél felso­rolja azokat a családi ágakat, ame­lyek ősi volta igazolást nyert. Az Ethuruh nemzetség tíz ágból, a Mo- gor nemzetség pedig tizenkét ágból állt. Sok minden igazolja, hogy ezek­nek az ágaknak alapítói közvetlenül Szent István uralkodása előtt ejtet­ték meg az első birtokosztályukat és alapították meg a nevüket viselő falvakat. Anélkül, hogy részletekbe bocsát­koznánk egy példával is szolgálha­tunk. A Mogor nemzetség 12 ágá­nak egyike Batha, nyilvánvalóan a ma már számos kisebb részekre szakadt ősi Vatta falu alapítója. Ez a Vatta ősfalu közvetlenül szomszé­dos a nemzetség ősi szálláshelyével Mogor faluval. Az utóbbiból az idők folyamán Nagy- és Kismagyar, Ol- gya és más kisebb falvak hasadtak ki. Ha igaz a feltevésünk, miszerint az ősi Mogor meg az ősi Vatta falu a Mogor nemzetség egy Géza feje­delem kori birtokosztályának az eredménye, akkor ezeknek az ősi falvaknak, melyek egykori területét szerencsénkre oklevelek alapján hi­telesen meg lehet állapítani, megkö­zelítően azonos nagyságúaknak kell lenniök. A kataszteri ellenőrző szá­mítások feltevéseinket fényesen igazolták. Mindkét ősfalu területe mintegy 3.800 hektár körüli volt, ami azt jelenti, hogy a nemzetségi birtok összterülete mintegy 45-46.000 hektár lehetett. Mivel a Mogor és Ethuruh nem­zetség ősi ágait felsoroló 1240. évi oklevél nem mondja meg, milyen ISTVÁN KIRÁLY KINAGYÍTOTT ARCMÁSA ÉS ALAKJA AZ 1031- BEN KÉSZÜLT HÍMZETT KORO­NÁZÓPALÁSTBÓL időből való lajstrom alapján készült a felsorolás, nyitott a kérdés, vajon joggal tettük-e ezt a birtokosztályt a szent királyunk atyja, Géza fejede­lem korába? Itt siet segítségünkre a Salamon nemzetség peréről szóló, már emlí­tett két 1239-ből és 1240-ból szár­mazó okirat, melyekből megtudjuk, hogy 1239-ben már nem egy, ha­nem három Mogor nevet viselő falu van egymás tószomszédságában. Az oklevélből az is kiderül, hogy a három Mogor falu közül csupán az egyikben laknak a szent király job­bágyai, a másik kettő lakói egyszerű várszolgák, a pozsonyi vár szolgái. Ugyanez a helyzet a Vatta falvak esetében is. Ha itt is igazolható, hogy a mon­dott három-három falu birtokaránya úgy oszlik meg mint 1:2-höz, akkor itt Szent István birtokharmadolásá­nak eddig ismeretlen esetével talál­kozunk. Gyórffy György ugyanis már régebben arra az állásfoglalásra ju­tott, hogy Szent István az úri nem­zetségek birtokait megharmadolta, azaz egyharmad részét hagyta a ré­gi birtokos kezén, kétharmadát pe­dig a királyi várak és udvar szolgála­tára rendelte. Erre a feltevésre egyebek mellett főképpen Komárom megye alapításának története ad okot. Esetünkben azonban, miután az említett Mogor és Vatta falvak ré­szeinél igazolást nyert, hogy a szent király jobbágyainak kezén 1239-ben mindössze a Mogor és Vatta falu területének szinte matematikai har­madrésze található, a két további harmad pedig a várszolgák kezelé­sében van, egyszersmind az is bizo­nyítást nyert, hogy a britokharmado- lás nem csupán az úri, hanem a vi­tézló nemzetségek birtokain is meg­történt. Következésképpen Mogor és Vatta falvak három részre osztá­sa a családi birtokosztály megvaló­sítása után, Szent István uralkodása idején, Pozsony vármegye meg­szervezése alkalmával 1000 táján valósult meg. Ellenkező esetben a két falubokor egyikében nem talál­tuk volna meg mindkét társadalmi osztályt. Tehát a Mogor és az Ethu­ruh nemzetség első britokosztálya Géza fejedelem korában zajlott, a nemzetségi birtok pedig okkal Ár­pád vezér adományára vezethető vissza. A Mogor és Ethuruh nemzetség viszonylag jól igazolható nemzetségi birtoktörténete alapján el tudjuk kü­löníteni a Régi Csallóköz