Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-17 / 33. szám
BUJESEß Pavel Jacko a párt nevében elkezdi a tisztogatást • A mindenre kapható káderek jóváhagyták a jobboldali opportunisták és ellen- forradalmi elemek névsorát • A tizenegy felfüggesztett újságíróból hetet „kinyírtak“, e többiek megmagyarázhatatlan „csoda“ folytán maradtak • Elismerésül Pavel Jacko a rádió igazgatója lett, Szarka István az Új Szó főszerkesztőhelyettese, Dénes Ferenc a Szovjetbarát főszerkesztője, Lő- rincz Gyula pedig megtartotta tisztségét • Az Új Szó párt- taggyűlése az érintettek távollétében egyhangúlag jóváhagyta a kizárásokat • Húsz év megalázó száműzetésben • Többnyire csak szlovákok segítették a „lebukot- takat“ IM2QUMCIO A halottakról jót, vagy semmit. Mégis kénytelen vagyok mellőzni a népi bölcsesség e tanácsát, hogy azok, akik nem élték át a „konszoli- ipt“, akik a pártállam napos ol- n töltötték az elmúlt két évtizedet, ne kenhessék el a történelmi igazságot azzal, hogy „kisebb-na- gyobb mértékben mindenki besáro- zódott“. A szocializmus megítélésében mindenki tévedhetett, a ,,konszolidációban“ azonban igen sokan a „barikád“ másik oldalán álltak, és ez alapvető különbség! Tanulságul íme néhány pillanatkép saját drámámból, amelyhez hasonló, sót még vérlázítóbb, több százezer lejátszódott. A mindenható bíró bemutatkozik 1970. Nyári délután volt. A szerkesztőségben már csak azok tartózkodtak, akik a másnapi számba a legfrissebb híreket dolgozták fel. A szlovák és a cseh újságokat lapozgattam, amikor az ajtóban megjelent Pavel Jacko elvtárs, a pártközpont magyar sajtóügyekkel megbízott munkatársa. Elárulhatom, nem nagyon szívleltem, mert ahol a tudást osztogatták, a sor legvégén állhatott, amit funkcionáriusi önteltsége csak kidomborított. Udvariasan hellyel kínáltam, azonban ő hivataloskodva állva maradt.- A főszerkesztővel szeretnék beszélni - közölte kimért hangon.- Már elment.- Akkor a pártbizottság elnökével.- Szarka sincs bent. Én nem segíthetek?- Te biztosan nem. - válaszolta fölényesen.- Mégis miről van szó, hiszen én vagyok a főszerkesztő helyettese, talán csak megtudhatom?- Engem neveztek ki az átigazoló bizottság elnökének. További tagjai: Lőrincz Gyula főszerkesztő, Dénes Ferenc volt főszerkesztő és Szarka István, a pártelnök.- Itt nem sok dolgotok lesz; hisz az Új Szóban nem történt semmi rendkívüli - próbáltam kedélyesen kiugrasztani a nyulat a bokorból.-Az elvtársaknak egészen más a véleményük - válaszolta szigorúan. - Legalább nyolc-tíz embernek nincs itt keresnivalója.- Tudod, mit beszélsz? Hisz ez a szerkesztőknek majdnem az egy- harmada.- Na és? A sajtó az ellenforradalmat támogatta, a szocialista tábor egységét veszélyeztette. Azért, amit ti csináltatok, a Szovjetunióban a falhoz állítanak, vagy Szibériába száműznek. Megdöbbentem. Hosszú, kínos csend következett. Jacko elvtárs sétálgatni kezdett a szobában, és érezte, hogy túlságosan elvetette a sulykot.- Persze, nálunk is akadnak, akik vészbíróság felállítását követelik. Pártunk azonban ellenzi a véres megtorlást, és törvényes keretek között számol le ellenségeivel. Minden munkahelyen kiválasztjuk a párthoz hű ,,egészséges magot“. Ók kijelölik azokat, akiknek felfüggesztjük a párttagságát, akik írásban kérvényezhetik párttagságuk visszaadását. Erről pedig az átigazoló bizottság, vagyis mi döntünk... Méghozzá szigorúan. Ez az utolsó mondat sokáig ott csengett a fülemben: Méghozzá szigorúan! Aznap éjszaka nem tudtam elaludni. Latolgattam, kik lehetnek azok, akiket kidobnak a pártból és természetesen a munkahelyről is. Akárhogy állítgattam össze a névsort, mindenhogy a nyolc-tíz között voltam. Micsoda ördögi terv! Előre megszabják, hány embernek kell elmennie, sót talán a névsor is kész, és az átigazoló bizottság csak olyan látszat-pártdemokrácia. Tehát elkezdődött a leszámolás. A hatalmas masinéria helyi kiszolgálói hamarosan munkához láttak. Kegyetlen napok következtek. Sokunkat létbizonytalanság gyötört. A ragyogó szocialista jövő ígérete teljesen szertefoszlott. Fülemben folyton ott csengett Jacko elvtárs figyelmeztetése: a Szovjetunióban ilyesmiért halál, vagy Szibéria jár. A „párt“ ítél őszéke előtt A szerkesztőségben kriptahangulat uralkodott. Sokan megpróbáltak helyezkedni. Bizonygatták a megszállás napjaiban itthon sem voltak, mások meg azzal hencegtek, hogy hónapok óta egy sort sem írtak. Közben az „egészséges mag“ már kijelölte a „bűnösöket“. A felfüggesztettek helyzete pedig egyre kilátástalanabb lett. A többség kerülte őket. A legszívesebben szerettek volna már túllenni mindenen, hogy a tisztogatás befejezése utánra ígért fizetésemelés minél előbb megvalósuljon. így érkezett el az átigazolás napja. Idegileg teljesen kimerültem. Reggel óta hiába próbáltam végiggondolni, mit fogok mondani, semmi sem jutott az eszembe. Már mindent elmondtam, megírtam. Jöjjön, aminek jönnie kell. Mákszemnyi bűntudatot se éreztem. Dél körül hívattak be a főszerkesztő szobájába. Leültem a hosszú asztal egyik oldalán. Velem szemben foglalt helyet Pavel Jackó, az elnök, Szarka István pártelnök és Dénes Ferenc volt főszerkesztő. Lőrincz Gyula főszerkesztőt a pártközpontba hívták, ő nem vett részt a „beszélgetésen“. ínjie néhány érdekesebb kérdés, megállapítás, amely teljesen formális volt, hiszen már rég eldöntötték sorsomat. Egész idő alattt erre gondoltam és ez volt az érzésem. A kérdéseket pedig azért jegyeztem fel, mert írásban akartam rá válaszolni. |§ mint azt, amit már több - sztíineic bizonyult kérdések?51 az írások írásai Szűcs Bélát , »k állításáain®^ munkatársak all riben belpe!««“ „tt a htáskorébe- Ezé nem tartóz foljá8a alá került hogy a 3°bb01 aiiv&nul.sai . egyes »un—-- .obboWali \ és egyéb megny ye32t«aégben kial figyelemvétele alapon a a e- Béezése volt anazt bizonyítják érdekes ébb iparkodtak a pár- j| lapbo'l..Kul£0-., RÉSZLET A KÁDERJELENTÉSBŐL, AMELYET AZ ÚJ SZÓ ÚJ MUNKAHELYEMRE KÜLDÖTT RÓLAM. Dénes: - Tudod-e, hogy az augusztusi rendkívüli számok megjelentetése ellenforradalmi tett? Leghűségesebb szövetségeseinket megszállóknak nevezitek. Jackó: - Nektek nem kellett volna kiadni ezeket a számokat. Ki adta rá az utasítást? Ki irányított benneteket? Szarka: - Az igazi elvtársak nem vettek részt a szerkesztésben. A szövetséges csapatokat végig megszállóknak neveztétek... Jacko: - A párt soraiban nem tűrhet meg ellenforradalmat pártoló egyéneket. Ti irányítottátok a szerkesztőséget. Kaptatok még valakitől utasításokat? Dénes: - Te már 1956-ban, a magyar ellenforradalom idején is meginogtál, nem értettél egyet pártunk értékelésével. Szarka: - Ki fogalmazta meg azokat a szovjetellenes jelszavakat a lapba? Jacko: - Számolj vele, hogy az Új Szóban nem dolgozhatsz tovább... Jacko elvtársnak igaza lett. Háromnegyedórás „vallatás" után kiküldtek, hogy megfogalmazhassák a jegyzőkönyvet. Félóra múlva behívtak, és a bizottság elnöke felolvasta ocsmány izzadmányát, amelyben az ellenforradalom nyílt támogatásával vádoltak és szememre vetették, hogy semmi megbánást nem tanúsítok bűneim miatt. Kitört belőlem a keserűség, és nem éppen válogatott szavakkal megmondtam véleményemet a jegyzőkönyvről. Nem írtam alá. A bizottság átdolgozta, és az erős szavakat kihagyta. Ezután nehéz hónapok következtek. Leváltottak főszerkesztő-helyettesi tisztségemből. Természetesen Szarka István került a helyemre, bátor helytállásáért és hét ember kidobásában vállalt szerepéért. Idegölő semmittevéssel telt el az év. A kizártak egymás után távoztak. Kerestem.de nem találtam munkát. Mindenütt kinevettek, mikor megmondtam, hogy kizártak a pártból. Új munkahely és az emberek Az átigazoló bizottság határozatát a hét újságíró eltávolításáról az Új Szó taggyűlése egyetlen ellenszavazat nélkül megszavazta. Természetesen a kizártak nem védekezhettek, mivel meg sem hívták őket, ahol róluk döntöttek. Pedig őszintén szólva, szerettem volna néhány kollégámnak a szemébe nézni. A kizárásról szóló határozatot a pártközpont három centiméteres géppel írott papírcsíkon közölte velem, természetesen aláírás nélkül. Végre a kegyetlen bizonytalanság hetei után karácsony előtt behívott Lőrincz Gyula főszerkesztő és kezembe nyomott egy papírlapot. így adta tudtul, hogy 1970. január 2-án beléphetek a Pravda Kiadóvállalat terjesztési osztályára előadónak, 1960 korona fizetéssel. Az Új Szóból ekkor már a kiadóban dolgozott Zsil- ka László és Szabó Géza. Én voltam a harmadik. Kétnapos ismerkedés után megkaptam az első feladatot: A postai hírlapterjesztő raktárából az el nem a Loitáfsasa ttri«e«t»n»*ÍKLS ■ . k*rt* ““‘T. ,rfl » '* ÚJ SZÓ-------—- iT^kvdbó/: S-'sú-sSS — , - L iiieni £ «Sjj^s^rg ^tsktoK kit§§8««a». ..»I Irt*“ ‘ T * ipp«, c««bon V mAGVARUiv •4****?;ait. ZTv «..a*« 1 C«n«<. Dobtok- ^ „ «k9Y*^ adott Stop auto-moto revü tízezer példányát ötvenes csomagokban felraktam egy teherautóra, és elvittük a vállalat ligetfalusi sportpályának egyik üres helyiségébe. Terjesztési célokra akartuk felhasználni az akkor felfutó lapot. Mikor végeztünk, fáradtan, porosán leheveredtem a fűbe. A sofőr odaült mellém és eltalálhatta gondolataimat, mert zsebéből kihúzott egy lapos rumosüveget és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekem: „Svetská sláva - pol’ná tráva“. (A földi dicsőség csak mezei gyom.) Új munkahelyünkön megértéssel fogadtak. Tudták, hogy számüzöt- tek, áldozatok vagyunk. Ezekben az években sok mindenre rájöttem. Egyebek között arra is, hogy az emberség nem nemzetiségi hovatartozástól, pártállástól függ. A magyar lapok, intézmények és azok vezetői átnéztek a fejünk felett, senki nem kérdezte meg: Nincs szükséged valamire? Nem akarsz fordítani, rajzolni, hogy egy kis mellékeshez juss és ne érezd magad teljesen feleslegesnek? Szép számmal akadtak kollégák, akik (csak ők tudják, hogyan) megúszták a nagy sep- regetést, és utána tartották magukat a konszolidáció szabályaihoz. Ez nem szemrehányás. Belátom, féltek. De az ég szerelmére, ne tegyenek úgy, mintha egyformán szenvedtük volna át az elmúlt húsz évet! Rajtam és több sorstársamon idegen szlovák emberek segítettek. Elintézték, hogy mellékállásban egy szlovák magazin grafikusa lehessek. Ez is az újságcsináláshoz tartozik. Két évtizeden át lelkileg ez éltetett, erőt adott a túléléshez. Ráadásul kitanultam egy új mesterséget. Illegálisan csináltam újévi üdvözleteket, étlapokat, könyvborítókat stb. Egy évig a Rol'nícke novinybe rajzolgattam külpolitikai karikatúrákat. Nem voltak mesterművek, mégis közölték... Amíg az Új Szó pártszervezete rájuk nem mordult, hogy kizárt párttaggal dolgoztatnak. Utána ez is megszűnt. Újra az Új Szóban A fiatalság novemberi forradalma minden bizonnyal mindenkinek megkönnyebbülést hozott, azonban nekünk, száműzötteknek sokkal többet jelentett, mint másoknak. Négyen már visszakerültünk a szerkesztőségbe: Ozorai Katalin, Tóth Mihály, Zsilka László és jómagam, jelenleg az Új Szó legrégibb munkatársa. (35 éve léptem be a kultúrrovatba.) Bevallom, nem egyszerű dolog a beilleszkedés. Igyekszünk 1968 törekvéseiből megőrizni azt, ami előre mutat, ami a sajtószabadságot mindenütt élteti. A csehszlovákiai sajtóban van elég követésre alkalmas példa! A hozzánk hú csehszlovákiai magyar olvasók becsületes és alázatos szolgálatával, színvonalas tájékoztatásával megőrizhetjük olvasótáborunkat. A Vasárnap szerkesztőjeként ezt próbálom megvalósítani. 1968 augusztusának legnagyobb tanulsága számomra, hogy vannak történelmi események, amelyek képesek az ember világnézetét alapvetően korrigálni, új mederbeterelni. Rájöttem, hogy a tankok árnyékában is ki kell mondani az igazat, mert az mindig hitelesebb, mint a legtökéletesebb újságíró: fordulatokkal megírt eszmefuttatás. Ilyen sorsfordulónak tekintem a gyengéd forradalmat is, amely millióknak adta vissza emberi önbizalmát és az újrakezdés lehetőségét. KIZÁRÁSOM EGYIK OKA, HOGY RÉSZT VETTEM A FENTI JELSZAVAK MEGFOGALMAZÁSÁBAN ÉS KÖZLÉSÉBEN Szűcs Béla 1990. Vili. 17.
