Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-24 / 34. szám
SZOVJETUNIÓ APärta,ÄbbfgyaP^raliizmus ®valós fásának kelet-európa r a(ó, ns#ssKi**ais utóbbi idóJ*"resszusukat, alapit0 ^Sfaku/onboÄJÄ tekintést, bn demokratlS!“ V^"4'ís véleményét. nácskozás. Leningrádban, 615 küldött 1 millió 455 ezer kommunistát képviselt. A neosztálinisták aktívan együttműködnek az orosz nacionalista erőkkel. Közeledésük az erős birodalmi hatalom igenlése és az anticionizmus álarca mögé rejtett antiszemitizmus alapján megy végbe, noha gazdasági-társadalmi programjaik között ellentmondás van. A „nyugati mintájú“ alternatív politikai mozgalmakat a szociáldemokraták, liberálisok és kereszténydemokraták képviselik. Január 13-14-én Tallinnban zajlott a Szociáldemokrata Társaság alapító kongresszusa. A megalkotóinak elgondolása szerint ez a szervezet arra hivatott, hogy egyesítse a Szovjetszabad elfeledkezni arról, hogy a demokrácia következménye a többpártrendszer, s nem fordítva. Társadalmi válság idején tényleg a politikai problémák kerülnek a figyelem középpontjába. De a politikai viták mögött ismét csak olyan társadalmi csoportok állnak, amelyek számára ezek az érdekek létfontosságúak. Ez azt is feltételezi, hogy a civil társadalom kibontakozzon a totalitarizmus öleléséből, azaz a társadalomban létezzenek olyan csoportok, amelyek tudják, mit és miért akarnak, viszont nem tételezi fel azt, hogy akaratuk és kívánságuk - bármi legyen is az - a leghelyesebb, az egyedül méltó arra, A társadalmi-politikai mozgalmak, mint úgynevezett „nem formális szervezetek“, születtek meg a Szovjetunióban, olyan mozgalmakként, amelyeknek egyrészt mereven felépített hierarchiájuk és szigorúan körülhatárolt ideológiájuk van, másrészt viszont a hivatalos társadalmi struktúrákon és állami kereteken kívül, nemegyszer ezekkel szemben jöttek létre, s eközben minden módon igyekeztek elkerülni azt, hogy hatalom által kreált formákba gyömöszöljék őket. Ezért a Szovjetunióban a mai napig a „nem formális szervezetek“ kifejezést alkalmazzák még azokra a társadalmi-politikai mozgalmakra is, amelyek pártként akarnak működni, és már régóta programmal, kialakított szervezeti szabályzattal rendelkeznek. Kezdetben a „nem formális szervezetek“ tevékenysége kevéssé volt politikai színezetű: műemlék- és környezetvédelemmel, társadalmi problémák megvitatásával foglalkoztak. Többségében nem azonnal a tevékenységük (a peresztrojka) megindulásakor, hanem csak később kerültek szembe az államhatalommal. Az utóbbi két- három évben már tisztán politikai indíttatású alternatív mozgalmak is jelentkeztek. Fontos aláhúzni, hogy a fennálló politikai kurzussal szembeni alternatívaként számukra vagy a modern nyugati orientáció, vagy a múltba fordulás szolgál. (Ez utóbbi esetében a forradalom előtti távoli korszak és a forradalom utáni kommunista ideálok egyaránt vonzóak.) E példákat követve, a politikai mozgalmak széles skálája alakult ki. A politikai mozgalmak egy jelentéktelen része a monarchia restaurálását tűzte ki céljául, igaz, árnyalatnyi különbséggel. A Pravoszláv Alkotmányos Monarchia Párt például nemcsak a rendi országgyűlés felállítását és egy, a Romanov-házból származó cári rokon megkoronázását tervezi, hanem a társadalom rendi tagozódásának visszaállítását is. A párt szerint éppen a cár jogara alatt lehetne megőrizni a „pravoszláv haza“ egységét és csorbítatlanságát, az országnak pedig szociális, etnikai, politikai és lelki megbékélést szerezni. Némiképp máshogy tekintenek a monarchia jövőjére a „Pamjaty“ egyes szervezeteinek (ugyanis mintegy tíz ilyen nevű, különböző irányzatú és területi elterjedésú mozgalom létezik) és az Orosz Néppártnak a tagjai. Nem gondolnak ugyan a rendi társadalomhoz való visz- szatérésre, de helyette a „zsi- dó-szabadkőmüves összeesküvés“ elleni harcot tekintik alapvető feladatuknak. A valóságban az „összeesküvés“ kifejezés mögött hétköznapi, primitív antiszemitizmus és nacionalizmus bújik meg. Sokkal elterjedtebb az ország jövőjének kommunista szellemű kutatása. A ilyen mozgalmaknak egy részét neobolseviknak lehet nevezni. Kisebb pártok képviselik: Proletár Kommunista Párt, Munkás Kommunista Párt, Marxista Munkás Párt, a Proletariátus Diktatúrájának Pártja stb. Ezek a szervezetek a mai állampárti vezetést burzsoá reinkarnációnak tartják, kitűzött céljuk az igazi szocialista forradalom, a valódi proletárdiktatúra. A politikai mozgalmak kommunista irányzatának egy másik ága neosztálinista. A Szovjetunió határain kívül is legismertebb képviselője Nyina Andre- jevna, az „Egység a leninizmus és a kommunizmus ideáljaiért“ nevű össz-szövetségi szervezet elnöke. A politikai életre gyakorolt tényleges hatás szempontjából sokkal jelentősebb a Dolgozók Egyesült Frontja (OFT). Az Orosz Föderációban működő OFT-szervezet két társelnöke közül az egyik, V. Jarin parlamenti képviselő, a Gorbacsov melletti elnöki