más, ugyancsak honfoglaláskori vitézi nemzetségeinek első szállásbirtoka­it is. Ezeken a szállásbirtokokon an­nak függvényében, hogy a honfogla­lást követő első évszázad végére a tulajdonosok nemzetsége hány ágra oszlott, kisebb nagyobb terje­delmű falvak alapítására került sor. Számuk pedig szent királyunk bir­tokharmadolásának következtében jelentős mértékben gyarapodott. A Mogor nemzetség székhelye az ősi, egészen Somorjáig és Tejfaluig nyúló szállásbirtok központja a mai Nagymagyar község területén volt. Az Ethuruh nemzetség szállásbirto­kának központjában alapított östele- pülésból keletkezett később a hét Été falu. A nemzetség első birtok­osztálya pedig létrehozta az ősi Patony, Abony, Karosa, Kürt és Te­jed falvak körét. Ugyanis ezek együttesen alkották a mintegy 45 000 ha terjedelmű szállásbirtok területét. A harmadik ilyen nemzet­ségi szállásbirtok a sziget névadó nemzetségé volt. Ennek központja a Csurla nevet viselő Csölle falu volt. A Mogor nemzetség szállásbirtoka mögött a Karcsaszél alatt a Bár nemzetség szállásbirtoka húzódott. Ennek kiterjedését az egymástól nagy távolságban fekvő AI- és Fel­bár községek mutatják. Részben a Csallóköz térségében terült el a Csandal nemzetség szállásbirtoka is, melyből a Sápok, Szene és Zone vált ki. A régi Csallóköz keleti térsé­gét feltehetően a Bő nemzetség tar­totta. Erre Bős nevéből következtet­hetünk. A Csiliz meg a Cseles köze (ennek egy része a mai Szigetköz) III. Béla király koráig az uralkodó ház családi birtoka volt. Ez a király cse­rélte el Kőszegért ezt a területet a Héder nemzetséggel. A felsorolt csallóközi nemzetsé­gek egyes osztályos tagjai, mint már előbb szó esett róla, Szent István trónraléptéig különböző számú új falvakat alapítottak hatalmas szál­lásbirtokaikon, melyek külön-külön mintegy 45 000 hektár terjedelműek voltak. A Mogor és az Ethuruh nem­zetség esetében tudjuk a nemzetsé­gek számát, de az is nyilvánvaló, hogy a birtokosztály nem mindig követte azt. Míg a Mogor nemzet­ségnél igazolható a szállásbirtok ti­zenkét egyenlő részre osztása, az Ethuruh nemzetség tagjai úgy tűnik csak öt darabra osztották birtokukat. Ennek alapján, ha nemzetségek­ként átlagosan 5-8 új falut teszünk fel Géza fejedelem korában, akkor a csallóközi falvak száma 1000 táján 30-48 között mozoghatott. Szent István pedig a harmadolás megvaló­sításával ezt a számot legalább megduplázta, helyenként azonban meg is háromszorozta. így például az ősi Vatta faluból három Vatta lett, egy harcos várjobbágyok, illetve két várszolga családok által lakott falu. A szent király intézkedése nyo­mán létesült falvak neve nemegy­szer az adott településre kiszabott szolgáltatásra utalt. így lett a Csütör­tök és Nagymagyar közti egyik falu neve (Hideg)Hét, a pozsonyi várban heti szolgálatot teljesítő várszolgák faluja, a másikból Madarász. Az Été falvak felett fekvő Udvarnok pedig a sziget királyi udvarnokainak ősi székhelyére utal, ahol több oklevél tanúsága szerint az udvarnokok öregjei, vezetői laktak. Ezek és szá­mos más csallóközi falu - így példá­ul a régi Staulból (AI- és Felistái közös őse) még a szent király által kihasított majdani Alsó- és Felsö- nyárasd (az egyik a zoborhegyi mo­nostoré lett) - biztosan az első kirá­A DUNASZERDAHELYI GÓTIKUS TEMPLOM 1300 KÖRÜL ÉPÜLT Méry Gábor felvétele lyunk által alapított csallóközi falvak sorába tartozik annak ellenére, hogy erről közvetlen okirat nem maradt ránk. Szent István rendeletére épített csallóközi templomok Karcsay, azaz Csapiár Benedek a tudós csallóközi születésű gyűjtő már a múlt század felében felje­gyezte azt a hagyományt, hogy a Csallóközben Szent István tizen­két templomot épített, sőt fel is so­rolja őket. Az általa feljegyzett ha­gyomány úgy tudja, hogy főképpen az apostolvédszentekkel bíró temp­lomok a szent király alkotásai. Ismerve első királyunk törvényét, mely szerint tíz falunak kellett temp­lomot építenie, valamint azt, hogy a harmadolás előtt a régi Csallóköz­ben mintegy 30-48 falu lehetett, s ezek számát a harmadolás mint­egy megduplázta, vagy tán még két harmad résszel is növelte, akkor mintegy 60-80 falut tételezhetünk fel a szigeten ebben a korán. Követ­kezésképpen 6-8 templomot sejthe­tünk, amelyek az ő parancsára épül­hettek. Ez a szám pedig felette közel esik azoknak a nemzetségeknek a számához, amelyek a honfoglalás korában itt megtelepültek. (Csurla, Mogor, Ethuruh, Bar, Csandal, Bő és a fejedelmi család.) Következés­képpen az első csallóközi templo­mok építési helye alighanem egybe­esik az ősi nemzetségi szállásbirto­kok központjaival, bár az is bizonyít­ható, hogy ez nem minden esetben volt így. Az említett ősi hagyomány Po- zsonypüspökit is ezek közé sorolja. Ma ott egy régi gótikus templom áll Szent Miklós tiszteletére. Egy hely­beli hagyomány pedig úgy tudja, hogy a régi templom, amely 1221 előtt volt használatban (ez lehetett a Szent István-kori) másutt, neveze­tesen az érseki vendéglő helyén, a későbbi Krízik dombon állt. Ez a hagyomány hitelesnek tűnik, hi­szen Püspöki helyén állt a frank birodalom Avar Tartományának Kirchbach-Vetvár nevű egyházi köz­pontja, ahol már 833-ban oklevél bizonysága szerint templom is volt. Ez lehetett az oka annak, hogy Csöl- lén, a Csurla nemzetség székhelyén sem 1000 táján, sem pedig a közép­kor folyamán nem építettek temp­lomot. Szinte kétségtelen, hogy a Mogor nemzetség székhelyén a mai Nagy­magyar község központjában a régi, mintegy száz évvel ezelőtt elbontott gótikus templom előde, szent kirá­lyunk rendeletére épült. A Csandal nemzetség ősi templo­ma a régi Csandal faluban, ma Du- naújfalu határának Feketevíz alatti részén, a hajdani Pályázó Duna-ág mellett csodálatos román alkotás­ként sok száz év óta elhagyatva még mindig figyelmeztet a hajdani birtokközpontra. A Bár nemzetség temploma Fel­báron, az Ethuruh nemzetségé pe­dig úgy tűnik Szentmihályon, a Bő nemzetségé pedig Bősön volt. Fel­tehető még, hogy a vajkai egyházi nemesek számára Vajkán, a királyi birtokrészeken pedig Várkonyban építettek 1000 táján templomot. Az elmondottak azt is sugallhat­ják, hogy a Szent István rendeletére épült első csallóközi templomok he­lyén mintegy három évszázad múl­tával mindenütt új gótikus templo­mok épültek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden gótikus templom egy 1000 körüli előd helyén emelkedik. Karcsa egykori gótikus templomáról biztosan tudjuk, hogy 1308-ban kezdték elsöízben építeni. Dunaszerdahely meglévő gótikus temploma pedig közel azonos idő­ben épült, de előde nem volt, hiszen maga a település legkorábban III. István, de inkább III. Béla alatt, a XII. század második felében alakult ki. A ma még létező, román alapokra épült csallóközi templomaink (pl. Csallóközcsütörtökben, Somorján és Egyházasgellén) bizonyíthatóan későbbi, XII. századi alapítású új falvakban jöttek létre, bár ma két­ségtelenül a sziget legrégibb építé­szeti emlékei. A Szent István rendeletére épült tizenkét csallóközi templomról szóló hagyomány a mondottak ellenére talán mégis igaz magot tartalmaz, mert az Új Csallóközben, amely Má­tyás király óta magába foglalja a Vágköz alsó térségét is, szent királyunk korában valóban tizenkét templom állhatott. Püspöki Nagy Péter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom