Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-26 / 4. szám

Uasärnap 3 19 90.1.26. A MAGYAROK IRÁNTI GYŰLÖLET Ceausescu mindig is fanatikus nacionalista volt, és ez leginkább személyi politikájában nyilvánult meg. Csak fajtiszta románok, akik származásukat két generációig vissza tudták vezetni és a román határokon belül születtek, tölthettek be olyan párt- és állami tisztsége­ket, amelyek kapcsolatban voltak a titkosszol­gálattal. A DIE-ben betöltött állásomnak felté­tele a három generációra visszavezethető tiszta román vér volt. Más etnikai származású románokat, még akkor is, ha családjuk már több nemzedéken át Romániában élt, szigo­rúan eltiltottak attól, hogy bizonyos állásokat töltsenek be a Román Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának nemzetvédelmi részlegé­ben, a DIE-ben, illetve a Securitate főhadi­szállásán vagy a Fegyveres Erők vezérka­rában. Miután Ceausescu hatalomra jutott, csend­ben még azokat is eltávolította beosztásuk­ból, akik nem román származásúakkal háza­sodtak össze. Csak néhány zsidót, magyart és németet hagyott magas pozícióban, első­sorban propagandacélból, de hangzatos cí­meik ellenére sem tudhattak semmit Ceau­sescu igazi titkaiból. Az az erőfeszítése, hogy vértisztítást hajtson végre a román kormány­ban, kísértetiesen emlékeztetett Hitlernek az árja létrehozására irányuló kísérleteire. A Romániában élő magyarokat utálta Ceausescu a leginkább, nagy számuk és összetartásuk miatt. A hatvanas évek vége felé Ceausescu elkezdte az Erdélyben koncentrált magyaro­kat csendben szétszórni Romániában. Ceausescu egyik felfedezettje volt Király Károly. Mint szenvedélyes vadász, Király exkluzív vadászatok szervezésével szerzett politikai előnyöket, amelyeken Ceausescu fi­gyelemre méltó trófeákat gyűjtött. Amikor Ro­mániában a 17 megyét 47 járásra cserélték fel, Ceausescu a szinte teljesen magyarlakta Kovászna járás első titkárává nevezte ki Ki­rályt. Nem sokkal ezután Ceausescu élete legnagyobb medvéjét lőtte Kovásznában, és rövid idő múltán Király már a Végrehajtó Bizottság póttagja lett. Véletlenül én is Ceau­sescu irodájában voltam 1978-ban, amikor a belügyminiszter egy levelet nyújtott át Ceausescunak, amelyben Király tiltakozott a magyar kisebbség elnyomása ellen, és lemondott minden párt- és állami tisztségéről, ami példa nélkül állt a kommunista Románia történetében. Sosem felejtem el Ceausescu megdöbbe­nését, a hosszúra nyúlt néma csöndet, mialatt meredt szemmel bámul ránk, majd iszonya­tos dühkitörését. Amikor lecsillapodott, meg­parancsolta, hogy a levelet szigorúan tartsuk titokban, nyomban helyezzünk el mikrofono­kat Király házának minden zugába, még a fürdőkádban is, és kezdjük meg a terhelő adatok gyűjtését Király ellen. Ceausescu el­rendelte Király nyilvános leváltását a közeljö­vőben, és letartóztatását, majd börtönbeli likvidálását. A nem politikai vádak alapján bebörtönzött bírálók likvidálására Ceausescu a Securitate K-részlegét használta. A KGB mintájára 1950-ben létrehozott román K-részleg a leg­mocskosabb munkát végezte a börtönökben, lehallgatta a rabokat, spicliket rakott a cellá­jukba. 1970-ben a K-részleg a szovjet KGB által kifejlesztett radioaktív berendezésekkel egészítette ki halálos arzenálját. Ceausescu maga adta az eljárásnak a „Radu“ fedőne­vet, majd kiadta a parancsot: „Adjatok egy adag Radut Popescunak!“ A halálos sugár­adag rákos elváltozást idézett elő az áldozat szervezetében.- Amint Királyt lecsukták, kezdjék meg a besugárzást - mondta Ceausescu azon a napon, 1972-ben, befejezvén a parancsok kiadását, és cinkosan a belügyminiszterre kacsintott. Hosszú ideig a Királyra állított mikrofonok nem jeleztek semmi különöset. Semmilyen politikai megbeszélés, semmilyen kompromit­táló tevékenység, semmi. Egészen 1977. szeptember végéig, amikor is az intenzív megfigyelés végre eredményt hozott. Kide­rült: Királyt nyugtalanítja, hogy nem képes Ceausescuval találkozni, és megvitatni vele a magyarok romániai elnyomását. 