tanácsadó testület tagja lett. A front országos viszonylatban (SZU OFT) egyesíti a baltikumi és moldavai in- terfrontokat, amelyek az orosz ajkú lakosság zömét tömörítik és szemben állnak a helyi függetlenségi mozgalmakkal. A neobolsevikoktól eltérően, a neosztálinisták támaszkodnak az SZKP konzervatívjaira. A front kommunista párttagjainak kezdeményezésére a pártapparátus egy részének támogatásával zajlott le április 21-22-én Leningrádban az SZKP-n belüli Orosz Kommunista Párt megalakulását előkészítő kongresszus, amelyet júniusban követett az alapító taForrongó szovjet társadalom • Új politikai szervezetek, mozgalmak alakulnak mindenütt • Lépten-nyo- mon kísért a totalitarizmus öröksége • A demokrácia eszmei áramlatként létezik KÉRDÉS BUSHHOZ unióban működő szociáldemokrata pártokat, klubokat, csoportokat, ilyen meggyőződésű egyéneket és valamiféle szovjet szocintern legyen. Már léteznek szocdem pártok a Baltikumban és Grúziában. Májusban volt az oroszországi és ukrán szociáldemokraták pártjainak alapító kongresszusa. Belorussziában Szociáldemokrata Szövetség működik, de vannak ilyen csoportok Azerbajdzsánban, Üzbegisztánban és Kazahsztánban is. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy a szociáldemokraták között egység van, bár erőfeszítéseket tesznek ezért. Ám a szovjet szociáldemokrácia - leginkább szervezeti kérdésekben - emlékeztet a mai magyarországi testvérére. A liberálisok között a regionális szervezeteken kívül kettő olyan akad, amelyek össz-szö- vetségi keretekre aspirálhatnak: a Liberális Demokrata Párt és az Alkotmányos Demokraták Szövetsége. Befolyásuk azonban egyelőre csekély. Ez utóbbi vonatkozik a kereszténydemokratákra is. A múlt év augusztusában alakult Kereszténydemokrata Szövetség már tagja a Kereszténydemokrata Internacionálénak, és átélt egy belső szakadást. Ez év áprilisában került sor az Oroszországi Kereszténydemokrata Mozgalom Pártjainak alapító kongresszusára. A Baltikumban, Grúziában, Ukrajnában szintén jöttek létre kereszténydemokrata pártok. A múlt év májusa óta működik össz-szövetségi szinten az Anarcho-szindikalisták Konföderációja, de az anarchisták száma csupán 900-1000 ember. A mai Szovjetunióban a politikai tevékenység számára legelterjedtebb szervezeti formák a népfrontok,‘ámelyek az állampolgárokat pontosan megszabott eszmei és szervezeti határok nélkül tömörítik. Jelenleg mintegy 140 regionális és városi népfront működik. Az utóbbi időben egymás után zajlanak az új pártok alapító kongresszusai, konferenciái, regionális és országos szinten egyaránt. A legtöbben ezt úgy értékelik, mint a régóta várt többpártrendszer megjelenését, és úgy vélik, már csak arra van szükség, hogy a demokrácia végre megizmosodjon. Ennek valóban van alapja, ám, nem hogy a politikai szférában kifejezésre jusson. Itt merül föl a Szovjetunióban születő demokrácia fő problémája, a totalitarizmus mindenütt tapasztalható öröksége. Figyelembe kell venni, hogy a Szovjetunióban a pártállam hatalma nemcsak elnyomta a különböző társadalmi csoportok és rétegek érdekeinek megnyilvánulását, henem olyan funkciót is betölt, amely a nyugati értelemben vett demokratikus államra is jellemző: korlátozta minden egyes társadalmi csoport önkényét a sajátján kívül. A társadalmi mozgalmak, amelyek ilyen vagy olyan csoportérdekeket fejeznek ki, ha nem rendelkeznek jogi korlátokkal (ha van ilyen, az nem érződik, akkor viszont nem is funkcionál mint jog) és nem demokratikus, pluralista politikai kultúrán alapulnak, antidemokratikus és totalitariánus politikai gyakorlatra törekedhetnek. A kelet-európai demokráciák egy része éppen efelé csúszik. Úgyszintén csaknem hiányzik a különféle demokraták (liberálisok, szocdemek, kereszténydemokraták stb.) létének társadalmi-gazdasági alapja: hiányoznak azok a jelentős rétegek, amelyek számára az ilyen programok létfontosságúak volnának. A demokrácia eszmei áramlatként létezik, és ezért olyan gyakoriak az ideológiai viták, harcok. Ha viszont politikai ■ áramlatként kezdene el funkcionálni, a következő problémákba ütközne. A demokratikus tendenciák lényegében csak az értelmiség körében léteznek, ez azonban inkább beállítottság, ez azonban inkább vágy, hogy ilyenek legyünk. Felvetődik egyszersmind a kérdés: ki fogja tartósan támogatni a demokrácia politikáját? A politikai gyakorlat lavírozást követel, inkább kompromisszumokat, mint a saját irányvonal szigorú követését, hiszen másképpen nehéz volna sikerre számítani. Ezért aztán a különböző erők igyekeznek a lakosság (választók) politikai kultúrájához alkalmazkodni. E problémák megoldása számos tényezőtől függ és továbbra is nyitott a kérdés, megbirkóznak-e a demokraták az előttük álló feladatokkal, mennyire lesznek erősek a demokratikus tendenciák a Szovjetunióban. GORBACSOV: - Hosszú még az út a kapitalizmushoz? 1990. Vili. 24 01/Bsárnap TS SÖVasbuk'» PAMJATV orosz lom VEZÉRE
