Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-02 / 5. szám
mmfms VACLAV HAVEL KOZTARSASAGI ELNÖK BUDAPESTEN TALÁLKOZOTT A MAGYARORSZAGI SZLOVÁKOK DEMOKRATIKUS SZÖVETSÉGÉNEK FŐTITKÁRÁVAL, MÁRIA JAKABOVÁVAL, AKI A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS ALELNÖKE. ŐSTK - MTI telefotó M agyar vagyok. Tagja annak a közösségnek, amely történelmi okok miatt több országban él. Saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy a nemzeti kisebbség puszta létével itt, Közép-Európában, több esetben vált a feszültség forrátő és őrző bólogató Jánosoknak. Persze arra nem tudnék választ adni, hogy abban a struktúrában mit lehetett volna tenni a változásokért. Már egy ártatlan tiltakozó levelet is a titkosrendőrség vizsgált ki. Forr a világ. A nemzetiségi iéma. A prosperáló és higgadt angolok évek óta képtelenek megoldani az ír kérdést, Spanyolországban pedig Baszkföld követel függetlenséget. A világ más tájain pedig még rosszabb a helyzet. Gondoljunk Indiára, Sri Lankára, Szudánra stb. ai házban lesz a mi otthonunk is sává. Időről időre fellobbanó elégedetlenség, vagy mesterségesen felszított nacionalizmus szenvedő alanya, céltáblája voltunk. Egyszer a „mindent visz- sza“, máskor a reszlovakizálás. Ugyanannak a járhatatlan útnak a két véglete. Egyszer a nemzeti kultúrához tartozást nyilvánították súlyos bűnné, majd a „reciprocitást“ vágták a fejünkhöz. A második világháború után, a kitelepítések, lakosságcsere, csehországi deportálások után aztán 1948-ban „a jégtörő február“ a kommunista internacionalizmus szellemében a nemzetiségi problémák megoldását ígérte, a sok lázálom között ott volt minden kisebbség mindenkori vágya, a határok ne válasz- szanak el, érvényesüljön az alapvető emberi jogokhoz tartozó kapcsolatok szabadsága. A bürokratikus apparátus hány szép ígéretet, részletintézkedést csinált vissza ezernyi indokkal, kényszerrel, fenyegetéssel. A határok nem tűntek el, sőt a legszigorúbban a kommunizmus zászlóvivője őrizte, persze a hűséges „tábor“ sem maradt el mögötte. A határon belül pedig folyt a szélmalomharc. A törvényhozásban és a pártfórumokon olyanok képviselték a csaknem egymilliós magyarságot (Egyszer talán megéljük a szabad népszámlálást is!), akik ugyan beszéltek magyarul, de soha Í sem voltak szószólói, értői az itt élő kisebbség létérdekeinek. Sajnos, akkor a Csemadok vezetése is cinkostársa volt ezeknek a funkcióikat betegesen félproblémák, villongások, sőt harcok naponta szerepelnek a hírekben. A világlapok szemleírói szerint a Szovjetunió egységét fenyegetik a méltánytalanságok ellen és az önállóságért küzdők Azerbajdzsántól, Grúziától a Baltikumig. A nacionalista szenvedélyek gyors hulláma határkiigazításokat, Európa térképének megváltoztatását követeli, ami már kiszámíthatatlan világpolitikai következményekkel járhat, és elsöpörheti a peresztrojkát, a leszerelési reményeket is. Itt csak a kölcsönös kompromisszum és a világ sorsának mérlegelése segíthet. Azonban nem jobb a helyzet Bulgáriában sem, ahol a bizonytalankodó vezetés zsákutcába jutott. A török kisebbség jogainak sok évtizetes semmibevétele most visszaütött. A tömegek a kormány egyenjogúságot kimondó intézkedései miatt tüntetnek. A vezetés pedig tehetetlen ezekkel a „faji“ megmozdulásokkal szemben. Románia volt Európában a kisebbségi politika szégyenfoltja. A lakosságra nehezedő súlyos elnyomás kétszeresen sújtotta a kisebbségeket. A győztes népi felkelés azonban utat nyitott egy újfajta együttélésnek. Első eredményei már mutatkoznak, újjászerveződik a magyarság, új intézményeket, lapokat, iskolákat létesít. A nacionalizmus ellen nincs egységes gyógyszer, mindent a helyi viszonyoknak és követelményeknek megfelelően kell megoldani. A nyitott polgári társadalmakban is sok még a probMindez azt bizonyítja, hogy a nemzetiségi kérdés nagyon érzékeny, törékeny dolog. Talán az is szerencse, hogy a régi rendet egy nacionalizmustól nem fertőzött ifjúságnak sikerült elsöpörnie és utat nyitnia a demokratikus fejlődés felé, amely szándékaink szerint elvezet az európai házba, ahol mindenki 'annak vallhatja magát, aminek érzi, és ott élhet, dolgozhat, ahol akar. Amikor elindulunk ezen a közös úton, jó lesz, ha egymás megbecsülését olyan emberi értékekre bízzuk, amit nem kezdhet ki politikai vagy párthovatartozás. Nekünk Csehszlovákia a szülőföldünk, itt akarjuk építeni az európai házat, egymás megbecsülése, tisztelete alapján, amelynek egyik fő eleme a tolerancia. Ezután a csehszlovák-magyar kapcsolatok nem a bős -nagymarosi betonkolosszusra épülnek majd, hanem két demokratikus szomszédország egymásrautaltságára, egymás becsülésére, az anyaországhoz fűződő történelmi és érzelmi kapcsolatok kölcsönös tiszteletére. Mindezek reménykeltő bizonyítékai külügyminiszterünk, Jirí Oienstbier első magyarországi látogatásának eredményei. Reméljük, Václav Havel' köztársasági elnök Budapesten jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy „rendezzük végre közös dolgainkat“. Hiszen az európai házban mindkét ország valamennyi nemzetének és nemzetiségének egyenrangú helye 1682 SZŰCS BÉLA 1. Azerbajdzsán Gjanzsa városában a nemzetiségi harcok áldozatait gyászolja a tömeg 2. Szófiában tízezrek tüntetnek a török kisebbség egyenjogúságának elismerése ellen 3. Jugoszlávia legnyugtalanabb része Koszovo, ahol egymást érik az albánok tüntetései 4. Észak-Írországban nincs olyan hét, hogy valaki áldozatul ne esne az angol katonai jelenlét ellen folyó terrorakcióknak (CSTK-felvételek)