1978 januárjában a Királyra állított mikrofo­nok hirtelen elnémultak. Amikor aztán január 22-én végül a Securitate emberei rábukkan­tak egy mocskos bukaresti szállóban, már késő volt. Ugyanazon a napon a londoni Times és a Manchester Guardian egyidejűleg publikált egy jelentést, miszerint egy Románi­ából kicsempészett levélben Király Károly azt állítja, hogy a Román Kommunista Párt és a kormány elnyomja a Romániában élő ma­gyar és más kisebbségeket. A következő nap az egész nyugati sajtó tele volt az erről szóló cikkekkel, és a Szabad Európa Rádió újra és újra beolvasta a levél egy részletét. A későbbi tények csak alátámasztották a Király-ügy komolyságát. 1984 októberében egy nyugati emberjogi aktivistának sikerült személyesen találkoznia Királlyal. Az interjúban Király kijelentette: „A terror légköre leírhatatlan. Átszövi az élet minden területét... A bizalmatlanság már olyan mértékű, hogy senki sem mer beszélni senkivel“. MINTAVÉTEL A LAKOSSÁG KÉZÍRÁSÁRÓL Mielőtt szélesre tárta volna előttem Ceau­sescu irodájának az ajtaját, Manea még oda tudta súgni, hogy Coman és Plesita már jó ideje bent vannak, de Elena csak most lépett színre. Mindig is jó orral szagolta ki a bajt.- Hát nem megmondtam, hogy egytől egyig agyalágyult hülyék? - hallottam Elena hangját, amint Ceausescu szobájába nyitot­tam. - Hányszor kértelek már, hogy dobd ki őket, és bízd az ügyet a hadseregre?!- Ho-hogyan d-deríthetné ki a hadsere­ged, h-hogy ki irkái n-névtelen leveleket, a-asszony? - üvöltötte Ceausescu rákvörö­sen a dühtől az íróasztal mögül.- Ha nem találják meg a tetteseket, hát agyonlőnek minden második gyanúsítottat. Biztos, hogy ezután senkinek sem lesz kedve névtelen leveleket írni.- V-vigyétek innen ezt a sz-emetet - for­dult hozzám, nyállal fröcsögve be mindent az íróasztalnál. Egy dossziét hajított a földre. A dadogás mindig is rossz ómen volt. A csö­pögés nagy vihart jósolt. Amikor felemeltem a dossziét a földről, láttam, hogy a müncheni Szabad Európa Rádiónak címzett levelekkel van teletömve, amelyek bírálták Ceausescu és Elena sze­mélyi kultuszát. Lassan leesett a tantusz. A levelek nyilván a levélcenzúrán akadtak fönn, és Coman és Plesit, buzgóságuk bizo­nyítékaként, bemutatták őket Ceausescunak. Ceausescu most a levélírók skalpját akarta.- Három hónapot kaptok, hogy mintát ve­gyetek az egész lakosság kézírásáról, az első osztályos gyerekektől kezdve. Kivétel nélkül! Szerezzétek meg minden egyes alkalmazott önéletrajzát a káderdossziéból! ION MIHAI PACEPA viselte. Lábát papucsba bújtatta, s így a min­dig gyors mozgású Ceausescu most öregnek és fáradtnak tűnt. Arca feltűnően sápadt, szeme alatt mély fekete árkok húzódtak.-A teámat - vetette oda Bajenarunak. Ceausescu a felső ajkát rágta, s hangosan szívta be a levegőt a fogai között. Ez az idegesség és a belső feszültség jele volt nála. - Százszázalékos bizonyítékkal rendel­kezem arról, hogy Brezsnyev valamire készül ellenem - kezdte, és egy szigorú pillantást vetett felém, mintha a torkomra akarná for­rasztani a szót. - De hát mit követtem én el Brezsnyev ellen? - folytatta, most Andreire nézve. - Csak azért, mert nem szakítottam meg a d-diplomáciai kapcsolatot Izraellel a hatnapos háború után, úgy, ahogy azt ö megkívánta?- Ez már régi történet, Ceausescu Elvtárs - próbált időt nyerni Andrei.- R-régf, vagy nem régi, a Medve nem felejtette el és sohasem fogja megbocsátani.- ön nemrég Menahem Beginnet folytatott eszmecserét. A román pártban vagy a kor­mányban alig van olyan személy, aki valamit is tud róla, de Pungan már Moszkvában van a jelentéssel - mondta Andrei, megpróbálván eloszlatni Ceausescu kételyeit. - A Kremlnek csak haszna származik Izraellel fenntartott kapcsolatainkból. Hát nem ön, egy kommu­nista vezető próbál meg békét teremteni a Közel-Keleten? Hát nem próbálja a szovje­teket tárgyalóasztal mellé ültetni? Ceausescu felkapta a fejét, borz-szemei egyikünkről a másikra cikáztak. A közel-keleti HORIZONTOK-Találjatok ki valami új kérdőívet vagy beadványt, amit a nyugdíjasoknak, a háztar­tásbelieknek és más nem dolgozóknak kell kitölteniük. Használjátok a fejeteket. Minden­re én oktassalak ki benneteket? Kis szünetet tartott, majd tekintetét merően Luchianra szegezve, így folytatta:- Meg kell fogalmaznod továbbá egy, a kö­vetkezőképpen hangzó államtanácsi határo­zatot is: - Minden román állampolgár számá­ra szigorúan tilos kölcsönadni vagy kölcsön­venni írógépet. írógépet rendőrségi engedély nélkül senki sem birtokolhat. Azok, akik már rendelkeznek írógéppel, kötelesek azonnal engedélyért folyamodni: ha az engedélyt megtagadják tőlük, vagy le kell adniuk az írógépet olyan valakinek, akinek van engedé­lye, vagy be kell szolgáltatniuk a rendőrség­nek. Ha valaki megkapja az engedélyt, be kell mutatnia az írógépét a rendőrségen mintavé­telre. Az írógépet évente ellenőriztetni kell a rendőrséggel, továbbá minden javítás után be kell mutatni újabb mintavételezés céljából. Ceausescu megvárta, amíg Luchian ügyetlen betűivel mindent lejegyzetel.-. Világos?- Igen, Elvtárs, de nem biztos, hogy törvé­nyes.- Micsoda-a-a?!- Minden állami vállalat vagy szervezet számára adhatunk ki ilyen rendeletet, mert az írógépek a mi tulajdonunkat képezik. De ma­gánszemélyek számára nem.- No és miért nem?- Alkotmányellenes is lehet.- N-no és az A-alkotmány ds-csinált (Ti­minket, v-vagy mi csi-csin-csináltuk az A-a- alkotmányt? - tette fel Ceausescu a költői kérdést, s közben borz-szemei ide-oda cikáz­tak Luchian és miközöttünk. - Mi-mi cs- csináltuk az Alkotmányt. É-és mi v-változtat- juk m-meg, ha úgy t-tartjuk j-jónak. - Ez volt az egyik kedvenc axiómája. AZ AGGÓDÓ CEAUSESCU Ceausescu n fehér garbó volt, de még mindig a tegnapi gyűrött, szürke nadrágját béke, amely talán a Nobel-békedíjat jelente­né számára, a legdédelgetettebb álma volt.- Mert a Varsói Szerződés tagállamai kö­zül én vettem fel legelőször a diplomáciai kapcsolatot az NSZK-val?- Ez már a múlté, Ceausescu Elvtárs. Ezt azóta már mindenki megtette a Varsói Szer­ződésben.- Mert visszahívtam Nadiát a moszkvai tornász VB-ról, tiltakozásul a szovjet és kelet­német zsűritagok ellen?- Ennek semmi köze a kommunista ala­pokhoz. Ez sport. Ez csupán a nyilvánosság­nak szánt gesztus volt, hogy megnyerje a nyugati tömegtájékoztatás rokonszenvét. Senki sem vette rossznéven. így folytatódott a párbeszéd Andrei és Ceausescu között. Mint rendesen, Andrei briliáns logikája és optimista természete most is lassan lelket öntött Ceausescuba. Semmi kétség sem volt afelől, hogy pontosan ezért rángatta ide Andreit. Ceausescunak új kül­ügyminiszterétől kellett hallania, hogy mindig mindenben igaza van.- A lehető leghamarabb Pekingbe akarok utazni - avatkozott közbe Ceausescu. - Ezért hívtalak ide benneteket.- ön egy zseni! - kiáltotta Andrei, és talpra ugrott. - Április Washingtonban az amerikai elnöknél, május Pekingben az új kínai főtit­kárnál és július Londonban a királynőnél. Telerakjuk a sajtót az ön fényképével Jimmy Carter, a kínaiak meg a királynő társaságá­ban. A fél lábam odaadnám, ha láthatnám Brezsnyev képét, amikor megtudja! UTÓSZÓ Vasárnap, július 23-án Dana kikísért a re­pülőtérre. Ceausescu utasítására vissza kel­lett térnem Nyugat-Németországba, hogy is­mét megpróbáljam megszerezni Bonn hozzá­járulását a Fokkerral való közös vállalkozás­hoz, s Ceausescu megkezdhesse a Fokker gépek gyártását. Magammal vittem szemé­lyes üzenetét Helmuth Schmidt kancellárnak és Bernét holland hercegnek, a Fokker igaz­gatótanácsa legnevesebb tagjának, amely­ben Ceausescu a leghatározottabban biztosí­totta őket, hogy a közös vállalkozásból eredő egyetlen nyugati technológiai titkot sem fog megosztani Moszkvával. Ceausescu meg­hagyta, hogy két nap múlva haza kell térnem, és el kell kezdenem dolgozni azokon a terve­ken, amelyeket ő és a felesége szőttek három Nyugat-Európában élő disszidens meggyilko­lására. Megöleltem és búcsúzóul megcsókoltam Danát, közben már tudtam, hogy nem térek vissza. Sem néhány nap múlva, sem többé az életben. Egyszerre csak úgy éreztem, elég volt. Elég volt a kétarcúságból, elég az össze­esküvésekből, elég az életből a társadalom csúcsán, amelyet egyre jobban megutáltam, elég a szabadság világába való menekülé­sem egyre-másra elodázott terveiből. - Bo­csáss meg, Dana - mondtam, miután meg­csókoltam. - Bocsáss meg mindazért a rosz- szért, amit esetleg elkövettem ellened, s mind­azért, amit talán nem tettem meg érted.- Ugyan már, apa - felelte Dana, s tekinte­tét az enyémbe fúrta, láthatóan szeretett volna olvasni a gondolataimban. - Ha az én apám van a fedélzetén, nincs a világon repü­lőgép, amely lezuhanhatna. A gép már kint volt messze a kifutópályán, de ő még ott állt az indulási csarnok előtt, és integetett nekem. Dana nem tudhatta, és a saját jól felfogott érdekében nem mondhat­tam meg neki akkor, hogy előző éjszaka búcsút vettem romániai életemtől. S hogy megvédelmezzem Dana eljövendő napjait és éjszakáit, életét és szabadságát, még most sem mondtam neki semmit a terve­imről. Ezért is nem mondhattam el neki: egész új életemet odaát, „a mi Amerikánk­ban“, ahogyan apám emlegette, annak fo­gom szentelni, hogy kiszabadítsam öt és a vőlegényét a rabságukból, és segítek majd, hogy ők is amerikaiakká válhassanak. A majna-frankfurti repülőtéren Ion Morgea nagykövet és Stefan Constantin tábornok, a DIE-kirendeltség vezetője fogadott. Jelen­tették, hogy másnap délutánra beszélték meg a találkozót Hans-Jürgen Wischnewski kan­cellári miniszterrel, hogy átadhassam neki Ceausescu üzenetét Helmut Schmidt számá­ra. Amikor Constantin kocsiján elvitt a kölni Intercontinental Szállodába, azt mondtam ne­ki, hogy a következő délelőttöt az ottani fitness centerben kívánom tölteni. Közismert volt, hogy szenvedélyesen szeretem a te­niszt, az úszást és a szaunázást. Másnap kora reggel egyedül távoztam a szállodámból, felültem a Bonnba induló vo­natra, megérkezve taxiba vágtam magam, az Egyesült Államok nagykövetségére hajtattam és politikai menedékjogot kértem. Két nap múlva nagylelkűen meg is adták. Dacára annak, hogy 27 évet szolgáltam a kommuniz­must egyre magasabb pozíciókban, az Egye­sült Államok nagylelkűen megadta nekem azt a kiváltságot, hogy ennek a csodálatos nem­zetnek tagja lehessek. A magam részéről eltökéltem: minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megháláljam ezt a nagylelkűséget. Csütörtökön, július 27-én éjszaka az ame­rikai légierők egy Hercules repülőgépén titkon elhagytam Nyugat-Németországot; a gépet külön értem küldték Amerikából. Az óriási gép üres gyomrában csakis ennek az útnak a kedvéért sebtiben fából összeeszkábáltak egy háló- és étkezőhelyiséget. Amikor éppen az Atlanti-óceán fölé értünk, a gép parancs­noka bejött fakabinomba.- Üdvözlöm a szabadság világában uram. - Sok-sok év óta most szólítottak először úrnak, s nem elvtársnak. Miközben megölel­tem, egyszerre csak rám tört a sírhatnék, de még nem tanultam meg, hogyan sir az ember örömében. Mihelyt a parancsnok visszament a pilóta­fülkébe, gondolataim automatikusan vissza­tértek Bukarestbe. Ceausescunak több hétre is szüksége lesz, hogy összekotorja a „meg­dönthetetlen bizonyítékokat", miszerint a CIA már hiszékeny tizenéves koromban beszer­vezett, amikor még képtelen voltam megérte­ni, milyen fölényben van a kommunizmus a kapitalizmussal szemben. Ceausescu ezu­tán halálra fog ítélni CIA-ügynökként, s min­den tőle telhetőt megtesz, hogy Ion Mihail Pacepa tábornok létének még az emlékét is eltörölje. (Az újvidéki Magyar Szó nyomán) Több mint húsz éven át ígérgette Ceausescu népének az „aranykort“. Meg is valósította - saját családja számára. (Archívumi felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom