Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-29 / 26. szám
SÜTŐ ANDRÁS [(É Á jFWibLM (1989. április 30 - december 22.) Június 25 Fölmondásomra semmilyen válasz nem jött még. Sem helyből, sem Bukarestből. Csak megtorlás és fenyegetés jelzi jövőbeni kilátásainkat. Az államosított házak igazgatója közli, hogy a lakás, melyet a mostaninak lebontásakor rendelkezésünkre bocsátanak, tetemes javításra szorul. (Ezt tudjuk, láttuk.) Ők elkészítették a költségvetést, mely szerint kb. 130-140 ezer lejt kellene belé- fektetni. Ebből 10 ezret ők vállalnak, mármint az állam, a többit magam előlegezem, másként nem lehetséges. Ez tehát 120-130 ezer -lej lenne. Nem sok ez? Ennyit dobjak most az állam kalapjába? Hogy saját tulajdonát megjavíttassa? Az igazgató vigasztal. Havi száz lejenként az összeget megtérítik nekünk. Havi 800 lej körüli lakbérünk ennyivel kevesebb lesz. Mondom, ez nagyon előnyös ajánlat. Hozzávetőlegesen 930 éves leszek, mire kölcsö- nömet az állam megtéríti. A biblia szerint ennyi volt Ádám is, amikor meghalt. Ha pedig csak annyit élek, mint Séth - 912 évet -, akkor az állam hitelezőjeként távozom ebből a világból.- Köszönöm a jóindulatukat! Azzal távozom, hogy nem egyezünk meg semmiben. * * * A megyei első titkár H. elvtárssal üzeni nekem, hogy ne ugráljak, lehetőleg ne jártassam a számat, a sika- szói drótok históriáját ne kürtöljem világgá, még bajom támadhat belőle. Milyen bajom? Hát az például, hogy gyerekeimet, unokáimat többé soha be nem engedik az országba. Ó majd intézkedik. Ezt sajnos megteheti. Ezt nálánál kisebb belügyi tiszt is megteheti. A nemzetközi terroristák módszerét alkalmazza: védekezésként ártatlan gyermekeket állít maga elé. így valóban nem lehet rálőni. * * * Én maradok, másként nem tehetek! - írtam és mondottam volt Sin- kovits Imre hangján a Kossut rádióban. De mit teszünk, ha végleg elszakítanak a gyerekeinktől, unokáinktól? Ha őket büntetik helyettem. Ha velük fognak zsarolni bennünket. Amit jó néhányszor megkíséreltek már. Mikor orvos fiamat Bákó környékéről Hargita megyébe próbáltam átmenteni, a megyei első titkár annak fejében ígért segítséget, ha meggondolnám magam s írnék valamit. Valamit? Hiszen írtam és írok drámát, esszét, novellát. Itthon persze nem közölték. Nem olyasmi kellene, mondta a titkár. Valami más! Például? Hát amiben az elvtárs állást foglalna. Mi mellett? Jól tudja maga, hogy mi mellett? Tapintatos volt. En meg azon csodálkoztam magamban, hogy milyen nagyon odafigyelnek a hallgatásra. A segítség pedig - egy orvos kinevezése a megye legkisebb falujába bár - nyilván elmaradt. * * * Folyvást növekvő nyomorúságunkból nem látok kiutat. A lehetetlenségben töprengve napok óta ál- matlankodom. „A császár egyetlen járható utat engedélyez: a járhatatlant.“ Azóta, hogy a hetvenes évek közepén ez a felismerés a toliam hegyére tolult, helyzetünk romlása iszonyatosan felgyorsult. „Felgyújtanám magam! - mondta minapában egyik barátom keserű öniróniával -, de annyi benzinem sincs.“ Június 30 P. Á. kolozsvári barátom látogatása. Nos? Legyintés. Ugye, amelyért több mint egy esztendeje lót- fut, kérelmez, reklamál, könyörög, kiabal, mind reménytelenebb. Vagyis, hogy Svájcba utazzék. És még mi újság? Gy. Éva élelmiszert küldött Doina Comea asszonynak, akit köztudomásúlag házi fogságra ítéltek. A személyt, aki az élelmiszert vitte volna, elcsípték a szekusok, majd Gy. Évánál újabb házkutatást végeztek. (Az összefüggések zseniális kutatóinak szigorú kérdése: honnan az élelmiszer?) Aztán Évát többször is behívatták kihallgatásra. N. C. tegnapi háromórás beszéde. Úgy a legjobb minden, ahogyan ő rendezte. Az emberiség aranyálma, a kommunizmus napfényes csúcsai felé haladunk. Július 3 Egy elmebajos román diplomata újból azt nyilatkozta Párizsban, hogy, ha a romániai magyar gyermekek az anyanyelvükön tanulnak s végzik el iskoláikat: egyenlőtlen helyzetbe jutnak. Mert úgymond nem érvényesíthetik egyenjogúan a képességeiket. „Törzsi szintre zül- lenek“ - mondta, hogy szellemes is legyen. Istenem, be nagy szíve van! Mennyire aggódik értünk, be nagyon 1 szeret minket! * * * M. tanárnő látogatása. Többek között elmeséli, hogy két magyar főiskolást behívattak a belügyhöz, ahol összepofozták őket. Bűnük, hogy a bentlakásban Nagy Imre temetésének napján a Kossuth rádió műsorát hallgatták. Július 7 Kádár János halála. (Tegnap reggel tíz órakor.) Az értékelések. Az elismerés, a tapintatos bírálat vegyes hangjai. De föl-föltünedeznek a sommás szigorú ítélkezés hívei is. Már ahogy tökéletes elzártságunkban, hír- és szövegszilánkok alapján megítélhető. A nevét viselő korszakot egyesek áldják, mások átkozzák. Sok-sok éven át a hozzánk ellátogató magyarországiak versengve dicsérték az ő Jani bácsijukat. A kút mélyén dideregve irigykedéssel hallgattuk őket. Ez részint meghatározta az ottani ellenzékiekről alkotott véleményünket is. - „Mit berzenkednek? Látnák csak, mi van itt nálunk! Itt nem egy-két esztendei szilen- ciumra ítélik az írót, hanem örökre betömik a száját. Szöcs Gézát, Ara Kovács Attilát nem két napra fogták le, nem az újságjukat kobozták el, hanem az egész életüket. Ugyanis örökre elzavarták őket innen.“ - Legutóbb hosszan beszélgettem erről Csoóri Sándorral, önvizsgálati- lag is. Hogyan vélekedik az ember a kút mélyén. (Ki mint él, úgy ítél? Ők is kútban csücsültek persze. Ám a tökéletes elnyomatás állapotában túlbecsültük a tökéletlen elnyomatás engedményeit. Hírhedett jelszavak az elhunyt pártvezér munkásságának értékelése kapcsán. Hogy például: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.“ Más szóval: „Tedd le a fegyvert, ülj nyugton a fenekeden, s akkor nem bántalak.“ Annak idején ez mégis beszédnek tűnt, hisz jól emlékeztünk még az orosz bolsevikok szigorára: „Aki nincs velünk, az ellenünk van.“ Vagyis hiába ülsz te nyugodtan a fenekeden, mert ha nem jössz velünk, nem állsz cselekvóleg mellénk: agyonlövetünk.“ („Büntessétek meg a közönyösöket!“) Akkor tehát Kádár egyik érdeme, hogy futni hagyta a közömbösöket? Köztük önmagát is az ügyünkben tanúsított közönye miatt? Két esztendeje, hogy találkozhattam vele Szűrös Mutyás társaságában. Apró elégtételem volt, hogy félig-meddig elismerte, miszerint a szocializmus nem oldja meg „automatikusan“ a nemzetiségi kérdést. Ilyenformán - bár közvetett módon - egyetértőleg vélekedett Szűrös Mátyás radikálisabb föllépéseivel is az említett ügyben. Ceausescuról pedig az volt a véleménye, hogy őrült, akivel nem lehet és már nem is szabad tárgyalni. (...) * * * A mi mindennapi rettegéseinket add meg nékünk ma, mivel nem tudhatjuk, hogy:- mit fog kidobni lapunkból a) Koppándi Sándor, b) a megyei elsőtitkár, c) a megyei propagandatitkár, d) annak beosztottja stb.- hogy helységeink magyar megnevezésének betiltása után mikor tiltják be a földrajznevek anyanyelni használatát is?- hogy a Kriterionnak melyik újabb kiadványát küldik zúzdába?- hogy hol, melyik iskolánk csonkul tovább egy beszüntetett magyar osztállyal?- hogy hol váltanak le megint maradék magyar gyárigazgatót, egység- vezetőt stb.?- hogy honnan, Erdélynek melyik városából irányítják iskolás gyermekeink újabb, asszimilálásra szánt csapatait távoli, főleg moldvai megyékbe?- hogy meddig tart még a magyar munkások toborzása, s részint kötelező jellegű áthelyezése bányamunkára?- hogy melyik maradék intézményünket fosztják meg magyar nevétől, mint például a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát, amely mától kezde csupán: Institutul de Teatru?- hogy Marosvásárhelyt, Székelyudvarhelyt, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön stb. hol cserélnek le folytatólag s az éjszaka leple alatt újabb utcanévtáblákat?- hogy vajon Titus Popovici megállapítása után, miszerint még Petőfi is soviniszta volt, a Petőfi tér és Keresztúron a szobra megmarad-e?- hogy legközelebbről melyikünk számíthat házkutatásra?- hogy a menekülők közül, a román-magyar határon kit fognak le- puffantani, elfogni, agyonverni, megkínozni?- hogy a magyar kiskatonák közül hol,' kit fognak újból anyanyelvi megszólalása miatt nyomorékká verni?- hogy hol fognak könyvet égetni?- hogy a határon vajon gyermekeinket, unokáinkat is visszaza- varják-e?- hogy az új, statáriális törvény alapján hány Moldvába kihelyezett magyar értelmiségi veszti el jogát ahhoz, hogy erdélyi szülővárosába valaha is visszaköltözhessék?- hogy a magyar turistaként telefonáló személy nem provokátor-e?- hogy anyám házának ablakait, mert úgymond a fia „Erdélyt akarja elcsatolni“, mikor verik be?- hogy a román tömegek betelepítése mikor kezdődik el Székelyudva- helyt is, amelynek színmagyar jellege a kormányt aggasztja? Vajon Magyarország és Románia között megszakad-e a diplomáciai kapcsolat? . Szorongásunk folyamatos és naponta növekvő. És-nines képzelet, mely az ellenünk elkövetett merényletek változatosságát föl tudná sorolni. (Folytatjuk) Szíven János (f) A sintér és a színtér Sz. G.-nak Kirítt a szeme kinek véres. A Föld, hátáról eltakarít majd egy bűzös ünnepen. S szedhetjük a sátorfánkat. Cihelödünk is javában. Pakolunk le, le a pódiumról. Ez már nem alakítás. Szemölcsöt tépünk, szemöldökölünk. Már hiába jöttünk létre - nem hiába hétről hétre ránk kérdez az időnk, amott meg, hol szemünk kinőtt: ki takarít, ki tataroz? Restaurál? Dehogy! Hordja ki, viszi el a maradék koncot, kölöncöt. Tivornyája makulátlan. Példa nélkül fognak majd ezek minket ostromolni: de nem leszünk már, nem leszünk - kilábalunk e lápból. Mert minket szállva nemzettek, s leszórtak a nemzetnek. Csak később faragtak fából, színezett miskulanciából. És ki napfényre hozott: kicibált - úgy kínozott. Vallatás volt, kínkeserv. Most magadnak vagy mintadarabja. Mint én is, aki elmúlt. Elkopott, míg asztalból széket alkotott. Alkalmatosságból alkotást. Vájatot vésett a kéregbe... Belékezdjünk-e új énekbe? Leng a lenge uniformis: sétálgat egy unicornis - integet. Leint. Lepisszent. Utassy József A magány ■■■■■■■ •A VERSEKET AZ ÉLET ÉS IRODALOM, ALFÖLD, JELENKOR És 2000 CÍMŰ FOLYÓIRATOKBÓL VÁLOGATTUK Jaj valami n halhatatlan í markolja szí ringat, rengt Kihallgatom ámulom szó magukban b motyognak; Csöndek esi csöndé már asztalod is c csöndé a fér Jaj, valami i halhatatlan i sötétíti elmé hogy halnék Espár Imre Ruszt Felség, valóban koroi legszebb gyémántja V Hússzüleményeiden, Rusztnak kon Rend vala: nyelvek alól szállt fel a Vér bele most mint szív teve kér s a barmok elontott szarvai közt lebegő, torz alak inte felém és mond: porti, he! kén’ epekő? Le Vérbirók? Frászkarika? Riksa? Hét Mess-e? Röhejl Nő kell! Komm, 6, Vess, hős teve, lenport! Hasalj! Kuss! Dara nincs! S te Tata (Részlet a Mit bírok ki? c. ciklusból TV Megfigyeltétek, milyen nehéz az IV1 életük azoknak, akiket a sors tapintatossággal ajándékozott meg? - kérdezte a feleségem. - Mennyivel könnyebb azoknak, akiknek vastag a bőr a képükön, akik nincsenek tekintettel másokra, akik nem törődnek azzal, hogy valahányszor mozdulnak, valakinek a tyúkszemére taposnak, sőt, kést szúrnak azoknak a szívébe, akik a legnagyobb jóindulattal viseltetnek irányukba. Az efféléknek a legjobb, rettenetesen elégedettek önmagukkal, pompás étvágynak örvendenek - drágám, eleget ettél ebből a nyúlpástétomból -, és altató nélkül merülnek mély álomba. Éppen egy darab nyúlpástétomot akartam kivenni, de visszahúztam a villámat. A feleségem tovább beszélt.- Mivelhogy olyan időket élünk, amikor mindenekelőtt a siker számít, nem pedig a jellem és az értelem. A mai irodalom, film és színház ezért van tele brutalitással, cinizmussal és beteges önmutogatással, s az olyan egyszerű érzések, mint a szerelem, őszinteség, hűség, törvénytisztelet, hála és jóság, a legnagyobb megdöbbenést keltik. Azt mondhatjuk, a kortárs művészet az emberi aljasság legmélyében vájkál, de nem szánja rá magát emberi nemesség csúcsainak a feltárására. Mit szóltok hozzá? A vélemények megosztottak, vita kerekedett, s a modem művészet védelmezői rámutattak: a modem művészet érdemeket szerzett az abszolút őszinte nyelvezet térhódításában.-Tudom, mire gondoltok - folytatta a feleségem. - Véleményetek szerint szavakkal minden kifejezhető, minden közölhető és minden megmagyarázható. Holott egyáltalán nem így van. Elmesélhetnék egy történetet, amely éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Olyasvalakivel esett meg, aki gyengédséggel és érzékenységgel tűnt ki, s aki ennek ellenére egy szót sem tudott szólni helyzete tisztázására, amibe bele- pottyant, holott ég és föld a különbség az ő esete meg a között, amivel a modem irodalmi alkotások traktálnak bennünket. De manapság csak a zavaros históriák divatosak, így hát talán jobb lesz, ha bridzse- zünk. Ekkor valamennyien követelni kezdték, hogy a feleségem mesélje el azt a régi históriát.- Nem mesélhetek minduntalan régi históriákat - tiltakozott a feleségem -, mert még azt hiszitek, tudja isten, hány éves vagyok. A történet, amit elmesélek, az utolsó háború alatt esett meg, ami egyébként is elég rég volt, ha fontolóra vesszük, hogy olyan korban élünk, amikor - a civilizáció történetében első ízben - a viselkedés, a divat, a frizura, az ízlés, a bölcsesség követésében nem a tapasztalattal rendelkező emberek a példakép, hanem a tizenévesek. Tizenéves koromban mindent elkövettem, hogy úgy nézzek ki, mint anyáink, ma pedig anyáink követnek el mindent, hogy úgy nézzenek ki, mint a tizenévesek. Személy szerint semmi kifogásom ellene, el is árulhatnám nektek, miért, de ha elkalandozunk a témától, sosem mesélem el azt, amit akarok mesélni. Mindenki csupa fül lett, s akkor a fele gém belekedzett.- Nos, az ifjú ember, akit bizonyos sze pontok miatt tapintatból az unokabátyá ként fogok emlegetni, a háború alatt oly események következtében találta ma] Londonban, amelyért semmilyen felelős; nem terheli. Mindenféle és sok hányatta után, amelyeknek azonban semmi köz ehhez a történethez, végül talált egy zuj egy idősebb, magányos özvegyasszonyn a Baker Street környékén, ahol a mai naj kis házak és csendes utcácskák negye húzódik. Az unokabátyám, lévén mine vonatkozásban megnyerő férfi, hamaro; a magányos idős nőben felébresztette a nem élt anyai ösztönöket. A derék hö anyai érzései kinyilvánítását egy hataln tányér, mákkal dúsan meghintett, saját 1 szítésű tészta formájában találta meg, an vasárnaponként bevitt a fiatalember szót jába, letett az asztalra, s kis ideig elérzék nyúlt tekintettel csodálta, mígnem diszki ten visszavonult, abban a boldog tudatba hogy jót cselekedett. Nehéz idők jártak. Anglia a hitleri „blit: legnehezebb időszakát élte, London sőt volt, hideg és éhes, így hát egy tányér mák tésztát mindenki más egész héten át ep kedve várt volna. Mindenki más, de ne az unokabátyám. Ugyanis az egy< len dolog, amit az unokabátyám teljes szív bői gyűlölt, s a puszta látására rosszul le az éppen a mákos tészta volt. Kuzinoi mint már mondottam, roppant tapintat lévén, a világért sem vetemedett volna í hogy fájdalmat okozzon a tiszteletre mél idős höígynek, a tudtára adva, hogy a le jobban a mákos tésztát utálja, amit az ö vegy annyi törődéssel készített a számá vasárnaponként, és oly büszkén vitt 1 esténként a szobájába. Unokafivérem, mi minden érzékeny ember, kellő fantáziáv áldatott meg, megérezte, mekkora boldo ságot jelent a néni számára a puszta gond lat, hogy ízlett neki a mákos tészta, hoj hétközben talán mákos tésztával álmodi és ő vasárnap megint készít neki. S lév< nemcsak érzékeny, hanem intelligens ifj kuzinom azonnal megértette, hogy abb< a szomorú háborús Londonban az ne közönséges mákos tészta, hanem a mag nyos idős asszony számára az emberi szó daritás kinyilvánítása, a hit és remény akt sa, az élet értelme. Nem, semmi körűim nyék között nem mondhatta meg egyenest az asszonynak, hogy ki nem állhatja a mákc tésztát, amibe beleadta az egész szívét. Kuzinom azt sem mondta meg, hoj a mákos tészta puszta látványára rosszul! fogja el, csak becsomagolta egy öreg úfsáj
